45. rész

- Gyere Isa!- mondta Naty már a Torro Rossonál, és az egyik kis irodába terelt.
- Naty, elmondanád, hogy mi a fene folyik itt? Most nem érek rá.- mondtam türelmetlenül.
- Hidd el, rá fogsz érni, ha ezt meglátod.- mondta komolyan, és kezembe adott egy fényképezőgépet.
- Hát ez?- néztem rá furcsán.
- Szerinted minek néz ki?- kérdezett vissza.
- Egy fényképezőgépnek. És? Mi csináljak vele?- kérdeztem zavartan, aztán látva Naty komoly arcát, leesett minden.
- Jézusom! Az azé akire én gondolok?- kérdeztem döbbenten. Naty szótlanul bólintott.
- És hidd el, nem hoztam volna el, ha nem lenne rajta az, ami téged nagyon is érdekelne. Nézz csak meg a képeket rajta.
Sok kép volt a memóriakártyán, de megtaláltam egyből a lényeges képeket. Kb. 15 kép volt rólunk Roberttel, és megtaláltam azt a 3 képet is, amit anno az újság címoldalán láttam, és amelyik lebuktatott minket. Teljesen ledöbbentem. Mindig is gyanakodtam Kristinre, hogy ő a hunyó a dologban, de most, hogy bizonyíték is volt rá.. Nehezen tudtam megemészteni..
- De..de hogyan szerezted meg a gépet?- kérdeztem hápogva.
- Nevezzük szemfüleségnek. Nemrég az étteremben voltam, és Kristin is ott volt. Telefonált, és miután lerakta, nagy sietősen távozott az étteremből, úgy sietett, hogy még a kabátját, és ezt is ottfelejtette. Elvettem a dolgokat az asztaláról, és én is kisiettem az étteremből. A többiek meg azt hihették, hogy utána akarom vinni a cuccait. Egyenesen a motorhome-ba jöttem, és itt megnéztem a képeket, és egyből szóltam neked.- mesélte el Naty.
- De gondolom, Kristin égre-földre keresi a dolgait. És ha visszament az étterembe, akkor megmondhaták neki, hogy ki vitte el a cuccait. Nem akarom hogy bajba kerülj.- mondtam.
- Ezért jöttem, egyenesen hozzád. És ha meg is mondták neki, nem tudja hol dolgozik, mert nem volt rajtam a Torro Rosso-s felső. És elég nagy a boxutca, én mondhatom azt, hogy nem találtam meg az illetőt utána. És arra gondoltam, hogy te adhatnád át neki a cuccait, némi körítéssel persze, amit soha nem felejt el.- nézett rám szigorúan.
Elgondolkodtam. Nagyon dühös voltam Kristinre, és itt az ideje, hogy tényleg beolvassak neki, vagy lekeverek neki egy pofont..mindenért..amit ellenem tett. Nem haboztam sokáig, felhívtam és mézes-mázos módon megkérdeztem tőle, hogy merre tartózkodik, mert beszélnem kell vele. Kristin az egyik pihenőben tartózkodott a Mclaren motorhomeja mellett. Idegesnek tűnt a hangja, gondolom most gőzerővel keresi a cuccait.
- Baromira sokat segítettél Naty. Köszönöm.- öleltem meg, és indulni akartam.
- Hohó, Isa! Hová mész egyedül? Én is megyek veled! Nekem is lesz pár keresetlen szavam hozzá, és ezt én is látni akarom.- vigyorgott.
- Nem, Naty. Nem akarom, hogy belekeveredjél.- parancsoltam rá.
- Akkor akarod, akár nem, akkor is veled megyek!- mondta határozottan, és én sóhajtva beleegyeztem. Úgysem tudom lebeszélni. És hátha jól jön a segítsége..
Pár perc múlva ott voltunk a pihenőben. Nem sokan tartózkodtak ott, de jobb is így. Kristint megláttam, az egyik sarokban ült, és telefonált. Ahogy meglátott minket, lerakta a mobilt, és odamentünk hozzá. A gépet a táskámba raktam, de előtte kivettem a memóriakártyát, hogy meglegyen a bizonyíték, ha Timnek is elő kell adnom a dolgokat.
- Isabel, gyorsan mondd el, hogy miért jöttél, mert totál ki vagy bukva. Elvesztettem valahol a kabátomat, és a gépet, és muszáj megtalálnom, mert Tim leharapja a fejem.- mondta idegesen, de meglátta a kezemben a kabátját
- Jaj, Istenem! Megtaláltad a cuccaimait Isa! De aranyos vagy, hogy elhoztad nekem!- mondta boldogan, és elvette a kabátját.
- A gépet is megtaláltad?- kérdezte.
- A gépet? Ja igen. Igazából nem is én találtam meg, hanem a barátnőm.- mutattam Natyra. De tudta, hogy a munkatársam vagy, és átadta nekem, hogy adjam oda neked. Az étteremben felejtetted őket. Tessék, itt a gép.- nyúltam a táskámban, és átadtam neki. Felcsillant a szeme, és egyből kikapta a kezemből. Ami még jobban elárulta őt, az volt, hogy egyből átvizsgálta a gépet, és észrevette, hogy valami hiányzik…
- Jaj nekem! Elvitték belőle a memóriakártyát!- fogta a fejét, és leroskadt a székre. Pár pillanatig élveztem a dolgot, ahogy látom kétségbeesetten, de kijátszottam az adu ászt neki.
- Jaj, most jut eszembe. A kártya is nálam van.- mondtam neki mosolyogva. Megörült ennek a hírnek, de zavart is láttam az arcán.
- És miért nem raktad visssza a gépbe? Egyáltalán miért vetted ki belőle?- kérdezte szigorúan tőlem. Tudtam, hogy fél, hogy most lebukott, elárulta a pirosodó arca.
- Tudod..mindig is kíváncsi voltam hogy milyen képeket készítesz. Hogy milyen alapból választod ki azokat a képeket, amik később az újságba kerülnek. Így végignézegettem a képeket. Nagyon jól sikerültek, különösen egy-kettő, a boxutcai képek különösen jók. Igazán nagyon jól értesz a szakmádhoz. És ahhoz is hogy hogyan taposd el a másikat.- mondtam hideg hangon. Kristin teljesen ledöbbent, és nagyon zavarba jött. Most megvagy.- gondoltam magamban.
- Tessék?! Miről zagyválsz itt össze Isa? Kikérem magamnak, hogy így sértegetsz!- emelte meg a hangját.
- Igazán! Igen érdekes képeket találtam Robról és rólam ezen a kis kártyán. Mondhatni, pár kép igen bensőséges hangulatú. Akár még szép is lenne, ha nem találtam volna meg azokat a képeket is, amelyik napvilágot láttak az egyik újság címoldalán pár hónappal ezelőtt, és amelyik valóságos lavinát indított el. Még most sem rémlik semmi?- vetettem oda neki dühösen. Pár ember már kíváncsian szemlélt minket, hogy min vitatkozunk. Kristin nem szólt egy szót sem.
- Árulj el nekem valamit. Mennyit kaptál a képekért, és a cikkért?- kérdeztem most már nagyon dühösen. Csend.
- Mennyit?!!- ordibáltam rá.
- Elég sokat, ksözönöm a kérdésed. Mit kellett volna tennem vele, Esetleg odaadhattam volna neked, hogy kezeltesd az agyad, mert úgy látom a balesetedkor eléggé megsérült.- vágta oda gúnyosan.
Kész…Totál lement a redőny nálam, és elvesztettem minden önuralmamat. Azt még elviseltem volna, hogy ő tette a dolgot, de hogy még a kést belém vágja, főleg a balesettel kapcsolatban. Már nem számított semmi, ahogy ránéztem a gúnyos vigyorára. Gondolkodás nélkül cselekedtem, érősen megragadtam a karját, és felrántottam a székből. A lendülettől Kristin előre esett, a földre. Nem érdekelt semmi, és 2 hatalmas pofont levágtam neki.
- Isabel!- ordibálta mellettem Naty. Nem is hallottam őt, annyira elöntötte a harag az agyamat. Próbált Naty szétszedni minket, de nem sikerült neki. Ott ütöttem, és vágtam Kristint, ahol értem, teljesen önkívületi állapotban voltam. Én is kaptam tőle egy két pofont, és éreztem, hogy felszakadt a szemöldököm, és ég az arcom. Kristin taszított egyet rajtam, és hátraestem. Azonnal talpra ugrottam, és újra neki akartam menni, de ekkor valaki erősen megfogta a derekamat hátulról, és elhúzott Kristintől.
- Isabel! Hagyd abba!!!- kiabálta mögöttem egy hang, ami Lewis hangja volt.
- Eressz el! Ki akarom nyírni ezt a kis ribancot!- ordibáltam magamon kívűl, és próbáltam kibújni a szorítása alól, de nem sikerült. Nem ismertem meg a saját hangomat, úgy remegett.
- Isa, csillapodj le! Kérlek, nyugodj meg!!- láttam meg Natyt magam előtt, ahogy könyörög nekem könnyes szemmel. Kristin is felállt, és vérben forgó szemekkel nézett rám. Szépen nézett ki az arca. A szája vérzett, és tiszta piros, és dagadt volt az arca. Éreztem magamon, hogy én sem nézhetek ki szebben.
- Ezt még nagyon megbánod, te kis elmetebeteg szuka! Lehet várni a feljelentést!- kiabált rám Kristin.
- Lári-fári! Nincs benned annyi gerinc, hogy felelj a tetteidért majd a főnök előtt! És én is mehetnék feljelenteni téged, hiszen már van bizonyítékom rá, hogy megsértetted a személyi jogomat!- ordibáltam vissza neki.
- Hogy oda ne rohanjak! Majd meglátjuk, ki lesz a gyorsabb, drágám.- mondta gúnyosan.
- Szerintem jobban teszed Kristin, ha most távozol!- kiabált rá Naty.
- És te még őt véded? Te..te voltál az, aki odaadtad neki a gépet!! Összeesküdtetek ellenem!! Te kis szemét liba!- kiabálta Natynak, és egy pofont csattant el. Szerencsére nem Naty volt az elszenvedője, hanem Kristin. Naty szeme szikrákat szórt, és elkapta Kristin állát, és a szemébe mondta.
- Tudod mit, te kis gerinctelen mocsok! A lehető legjobb döntést hoztam ezzel!- vágta oda neki. Kristin csúnyán ránknézett, majd kiviharzott a teremből. Körülnéztem a teremben, és csodálkozva néztem, hogy rajtunk kívűl senki nincs ott.
- Hová lettek a többiek?- néztem Natyra.
- Amint elkezdtetek verekedeni, próbáltam segítséget kérni, de inkább sietve elmentek az emberek, én is elmentem segítséget kérni, és pont a pihenő előtt beleütköztem Lewisba.- mondta Naty, és én ránéztem az említett személyre.
- Köszönöm. Nagy mázlija volt, hogy lefogtál, mert ha nem jössz, nagyon durva dolgot tettem volna.- mondtam dühösen.
- Isa..- mondta halkan Naty.
- Nem..egyszerűen képtelen voltam leállni, csak ütöttem, és ütöttem..Csak arra tudtam gondolni, hogy végre, most mindenért megkaphatja a magáét. Hamarabb meg kellett volna tépnem, számos indok miatt.- mondtam neki.
- Isa, vérzik a homlokod. Elviszlek a dokihoz, hogy nézzék meg.- mondta Lewis, és én bólintottam.
- Megyek veletek.- mondta Naty.
Ahogy kiléptünk a paddockba, rögtön döbbent pillantásokkal találkoztam. Gondoltam ennek 2 oka is van. Nem lehetek szép látvány, 2. gyorsan elterjedt a híre annak, hogy mi történt a pihenőben.
- Lewis. Gyere a boxba! Mérnöki megbeszélés van!- kiabálta a hátunk mögött Ron Dennis.
- Azonnal megyek!- válaszolta Lewis.
- Naty, kísérd el Isa-t, a FIA épületéhez, ott vannak az orvosok is. Rendben lesz minden.- nézett rám Lewis, és sietve távozott.
Pár pillanat múlva szembejött velünk Amy és Nico. Jókedvűen nevettek, de ahogy megláttak minket, egyből lefagyott az arcukról a mosoly, és majdnem dobtak egy hátast.
-Isabel! Mi történt veled?- kérdezte Nico hápogva. Naty válaszolt helyettem, mert olyan gombóc volt a torkomban, hogy megszólalni nem tudtam.
- Hosszú sztori. Most kísérem el Isat a dokihoz.- válaszolta Naty. Amy kis habozás után, elköszönt Nicotól, és velünk jött.
- De hát mi történt?- kérdezte Amy később a FIA épületében.
Megráztam a fejem, átöleltem, és zokogni kezdtem………..