42. rész

Vasárnap délelőtt van, mindenki ezerrel készül a futamra. Az időmérő a Bmw szempontjából nem alakult valami túl jól, hiszen a fiúk elég hátul végeztek. Nagyobb gondom az, hogy azóta se sikerült Sebivel beszélnem. Kimi és Naty egyfolytában biztat, hogy mindenképpen kibékítenek minket ezen a hétvégén de én erre egyre kevesebb esélyt látok. 

- Szia Isa!- ült le mellém Amy.
- Szia! Mi újság van?- kérdeztem mosolyogva.

- Nem sok. A szokásos hajtás. Ki sem látszok a munkából. Ezek azt hiszik, hogy robot vagyok. Úgy nézek én ki?- kérdezte háborogva.
- Hát…hagyj nézzelek. Nincs bádogbevonatod, se kijelzőid, és nem veszed úgy a levegőt, mint Darth Vader. Mégiscsak ember lehetsz. - kuncogtam, mire ő grimaszolni kezdett.
- Nagyon vicces kedvedben vagy.. És veled mi újság? Hallottam a Sebi féle dolgot Natytól..Sajnálom. Nagyon bízom benne, hogy hamar kibékültök. Rossz dolog lenne, emiatt egy jó barátságot eldobni.- sóhajtott.
- Pletykás nőszemélyek. Én is nagyon sajnálnám, de már korántsem vagyok olyan bizakodó mint ti.. Nem tudom…- mondtam szomorúan.
- Kicsit legyél optimistább Isa! Nem szabad így elkettyened. Ki fogtok békülni, érzem.- biztatott.
- Úgy legyen.- eresztettem meg egy félmosolyt.
- Vickyhez el fogsz majd menni valamikor? Beszéltél azóta vele?- érdeklődött.
- Ki is ment a fejemből. Még nem beszéltem vele, de ígérem, ha lesz időm rá, mindenképpen elmegyek hozzá.- válaszoltam.
- Hidd el, nagyon jót tenne neked, egy kis beszélgetés, őszintén. Nem csalódnál.- mosolygott.
- Na, én mentem, még rengeteg a dolgom. Vigyázz magadra csajos.- puszilt meg Amy.
Én is elindultam dolgozni, majd a munkám végeztével visszatértem a bmw motorhomeban. Rob az egyik pihenőben volt, gondoltam, ideje lenne vele tisztázni a dolgokat..
- Szia Robert!- léptem be a szobába.
- Szia Isa! Mi újság van? Gyere, ülj le.- mutatott a székre.
- Nem sok. Dolgoztam, most meg várom a futamot.- válaszoltam.
- Beszélnünk kellene..- folytattam, ő csak csendben nézett rám.
- Nézd, Isa, én nem tudom, hogy mi volt velem csütörtökön, egyszerűen csak meglepődtem, hogy ott vagy, és inkább féltetelek, hogy nehogy valami bajod essen. És félreértetted a dolgot. Kiakadtál.- nézett rám.
- Igen, kiakadtam. Egy kis törödésre, és megértésre vágytam a baleset után, de nem erre számítottam tőled. És után az is rosszul esett, hogy úgy tettél, mintha mi sem történt volna, és inkább megkerülted a problémát, mint hogy szembenéztél volna vele. És máson vertem le a haragomat. Sajnos szó szerint.- mondtam szomorúan.
- Micsoda? Hogy érted azt, hogy szó szerint?- kérdezte döbbenten.
- Amikor összekaptunk, utána elmentem egy közeli parkban, hogy kiszellőztessem a fejem. Később Sebi rám talált, és kérte, hogy menjünk vissza a hotelba, meg az eső esett, és csak segíteni akart nekem. Én egyedül akartam maradni, de Sebi ezt nem érette meg. Fel akart segíteni, én el akartam lökni a kezét, és véletlenül elcsattant egy pofon. Most vele is mosolyszünet van, Naty és Kimi próbálnak a lelkére beszélni, hogy béküljünk ki.
- Nem hiszek a fülemnek Isa! Képes volt Sebit megpofozni? Segíteni akart neked, te pedig..- mondta indulatosan.
- Na álljon már meg a menet! Ott voltál? Megkérdezted csütörtök óta, hogy egyáltalán hogy vagyok, és mi újság? Eljópofiskodtál mindenkivel itt a paddockban, csak éppen velem nem törödtél. Akkor ne tégy szemrehányást nekem. Hidd el, elég nekem a saját lelkiismeret-furdalásommal elszámolni, nem hiányzik a te szent beszéded.- kiabáltam.
- Próbáltam inkább nem bolygatni a dolgokat, és úgy gondoltam, várok, amig lecsillapszol, és utána megkeresni téged, és beszélgetni. De látom veled nem lehet, és előbb cselekszel, utána gondolkozol.- mondta gúnyosan.
- De bölcs lett valaki hirtelen! Csak úgy osztod az észt. Ez volt jellemző rád a baleset után is. Inkább szőnyeg alá seperted a gondokat, minthogy beszéltünk volna róla. Hányszor próbáltam beszélni veled a múlt héten is, de te állandóan kitértél előlem, illetve terelted a témát. Ez nem jó megoldás Rob, mert csak gyűlik a dolog, és egyszer csak betelik a pohár.- mondtam mérgesen.
- Nem akartam róla beszélni..ennyi..- vetette oda félvállról. Felhorkantam.
- És szabad tudnom, hogy miért nem? Robert, nézz rám!- kiabáltam rá.
- Azt gondoltam, ha nem firtatjuk a dolgot, akkor talán könnyebb lesz neked is, túllépni rajta, és elfelejteni.- válaszolta egyhangúan.
- Nagyon sokat jelentett volna, ha együtt éreztél volna vele, és lelket öntöttél volna belém.- mondtam szomorúan.
- Én nagyon sajnálom, ami veled történt Isa, és melletted vagyok, tudod.- mondta, át akart ölelni, de én ellöktem magamtól.
- Tudhatnád, hogy mindennél jobban gyűlölöm, ha lesajnálnak. Emlékezhetsz, hogy milyen viták voltak ebből anyával.
- Nemcsak a balesetről akartam volna beszélni, hanem a babáról is.- vetettem oda neki.
- A babáról? Mit szerettél volna megbeszélni?- kérdezte kétségbeesetten.
- Pfff… Ha látnád, milyen riadt arcot vágol most. Szabályosan bepánikoltál. Nyugi, nem foglak többet ezzel zaklatni. Kész, vége lett, majd túlélem valahogy. Nem kérek a sajnálatodból. Úgy teszel, mintha neked nem is lett volna közöd hozzá. Végülis.. egy pasi hogy tudná átérezni ilyenkor egy nő helyzetét. Nem az empátia az erősséged neked se. Tudod mit? Menj a fenébe!!!- kiabáltam rá, és az ajtóra mutattam. Ő dühösen felállt, és bevágta maga mögött az ajtót.
Én is baromi mérges lettem, és egy poharat vágtam a falhoz. Fel alá járkáltam a szobában, és folyamatosan káromkodtam. Dühös és csalódott is voltam egyszerre. Nem akarom látni őt jó hosszú ideig.
A futam unalmasan telt el, ismét a Ferrarik és a McLarenek csatáztak egymással. Nick kiesett, Robert pedig az 5. helyen végzett. Nem tudtam neki örülni, csak néztem fapofával a képernyőt. A szokásos futam utáni „munkám” után, még elmentem az étterembe. Pontosabban elmentem volna, de Kimi ebben megakadályozott, és meginvitált egy kávéra. Beszélgettünk, illetve ő beszélt hozzám, én meg tőmondatokban válaszoltam neki.
- Látom, nem vagy a topon Isa. Na de remélem, sikerül feldobnom a kedved.- mosolygott rám, és oldalra nézett.
- Azt nem hinném.- válaszoltam, de én is követtem a tekintét. Naty és Sebi jött oda hozzánk. Naty vigyorgott, Sebi kevésbé. Amikor odaértek mellénk, Sebi megszólalt.
- Na jó, nekem erre nincs időm. Hagyjatok békén!- mondta dühösen, sarkon akart fordulni, de Naty visszatartotta.
- Nem mész sehova Sebi koma! Ide szépen leülsz Isa mellé, és addig nem mozdulsz innen, amig ki nem békültél vele. A biztonság kedvéért mi itt leszünk Kimivel a szomszédos asztalnál, ha esetleg megszöknél.- kacsintott rá Naty.
Sebi kénytelen kelletlen leült mellém, keresztbe fonta a karjait, és az asztal lapját bámulta.
Engem annyira hirtelen érintett Natyék megjelenése, hogy nem is tudtam hogyan kezdjem el. Én is némaságba burkoloztam, és a kávémat kavargattam.
- Néma kislányt játszol Isa? Nem akarsz esetleg valamit mondani?- nézett rám.
- Sajnálom. Nem tudom, hogy kezdjek hozzá. Megleptetek elég rendesen.- válaszoltam lehajtott fejjel.
- Ha tudom,hogy ez lesz, el se jövök. Csak Naty magával rángatott, valami buta ürüggyel. Nos, ha nincs mondanivalód, akkor én mentem is. Csáó.- állt volna fel, de Naty megköszörülte a torkát, és szigorúan ránézett. Sebi visszaült. Naty engem meg ösztökélt a szemével, hogy kezdjek hozzá.
- Tudom, már ezerszer hallottad tőlem, de nagyon sajnálom, ami történt Sebi. Hidd el, azóta csak a lelkiismeretemmel harcolok, és átkozom magam azért a percért. Mintha nem is én lettem volna, megszállt volna valami ördögi, vagy akármi. Nagyon nem szeretném, ha emiatt véget érne a barátságunk Sebi. Nagyon szeretlek, és nagyon szépen kérlek, hogy bocsáss meg. Kérlek, kérlek.- mondtam könnyes szemmel, és megfogtam a kezét. Sebi nem kapta el a kezét, de nem is nézett rám. Pár pillanatig csendben volt, majd megszólalt.
- Nagyon megbántottál ezzel a dologgal.- felelte.
- Tudom.- válaszoltam.
- Ezt nem vártam volna tőled. Te azok között voltál, akikról soha nem feltételztem volna rosszat.-
- Tudom.- feleltem sóhajtva.
- Jól van. Mégegyszer ne forduljon elő.- nézett rám. A szemembe felcsillant egy kis reménysugár.
- Ez az jelenti, hogy nem haragszol rám?- kérdeztem reménykedve.
- Nem.- mondta komolyan. Lefagyott az arcomról a mosoly.
- Ez azt jelenti, hogy megbocsátok.- mondta egy halvány mosollyal.
- Tényleg? Istenem, Sebi, köszönöm, köszönöm! Köszönöm, hogy visszanyertem a bizalmadat, és megbocsátottál. Nagy kő esett le a szívemről. – mondtam boldogan, és szorosan átöleltem.
- Tudod Isa, egy angyal vagy, de néha a kisördög kibújik belőled, és akkor meneküljön mindenki előled. Olyan vagy mint egy hurrikán.- mondta nevetve. Én is felnevettem ezen a hasonlaton. A háttérben tapsot hallottunk. Odafordultunk, Naty és Kimi örült a sikerüknek. Odamentem hozzájuk, és megöleltem őket.
- Köszönöm nektek! Ti kis békahadtest!- mondtam nevetve.
- Semmiség volt. Csak ezt a flúgost kellett elcipelni valahogy ide. Én mondtam, hogy addig nem engedem haza, amig ki nem békültük.- mosolygott Naty.
- Nekem pedig téged kellett elcsalogatni ide. Az én feladatom azért egyszerűbb volt.- mosolygott Kimi.
- Mégegyszer köszi nektek!- mondtam, és Sebihez fordultam.
- És neked meg nagyon nagy köszönet, amiért megbocsátottál..koma.- vigyorogtam el magam.
Jókedvűen mentem vissza a motorhomeba. Nem számítottam erre az akcióra tőlük, de tény, hogy bevált, és nagyon boldog vagyok, hogy Sebi ismét a barátom.
A motorhomeban már csak páran lézengtek. Összeszedtem a cuccaim, és a szállodába mentem. A hallban apa beszélgetett Robbal. Mikor megláttam őt, eszembe jutott a veszekedésünk. Feltűnésmentesen fel akartam osonni a szobámba, de ez nem sikerült. Apa intett, hogy menjek oda.
- Sziasztok. Még itt vagytok?- kérdeztem.
- igen, még volt egy kis dolgunk, de hamarosan indulok haza. Arra gondoltam, hogy nem e jönnél velem haza most. Rég voltál otthon, meg a héten lesz Frank unokatestvérednek a szülinapja, és meg vagyunk hívva egy kis összejövetelre.- mondta apa.
- Ne haragudj apa, de rengeteg a dolgom, el vagyok havazva a munkával. Még az se biztos, hogy a szülinapra is haza tudok menni. Sajnálom, de azért megprónálok időt szakítani rátok.-mondtam.
- Értem. Azért majd hívjál, jó?- mondta apa, mire bólogattam.
- Én mentem, este lesz mire hazaérek. Vigyázzatok magatokra gyerekek.- mosolygott, és megpuszilt.
Ketten maradtunk Robbal. Egymásra néztünk, de semmit nem tudtunk a másik arcáról leolvasni. Szomorúan elfordítottam a fejem, és a lifthez mentem. Egy szót se szóltunk a másikhoz. Úgy érzem, hogy fizikailag itt van velem, de gyakorlatilag mintha fényévekre lennénk egymástól…
Felmentem a szobámban, összepakoltam, és hazaindultam Genfbe..