41. rész

Másnap a reggelinél találkoztam Robbal, de úgy csinált, mintha mi sem történt volna. Zavart, de próbáltam jópofát vágni a dologhoz. De apa úgy tűnt, hogy átlát a dolgokon.
- Mi ez a mosolyszünet közted és Robert között?- kérdezte már kint a pályán.
- Tegnap este kicsit összevesztünk, és azóta nem beszéltük meg a dolgokat. Olyan furcsa mostanában, úgy csinál mintha minden menne a régi kerékvágásban, és nem lett volna egy szörnyű balesetem. Tudom, hogy próbál segíteni, de valahogy nem az igazi.- sóhajtottam.
- Sajnálom. De lehet, hogy így védi magát. Hogy nem vesz tudomást a dolgokról, próbálja túltenni magát rajta. Neked is ezt kéne tenni Isa. Túltenni magad rajta, mert nem lesz jó vége.- simogatta meg a fejem.
- Van benne valami amit mondasz. Nem tudom. Szeretném vele minél hamarabb tisztázni a dolgokat.- mondtam szomorúan. És még nem is tudsz a babáról.- gondoltam magamban.
- És tegnap még csináltam egy nagy hülyeséget.- hajtottam le a fejem.
- Mit?- kérdezte ijedten apa. Elmeséltem neki a parkban történteket..
- Hogy mi csináltál?- kérdezte döbbenten, de nem haraggal.
- Jól hallottad. Egyáltalán nem vagyok büszke a tettemre, de sajnos ez megtörtént. És nagyon bánt a dolog.- mondtam, és egy könnycsepp gördült le az arcomon.
- Tudom, hogy nem szándékos volt, igaz ez sovány vigasz most. Beszéltél azóta vele?- kérdezte.
- Igen, de látni se akar. Nagyon haragszik, amit 100%-osan megértek. Naty és Kimi próbál kibékíteni minket, ami nagyon rendes tőlük.- válaszoltam.
- Biztos, hogy hamar spongyát borítotok erre az egészre. Van egy olyan érzésem, hogy ezen a hétvégén kibékültök.- mosolygott.
- Ámen.- mosolyogtam rá.
Elindultam a Torro Rossohoz, hogy megérdeklődjem Natytól a fejleményeket, plusz a német pilótákkal kellett interjút készítenem. A boxban ott volt Sebi is, de ahogy meglátott, egyből eltűnt a szemem elől. Naty látta ezt a jelenetet, és mondta, hogy próbált beszélni vele, de még hajthatatlan, de addig nem engedi haza Németországból, amíg pontot nem tesz ennek a végére. Kimi ma fog beszélni vele. 2 ember csak tud valamit kezdeni a helyzettel.- reményedtem.
A munkám végeztével mentem vissza a boxba, és el voltam foglalva a papírok nézegetésével, aminek köszönhetően nekimentem valakinek.
- Bocsánat.- fordultam oda, és rájöttem, hogy Tamara Ecclestone volt az „áldozatom”. De ahelyett, hogy tovább illegeti volna magát, még dühösen rámnézett, és egy nagyot lökött rajtam. A lökés miatt nekiütköztem egy padnak, és pont a hasammal, ahol összevarrták a sebem. Ordítani tudtam volna a fájdalomtól, és baromi dühösen fordultam vissza, hogy leteremtem ezt a kis szukát. De már el is tűnt a szemem elől az a kis liba. Egyesek túl sokat engednek meg maguknak…-fortyogtam magamban, és leültem egy kicsit pihenni a padra, hogy erőt gyűjtsek, meg kicsit helyrejöjjek. Előszedtem a mp3-amat is és Evanescense dalokat kezdtem el hallgatni. Nagyon kedvelem az együttest, meg a zenéjük pont illik a hangulatomhoz manapság. Elmélyülten hallgatam a zenét, amikor egyszer megjelenik a szemem előtt egy pohár kávé. Csodálkozva néztem fel a „tulajdonosára”, aki nem más volt, mint Lewis.
- Leülhetek?- kérdezte kedvesen.
- Igen.- nyögtem ki meglepetten.
- Ez a tiéd.- nyomta a kezembe a kávét.
- De miért hoztál nekem kávét? Meg úgy egyáltalán, miért jöttél?- kérdeztem értetlenül.
- Láttam az előbbi esetet Tamaraval, remélem nem lett bajod. És amúgy is tartoztam neked egy kávéval, nem emlékszel? Bahrein..- magyarázta.
- Semmiség. Nem okozott csalódást. De mi ez a kávésztori? Tudom, hogy tartozol eggyel, de miért most jöttél ezzel elő?- kérdeztem.
- Szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésem miatt. Tudom, hogy voltak nem túl szép húzásaim, és azt szeretném, hogy borítsunk fátylat rá, és remélem, hogy ezentúl megpróbálunk még ha nem is barátok lenni, de nem is utálni egymást.- nézett rám.
- És egy kávéval akarsz lekenyerezni? Amyék küldték hozzám?- kérdeztem kicsit ironikusan.
- Nem akarlak lekenyerezni semmivel, csak szeretném, ha normális lenne a viszony köztünk. És nem ők küldtek. Magamtól jöttem.
- És miért csak most jutott ez az eszedbe? Hamarabb is megtehetted volna..
- Tudom..Tudok a balesetedről is, és arról, hogy megrázott a dolog. Sokan aggódtak érted itt az f1ben, és én is kívántam, hogy épülj fel gyorsan.- mosolygott rám.
- Aha. Sóval csak a baleset miatt van ez. Nem kell engem sajnálni, vagy emiatt jópofizni velem.- csattantam fel.
- Én nem sajnállak le, örülök, hogy jól vagy, és itt vagy megint, és jópofini se akarok. Csak szeretném, hogy ne marjuk egymást mostantól.- védekezett.
Elgondolkodtam. Lehet, hogy tényleg békülni akar, ami nagy szó tőle, a régi dolgokat illetően kettőnk között.
- Végülis, oké, rendben. Lehet róla szó. Én benne vagyok.- mondtam és a kezemet nyújtottam felé.
- Köszönöm szépen Isabel! Remélem, hogy el tudjuk majd viselni egymást a későbbiekben.- mosolygott és kezet ráztunk.
Azért ez rendes dolog volt Lewistől. Meglátjuk, hogyan viszonyulunk egymáshoz innentől. De most ismét vár egy zűrös hétvége az f1ben….

40. rész

Teljesen magamba zuhantam… Sebi csak segíteni akart nekem, erre én… Nem gondolkodtam sokáig a tettemen, hanem felpattantam, és rohantam, ahogy csak bírtam vissza a hotelbe. Bedörömböltem Sebi szobájába de nem nyitott ajtót. Utána Natyhoz mentem egyből, mert volt egy érzésem, hogy Sebi csak hozzá mehetett.
- Szia Naty! Sebi itt van nálad?- kérdeztem levegő után kapkodva.
- Szia! Igen, itt van. Te jó ég, mi történt veled? Tisztára át van ázva a ruhád, és remegsz! Meg amúgy is, mi történt Sebivel? Feldúltan jött be hozzám, és amikor kérdeztem, hogy mi baja, csak annyit nyögött ki h Isa…- mondta aggodalmas hangon.
- Eláztam a parkban, meg futottam. Beszélhetnék Sebivel, utána elmondok mindent.- kértem Natyt, aki mutatta, hogy Sebi a szobában van.
Óvatosan benyitottam. Sebi a fotelben ült, és a falat bámulta. Rámnézett, amikor bejöttem, de egyből el is fordította a fejét.
- Sebi!- szólítottam meg halkan.
- Mit akarsz?- kérdezett vissza dühösen.
- Ne haragudj. Én nem akartam. Nem tudom, hogy mi ütött belém. Saj..-folytattam volna, de közbevágott.
- Mond Isabel, normális vagy?- kérdezte, mire én megráztam a fejem.
- Költői kérdés volt, de valahogy én is így gondolom.- mondta cinikusan.
- Én tényleg nem akartalak megpofozni, egyszerűen nem tudom mi lett velem. Csak el akartalak lökni, és véletlenül elcsattant ez.- hajtottam le a fejem.
- Véletlenül hogy lehet felpofozni valakit? Én csak segíteni akartam neked! Ezt érdemeltem?- mondta vádlóan, de úgy, hogy megszakadt a szívem.
- Tudom, és én vagyok a legnagyobb hibás, csak annyira szétestem az utóbbi időben, annyira sok minden történt velem..főleg rossz dolgok. Kérlek, Sebi, bocsáss meg, én annyira bánom, amit tettem, hidd el, ez életben nem bántanálak meg, most se akartalak megbántani! Az egyik legjobb barátom vagy, kérlek, ne vágjuk sutba ezt a barátságot!- könyörögtem neki sírva, de ő teljesen érzéketlen maradt, és továbbra is a falat bámulta.
- Mindenkivel történnek rossz dolgok. Mégse bántjuk meg a barátainkat. Azért vagyunk itt veled, hogy segítsünk, de te nem engeded. Per pillanat most mi volt a bajod a parkban?- kérdezte.
- Volt egy kis vitánk Robbal, és én mindenáron egy kis magányra vágytam, ki akartam szellőztetni a fejem.- válaszoltam megtörten.
- Akkor vele is beszélned kellene, nem gondolod?- nézett rám, mire bólogattam.
- Kérlek Isa, hagyj magamra most. Azt hiszem, most egy ideig ne is keressük a másik társaságát, legalábbis én nem fogom a tiéd, ajánlom neked is, hogy ne keress.- mondta szigorúan. Még mondani akartam neki valamit, de rájöttem, hogy felesleges. Az én idióta viselkedésemnek köszönhetően, siekrült vele is jól összeveszni. Gratulálok Isabel, ez aztán a teljesítmény. Egy nap alatt 2 számomra nagyon fontos emberrel összeveszni.- gondoltam keserűen.
Lehajtott fejjel mentem ki a szobából, Naty az előszobában állt, és zavartan viselkedett.
- Mi történt Isa?- kérdezte zavartan, és olyan szétszórt volt.
- Te hallgatóztál Naty?- kérdeztem tőle.
- Én? Dehogyis.- mondta, és elkapta a tekintetét.
- Nem most jöttem le a falvédőről. Valld be!- parancsoltam rá, kicsit játékosan.
- Rendben van. Igen, hallgatóztam, de csak azért, mert hallottam, hogy Sebi dühös hangját, és azt, hogy sírsz. Ne haragudj, csak kíváncsi voltam, hogy mi van hiszen olyan feldúltak voltatok.- sütötte le a szemét.
- Nem haragszok. De gondolom, akkor már majdnem mindent tudsz, hogy mi ez az egész.- sóhajtottam.
- Nos, igen, az okot, hogy Sebi miért ilyen, és miért haragszik rád, tudom. De azt, hogy miért, az még titok előttem.- nézett rám.
Elmeséltem Natynak mindent, a mai megérkezésemtől kezdve, Robbal való vitáinkig, és azt, hogy pontosan mi is történt a parkban. Nem lepődtem volna meg, ha Naty is haragudna rám, de ő nem tette.
- Váoo. Ez aztán az esemény. Sajnálom. Tudom, hogy nem akartad szándékosan, csak sajnos, ez már megtörtént, nem tudunk változtatni rajta.- ölelt meg.
- De Sebi úgy haragszik rám, és ez fáj a legjobban, hogy annyira megbántottam.- keseregtem a vállán.
- Tudom..tudom.. De ne aggódj, most durcizik egy kicsit, és utána megenyhül. Ebben biztos vagyok. Meg rá lehet sergíteni kicsit a dolgokra.- mosolygott Naty.
- Ezt hogy érted?- kérdeztem értetlenül.
- Beszélek a kölyök fejével,és próbálom jobb belátásra bírni, hogy minél hamarabb ki tudjatok békülni. Nekem is rosszul esik,ha ti nem beszéltek egymással.- vigasztalt meg.
- Köszönöm szépen Naty. Istenem, mit is kezdenék nélküled?- mondtam hálásan, és megpusziltam.
- Most pedig menj, pihend ki magad, és vegyél egy forró fürdőt, mert tisztára át vagy fagyva.- „utasított”.
A szobám felé menve belebotlottam Kimibe is.
- Isabel! Szia! Te itt vagy? Mi újság? Hogy vagy?- kérdezte örömködve.
- Szia Kimi! Kösz megvagyok, a körülményekhez képest.- mosolyogtam rá.
- Ráérsz most, beszélgetni szeretnék veled.-mondta, és a szobája felé mutatott.
- Bocsi Kimi, de éppen én is a szobámba tartottam, eláztam teljesen.- magyaráztam.
- Nálam is van takaró. Rég nem dumáltunk.- győzött meg.
Kimi rendes volt,és hozott nekem egy jó meleg takarót. Viszont egy jó forró tea helyett, egész mást kaptam tőle.
- Vodka?- néztem rá nevetve.
- Jobban felmelegít mint a tea.- válaszolta sunyin.
- Az biztos. Jó korán elkezded a piálást. Még este sincs.- mosolyogtam.
- Egy kortyot nem ittam még, meg nem vagyok én alkesz. Na, idd meg, egyből jobban leszel.- vigyorgott.
- Hűű, ez aztán erős. De máris érzem jótékony hatását.- köhögtem.
- A legjobb minőségű finn vodka, kérlek szépen.- mondta büszkén, mire elnevettem magam.
- Mesélj Isa, mi jó történt veled, mióta kikerültél a kórházból?- érdeklődött.
- Sok minden történt, de nem egészen jó dolgok.- mondtam, mire rámnézett nagy szemekkel.
Neki is elmeséltem mindent töviről hegyire, elmondtam a babát, Robot, és a mai eseményeket. Annyira lehidalt az infoktól, hogy a végén ő is felhajtott egy pohár vodkát.
- Az anyját! Veled aztán történtek dolgok. Mondhatnám, hogy nem unatkozol, de nem akarlak megsérteni.- mondta döbbenten.
- Hát nem. Teljesen összejöttek a rossz dolgok, és folyamatosan történik valami rossz. És úgy érzem, hogy már nincs erőm „kontrollálni” ezeket. Tudom, hogy mellettem állnak nagyon sokan, de mégis nekem kell egyedül leküzdenem ezeket, és teljesen szétcsúsztam. Fernando és Carlo meglátogatott a héten, és olyan jó volt velük beszélgetni, nagyon jól esett, hogy ott vannak velem, és jókedvem is lett utána, Amy is eljött, és jót dumáltunk, és úgy éreztem, hogy végre egy kicsit jobb a helyzet. Aztán eljövök ide, összeveszek Robbal, és megbántom a legjobb barátomat. Egy lépés előre, kettő hátra. Vagy lehet, már az f1-el van a baj, és itt csak vonzom a bajt.- sóhajtottam szomorúan.
- Elhiszem, hogy most csak a rossz történik veled, de minden gödörből van kiút, és ennyi rossz után, csak történni kell valami jónak is. Sebi miatt meg ne aggódj. Meg fog bocsátani, csak most érthető okokból, még nagyon haragszik.- mondta biztatóan.
- Köszi Kimi a bátorítást. Tündér vagy. Sebivel Naty fog beszélni, és próbálja enyhíteni a helyzetet.- mondtam.
- Az jó lesz, Naty ismeri a legjobban, biztos fog valami eredményt elérni vele. De ha akarod, én is beszélhetek vele, hiszen nekem nagyon jó barátom Seb.- mosolygott rám.
- Megtennéd? Jaj Kimi, te egy angyal vagy. Köszi szépen!- pusziltam meg boldogan.
- Persze, hogy megteszem. 2 barátomat kibékítem egymással.- mosolygott.
Beszélgettünk még jelentéktelen dolgokról, aztán én elvonultam a saját szobámba, vettem egy fürdőt, és irány az ágy. Pár ember keresett telefonon, Fernando, Amy és apa, de Rob nem volt köztük. Mit is vártam.. 

39. rész

Csütörtök délelőtt összecsomagoltam, és elindulta apával Németországba. Apa aggódott értem, de a lelkére beszéltem, hogy jól vagyok. Testileg már egész jól voltam, lelkileg még nagyon messze álltam a jótól… Kisebb papírmunkákat kellesz majd végeznem a hétvégén. Ez is jobb, mint a semmi, legalább nem fogok unatkozni.
A szállodában első dolgom volt, hogy felkeressem Robertet, és „meglepjem”. Bekopogtam a 534-es szobába. Rob ajtót nyitott, és majdnem hátast dobott a meglepetéstől.
- Hát.., hát..te?- habogta.
- Hát, hát..én.- csókoltam meg, és belibbentem a szobába.
- Mit keresel itt?- kérdezte még mindig nem térve magához.
- Itt dolgozok. Nem tudtad?- pillogtam rá ártatlanul.
- De nem otthon kéne lenned?- kérdezte megrovón.
- Megható, hogy mennyire örülsz nekem. Komolyan. Mindjárt elsírom magam.- csattantam fel.
- Én nem úgy gondoltam, Isa! Csak szólhattál volna, hogy te is itt leszel!- vágott vissza ő is indulatosan.
- Tudod, a meglepetéseknek van egy sajátossága, mégpedig az, hogy nem szokták bejelenteni őket. – mondtam gúnyosan.
- De nem lesz belőle baj, hogy itt vagy? Jól érzed magad?- kérdezte aggódva.
- Még magától Bernie-től is engedélyt kértem, hogy itt legyek. Komolyan mondom, az előbb futottam össze Sebi-vel, még ő is jobban örült nekem mint te! Ha ennyire nem örömteli az ittlétem neked, már itt se vagyok, na ciao!- kiabáltam, és bevágtam magam mögött az ajtót.
Dühösen mentem el a szállodából. Csak gyalogoltam céltalanul, mígnem rábukkantam egy kis parkra, a városközpontban. Fogtam egy kispárnát, amit az egyik padon találtam, leültem a fűbe, és néztem a tóban úszkáló kiskacsákat. Pörgött az agyam ezerrel. Nem erre a fogadtatásra számítottam tőle, egyáltalán nem. Azt hittem, hogy örülni fog, hogy lát, hogy itt leszek vele hétvégén. A barátiam jobban törödnek velem, és jobban foglalkoztatja őket a hogylétem, mint őt. Pedig neki kellene a legjobban aggódnia, legalábbis szerintem. Már Genfben is furcsa volt. Törődött velem meg minden, de nem volt az igazi, és ha szóba akartam hozni a baleset témát, akár a baba témát, egyből terelte a témát, vagy rávágta, hogy most nem alkalmas az időpont rá, majd nyugodtabb körülmények között beszélünk róla. Ha így megy a dolog, akkor nagyon sokára lesz az a nyugodt körülmény.
Nem tudom meddig ülhettem a parkban, de teljesen kiesett az időérzékem. Fáradt voltam, szomorú, és nagyon dühös. Közben az eső is eleredett, elég rendesen, de nem érdekelt. Nem érdekelt semmi. Haza akartam menni. Most már bánom, hogy eljöttem.
- Isabel?- hallottam meg Sebi hangját. Összerezzentem.
- Mit akarsz?- néztem fel rá dühösen.
- Mit keresel te itt? Ebben a zord időben?- kérdezte meglepve.
- Nem látod? Meditálok.- mondtam gúnyosan.
- Rosszul csinálod, mert 1. nem lebegsz lótuszülésben, 2. ha meditálnál, nem lennél ilyen morcos, hanem nyugodt lennél.- válaszolta nevetve.
- Nem vagyok most vevő a jópofaságodra Sebastian!- horkontam fel. Csak akkor hívom Sebastiannak, ha mérges vagyok.
- Gyere Isa, menjünk vissza a hotelba. Tisztára átfagytál. Nehogy beteg legyél itt nekem, így is még nem tökéletes az immunrendszered.- válaszolta, és kinyújtotta a kezét, hogy felsegítsen.
- Hagyj Sebastian! Jól vagyok. Mint látod, van rajtam kabát.- mondtam gúnyosan.
- Egy vékony bőrkabát nem sokat ér. Esernyő nélkül vagy. Gyere Isa, ne légy már ennyire önfejű! Már kerestek.- mondta, már ő is ingerülten.
- Ugyan ki? Kinek hiányzom én?- mondtam megvetően. Robnak biztos nem.- tettem hozzá gondolatban.
- Keres apukád, Amy és Fernando is. Na, gyere, már biztos aggódnak, hogy hol lehetsz.- nyújtotta ismét a kezét, de ellöktem.
- Majd megyek. Nem fognak belehalni, ha nem beszélnek velem most azonnal.- mondtam mérgesen.
- Isabel, mi a fene történt veled? Most szépen elviszlek a hotelba, és kész!- mondta indulatosan, lehajolt hozzám, hogy felsegítsen
- Mi abban az olyan nehéz megérteni, hogy nem?!- kiabáltam, és el akartam lökni a kezát, de a következő dolog, egy csattanás volt. Riadtan néztem Sebire, aki az arcát fogta, és baromi dühös volt.
- Normális vagy Isabel??!!- kiabálta mérgesen, megfordult,és futásnak eredt.
- Sebastian!!!!!- kiabáltam utána, de hiába.
Édes istenem, mit tettem…- mondtam magamnak halkan, és 2 kezembe temettem az arcom.

38. rész

Másnap anyától is bocsánatot kértem, a viselkedésem miatt, és megígértem, hogy összeszedem magam. De megígértettem vele, hogy apának nem mondja el, a babát. Tudom, nem éppen szerencsés, hogy most békültünk ki, és máris megint titkolózunk előtte, de féltem, hogy ez a most még törékeny béke kárára menne, és apa nem lenne ilyen megértő. Ő most nagyon boldog attól a ténytől, hogy egyben megvagyok, és semmi bajom, és neki sincs többé bűntudata, plusz kibékült anyával is.. nem akartam megint elkeseríteni. Délután megint érkezett egy kedves látogatóm, Amy személyében.
- Szia Isa! Jaj, ne haragudj, hogy nem tudtam bemenni hozzád a kórházba múlt héten, csak teljesen el voltam havazva melóval.- ölelt meg szorosan.
- Semmi baj. Nagyon örülök, hogy itt vagy. Ülj le.- kínáltam fel egy helyet.
- Hogy vagy?- kérdezte aggódva.
- Gyorsan épülök fel, napról napra jobban vagyok, igaz, még nem a tökéletes, de haladok. Csak sokszor fáradékony vagyok.- magyaráztam.
- De ez nagyon jó hír, hogy ilyen gyorsan épülsz fel,és legalább anyukád itt van, hogy segítsen neked. Robert is itt volt veled?- kérdezte mosolyogva.
- Igen, itt volt velem pár napig, de tegnap délelőtt hazament, majd hétvégén úgyis találkozunk a futamon, meg azért napi szinten tartjuk a kapcsoltatot.
- Az jó. De..de ki akarsz jönni a futamra?- kérdezte döbbenten.
- Igen, mert megőrülök, ha nem lehetek kint. Hidd el, nekem ez az életem. De nyugi, nem fogok dolgozni, nem is bírnám, csak szeretnék kint lenni. Meg végülis a német nagydíj lesz. Mondhatni „hazai” futam.- mosolyogtam.
- De biztos, hogy nem lesz baj? Nem kéne előbb beszélned a dokival?- nyagatott.
- Én dokit egy darabig nem szeretnék látni magam körül. Nem lesz baj, anyának, emg apának is említettem már, hogy megyek, nem tetszett nekik, de végül nagy nehezen beadták a derekukat. Anya apa lelkére kötötte, hogy 2 szeme rajtam.- válaszoltam neki.
- És Rob is tudja, hogy mész?- kérdezte vidáman.
- Nem, neki meglepetés lesz.- mondtam,és kicsit elkomorult az arcom.
- Mi a baj, Isa? Van valami Robbal összevesztetek, vagy mi?- kérdezte aggódva.
- Nem, nem vesztünk össze..csak. Amy, neked is el kell mondanom egy dolgot.- kezdtem hozzá.
- Megijesztesz, csajos. Miről van szó?- kérdezte.
Elmeséltem neki töviről, hegyiről a baba dolgot, Robert reakcióját, és David anyját is belevetem a sztoriba. Szegény Amy, majdnem besokkolt ezeket az infokat hallva.
- Isa, én nem is tudom, mit mondjak. Tisztára sokkot kaptam, így hallva az infókat, hát még neked milyen borzalmas volt átélni ezeket. Én annyira sajnálom, hogy nem voltam ott veled.- ölelt meg szorosan.
- Mondtam már, hogy semmi baj. Most itt vagy, és én nagyon örülök, hogy mellettem vagy. És ne legyen emiatt bűntudatod, voltak akik ott voltak velem a kórházban, nem voltam egyedül. Még most is ki vagyok bukva emiatt, de azon vagyok, hogy összeszedjem magam.- sóhajtottam.
- Megértem. Nagy lelki erő kell ehhez, de ha én is bármiben tudok segíteni, csak szólj. Illetve, lehet, hogy tudnék is segíteni. Lehet, hogy eleinte nem fog tetszeni, de azért hallgass meg légyszí. Ismered Victoria Cobourgot?- kérdezte.
- Nem. Ki ő?- érdeklődtem.
- Ő is a Foma1ben dologzik, német lány. A Forma1 hivatásos pszichológusa, ha lehet így mondani. Nagyon kedves lány, a legjobb barátnőm, nem mellékesen. Már sokaknak segített, rajtam is, amikor úgy éreztem, hogy teljesen szétcsúszott az életem, és csak a rossz dolgok történtek velem. Szerintem neked is sokat segítene.- válaszolta.
- Agyturkászhoz akarsz küldeni?- kérdeztem meglepve.
- Ő nem agyturkász. Iletve végzettsége szerint az, de ne úgy képzeld el, hogy egy díványon kell feküdnöd, ő meg hülyébbnél hülyébb kérdéseket tesz fel neked. Nem, ő modernebb felfogású. Képzeld el úgy, mintha egy nagyon jó barátnőd lenne, akivel mindent meg tudsz beszélni, és ő jó tanácsokat ad, hogy szerinte mi lenne a helyes. Hiszem, ha elmennél hozzá egyszer, és kibeszélnéd magamból ezt a szörnyű eseményt, máris jobb lenne, és ő is bizalmasan kezelné az infót, mivel köti az orvosi titoktartás. Tessék, itt a névjegye. A FIA motorhomejában megtalálod minidig, vagy a Toyotásokkal lóg sokat.- magyarázta.
- Köszi szépen a segítségedet, Amy. Még meggondolom a dolgot, de szerintem valamikor időt szakítok rá.- válaszoltam.
- Ez a beszéd!- nevetett.