45. rész

- Gyere Isa!- mondta Naty már a Torro Rossonál, és az egyik kis irodába terelt.
- Naty, elmondanád, hogy mi a fene folyik itt? Most nem érek rá.- mondtam türelmetlenül.
- Hidd el, rá fogsz érni, ha ezt meglátod.- mondta komolyan, és kezembe adott egy fényképezőgépet.
- Hát ez?- néztem rá furcsán.
- Szerinted minek néz ki?- kérdezett vissza.
- Egy fényképezőgépnek. És? Mi csináljak vele?- kérdeztem zavartan, aztán látva Naty komoly arcát, leesett minden.
- Jézusom! Az azé akire én gondolok?- kérdeztem döbbenten. Naty szótlanul bólintott.
- És hidd el, nem hoztam volna el, ha nem lenne rajta az, ami téged nagyon is érdekelne. Nézz csak meg a képeket rajta.
Sok kép volt a memóriakártyán, de megtaláltam egyből a lényeges képeket. Kb. 15 kép volt rólunk Roberttel, és megtaláltam azt a 3 képet is, amit anno az újság címoldalán láttam, és amelyik lebuktatott minket. Teljesen ledöbbentem. Mindig is gyanakodtam Kristinre, hogy ő a hunyó a dologban, de most, hogy bizonyíték is volt rá.. Nehezen tudtam megemészteni..
- De..de hogyan szerezted meg a gépet?- kérdeztem hápogva.
- Nevezzük szemfüleségnek. Nemrég az étteremben voltam, és Kristin is ott volt. Telefonált, és miután lerakta, nagy sietősen távozott az étteremből, úgy sietett, hogy még a kabátját, és ezt is ottfelejtette. Elvettem a dolgokat az asztaláról, és én is kisiettem az étteremből. A többiek meg azt hihették, hogy utána akarom vinni a cuccait. Egyenesen a motorhome-ba jöttem, és itt megnéztem a képeket, és egyből szóltam neked.- mesélte el Naty.
- De gondolom, Kristin égre-földre keresi a dolgait. És ha visszament az étterembe, akkor megmondhaták neki, hogy ki vitte el a cuccait. Nem akarom hogy bajba kerülj.- mondtam.
- Ezért jöttem, egyenesen hozzád. És ha meg is mondták neki, nem tudja hol dolgozik, mert nem volt rajtam a Torro Rosso-s felső. És elég nagy a boxutca, én mondhatom azt, hogy nem találtam meg az illetőt utána. És arra gondoltam, hogy te adhatnád át neki a cuccait, némi körítéssel persze, amit soha nem felejt el.- nézett rám szigorúan.
Elgondolkodtam. Nagyon dühös voltam Kristinre, és itt az ideje, hogy tényleg beolvassak neki, vagy lekeverek neki egy pofont..mindenért..amit ellenem tett. Nem haboztam sokáig, felhívtam és mézes-mázos módon megkérdeztem tőle, hogy merre tartózkodik, mert beszélnem kell vele. Kristin az egyik pihenőben tartózkodott a Mclaren motorhomeja mellett. Idegesnek tűnt a hangja, gondolom most gőzerővel keresi a cuccait.
- Baromira sokat segítettél Naty. Köszönöm.- öleltem meg, és indulni akartam.
- Hohó, Isa! Hová mész egyedül? Én is megyek veled! Nekem is lesz pár keresetlen szavam hozzá, és ezt én is látni akarom.- vigyorgott.
- Nem, Naty. Nem akarom, hogy belekeveredjél.- parancsoltam rá.
- Akkor akarod, akár nem, akkor is veled megyek!- mondta határozottan, és én sóhajtva beleegyeztem. Úgysem tudom lebeszélni. És hátha jól jön a segítsége..
Pár perc múlva ott voltunk a pihenőben. Nem sokan tartózkodtak ott, de jobb is így. Kristint megláttam, az egyik sarokban ült, és telefonált. Ahogy meglátott minket, lerakta a mobilt, és odamentünk hozzá. A gépet a táskámba raktam, de előtte kivettem a memóriakártyát, hogy meglegyen a bizonyíték, ha Timnek is elő kell adnom a dolgokat.
- Isabel, gyorsan mondd el, hogy miért jöttél, mert totál ki vagy bukva. Elvesztettem valahol a kabátomat, és a gépet, és muszáj megtalálnom, mert Tim leharapja a fejem.- mondta idegesen, de meglátta a kezemben a kabátját
- Jaj, Istenem! Megtaláltad a cuccaimait Isa! De aranyos vagy, hogy elhoztad nekem!- mondta boldogan, és elvette a kabátját.
- A gépet is megtaláltad?- kérdezte.
- A gépet? Ja igen. Igazából nem is én találtam meg, hanem a barátnőm.- mutattam Natyra. De tudta, hogy a munkatársam vagy, és átadta nekem, hogy adjam oda neked. Az étteremben felejtetted őket. Tessék, itt a gép.- nyúltam a táskámban, és átadtam neki. Felcsillant a szeme, és egyből kikapta a kezemből. Ami még jobban elárulta őt, az volt, hogy egyből átvizsgálta a gépet, és észrevette, hogy valami hiányzik…
- Jaj nekem! Elvitték belőle a memóriakártyát!- fogta a fejét, és leroskadt a székre. Pár pillanatig élveztem a dolgot, ahogy látom kétségbeesetten, de kijátszottam az adu ászt neki.
- Jaj, most jut eszembe. A kártya is nálam van.- mondtam neki mosolyogva. Megörült ennek a hírnek, de zavart is láttam az arcán.
- És miért nem raktad visssza a gépbe? Egyáltalán miért vetted ki belőle?- kérdezte szigorúan tőlem. Tudtam, hogy fél, hogy most lebukott, elárulta a pirosodó arca.
- Tudod..mindig is kíváncsi voltam hogy milyen képeket készítesz. Hogy milyen alapból választod ki azokat a képeket, amik később az újságba kerülnek. Így végignézegettem a képeket. Nagyon jól sikerültek, különösen egy-kettő, a boxutcai képek különösen jók. Igazán nagyon jól értesz a szakmádhoz. És ahhoz is hogy hogyan taposd el a másikat.- mondtam hideg hangon. Kristin teljesen ledöbbent, és nagyon zavarba jött. Most megvagy.- gondoltam magamban.
- Tessék?! Miről zagyválsz itt össze Isa? Kikérem magamnak, hogy így sértegetsz!- emelte meg a hangját.
- Igazán! Igen érdekes képeket találtam Robról és rólam ezen a kis kártyán. Mondhatni, pár kép igen bensőséges hangulatú. Akár még szép is lenne, ha nem találtam volna meg azokat a képeket is, amelyik napvilágot láttak az egyik újság címoldalán pár hónappal ezelőtt, és amelyik valóságos lavinát indított el. Még most sem rémlik semmi?- vetettem oda neki dühösen. Pár ember már kíváncsian szemlélt minket, hogy min vitatkozunk. Kristin nem szólt egy szót sem.
- Árulj el nekem valamit. Mennyit kaptál a képekért, és a cikkért?- kérdeztem most már nagyon dühösen. Csend.
- Mennyit?!!- ordibáltam rá.
- Elég sokat, ksözönöm a kérdésed. Mit kellett volna tennem vele, Esetleg odaadhattam volna neked, hogy kezeltesd az agyad, mert úgy látom a balesetedkor eléggé megsérült.- vágta oda gúnyosan.
Kész…Totál lement a redőny nálam, és elvesztettem minden önuralmamat. Azt még elviseltem volna, hogy ő tette a dolgot, de hogy még a kést belém vágja, főleg a balesettel kapcsolatban. Már nem számított semmi, ahogy ránéztem a gúnyos vigyorára. Gondolkodás nélkül cselekedtem, érősen megragadtam a karját, és felrántottam a székből. A lendülettől Kristin előre esett, a földre. Nem érdekelt semmi, és 2 hatalmas pofont levágtam neki.
- Isabel!- ordibálta mellettem Naty. Nem is hallottam őt, annyira elöntötte a harag az agyamat. Próbált Naty szétszedni minket, de nem sikerült neki. Ott ütöttem, és vágtam Kristint, ahol értem, teljesen önkívületi állapotban voltam. Én is kaptam tőle egy két pofont, és éreztem, hogy felszakadt a szemöldököm, és ég az arcom. Kristin taszított egyet rajtam, és hátraestem. Azonnal talpra ugrottam, és újra neki akartam menni, de ekkor valaki erősen megfogta a derekamat hátulról, és elhúzott Kristintől.
- Isabel! Hagyd abba!!!- kiabálta mögöttem egy hang, ami Lewis hangja volt.
- Eressz el! Ki akarom nyírni ezt a kis ribancot!- ordibáltam magamon kívűl, és próbáltam kibújni a szorítása alól, de nem sikerült. Nem ismertem meg a saját hangomat, úgy remegett.
- Isa, csillapodj le! Kérlek, nyugodj meg!!- láttam meg Natyt magam előtt, ahogy könyörög nekem könnyes szemmel. Kristin is felállt, és vérben forgó szemekkel nézett rám. Szépen nézett ki az arca. A szája vérzett, és tiszta piros, és dagadt volt az arca. Éreztem magamon, hogy én sem nézhetek ki szebben.
- Ezt még nagyon megbánod, te kis elmetebeteg szuka! Lehet várni a feljelentést!- kiabált rám Kristin.
- Lári-fári! Nincs benned annyi gerinc, hogy felelj a tetteidért majd a főnök előtt! És én is mehetnék feljelenteni téged, hiszen már van bizonyítékom rá, hogy megsértetted a személyi jogomat!- ordibáltam vissza neki.
- Hogy oda ne rohanjak! Majd meglátjuk, ki lesz a gyorsabb, drágám.- mondta gúnyosan.
- Szerintem jobban teszed Kristin, ha most távozol!- kiabált rá Naty.
- És te még őt véded? Te..te voltál az, aki odaadtad neki a gépet!! Összeesküdtetek ellenem!! Te kis szemét liba!- kiabálta Natynak, és egy pofont csattant el. Szerencsére nem Naty volt az elszenvedője, hanem Kristin. Naty szeme szikrákat szórt, és elkapta Kristin állát, és a szemébe mondta.
- Tudod mit, te kis gerinctelen mocsok! A lehető legjobb döntést hoztam ezzel!- vágta oda neki. Kristin csúnyán ránknézett, majd kiviharzott a teremből. Körülnéztem a teremben, és csodálkozva néztem, hogy rajtunk kívűl senki nincs ott.
- Hová lettek a többiek?- néztem Natyra.
- Amint elkezdtetek verekedeni, próbáltam segítséget kérni, de inkább sietve elmentek az emberek, én is elmentem segítséget kérni, és pont a pihenő előtt beleütköztem Lewisba.- mondta Naty, és én ránéztem az említett személyre.
- Köszönöm. Nagy mázlija volt, hogy lefogtál, mert ha nem jössz, nagyon durva dolgot tettem volna.- mondtam dühösen.
- Isa..- mondta halkan Naty.
- Nem..egyszerűen képtelen voltam leállni, csak ütöttem, és ütöttem..Csak arra tudtam gondolni, hogy végre, most mindenért megkaphatja a magáét. Hamarabb meg kellett volna tépnem, számos indok miatt.- mondtam neki.
- Isa, vérzik a homlokod. Elviszlek a dokihoz, hogy nézzék meg.- mondta Lewis, és én bólintottam.
- Megyek veletek.- mondta Naty.
Ahogy kiléptünk a paddockba, rögtön döbbent pillantásokkal találkoztam. Gondoltam ennek 2 oka is van. Nem lehetek szép látvány, 2. gyorsan elterjedt a híre annak, hogy mi történt a pihenőben.
- Lewis. Gyere a boxba! Mérnöki megbeszélés van!- kiabálta a hátunk mögött Ron Dennis.
- Azonnal megyek!- válaszolta Lewis.
- Naty, kísérd el Isa-t, a FIA épületéhez, ott vannak az orvosok is. Rendben lesz minden.- nézett rám Lewis, és sietve távozott.
Pár pillanat múlva szembejött velünk Amy és Nico. Jókedvűen nevettek, de ahogy megláttak minket, egyből lefagyott az arcukról a mosoly, és majdnem dobtak egy hátast.
-Isabel! Mi történt veled?- kérdezte Nico hápogva. Naty válaszolt helyettem, mert olyan gombóc volt a torkomban, hogy megszólalni nem tudtam.
- Hosszú sztori. Most kísérem el Isat a dokihoz.- válaszolta Naty. Amy kis habozás után, elköszönt Nicotól, és velünk jött.
- De hát mi történt?- kérdezte Amy később a FIA épületében.
Megráztam a fejem, átöleltem, és zokogni kezdtem………..

44. rész

Péntek van, itt vagyunk Silverstoneban, és már 2 napja folyamatosan szakad az eső. Semmi bajom nincs az esővel, de ez már sok(k)! Tiszta depressziós leszek tőle, ami az amúgy sem fényes lelki világomnak még inkább beteszi az ajtót. 

A paddockban sétáltam, és dideregve húztam össze magamon a szürke kiskabátomat. Most volt az első szabadedzés ideje..nem irigylem ilyenkor a pilótákat. Egy nagy kád vízben kell vezetniük…baromi élvezetes lehet..
Egy ismerős hang ütötte meg a fülemet a hátam mögött. Hátrafordultam. Raquel volt az. Szinte futva jött oda hozzám
-Szia Isa! Jaj, istenem, olyan jó hogy látlak!- mondta boldogan, és szorosan átölelt. 
-Szia Raq! Én is nagyon örülök, hogy itt vagy!- válaszoltam neki.
-Annyira, de annyira sajnálom.- hajtotta le a fejét. -Mit?- kérdeztem értetlenül.
-Hogy nem voltam melletted…Hogy nem tudtalak meglátogatni egyszer sem a kórházban, és otthon. És mindent sajnálok ami veled történt. De ez a nyavalyás turné mindent felborított.- mondta sajnálkozóan, és megszeppenten. -Ne hülyéskedj már Raq. Miért haragudnék rád? Neked ez a munkád, és megértem. Köszönöm szépen, hogy aggódtál értem. És Fernando helyetted is ott volt velem a kórházban, és tett egy látogatást Genfben is. Nagyon sokat segített, egy angyal.- mosolyogtam rá, mire kicsit lenyugodott.
- Tudom, és mondtam neki, hogy helyettem is vigyázzon rád. Esetleg ráérsz valamikor ma, vagy esetleg a hétvége folyamán?- kérdezte mosolyogva.
- Fogalmam sincs, csajos. De majd ha lesz egy kis szabad percem feltétlenül beugrok hozzád.- nevettem, és megöleltem.
Útközben eszembe jutott, hogy én megígértem valamit Amynek már régen. Hogy elmegyek a barátnőjéhez, Vickyhez, aki a Forma1-ben dolgozik pszichológusként. Tényleg rámférne egy kis beszélgetés, hogy kiadjam magamból mindazt, ami a lelkemet nyomja. A FIA épülete felé vettem az irányt, felmentem az első emeletre, és bekopogtam egy ajtón, amin Victoria Cobourg neve állt.
-Szabad!- szólt ki egy kellemes hang.
- Szia! Zavarok?- léptem be.
-Nem, ráérek. Ugye te vagy Isabel?- kérdezte kedvesen. Ízlésesen berendezett szoba szoba volt, könyvek, tv, és egy laptop volt az asztalon. Egyáltalán nem az a kimondottan „pszichodoki”-s beütése volt a helynek. Az asztalnál egy kb. velem egyidős, hosszú, vörösesbarna hajú, nagyon szép lány ült. Ez volt a második meglepetés a részemről. Egészen máshogy képzeltem el a hivatásos pszichodokiját a Forma1-nek. Inkább valami topmodellnek nézett ki, mint doktornak. Persze ezt nem rosszindulatból gondoltam.
-Igen. Csak nem Amy szólt, hogy majd jövök hozzád?- kérdeztem bájosan.
- Nem. Illetve sokat mesélt rólad, és említette, hogy eljönnél esetleg hozzám.- válaszolta.
- Értem. Tudod, kicsit fenntartással voltam, az iránt, hogy én pszichológushoz jöjjek, de kellemesen csalódtam.- mosolyogtam rá.
-Igen, az emberekben él egyfajta negatív kép a pszichodokikkal kapcsolatban. Azt hiszik, hogy komoly és merev emberek vagyunk, akik csak ülnek pókerarccal a páciens feje felett, és mindenféle okosságákokat mondanak neki, hogyan kéne az életét rendbehoznia. Esetleg a 20.században közepén lehetett ez a helyzet, de nekünk is haladni kell a korral. Modernné vált ez a szakma is.-nevetett szívből jövően.
- Én is pszichológus akartam lenni. Be is adtam a papírt a szakra, felvételiztem is, csak pár ponttal maradtam le a ponthatárról. De nem bántam meg, hogy más szakmát választottam.- mosolyogtam.
- Az újságírók is elég sokat vannak emberek között, és tudniuk kell jól kérdezni, illetve kezelni a helyzetet. Egy jó újságíró pár perc alatt megismerheti a riportalanyát, csupán a válaszai által. Mondhatni, hogy valahol hasonló a szakmánk.-vigyorgott rám, mire felnevettem.
-Valahol igazad van. És akkor is kedvesnek kell lenned, ha olyasvalakit kérdezel, akit egyébként szívből gyűlölsz, de elfogulatlan kell vele lenned, és csak a száraz tényeket ismertetni. Tiszta szociálpszichológia.- nevettem.
- Meg se kérdeztem, nem kérsz esetleg valamit? Kávét, teát, vagy esetleg valami erősebbet?- mondta cinkosan.
- Korai lenne még az ivászathoz. Egy kávé tökéletesen megteszi.- válaszoltam.
- Hogy kerültél a Forma1-be?- kérdeztem.
- Németországban végeztem el a tanulmányaimat, utána egy kórházban kezdtem el dolgozni, mint klinikai pszichologus, de egy idő után beleszürkültem a munkába. Új kihívások elé akartam nézni, és egy bennfentes által megtudtam, hogy keresnek a Forma1 elsősorban sportpszichológusokat, de az se volt probléma nekik, hogy én csak általános pszichológus vagyok. Hát így történt. Ez már 2 éve, és nagyon jól érzem magam itt, rengeteg barátom van, és pár pilótával sikerült barátságot is kiépítenem. Elsősorban a Toyotásokkal lógok sokat szabaidőmben, Jarno és Timo nagyon jó barátaim. Annyira lököttek és aranyosak.- mesélte.
- Izgalmas a szakmád, az fix. És sokan járnak hozzád?- érdeklődtem.
-Igen, van elég munkám, nem panaszkosom. Pilóták is megfordulnak itt, és a segítségemet kérik, vagy csak azért jönnek, hogy kiöntsék a lelküket valakinek, ha úgy érzik, hogy nincsenek a topon, de sajnos erről nem beszélhetek, az orvosi titoktartás végett.- mondta.
-Persze, megértem. Csak érdeklődtem.- mosolyogtam rá. Azért arra kíváncsi lettem volna, hogy Robert eljött Vickyhez valaha is? De tudom, ha el is jött volna, nem mondaná el Vicky, hogy milyen ügyben kereste fel őt.
- És te? Milyen szél repített a Forma1be?- érdeklődött kedvesen.
- A családi hátszél.- mondtam nevetve, mire ő is felkacagott.
- Gondoltam, de biztos nem csattogatta az ostort a hátad mögött édesád, hogy márpedig te az f1ben fogsz dolgozni velem együtt.- vigyorgott.
- Hát nem igazán. Sőt, sokáig ellenkezett amiatt, hogy én is az F1ben akarok dolgozni. De ő volt az, aki bevezetett ebbe a világba. Már tizenévesen megszokott vendég voltam a Bmw hinwilli székhelyén. Futamokra jártunk sokat, mondhatni benzingőz között nőttem fel. Mindig is újságíró szerettem volna lenni, a sportot is nagyon szeretem, a Forma1 meg kiemelt helyen van a listámon. Így összekötöttem a kellemest a hasznossal. Apa nagyon féltett. Teljes joggal.- kortyoltam bele a kávémba.
- Ezt hogy érted?- kérdezte Vicky.
- Apa már régóta benne van a szakmában, és tudta, hogy mivel jár ez a munka. Izgalmas és pörgös, tele van csillogással, ami elvakítja nagyon hamar az embert. De minél nagyobb a napfény, az árnyék is sokkal nagyobb. Rengeteg lemondással jár, ez az állandó utazás, és feszültség, nemcsak a pilótáknak, és a csapatoknak, de pl. nekünk újságíróknak is, mert a szerkesztőség határidőre kéri az anyagokat, és nem nagyon nézik el, ha esetleg pontatlan és rossz a cikk. Nehéz az embernek távol lenni a családjától és a barátaitól, Én is nagyon ki voltam bukva amikor idekerültem, hogy csak nagyon ritkám láthatom a családomat, pedig apa itt volt velem, de akkor is nagyon rossz érzés volt, hogy a családom többi tagját, és a barátaimat csak ritkán láthatom. De idővel sikerült belerázodnom ebbe és sok barátot szereztem.- meséltem.
- Mindennek vannak árnyoldali, ez tény. Én eleinte el voltam ájulva, hogy hű, itt vagyok a Forma1-ben, majdnem összeestem, amikor a leghíresebb pilótákkal találkoztam össze a paddockban, főleg akkor felejtettem el mindent, amikor páran jöttek hozzám beszélgetni. És hát nekem is sikerült barátokat szereznem. Mondhatni van egy közös barátunk Amy személyében. És te szerencsésnek mondhatod magad, hiszen ebben a nagy káoszban is sikerült párra lelned.- kacsintott rám.
- Jól értesült vagy a dolgokról. Azért foglalkoztak velünk rendesen az újságok. Izgalmas téma volt nekik, hogy Mario Theissen, a bmw csapatfőnökének a lánya, a f1 egyik tehetséges pilótájával, aki nem mellesleg a bmw pilótája.- mosolyodtam el.
- Elég sokat írtak rólatok az újságok, illetve Amy elcsicsergte neke, hogy hogyan és mikor jöttetek össze. Ez a szép benne, hogy jó barátokból később szerelmes párok lesznek.- kacsintott rám, mire elmosolyogtam magam, de a mosolyom nem volt teljesen őszinte, amit Vicky jó szakember lévén, észrevett.
- Mi a baj Isabel?- kérdezte komolyan.
- Sok minden. A kapcsolatunkkal, és én se vagyok már teljesen ugyanaz, aki voltam még 2008 elején. Sok minden történt velünk, és velem is.- hajtottam le a fejem.
- Azért vagyok itt, hogy meghallgassalak.- mosolygott rám.

- Nem is tudom, hol is kezdjem el. A kanadai nagydíjon derült ki a kapcsolatunk a nagy nyilvánosság előtt, köszönhetően egy újságnak, és erős a gyanúm, hogy az egyik „hőn szeretett” kolléganőm buktatott le minket, csak nem tudom bizonyítani a dolgot, de érzem, hogy volt az. Mindegy, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy édesapám számára is akkor derült ki a kapcsolatunk, előtte is titkolóztunk hónapokig. Oltári nagy balhét csapott, nagyon kiakadt, hozzáteszem jogosan. Velem sem állt szóba hetekig, meg Robbal se, ha esetleg mégis megszólalt, abból megint veszekedés lett. Franciaországban nagyon összevesztünk, próbált keresztbe tenni nekünk, és én zaklatottan a volán mögé ültem..Nem kellett volna. Nagyon súlyos balesetet szenvedtem, mint később kiderült, majdnem otthagytam a fogam. Felépültem belőle, meg sokat segítettek a barátok, család, Rob is, de azóta mintha nem lennék teljes ember.- meséltem Vickynek.
- Hú, ez kemény dolog. És azóta vagytok Robbal ilyen helyzetben?- kérdezte.
- Igen, illetve még pár dolog közrejátszott, de igen. És nem említettem a legfontosabb dolgot. A baleset idején várandós voltam, még én sem tudtam róla, a doki tájékoztatott erről később, és sajnos a magzat nem élte túl.- mondtam könnyes szemmel. Vicky teljesen ledöbbent arccal ült.
-Jézusom! Isa, én nem is tudom, mit mondjak erre. Egy nőnek nagyobb csapás szerintem ennél nincs az életben. És nem is tudtad a terhességet..- hebegte.
- Elsősorban ez a legfőbb indok, hogy megromlott a kapcsolatunk.- tettem hozzá.
- Gondolod, hogy Rob téged hibáztat ezért?- érdeklődött.
- Nem hinném. Amikor megtudta, ledöbbent, de éppen az ellenkezőjéről próbált meggyőzni, hogy nem az én hibámból történt ez. Nem nagyon sikerült, még mindig van egy kis bűntudatom ezzel kapcsolatban. Talán túlzottan hirtelen jött ez a dolog, és nem tud vele mit kezdeni.- mondtam halkan.
- Értem. Rob talán nem tudott mit kezdeni a helyzettel, az a tudat, hogy apa lehetett volna, szerintem hirtelen jött neki, és azzal szembesülni, hogy meghalt a gyerek, még sokkolób volt neki. Azóta próbáltátok megbeszélni a dolgot?
- Én próbálkoztam vele, de mindig kibújt a téma alól. Azzal jön mindig, hogy ő is sajnálja a dolgot, és én is tegyem túl rajta magam. Mondani a legkönnyebb mindent. Nem érzi át a helyzetemet. Múltkor nagyon összekaptam Vettelel, és tőle vártam volna, hogy megvigasztal, de ehelyett tőle kaptam a legnagyobb fejmosást, hogy szedjem össze magam, nem ismer rám, stb, stb. Amikor megemlítettem neki megint a gyerek témát, szinte kétségbeesett.- fakadtam ki.
- Egy férfi ilyenkor nem tudja átérezni egy nő helyzetét. Mellette áll, de nem tudja, hogy mi játszódik le ilyenkor bennünk. Az a meglátásom, hogy Rob is emészti magát ezzel a témával kapcsolatban, de ő ahelyett, hogy elmondaná, inkább magában tartja, illetve inkább veled veszekszik, hogy „észhez térítsen”, ahelyett, hogy közösen oldanátok meg a problémát.
- Azóta alig szól hozzám. Én is durva voltam vele, de azt a düh mondatta velem. Múlt héten nagyon beteg voltam, ő nem volt velem, sőt 2 hét alatt egy hívása nem volt, hogy te hülye, élsz még? Egy se. Sebastian ápolt egy teljes hétig. Ő beszélt rá, hogy hívjam fel, de fel se vette a telefont, pedig láthatta, hogy én hívom. Számomra ez egyértelmű jel volt.- emeltem meg a hangom.
- Nem kell egyből a legrosszabbra gondolni. A párkapcsolati problémák nem telefontémák. Másik lehetőség, hogy még nem készült fel az esetleges „nagy lelkizésre”. Sok mindent kell átgondolnia.- magyarázta Vicky.
- De meddig akar gondolkodni rajta? Én nem fogok könyörögni neki, hogy most döntsd el, hogy mit akarsz!- csattantam fel.
- Isa, ez is egyfajta probléma. Hogy mindketten a másikra vártok. Te túl büszke és makacs vagy, ahhoz, hogy te kérjél bocsánatot tőle, és kezdeményezd a beszélgetést, Robert meg nagyon bizonytalan most.-világított rá a helyzetre.
- Nem vagyok egy könnyű eset, elismerem. De most teljesen holtpontra jutottam vele, és tanácstalan vagyok.- hajtottam le a fejem.
Vicky egy kis tűnödés után megszólalt.
- Egy kis befenyítés, lehet észhez térítené ezt a fiút.- mosolygott cinkosan. Nem értettem mire céloz.
- Állítsam döntés elé, vagy mi?- kérdeztem meglepve.
- Majdnem. Mondd azt neki, hogy ha a jövőben is szeretné ezt a kapcsolatot, akkor sürgősen „nyilatkozzon” arról, hogy mi a problémája, mert ő fontos neked, és nem szeretnéd, ha vége lenne.- magyarázta.
- Nem is tudom. Azt mondaná, hogy ne fenyegessem ilyesmivel, meg tudná, hogy nem gondolnám komolyan.- válaszoltam.
- Miért nem gondolnád komolyan. A te türelmed se véges, a mai beszélgetés alatt erre rájöttem, és kezd betelni a pohár. Hidd el, az ilyen szokott működni- mondta Vicky egy halvány mosollyal az arcán.
- Még meggondolom. Sokáig ez a helyzet úgyse mehet.- sóhajtottam.
- Ez igaz. Nagy kár lenne, egy ilyen szép kapcsolatért.- mosolygott Vicy.
- Néha elgondolkodom, hogy lehet azért fajult el idáig a dolog, mert olyan hirtelen történtek velünk az események. Áprilisban összejöttünk, és azóta több minden történt velünk pár hónap alatt, mint más pároknál egy év alatt sem. Túl sok minden történt, az utóbbi időben inkább csak a rossz dolog, és nem tudjuk, sem ő, sem én emgemészteni, és inkább egymásra fújunk.
- Ebben van valami, de a problémákat egyedül nehezebb megoldani, mint közös erővel.- zárta le a beszélgetést Vicky.
- Megfogadom a tanácsaidat. Ha szükségem lesz további lelkizős beszélgetésekre, azonnal hozzád fordulok. És köszönöm.- mosolyogtam.
- Én azt mondom, ne sűrűn gyere hozzám gondokkal. De ha egy jókedvű baráti beszélgetést akarsz, akkor nyugodtan jöhetsz. Nem fogom kitenni a szűröd.- kuncogott.
- Értettem.- nevettem, megöleltem, és eljöttem az irodájából.
Nagyon korgott már a gyomrom, és az étterem felé vettem az irányt. Útközben csörgött a mobilom.
- Szia Tim, mondjad!- köszöntem a főnökemnek.
- Hol a mai anyag?- vágott bele egyből a témába.
- Szia neked is, úgy örülök, hogy hallom a hangod!- mondtam gúnyosan.
- Hagyjuk most ezt! Mit csináltál egész délelőtt? Lazsáltál a Bmw-nél, és nem jutott el a tudatodig, hogy cikket is kéne írni, mert véletlenül pont szabadedzés van, véletlenül a főnököd már órák óta várja a jelentkezésed?- kiabált. Ledöbbentem.
- Lehet, hogy nem nagyon csináltam ma még semmi érdemlegeset, de nem tűröm, hogy ilyen hangnemben beszélj velem! Volt más dolgom is!- kiabáltam.
- Milyen más dolgod? Pletykálkodás a barátnőkkel? Egy kis etye-petye Roberttel? Jaj, elnézést, ő éppen szabadedzésen van, szóval ő kilőve.- mondta gúnyosan.
- Mi a franc bajod van? Ha neked van problémád, ne rajtam töltsd ki! Magánjellegű dolgom volt, és egyik sem azok közül, amiket most említttél.- mondtam dühösen.
- Kristin már 2 órája leadta az anyagot.- vágta a fejemhez.
- Oh, hát persze. A tökéletes Kristen, akinek semmi baja nincsen sosem, és mindig tipp-topp munkát végez. Ha ennyire odáig vagy a munkájával, akkor ajnározd őt, és ne engem cseszegess! Megkapod 1 órán belül a rohadt anyagodat, ne féljél!- ordítottam a telefonba, és lecsaptam.
Páran furán néztek rám a Mercisek közül, hogy ordibálva telefonáltam a placc közepén, de magasról tettem rá. Próbáltam lenyugodni, és az étterem felé vettem az utamat. De ismét megzavartak. Naty kapta el a kezemet, és kezdett húzni a Torro Rosso felé. Zihált, mintha futott volna utánam.
- Naty, mi ütött beléd? Engedj el!- mondtam meglepetten.
- Isabel, gyere velem, beszélnünk kell! Hidd el, fontos.- mondta izgatottan.
- Nem árulnád el, miről van szó?- nyugtalankodtam.
- Hidd el, hátast fogsz dobni. Vagy valőszínű, hogy kiakadsz..de nagyon.- nézett rám komolyan. Esküszöm, megijesztett a viselkedésével a csaj. De követtem őt a Torro Rossohoz.

43. rész

 Már 1 hete itthon vagyok Genfben, de a napok unalmasan csordogálnak. Igaz, összeszedtem egy kis náthát, meg gyengén köhögök, de nem vészes. Rengeteget dolgozok, és egyéb pótcselekvést végzek, de legbelül tudom, hogy így próbálom lekötni magam. Hogy ne kelljen gondolkodnom a Robertes dolgon. Eddig én sem hívtam, és ő sem tette meg ezt. Talán jobb is így. Egy időre háttérbe vonulni. Sebi is itthon van most Genfben, és párszor meglátogatok egymást. Ez az egyetlen pozitívum mostanában, hogy vele sikerült tisztázni a dolgot, és minden visszaállt a régi kerékvágásba. Azt hittem, hogy eseménytelen szünetnek nézek elébe, de egy komoly dolog megint közbejött…. 

Szombat reggel próbáltam kikelni az ágyból, de az istennek se sikerült. Mintha tonnás súly lett volna a végtagjaimon, illetve a mellkasomon. Úgy éreztem magam, mint akit egy hétig éjjel nappal vertek, utána meg kimostak volna. Levegőt alig bírtam venni, illetve ha szivacs lettem volna, ugyancsak tudtak volna mit kipréselni belőlem, úgy dőlt rólam a víz. Valahogy csak elbotorkáltam a fürdőszobába, de bár ne néztem volna bele a tükörbe. Mint egy nullkategóriás zombi, aki még Michael Jackson Thriller c. klipjébe se lenne jó. A lázmérő is kiakadt tőlem..de durván. 39, 3-at mutatott. Egyből magamhoz tértem, már amennyire lehet. De rájöttem, hogy ilyen állapotban, még arra se lennék képes, hogy a dokihoz elmenjek kocsival. A mobilhoz nyúltam, és kikerestem egy nevet belőle.
- Szia Isa!- szólalt meg a hang.
- Szia Sebi!- suttogtam neki rekedten. Egy pillanatig csend volt a vonal túlsó felén.
- Hallo! Isa! Itt vagy még?- kérdezte.
- Igen, itt vagyok!- próbáltam kiabálni, amennyire csak tőlem telhet, nem sok sikerrel.
- Valami baj van? Alig hallak.- kérdezte aggódva.
- Nyugi, a hiba nem a te készülékedben van. Én nem tudok beszélni.- mondtam, és rámjött a köhögőroham.
- Jesszus Isa! Jól vagy?- kérdezte izgatottan.
- Nem, nem vagyok jól! Azért is hívtalak fel. Elvinnél a dokihoz? Még arra sics erőm, hogy a kocsiba üljek. Nagyon pocsékul vagyok, Seb.- suttogtam panaszosan.
- Rendben van. Negyed óra és ott vagyok.- mondta és lerakta.
Sebi tényleg gyors volt, és azon nyomban a házam előtt teremt. Amint meglátott, kikerekedtek a szemei, és majdnem dobott egy hátast.
- Nem mondom. Szép látvány vagy.- mondta ironikusan.
- Fogd be! Én is láttam magam a tükörben. Csak arra kérlek, hogy légy a „betegszállítóm” és vigyél el a dokihoz, mért félholt állapotban vagyok.- mondtam halkan.
- Okés. Akkor mehetük is.- mondta, és kivezetett a kocsihoz.
A dokinál hálisten nem voltak sokan, de amig megcsinálták a röntgenemet, illetve behívták, nos eltelt vagy másfél óra. Egy teljes körű kivizsgálást követően, sápadt arccal jöttem ki a rendelőböl.
- Na, mi a helyzet? Valami baj van? Olyan sápadt vagy Isa.- kérdezte Sebi aggódva.
- Sikerült összeszednem egy nem túl kellemes mellhártyagyulladást. Azért vagyok sápadt, mert alig állok a lábamon.- mondtam.
- Szegénykém. Ezzel nem szabad viccelni. Mindjárt viszlek is haza, és irány az ágy.- mondta mosolyogva.
- De egy csomó gyógyszert is ki kell váltanom.- replikáztam.
- Majd én elmegyek értük.- válaszolta.
- Nem kéne ennyit tenned értem.- mondtam.
- Miért nem. Beteg vagy, logikus, hogy segítek neked.- nézett rám értetlenül.
- Nem érdemlem meg.- mondtam szomorúan.
- Miről beszélsz?- kérdezte.
- Ahogy bántam veled múltkor, én..- folytottam volna, de Sebi közbevágott.
- Jaj, Isa. Azt már megbeszéltük. Spongyát rá. Már nem haragszok rád. Megtörtént, ez van. Előfordul az ilyen. És megérdemled, hogy törödjenek veled.- mosolygott rám, mire én is elmosolyodtam.
Sebi hazavitt, és egyből el is viharzott a gyógyszerekért. Én nem is hallottam, hogy visszajött, mert totál beájultam az ágyba, csak arra eszméltem, hogy költöget, mivel be kellett venni a gyógyszereket. A lázam lejjebb ment valamivel, de még nem volt az igazi. Sebi próbált velem kicsit beszélgetni, de nem volt jó társalkodó partner, mivel csak tőmondatokban tudtam válaszolni. Ismét kidőltem,és csak késő délután keltem fel. Meglepődve tapasztaltam, hogy Sebi még mindig ott van.
- Hát te?- kérdeztem kómásan.
- Még nem mentem haza, Gondoltam, hátha szükséged lesz valamire.- válaszolta egyszerűen.
- Sebi. Tündér vagy, de nem kell őrizned engem. Menj haza nyugodtan. Boldogulok egyedül is. Nagyon hálás vagyok a mai nap után, de tényleg, menj haza nyugodtan. Hanna biztos ott van nálad.- győzködtem.
- Nincs itt most velem. A szüleinél van. De tényleg nem lesz gond?- kérdezte.
- Tényleg. Nem dobom fel a bakancsot.- mosolyogtam.
- Ajánlom is. De ha bármi van, vagy csak beszélgetni akarsz, hívj.- mondta, majd elment.
Eltelt 3 nap, az állapotom pedig egyre javult. Már nem voltam lázas, csak még erősen köhögtem, meg nehezen vettem a levegőt. Sebi csak eljött hozzám minden nap, hogy megnézze élek e még. Az életkedvem kezdett visszajönni, így hülyülni is tudtunk néha.
Viszont egy dolgon rengeteget gondolkoztam. Felhívjam Robot, vagy nem. Nagyon haragudtam rá, amiket mondott.
- Elméláztál.- szólalt meg Sebi. Már kedd volt, és éppen pizzát ettünk a nappaliban.
- Semmi..csak..- mondtam bizonytalanul.
- Csak? Mi jár a fejedben?- érdeklődött.
- Ez az egész ügy Robbal. Nem tudom, mit csináljak.-sóhajtottam.
- Megértelek. Valamilyen szinten. Most kb. az a helyzet van, hogy mind a ketten a másikra vártuk.Hogy lépjen valaki. Robert szerintem nem td lépni,mert fél,hogy haragszol rá. Te meg alapból túl csökönyös vagy ahhoz,hogy te tedd meg az első lépést.- mondta.
- Akkor mit csináljunk? Hagyjuk lógni a dolgot? Megint nyeljük le a békát? Ez a „szőnyeg alá seprés” vezetett el pont idáig.- mondtam, szinte már nem is Sebinek, hanem magamnak.
- Az sose jó, ha nem beszélitek meg a dolgokat. Csak halmozódik és halmozódik, egyszer csak kiborul a bili. Silverstoneban mindenképpen üljetek le egymással beszélgetni, ha kell, én hozok össze nektek egy randit, de ez így nem állapot. Szeretitek egymást, olyan szép pár vagytok, látod apukád is megbékélt veletek. Ne hagyjátok veszni ezt.-sóhajtott.
- Szerinted mit csináltam múlt héten? Próbáltam beszélni vele. Látod mi lett a vége. Attól félek, hogy megint nagyon nagy veszekedés lesz belőle,és egyre távolabb kerülünk egymástól, vagy megint én húzom fel magam,és megint valami hülyeséget csinálok. Hidd el Sebi, ez a mostani helyzet, nem olyan fenékig tejfel, mint az elején volt. Valami megváltozott. Mindketten megváltoztunk egy kicsit. És amin én is meglepődődtem, az az, hogy régebben ilyenkor alig vártam, hogy elkezdődjön az egész versenyhétvége, már tűkön ültem. Most meg? Úgy megyek neki az f1-es versenyeknek, mintha a fogamat húznák. Már annyira nem lelem kedvem benne, az egész valahogy hidegen hagy. Elvégzem a munkámat, ott van apa, ott vagytok ti, de az egész olyan hidegen hagy.- magyaráztam. 

- Tegyetek arról, hogy ez ne így legyen!- csattant fel Sebi. Csak néztem rá, nagy szemmekkel.
- Igen, Isa! A sült galamb nem fog a szátokba repülni magától. Azzal aztán nem sokra mentek, hogy játsszátok a sértődöttet, és kerülgetitek egymást, mint macska a forró kását. Igenis leültök,és megbeszélitek a gondotokat. Szerinted Robert nincs elkeseredve? Dehogynem. Ő is ugyanúgy eszi magát a helyzet miatt, mint te! Csak nem értem, hogy mire vártok? Csináljátok itt a fesztivált!- osztott ki Sebi. Köpni-nyelni nem tudtam.
- Te most lecsesztél engem, Sebi?- néztem rá értetlenül.
- Hát, vehetjük annak is. És most szépen felhívod Robertet.- mondta, és odaadta a mobilt.
- És mit mondjak neki?- kérdeztem, de Sebi csúnyán rámnézett.
- Én mondjam meg neked? Neked kell tudnod a dolgot.- utasított. Nagyot sóhajtottam, és felhívtam Robertet. Hívtam volna, ha nem lett volna kikapcsolva. Ez az én formám. Vagy a Nagyfőnök odafent nem akarja, hogy ilyen könnyen menjen a dolog.
Sebi nem sokkal később távozott, és én még mindig nem tértem magamhoz, hogy így leteremtett. De be kellett látnom, hogy igaza van. Muszáj leülnünk, és megbeszélni a dolgot, mert nem lesz jó vége.
A héten jó párszor próbáltam hívni őt, de vagy ki volt kapcsolva, vagy nem vette fel a telefont. Talán nem is akar velem beszélni. Nem sok kedvvel ugyan, de csütörtökön elindultam Silverstoneba. Talán valami jó is történik velem a hétvégén….

42. rész

Vasárnap délelőtt van, mindenki ezerrel készül a futamra. Az időmérő a Bmw szempontjából nem alakult valami túl jól, hiszen a fiúk elég hátul végeztek. Nagyobb gondom az, hogy azóta se sikerült Sebivel beszélnem. Kimi és Naty egyfolytában biztat, hogy mindenképpen kibékítenek minket ezen a hétvégén de én erre egyre kevesebb esélyt látok. 

- Szia Isa!- ült le mellém Amy.
- Szia! Mi újság van?- kérdeztem mosolyogva.

- Nem sok. A szokásos hajtás. Ki sem látszok a munkából. Ezek azt hiszik, hogy robot vagyok. Úgy nézek én ki?- kérdezte háborogva.
- Hát…hagyj nézzelek. Nincs bádogbevonatod, se kijelzőid, és nem veszed úgy a levegőt, mint Darth Vader. Mégiscsak ember lehetsz. - kuncogtam, mire ő grimaszolni kezdett.
- Nagyon vicces kedvedben vagy.. És veled mi újság? Hallottam a Sebi féle dolgot Natytól..Sajnálom. Nagyon bízom benne, hogy hamar kibékültök. Rossz dolog lenne, emiatt egy jó barátságot eldobni.- sóhajtott.
- Pletykás nőszemélyek. Én is nagyon sajnálnám, de már korántsem vagyok olyan bizakodó mint ti.. Nem tudom…- mondtam szomorúan.
- Kicsit legyél optimistább Isa! Nem szabad így elkettyened. Ki fogtok békülni, érzem.- biztatott.
- Úgy legyen.- eresztettem meg egy félmosolyt.
- Vickyhez el fogsz majd menni valamikor? Beszéltél azóta vele?- érdeklődött.
- Ki is ment a fejemből. Még nem beszéltem vele, de ígérem, ha lesz időm rá, mindenképpen elmegyek hozzá.- válaszoltam.
- Hidd el, nagyon jót tenne neked, egy kis beszélgetés, őszintén. Nem csalódnál.- mosolygott.
- Na, én mentem, még rengeteg a dolgom. Vigyázz magadra csajos.- puszilt meg Amy.
Én is elindultam dolgozni, majd a munkám végeztével visszatértem a bmw motorhomeban. Rob az egyik pihenőben volt, gondoltam, ideje lenne vele tisztázni a dolgokat..
- Szia Robert!- léptem be a szobába.
- Szia Isa! Mi újság van? Gyere, ülj le.- mutatott a székre.
- Nem sok. Dolgoztam, most meg várom a futamot.- válaszoltam.
- Beszélnünk kellene..- folytattam, ő csak csendben nézett rám.
- Nézd, Isa, én nem tudom, hogy mi volt velem csütörtökön, egyszerűen csak meglepődtem, hogy ott vagy, és inkább féltetelek, hogy nehogy valami bajod essen. És félreértetted a dolgot. Kiakadtál.- nézett rám.
- Igen, kiakadtam. Egy kis törödésre, és megértésre vágytam a baleset után, de nem erre számítottam tőled. És után az is rosszul esett, hogy úgy tettél, mintha mi sem történt volna, és inkább megkerülted a problémát, mint hogy szembenéztél volna vele. És máson vertem le a haragomat. Sajnos szó szerint.- mondtam szomorúan.
- Micsoda? Hogy érted azt, hogy szó szerint?- kérdezte döbbenten.
- Amikor összekaptunk, utána elmentem egy közeli parkban, hogy kiszellőztessem a fejem. Később Sebi rám talált, és kérte, hogy menjünk vissza a hotelba, meg az eső esett, és csak segíteni akart nekem. Én egyedül akartam maradni, de Sebi ezt nem érette meg. Fel akart segíteni, én el akartam lökni a kezét, és véletlenül elcsattant egy pofon. Most vele is mosolyszünet van, Naty és Kimi próbálnak a lelkére beszélni, hogy béküljünk ki.
- Nem hiszek a fülemnek Isa! Képes volt Sebit megpofozni? Segíteni akart neked, te pedig..- mondta indulatosan.
- Na álljon már meg a menet! Ott voltál? Megkérdezted csütörtök óta, hogy egyáltalán hogy vagyok, és mi újság? Eljópofiskodtál mindenkivel itt a paddockban, csak éppen velem nem törödtél. Akkor ne tégy szemrehányást nekem. Hidd el, elég nekem a saját lelkiismeret-furdalásommal elszámolni, nem hiányzik a te szent beszéded.- kiabáltam.
- Próbáltam inkább nem bolygatni a dolgokat, és úgy gondoltam, várok, amig lecsillapszol, és utána megkeresni téged, és beszélgetni. De látom veled nem lehet, és előbb cselekszel, utána gondolkozol.- mondta gúnyosan.
- De bölcs lett valaki hirtelen! Csak úgy osztod az észt. Ez volt jellemző rád a baleset után is. Inkább szőnyeg alá seperted a gondokat, minthogy beszéltünk volna róla. Hányszor próbáltam beszélni veled a múlt héten is, de te állandóan kitértél előlem, illetve terelted a témát. Ez nem jó megoldás Rob, mert csak gyűlik a dolog, és egyszer csak betelik a pohár.- mondtam mérgesen.
- Nem akartam róla beszélni..ennyi..- vetette oda félvállról. Felhorkantam.
- És szabad tudnom, hogy miért nem? Robert, nézz rám!- kiabáltam rá.
- Azt gondoltam, ha nem firtatjuk a dolgot, akkor talán könnyebb lesz neked is, túllépni rajta, és elfelejteni.- válaszolta egyhangúan.
- Nagyon sokat jelentett volna, ha együtt éreztél volna vele, és lelket öntöttél volna belém.- mondtam szomorúan.
- Én nagyon sajnálom, ami veled történt Isa, és melletted vagyok, tudod.- mondta, át akart ölelni, de én ellöktem magamtól.
- Tudhatnád, hogy mindennél jobban gyűlölöm, ha lesajnálnak. Emlékezhetsz, hogy milyen viták voltak ebből anyával.
- Nemcsak a balesetről akartam volna beszélni, hanem a babáról is.- vetettem oda neki.
- A babáról? Mit szerettél volna megbeszélni?- kérdezte kétségbeesetten.
- Pfff… Ha látnád, milyen riadt arcot vágol most. Szabályosan bepánikoltál. Nyugi, nem foglak többet ezzel zaklatni. Kész, vége lett, majd túlélem valahogy. Nem kérek a sajnálatodból. Úgy teszel, mintha neked nem is lett volna közöd hozzá. Végülis.. egy pasi hogy tudná átérezni ilyenkor egy nő helyzetét. Nem az empátia az erősséged neked se. Tudod mit? Menj a fenébe!!!- kiabáltam rá, és az ajtóra mutattam. Ő dühösen felállt, és bevágta maga mögött az ajtót.
Én is baromi mérges lettem, és egy poharat vágtam a falhoz. Fel alá járkáltam a szobában, és folyamatosan káromkodtam. Dühös és csalódott is voltam egyszerre. Nem akarom látni őt jó hosszú ideig.
A futam unalmasan telt el, ismét a Ferrarik és a McLarenek csatáztak egymással. Nick kiesett, Robert pedig az 5. helyen végzett. Nem tudtam neki örülni, csak néztem fapofával a képernyőt. A szokásos futam utáni „munkám” után, még elmentem az étterembe. Pontosabban elmentem volna, de Kimi ebben megakadályozott, és meginvitált egy kávéra. Beszélgettünk, illetve ő beszélt hozzám, én meg tőmondatokban válaszoltam neki.
- Látom, nem vagy a topon Isa. Na de remélem, sikerül feldobnom a kedved.- mosolygott rám, és oldalra nézett.
- Azt nem hinném.- válaszoltam, de én is követtem a tekintét. Naty és Sebi jött oda hozzánk. Naty vigyorgott, Sebi kevésbé. Amikor odaértek mellénk, Sebi megszólalt.
- Na jó, nekem erre nincs időm. Hagyjatok békén!- mondta dühösen, sarkon akart fordulni, de Naty visszatartotta.
- Nem mész sehova Sebi koma! Ide szépen leülsz Isa mellé, és addig nem mozdulsz innen, amig ki nem békültél vele. A biztonság kedvéért mi itt leszünk Kimivel a szomszédos asztalnál, ha esetleg megszöknél.- kacsintott rá Naty.
Sebi kénytelen kelletlen leült mellém, keresztbe fonta a karjait, és az asztal lapját bámulta.
Engem annyira hirtelen érintett Natyék megjelenése, hogy nem is tudtam hogyan kezdjem el. Én is némaságba burkoloztam, és a kávémat kavargattam.
- Néma kislányt játszol Isa? Nem akarsz esetleg valamit mondani?- nézett rám.
- Sajnálom. Nem tudom, hogy kezdjek hozzá. Megleptetek elég rendesen.- válaszoltam lehajtott fejjel.
- Ha tudom,hogy ez lesz, el se jövök. Csak Naty magával rángatott, valami buta ürüggyel. Nos, ha nincs mondanivalód, akkor én mentem is. Csáó.- állt volna fel, de Naty megköszörülte a torkát, és szigorúan ránézett. Sebi visszaült. Naty engem meg ösztökélt a szemével, hogy kezdjek hozzá.
- Tudom, már ezerszer hallottad tőlem, de nagyon sajnálom, ami történt Sebi. Hidd el, azóta csak a lelkiismeretemmel harcolok, és átkozom magam azért a percért. Mintha nem is én lettem volna, megszállt volna valami ördögi, vagy akármi. Nagyon nem szeretném, ha emiatt véget érne a barátságunk Sebi. Nagyon szeretlek, és nagyon szépen kérlek, hogy bocsáss meg. Kérlek, kérlek.- mondtam könnyes szemmel, és megfogtam a kezét. Sebi nem kapta el a kezét, de nem is nézett rám. Pár pillanatig csendben volt, majd megszólalt.
- Nagyon megbántottál ezzel a dologgal.- felelte.
- Tudom.- válaszoltam.
- Ezt nem vártam volna tőled. Te azok között voltál, akikról soha nem feltételztem volna rosszat.-
- Tudom.- feleltem sóhajtva.
- Jól van. Mégegyszer ne forduljon elő.- nézett rám. A szemembe felcsillant egy kis reménysugár.
- Ez az jelenti, hogy nem haragszol rám?- kérdeztem reménykedve.
- Nem.- mondta komolyan. Lefagyott az arcomról a mosoly.
- Ez azt jelenti, hogy megbocsátok.- mondta egy halvány mosollyal.
- Tényleg? Istenem, Sebi, köszönöm, köszönöm! Köszönöm, hogy visszanyertem a bizalmadat, és megbocsátottál. Nagy kő esett le a szívemről. – mondtam boldogan, és szorosan átöleltem.
- Tudod Isa, egy angyal vagy, de néha a kisördög kibújik belőled, és akkor meneküljön mindenki előled. Olyan vagy mint egy hurrikán.- mondta nevetve. Én is felnevettem ezen a hasonlaton. A háttérben tapsot hallottunk. Odafordultunk, Naty és Kimi örült a sikerüknek. Odamentem hozzájuk, és megöleltem őket.
- Köszönöm nektek! Ti kis békahadtest!- mondtam nevetve.
- Semmiség volt. Csak ezt a flúgost kellett elcipelni valahogy ide. Én mondtam, hogy addig nem engedem haza, amig ki nem békültük.- mosolygott Naty.
- Nekem pedig téged kellett elcsalogatni ide. Az én feladatom azért egyszerűbb volt.- mosolygott Kimi.
- Mégegyszer köszi nektek!- mondtam, és Sebihez fordultam.
- És neked meg nagyon nagy köszönet, amiért megbocsátottál..koma.- vigyorogtam el magam.
Jókedvűen mentem vissza a motorhomeba. Nem számítottam erre az akcióra tőlük, de tény, hogy bevált, és nagyon boldog vagyok, hogy Sebi ismét a barátom.
A motorhomeban már csak páran lézengtek. Összeszedtem a cuccaim, és a szállodába mentem. A hallban apa beszélgetett Robbal. Mikor megláttam őt, eszembe jutott a veszekedésünk. Feltűnésmentesen fel akartam osonni a szobámba, de ez nem sikerült. Apa intett, hogy menjek oda.
- Sziasztok. Még itt vagytok?- kérdeztem.
- igen, még volt egy kis dolgunk, de hamarosan indulok haza. Arra gondoltam, hogy nem e jönnél velem haza most. Rég voltál otthon, meg a héten lesz Frank unokatestvérednek a szülinapja, és meg vagyunk hívva egy kis összejövetelre.- mondta apa.
- Ne haragudj apa, de rengeteg a dolgom, el vagyok havazva a munkával. Még az se biztos, hogy a szülinapra is haza tudok menni. Sajnálom, de azért megprónálok időt szakítani rátok.-mondtam.
- Értem. Azért majd hívjál, jó?- mondta apa, mire bólogattam.
- Én mentem, este lesz mire hazaérek. Vigyázzatok magatokra gyerekek.- mosolygott, és megpuszilt.
Ketten maradtunk Robbal. Egymásra néztünk, de semmit nem tudtunk a másik arcáról leolvasni. Szomorúan elfordítottam a fejem, és a lifthez mentem. Egy szót se szóltunk a másikhoz. Úgy érzem, hogy fizikailag itt van velem, de gyakorlatilag mintha fényévekre lennénk egymástól…
Felmentem a szobámban, összepakoltam, és hazaindultam Genfbe..