9. rész

Csütörtök, Barcelona: 

A boxutca lassan éledezni kezdett. A csapatok pakolták ki a motorhome-okba a szükséges felszereléseket. Egyéb dolgom nem lévén, én is besegítettem a mieinknek. A pilóták egy része már kint volt a pályán, csak az nem, akit én szeretttem volna már látni. Végül betoppant Robert is. Még nem a Bmw-s ing volt rajta, hanem farmer és valamilyen póló. Annyira szeretem a pólóit, olyan jó minták szoktak rajta lenni. Legszívesebben most azonnal odarohantam volna hozzá, és a nyakába ugrottam volna, de éppen apával beszélgetett, így elvetettem ezt az ötletet. 15 perc múlva azonban „felszabadult” és elmélyülten nézegette a papírokat a motorhome előtti kis területen. Odalopóztam hozzá, hátulról átöleltem, és a fülébe súgtam:
- Mi olyan érdekes azokban a papírokban Robert?- kérdeztem mosolyogva. Kicsit összerezzent, megfordult, és fülig ért a szája.
- Megijesztettél. Csak a pálya adatait tanulmányozom.- mosolygott.
- Olyan rémisztő lennék?- kérdeztem nevetve
- Jaj, dehogy. Sőt..A legkellemesebb meglepetések közé tartozol.- mosolygott rám, és miután meggyőződött, hogy nem lát minket senki, hosszan megcsókolt.
- Na azért. Mi jót csinálsz ma?- kérdeztem, és levettem a napszemüvegét az arcáról.
- Ha te a dögunalmas sajtótájékoztatót jónak nevezed..utána meg mérnöki megbeszélések lesznek. Miért vetted le a szemüvegemet?- érdeklődött.
- Így személyesebb. Meg látni akarom a szép szemedet.- rámosolyogtam, és megcsókoltam.
- Hát te sem panaszkodhatsz a szemeidre. Min töröd a szép buksid? Merre menjünk ma?- érdeklődött.
- Nem is tudom.. Csak sétálgassunk a városban minden cél nélkül. Meg szeretném ismerni végre Barcelonát.- válaszoltam.
- De ugye a belváros környékére nem nagyon megyünk, mert akkor 5 lépést nem tudunk megtenni a rajongóktól.- sóhajtott.
- Nem is oda szándékoztam elsősorban menni. Biztos vannak a környéken szép, romantikus parkok.- mosolyogtam kajánul.
- Benne vagyok. Lassan mennem kell Isam, majd délután látjuk egymást. Légy jó!- mondta és elbúcsúztunk egymástól.
Én is elkezdtem a munkámat, az ilyenkor szokásos kérdést kellett feltennem a pilótáknak: Mit vársz ettől a nagydíjtól? És minő meglepő, szinte majdnem ugyanazt a választ kapom. A „körkérdések” után sétáltam vissza a bmw-hez. Messziről észrevettem, hogy Lewis nyilatkozik valakinek, mellette az apukája áll. Mire odaértem, éppen befejezték az interjút, és rám néztek. Tőlem aztán ne várjad, hogy pocsékolom a szavaidra a papírt- gondoltam magamban, rájuk néztem, majd elkaptam a fejem és büszkén haladtam tovább. Ha szemmel ölni lehetett volna, én már a földön fetrengtem volna fájdalmamban.:) Elküldtem a főnöknek a kész cikket, megebédeltem, majd ledőltem egy kicsit sziesztázni. Mégis csak Spanyolországban vagyunk:)
Arra ébredtem, hogy valaki keltegett és az arcomat simogatja. Kómásan kinyitom a szemem, és látom, hogy Robert áll a kanapé felett mosolyogva.
- Ébresztő Csipkerózsika! Te aztán bírsz aludni. – mosolygott rám, és egy puszit nyomott az arcomra.
- Mi van? Mennyi az idő?- kérdeztem teljesen kómásan.
- 5 óra múlt. Kerestelek, de nem találtalak, aztán a főnök mondta, hogy lefeküdtél aludni.- válaszolta.
- Úristen, tényleg bírok aludni. Pedig csak 2 órát akartam pihenni, de úgy látszik teljesen elnyomott az álom.- válaszoltam sóhajtva.
- Legalább kipihented magad. Mikor indulunk akkor? Nekem már semmi dolgom nincs.- mondta.
- Gyorsan összekapom magam, megnézem az e-mailjeim, aztán 6 órakor felőlem mehetünk. – mosolyogtam.
- Rendben van, addigra én is elkészülök.- válaszolta, és menni akart, de én elkaptam a kezét.
- Egy biztos, szép ébresztőt kaptam tőled.- kacsintottam, közelebb húztam, és megcsókoltam. Mosolygott, és visszacsókolt. Elhalmoztuk egymást csókokkal, de valaki belépett az ajtón:
- Robert, itt vagy? Öööö, bocsánat…..-mondta Nick zavartan, majd kilépett az ajtón.
Egymásra néztünk Roberttel, felpattantam, majd kirohantunk Nick után:
- Nick, Nick! Várj egy kicsit!- kiabáltuk egyszerre. Nick hátrafordult, és csak mosolygott rajtunk. Egymás szavába vágva magyaráztuk el a helyzetet, szegény Nick csak kapkodta a fejét.
- Ígérd meg, hogy senkinek egy árva szót se szólsz. Pláne apának nem. Majd ha eljön az ideje,megtudja. Kérlek szépen Nick, a barátságunkra való tekintettel ne mond el senkinek.- kérleltem.
- Rendben van. Hát olyannak ismertek, aki világgá kürtöli a dolgokat? Az életemre esküszöm, hogy hallgatok mint a sír. Amúgy csak gratulálni tudok nektek. Szép pár vagytok, láttam én, hogy valami alakul köztetek.- mosolygott, mi pedig visszamosolyogtunk rá.
- Köszönjük szépen Nick,nagyon rendes tőled.- mondta Robert,és elköszöntünk tőle.
- Azért ez meleg helyzet volt. Ha Nick helyett mondjuk apád lép be, mi most fej nélkül lennénk.- mondta Robert mosolyogva,és kifújta a levegőt.
- Az biztos. Mákunk volt. Na, induljunk készülödni, 6-kor találkozzunk a hotel előtt.- mondtam és ki-ki ment a maga helyére.
Letusoltam,sminkeltem, ruházatként egy farmert nadrágot, és egy hosszú ujjú lila felsőt vettem fel. 6-kor találkoztunk a hotel előtt, és elindultunk a hosszú sétára. Az idő nagyon kellemes volt, és rábukkantunk egy nagyon szép kis parkra. Szerencsére alig voltak a parkban,így kettesben lehettünk. Kézenfogva andalogtunk a parkban, rengeteg beszélgettünk, és persze a hosszú csókcsaták se hiányoztak a menüről:) Már hazafelé tartottunk,amikor elkezdett dörögni,és pár perc múlva úgy elkezdett szakadni az eső,mintha dézsából öntenék. Lélekszakadva rohantunk vissza a hotelbe, és a lift felé mentünk csuromvizesen amikor szembetaláltuk magunkat apával. Kicsit nagyon ledöbbentünk,hiszen még mindig fogtuk egymás kezét, de az túl feltűnő lett volna,ha hirtelen elkapjuk a kezünket. Apa furán nézett ránk, de egy hirtelen jött ötlettel kivágtam magam:
- Robert és én kicsit kimentünk a városba nézelődni, csak hazafelé elkapott minket az eső, és nagyon csúszott a padló, és hogy ne taknyoljunk el, megfogtuk egymás kezét. – mondtam komoly pofával.
- Értem. Máskor azért vigyetek esernyőt fiatalok. Nem akarok másnapra egy beteg pilótát, és egy beteg gyereket látni. Jóéjszakát fiatalok, pihenjetek.- mondta apa mosolyogva.
A liftben elröhögtük magunkat. Nem tudom, hogy honnan jött a padlós ötletem, de életet mentett. Kicsit fáztunk, így hamar elköszöntünk egymástól. Jó meleg vizzel letusoltam, majd ágyba bújtam. Nagyon jó volt ez a mai nap, de másnap nem éppen kellemes dolgok fognak történi, sajnos az én hülye agyamnak köszönhetően….

8. rész

Vasárnap délután indultam el haza, Kölnbe. Alig vártam, hogy odaérjek. Bármennyire is imádom Svájcot, nem tagadhatom le a „véremet”. Köln felé jókedvűen hallgattam a rádiót. Szerencsére nem volt túl nagy forgalom az autópályán, és estére hazaértem. A házunk Köln egyik elegáns negyedében van, de egyáltalán nem egy puccos hely, aminek én módfelett örülök.
Apáék úgy tudják, hogy csak kedden jövök, szóval lesz meglepetés nekik. Egyedül Nina tudja, hogy ma érkezek, de a lelkére kötöttem, hogy ne mondja el nekik. Remélem betartotta az ígéretét, és nem kotyintotta el.
Kopogtam az ajtón, és pár másodperc múlva meghallottam anya hangját:
- Megyek már! Hihetetlen, hogy mindenki átmeneti béna lesz, amikor az ajtót kéne kinyitni.- morgolódott. Na igen, anya hozza a formáját.
- Elnézést, jó helyen járok? Ez Mario és Ulriche Theissen lakása?- kérdeztem vigyorogva. Anyának kikerekedett a szeme.
- Isabel, ezt a meglepetést! Úgy örülök, hogy végre látlak! Nem úgy volt, hogy kedden jössz?- kérdezte anya boldogan, és megölelt.
- Meglepetésnek szántam, de ha gondolod vissza is fordulhatok.- mosolyogtam.
- Jaj, Isten őrizz! Gyere be, éppen most készül a vacsora. Mario, Nina! Nézzétek csak ki jött haza!- kiabálta be a szobába jókedvűen. Apa és Nina megörültek nekem, Nina meg úgy tett, mint aki nagyon meglepődik, hogy engem otthon lát.
- Isa, nincsen kedved besegíteni nekem a vacsorába, mert egyesek nem hajlandók rá.- mondta és szúrosan Ninára nézett.
- Örömmel, legalább beszélgetünk egy jót.- válaszoltam. Anyával a közös főzés jól telt el. Jónak mondható a kapcsolatunk, bár szoktak lenni vitáink. Szerintem ez abból ered, hogy hasonló a természetünk. Mindketten makacsok és önfejűek vagyunk, ha valamit a fejünkbe veszünk, az úgy is lesz, és nem szívesen hallgatjuk meg mások tanácsát, csak megyünk a saját fejünk után. El lehet képzelni a vitáinkat, nincs az az isten, hogy valamelyikünk is beismerné, hogy a másiknak van igaza, mindketten ragaszkodunk az utolsó szó jogához. Nemsokára kész lett a kaja, és anya asztalhoz invitálta a háziakat:
- Vályúhoz! Azokat a húsokat Isa csinálta.- mutatott a tányérra.
- Életemben először csináltam ilyen fajta húst, szóval ha a mentőorvos megkérdezi, hogy mi történt, kenjétek rám a felelősséget nyugodtan.- nevettem.
- Isa, nagyon finom lett a hús, csak nekem picit sós.- szólalt meg apa elégedetten.
- Biztos szerelmes a csaj, azért sózta el.- vigyorgott kajánul Nina, de enyhén bokán rúgtam az asztal alatt.
Vacsora után kipakoltam, letusoltam, és arra vágytam, hogy végre vízszintesbe rakjam magam, de Nina nem hagyott.
- Köszi a bokánrúgást. Vettem a lapot. Csak nem szerelmes vagy tényleg? Amúgy tartozol nekem egy élménybeszámolóval.- mosolygott cinkosan.
- Én nem esek olyan hamar szerelembe, ismerhetnél. Nagyon kedvelem őt, meg minden, még elég friss a dolog, majd meglátjuk, mit hoz a jövö.- mondtam félmosollyal az arcomon.
- Mi az, hogy friss a dolog? Összejöttetek?- csillant fel a szeme.
- Attól függ, mit értesz ezalatt.- húztam az agyát.
- Ne csigázzál már! Mesélj csak. – vigyorgott a húgom.
Elmeséltem neki mindent a szombati napról, a rally-t, és az utána következő „dolgokat”.
- Ez nem semmi, drága tesóm. Gratulálok nektek és hajrá. A rallyzáshoz csak annyit, hogy azt hittem te az okosabb szőkék tartozol. A jobb és a bal eldöntése olyan egyszerű, mint a karikacsapás- öltötte ki a nyelvét.
- Bolond! Ha te lettél volna a helyemben, nem lenne ilyen nagy szád!- vigyorogtam. Ebben a pillanatban lépett be apa az ajtón.
- Mi ez a nagy pusmogás lánykák?- érdeklődött.
- Semmi különös, csupán dumálunk…csajos témák.- kacsintottam rá.
- Értem, akkor én mentem is, ez nem az én fülemnek való. Jóéjszakát nektek!- mondta, majd kiment. Pár perc múlva én is takarodót fújtam magamnak és a dilis húgomnak.
A hétfői napom érdekesen alakult. Délelőtt bementem a városba kicsit bámészkodni, nem nagyon vettem semmi nagy dolgot, pontosabban beruháztam egy hastánc oktató Dvd-re. Nagyon tetszik ez a tánc, már régóta meg akartam tanulni legalább az alapokat, csak hát szabadidőm az nuko, hogy elmenjek táncoktatásra. Hazafelé menet megakadt a szemem a közelben lévő kis sportcsarnokon. Gondoltam, rámférne már egy kis testmozgás, olyan régen nem kosaraztam például. Pedig az egyetemen még a kosárcsapatban is benne voltam. Hazaértem, átöltöztem sportosba, bekaptam valamit, felkaptam a kosárlabdát, és tűztem a sportcsarnokba. Egy jó félóráig elvoltam magamban, dobáltam a bogyót a palákra, futottam a pályán, aztán elgurult a labda, és nekiütközött valakinek.
- Kicsit unalmas egyedül a kosarazás, nem gondolod Isa?- kérdezte „valaki”.
- Sebi!! Hát te mit keresel itt?- kérdeztem meglepetten, ugyanakkor örömmel is.
- Pár dolgom van Kölnben, és gondoltam, kicsit eljövök edzeni én is- mondta kisfiúsan.
- Örülök, hogy látlak. Nincs kedved egy kosármeccshez? 1-1 ellen?- vigyorogtam.
- Benne vagyok. Hacsak nem félsz attól, hogy túlságosan kikapsz.- vigyorogta.
- Nicsak, köhög a bolha. Majd meglátjuk ki a lány a pályán.- vágtam vissza, és elkezdtük a „véresen komoly” kosármeccset:) Sebi elemében volt, cikázott a pályán, viszont a kosárra dobásban nem volt olyan hatékony, és emiatt kissé „frusztrált” volt:
- Lemoslak a pályáról!- röhögött, és megpróbálta elszedni tőlem a lasztit, kevés sikerrel.
- Álmodj kisfiú, majd meglátjuk ki nevet a végén!- vigyorogtam, és palánkra dobtam a labdát, ami onnan visszapattant, és az én fejemet vette célba. Kicsit megtántorodtam, de nem lett semmi bajom.
- Isa, jól vagy?- kérdezte aggodalmas hangon Sebi.
- Semmi bajom, túlélem. Kemény a fejem. Szerintem rekesszük be ezt a kosármeccset.- mosolyogtam.
- Rendben van. Mi lett végül az eredmény? És mikor legyen a visszavágó?- mosolygott.
- Egyezzünk ki egy döntetlenben. A visszavágóról egyelőre nem tudok nyilatkozni,majd sort kerítünk rá valamikor.- válaszoltam, és rövidesen elbúcsúztunk egymástól.
A házunk felé tartva felhívtam Robertet, elmeséltem neki a tegnapi napomat, meg a kosármeccset. Jókat derült rajta(m). Még vagy 20 percig beszélgetünk, aztán elköszöntünk egymástól. Hiányzik. És a saját bevallása szerint, ő is ugyanígy van ezzel. Csúcs:)
A keddi és a szerdai napot pihenéssel és a spanyol nagydíjra való felkészüléssel töltöttem, összeszedtem a szükséges holmikat a munkám szempontjából. Elkezdtem tanulni a hastáncot is, azt hittem könnyebb lesz, de gyakorlat teszi a mestert:) Szerda este búcsút intettünk anyának és Ninának, és apával együtt elindultunk Spanyolországba.

7. rész

Szombat, reggel 7 óra: 

Azt álmodtam, hogy cseng a telefonom. Aztán pár pillanat múlva rájöttem, hogy ez egyáltalán nem álom, hanem tényleg a mobilom csörög. Nagy nehezen előkapartam, és rosszkedvűem beleszóltam:
- Ki vagy és mit akarsz hajnalok hajnalán?
- Neked is jóreggelt csillagom. Neked ez hajnalok hajnala? Én már rég talpon vagyok.- nevetett a telefonba Robert.
- Szia! Bocsi, de még nagyon kómás voltam, ezért szóltam bele olyan durván. Mi újság van?- kérdeztem jókedvűen. Egyből kiment az álom a szememből, ahogy meghallottam a hangját.
- Legalább kaptál egy ingyen ébresztőt. Semmi különös. Most készülödök Bernbe. Remélem te is el tudsz jönni erre a programra. Mikor tudsz elindulni otthonról?- kérdezte.
- Bernbe jössz? De jó! Na még szép, hogy el tudok menni. Szerintem 8-9 órára elkészülök, utána kocsiba pattanok és megyek. Milyen program lesz, hogy úgy készüljek- érdeklődtem.
- Rendben van. Ja amúgy Bern mellé kéne jönnöd, Könizbe. Egy kisvároska. Berntől 15 km, meg fogod találni. 10-re légy ott, jó?- mondta.
- Oké, meglesz. Még most se árulod el, hogy mi lesz?- kérdeztem jókedvűen.
- Majd ott meglátod. Akkor 10-kor találkozzunk, légy jó, puszi- válaszolta, és lerakta.
Köniz. Még soha nem jártam ott. Vajon miféle program lehet ott egy f1-es pilóta számára?- tűnödtem. Gyorsan összekaptam magam, és fél 9-kor már a kocsiban voltam. Jókedvűen hallgattam a rádiót, és sejtelmem sem volt, milyen izgalmas szerep vár rám a nap folyamán.
Elég hamar megtaláltam Könizet, és fél 10-re értem oda. Tetszett ez a kisvároska, nagyon kis kultúrált volt. Robert útközben felhívott, és elmagyarázta, hogy pontosan merre kell mennem. Amikor a megadott úti célt megpillantottam, nagyon meglepődtem. Egy kisebb rali pálya volt előttem. Váóóóó, jó kis program! Szerettem a ralit, de sajnos nem volt sok alkamam figyelemmel kísérni. Azt viszon tudtam, hogy Robert él-hal a rallyért. Biztos valami versenyre hívták meg, mint díszvendég. Akkorát tévedtem, mint a Mount Everest.
Kiszálltam a kocsiból, és megláttam Robertet, ahogy pár emberkével beszélget. Kicsit idegesnek tűnt az arca. Odamentem hozzájuk és köszöntöttem őket.
- Szia Robert! Jónapot kívánok! Isabel Theissen.- mutatkoztam be a többieknek. A társaság tagjait a bmw egyik szponzorának képviselője, a rali pálya tulajdonosa, és a svájci rali szövetség egyik embere alkotta.
- Szia Isabel. Örülök, hogy itt vagy. Mint észrevetted, rally lesz a mai program. De nem nézők leszünk.- mondta Robert kicsit idegesen.
- Komolyan? Csak nem te fogsz menni egy kört? De van valami baj?- kérdeztem aggódva.
- Igen, megkértek, hogy vezessek pár kör erejéig egy rallyautót. Vezettem már ilyet sokszor, nem vészes, csak most közöték velem, hogy az a srác aki a navigátor lett volna, lebetegedett, és most nincs senki, aki beállna a helyére. Anélkül meg nem indulhatok el, mert egyszerre két helyre nem tudok figyelni.- mondta Robert letörten.
- Értem. Hát ez nem jó. És tényleg nem tudnak senkit a helyére? Még aki csak egy kicsit is ért ehhez, az is megtenné, nem?- kérdeztem.
- Tényleg nincs most egy szakképzett navigátor. Lehetne mondjuk, de ő is Baselben lakik, mire ideér…Azt mondtad, hogy az is jó lenne, aki csak egy kicsit is ért a navigáláshoz?- kérdezte kajánul.
- Igen azt. De most mi van?- kérdeztem, de leesett a 20 filléres. Nem, nem, erre nem veszel rá. Az igaz, hogy már ültem rally versenyautóban, meg navigáltam egy kicsit, de az már 10 éve volt Robert. Ebbe én nem megyek bele, ne is álmodj.- mondtam kissé felháborodva.
- Kérlek Isabel, a szponzor megöl, ha lefújuk a vezetést. Azt nem lehet elfelejteni, egyszerű az egész. Nagyon érthetően le van írva az egész pálya, csak le kell olvasnod nekem útközben. Könyörgök, ne tedd ezt velem. Te is biztos élveznéd.- kérlelt esdeklően.
- Nem, nem nem és nem. Akármennyire is érthető az a térkép, akkor se megyek bele. Még a végén félrenavigállak, és felcsavarodunk a fára. Nem akarlak megölni, és én se akarok meghalni.- magyaráztam.
- Nem lesz semmi bajunk, hidd már el. Ügyes lány vagy, meg tudod csinálni. Előtte kapsz egy kis időd, hogy átnézd a térképet, és nagyon szívesen segítenek neked a többiek.- mondta. Szinte már térden állva könyörgött előttem.
- De ez nekem nem fog menni. Ha itt lennék 1 napig is, akkor se tudnám megjegyezni a dolgokat. Faliszőnyeg lenne belőlünk, ha én lennék a navigátorod.- válaszoltam sóhajtva.
- Dehogy lesz. Nem kell megtanulnod az egész pályát, hanem a kezedbe lesz ez a papír, és onnan mondod az infókat nekem.- úgy esdekelt előttem, hogy végül megesett rajta a szívem.
- Jól van, rendben. De ha bármi rossz fog történni…- folytattam volna, de közvevágott.
- Ne nyavalyogj már. Nem fog semmi se történi, bízz bennem. Köszönöm szépen Isa, hálám a sírig üldöz- mondta boldogan, és átölelt.
- Én benned maximálisan bízok, magamban nem bízok.- sóhajtottam.
- Megcsináljuk, megyünk vagy 2 kört, aztán annyi. Mindjárt odadom a felszerelésedet, öltözz át.- mondta, és kezembe nyomta az overált meg a sisakot.
- Nem rossz, nem rossz. Legalább megtapasztalom, hogy milyen érzés ilyen overálban lenni.- mosolyogtam.
Beöltöztem, elég furi volt overálban látni magam, de elég kényelmes viselet volt. A pálya tulajdonosa a kezembe adta a papírt, és minden elmagyározott töviről-hegyire. Tényleg nem tűnt olyan bonyolultnak. Legalábbis itt. Hogy a kocsiban mi lesz… Robert is visszatért átöltözve. Miután az utulsó formaságokon is túlestünk, beszálltunk a kocsiba, ami egy Nissan volt. Nem volt rossz kocsi, sőt, nagyon tetszett. De a beszállás az érdekes volt,nem vagyok egy nagydarab de csak 3. próbálkozásra sikerült beszállnom, belül meg olyan szűk volt a hely, hogy azt hittem klasztrofóbiás leszek.
- Minden rendben? Indulhatunk?- kérdezte Rob.
- A vérnyomásom az egekben, éppen most hordok ki lábon egy agyvérzést, de amúgy jól vagyok. Felőlem mehet a buli.- vigyorogtam rá.
- Minden rendben lesz, ne aggódj.- mondta, biztatólag megszorította a kezemet, majd beindította a motort.
Először megijedtem, mert nagyon hangos volt a motor, de hamar hozzászoktam a hangjához. A pálya nem volt túl hosszú, de azért voltak benne jó kis kanyarok. Eleinte olyan halkan mondtam az instrukciókat, hogy Robert a felét nem értette, és rámszólt, hogy adjak egy kis hangerőt. Az első pár kanyart zökkenőmentesen vettük, egész ügyesen vezette a raliautót Robert. A pálya 2. részén viszont volt egy kanyar ami elég érdekesen volt lerajzolva a papírra, és fogalmam se volt, hogy merre kanyarodjunk.
- Isa, merre kanyarodjak a következőnél?- kérdezte Rob.
- Hát nem is tudom. Olyan érdekesen van lerajzolva az a kanyar.- mondtam kiabálva.
- Isa!!! Mindjárt itt a kanyar!! Bökd ki, mert fel fogunk borulni!- kiabálta kicsit mérgesen.
- Egy éles 2-es jobb kanyar, 100-zal. Vagy várjál nem is jobb hanem bal kanyar.- bogarásztam a papírt.
- Ne szórakozz, mindjárt itt a kanyar!! Jobb vagy bal?- mondta izgatottan.
- Bal! Bal!!- kiabáltam, és hirtelen bevette a kanyart, de úgy, hogy azt hittem nekipaszírozodok a szélvédőnek.
- Ez meleg volt.- kiabáltam, mire elmosolyogta magát. Kezdtem élvezni a rallyzást, nem is olyan rossz. Néha olyanokat repültünk, hogy a kocsi röppályáját le lehetett volna írni. Meg olyan G terheléseket kaptam egyes kanyarokban, hogy a szemem majd kiesett a helyéről, a gyomrom meg ki akart szakadni a hasfalamon keresztül. Nem irigylem őket a futamok alatt, bár ahogy Robertre néztem neki meg se kottyant. Még 1 kört teljesítettünk a pályán, aztán leparkoltunk. Nevetve szálltunk ki a kocsiból.
- Hát ez valami fantasztikus volt! Nagyon élveztem!- kiabáltam nevetve, Robert csak mosolygott rajtam.
- Egész jó navigátor vagy. Van esélyed a rallyban. Ha visszavonulok az f1-ből, és rallyzni fogok, akkor téged kérlek meg, hogy legyél a navigátorom.- mosolygott.
- Köszönöm. Áááá, inkább maradok az újságírásnál, az jobba megy.- mondtam és háttal nekidőltem a kocsinak.
- Még meggondolhatod magad. Egész jó vagy- felelte, és velem szemben nekitámaszkodott 2 kézzel a kocsinak, közelebb hajolt, majd adott a számra egy puszit.
- Hát..köszönöm. De most menjünk, mert látom, már integetnek nekünk.- mondtam mosolyogva. Egy szájrapuszi, ez is haladás.- gondoltam magamban és ugyanekkor boldog is voltam.
A többiek mint gratuláltak nekünk, pár fotót csináltak Robról, rólam is akartak, de én inkább elhárítottam őket. Ha apa meglátná a képeket, addig élnék.
Lassan elindultunk vissza Genfbe Roberttel külön kocsival. 1 óra múlva megérkeztünk a házam elé, kiszálltunk, hogy elbúcsúzzunk egymástól.
- Köszi szépen a mai napot, nagyon jó volt. Hazamész a jövöhétre?- kérdeztem.
- Nincs mit Isabel. Aha, rég láttam a szülöket. Te?- kérdezett vissza.
- Én is hazamegyek, már holnap indulok. Jó lesz egy kicsit otthon lenni.- mosolyogtam rá.
- Akkor Barcelonában találkozunk. Vigyázz magadra, jó légy.- mondta, majd hirtelen hozzám hajolt és megcsókolt.
Elöször meglepődtem, de viszonoztam a csókot pár mp múlva. Belelendültünk, alig akartuk abbahagyni, de akkor súlyos oxigénhiányos állapot léeptt volna fel mindkettőnknél.:) Végül megszólalt Robert, kicsit levegő után kspkodva.
- Most mennem kell Isam. Jóéjt, szép álmokat. Majd hívlak.- mondta és kaptam még egy búcsúcsókot tőle.
- Vigyázz magadra, Robert. Légy jófiú.- mosolyogtam, kapott egy puszit, majd bementem a házba.
Becsuktam az ajtót, és ugrottam egy nagyot boldogságomban. Imádom, imádom!!! Már most hiányzik, pedig még messze van a spanyol nagydíj. Majd kibírom valahogy. Jövöhéten irány Barcelona! Ollééééééé!!!!!

6. rész

Imádom Svájcot! Mióta itthon vagyok, teljesen feltöltödtem energiával, és mintha kicseréltek volna. Tegnap pár barátommal rendeztünk egy kis összejövetelt nálam, ami nagyon jól sikerült. Még az egyetemről ismerem őket, és szerencsére azóta is nagyon jó kis csapatot alkotunk. Meg amúgy is fel vagyok dobva egész héten. Pontosítok: szerda óta fülig ér a szám. Már nem haragudtam Nickre, amiért megszakította a romantikus pillanatot, meg úgy voltam vele, hogy ami késik, nem múlik:) Sokat beszélgettünk Robertel mobiltelefonon és interneten keresztül is. Az Msn nagyon nagy találmány, sokáig legyen áldott, aki kitalálta. Egyszerűen imádom, olyan aranyos, annyira kedvesen és szépen tud bókolni mobilon és neten keresztül is, hogy csak na. Ki nem néztem volna belőle, ilyen terén visszafogottnak tartottam eddig. De mint tudjuk hamu alatt lapul a tűz. Még nem beszéltünk meg a hétvégre konkrét programot, de azt elmondta, hogy lesz program 100%, de ennél többet nem árult el. Csak annyit, hogy szombat délelőtt 10 órára ne csináljak más programot. Na szép mondhatom, addig fúrja az oldalamat a kíváncsiság. Aki kíváncsi, hamar megöregszik, szóval nem szabad túlzásba vinnem, hacsak nem akarok odaállni elé egy 90 éves nénike kinézetével. Szerintem ez tőle olyan „kölcsönkenyér visszajár” effektus, mivel múlt héten én se mondtam el neki előre a solymászatot. Remélem azért a szombati program nem fog olyan rosszul elsülni mint az. Éppen az ebédemet főztem, amikor kopogtattak az ajtón. Kinyitom, és nagy meglepetésemre Janina, a húgom állt az ajtóban.
- Szija Isa! Hogy s mint? Éppen Genfben voltunk osztálykiránduláson, a többiek ma mennek haza, de én mondtam a tanárnak, hogy én nem velük megyek haza, hanem meglátogatom a drága nővéremet. Hiányoztál tesó, olyan rég láttalak!- mondta és kitörő örömmel a nyakamba ugrott.
- Nahát Nina, micsoda kellemes meglepetés! Örülök, hogy gondoltál rám, és meglátogattál! Gyere be!- öleltem meg, és beinvitáltam a házba.
Ő Janina, az én kis 16 éves húgom. Nagyon szeretjük egymást, igaz régen, amikor még kicsik voltunk rengeteget verekedtünk, vagy veszekedtünk, persze az sem volt komoly, csupán „erőfitogtatás”. Elég nagy a korkülönbség köztünk, de mindent meg tudunk egymással beszélni, és Janina 16 éves létére elég felnőtt fejjel tud gondolkodni és viselkedni. Persze benne is megvan a nagy adag dinkaság, nem kell őt félteni:)
- Éppen az ebédet csinálom, szóval jókor jöttél. Legalább eszünk és közben jókat dumálunk- mondtam mosolyogva.
- Szuper, már farkaséhes vagyok. Mi újság van veled Isa? Mesélj, hogy megy a munka? Jól boldogulsz a száguldó cirkuszban? – érdeklődött.
- Hűha, te aztán sokat tudsz kérdezni. Na akkor, helyezd kényelembe magad, mert sok mesélnivalóm lesz. Pont kész lett a kaja, gyere együnk!- mosolyogtam, és megterítettem.
Rengeteget meséltem Ninanak, hogy milyen az új szezon, milyenek testközelből a pilóták. Őt nem igazán érdekli az f1, inkább focimániás, imádja az olasz focit, főleg a Juvet. Elmeséltem neki a „majdnem eladásomat”, majdnem leesett a székről nevetésében. Elmondtam a Lewis-Dennis esetet is, úgy elkezdte szidni őket, hogy belepirultam a sok „szép” jelzőbe. Persze Robertről hallgattam, nem mintha nem bíztam volna a húgomban, hogy esetleg világgá kürtöli, de ez csak rám tartozik. De nem sokáig tarthattam titokban előtte.
- Isteni volt a kaja, Isa! Kis házitündér vagy. Kérdezhetek valamit? Itt maradhatnék nálad a hétvégére, mert nincs kedvem hazamenni, meg úgy szeretnék pár napot itt tölteni még. Megkedveltem Svájcot.- mosolygott rám.
- Maradhatsz, de szerintem szombaton egyedül leszel, ugyanis nekem programom lesz, vasárnap meg én is megyek haza már.- mondtam, és nem bírtam ki, hogy ne vigyorogjam el kajánul magam.
- Értem. Akkor inkább hazamennék ma este. De miért vigyorogsz ilyen sejtelmesen? Csak nem randi lesz az a szombati program. Na, ne kínozz, bökd ki! Esetleg valamelyik pilóta az?- kíváncsiskodott.
- Hát…nagyon is jól ismered szerintem te is. Sőt, apa is testközelből ismeri. Ugyanis éppen az ő egyik pilótája az, akivel találkozok szombaton. Robert az.- mondtam mosolyogva. Ninának kikerekedett a szeme.
- Az a Robert? Nem semmi nőszemély vagy. És hogy, meg merre? Ez lesz az első randitok?- vidult fel.
Töviről-hegyire elmeséltem neki mindent, ő csak mosolygott rajtunk, ugyanakkor örült is.
- Továbbra is fenntartom azt a véleményem, hogy nagy franc vagy. De örülök, hogy ilyen boldog vagy, le se tagadhatnád látszik rajtad. De ugye tudod, hogy apa kitekeri a nyakadat, és nagy valószínűséggel a Robertét is, ha ez kiderül.
- De még az se biztos, hogy összejövünk, vagy hát nem is tudom. Majd kialakul valami. Addig is nagyon szépen kérlek, hogy ne szólj neki rólunk, kérlek. Ha jó testvér vagy, egy árva szót se szólj. – kérleltem.
- Rendben van, lakat van a számon. De ugye azért beavatod apát időben, ha esetleg egy pár lesztek. Nem akarok testvér nélkül maradni, ha apát hirtelen érné ez az információ.- nyújtotta ki a nyelvét röhögve.
- Dilis! Persze, hogy megtudja, majd nyugodtan elmesélek neki mindent. Nem szabadulsz meg tőlem olyan könnyen.- nevettem, és hazavágtam egy párnát. Ezt ő viszonozta, és rövidesen szép kis párnacsata alakult ki köztünk. Röhögve dőltünk ki 15 perc múlva.
- Olyan jó, hogy meglátogattál, nagyon régen nem láttalak.- mondtam és átöleltem.
- Én is alig látlak, ezért ugrottam be hozzád. De hamarosan újra látjuk egymást, hiszen vasárnap te is hazajössz.- válaszolta.
- Igen, jó lesz hazamenni, anyát is régen láttam már. Imádom apát, de néha nagyon vágyok arra, hogy a többi családtagomat is láthassam- feleltem. A nap további része jó hangulatban telt el. Este kikísértem Ninát a reptérre. Mégegyszer megígértettem vele, hogy nem szól semmit apának, se anyának Robertről és rólam. Megesküdött, hogy semmit nem szól, és tudtam, megbízhatok benne.
A mai nap után elégedetten feküdtem le, és nagyon bíztam benne, hogy holnap jó napom lesz.

5. rész

Jó szokásomtól eltérően időben kész lettem, és úgy, hogy közben Robertet kellett navigálnom telefonon keresztül, mert tuti egyhamar nem találta volna meg a házat. A nők egyszerre több dolgot tudnak csinálni, aki ezt megállapította, maximálisan igazat adok neki. Egyik kezemben a sminkecset, és bőszen sminkelem magam, másik kezemben a mobil és élő GPS vagyok Robnak:)
Pontban 6 órakor csengettnek, az ajtóban minő meglepetésre Robert állt:) Pár pillanatig nem tudott megszólalni, helyette megszólaltam én:
- Szedd össze a földről az álladat Robert, és induljunk, mert lekéssük a snookert. –mondtam nevetve.
- Bocsi, csak elámultam. Nagyon csini vagy.- mondta elismerően.
- Köszi szépen. Te is elegáns vagy.- mosolyogtam rá. Egy fekete szövetnadrág, és egy sötétkék ing volt rajta. Jól állt neki az fix.
- Akkor indulhatunk hölgyem?- kérdezte mosolyogva.
- Naná, uram- nevettem.
Mire megérkeztünk a sportcsarnokba, már elég sokan voltak. Nagy kő esett le a szívemről, amikor végignéztem a közönségen. Nem vagyunk túlöltözöttek, remek. Rob a kocsiban egy gyorstalpaló snooker tanfolyamot tartott nekem. Igyekeztem mindent megjegyezni, de tuti a felére se fogok emlékezni amit elmondott. Tőlem távol áll ez a világ kicsit, de nem akartam megbántani, így végig bólogattam arra, amiket mondott. Végighallgattam, ahogy O’Sullivanról áradozik, ő a nagy példaképe, stb, stb. Azért ezt is furcsa volt hallani. Egy híres F1-es pilótának egy „mezei” snookerjátékos a példaképe.
Elhelyezkedtünk a helyünkön, és nemsokára megkezdődött a verseny. Érdekes volt az egész, de néha rossz is, mert nem nagyon láttuk, hogy néha mi történik. Robert látta, hogy néha kezdem elveszíteni a fonalat a történésekkel kapcsolatban, ezért amikor csak tudott, „súgott”:) Sokszor a snooker játékosok felfeküdtek az asztalra, és gyakran elég érdekes pózokból próbálták a golyókat begurítani, nem tehettem róla, de jó párszor rámjött a kuncogás, de Rob olyan csúnyán nézett rám, hogy gyorsan takarékra állítottam magam. Úgy látszik a póker mellett a snookert is elég komolyan veszi. A versenyt végül O’Sullivan nyerte, mindkettőnkünk nagy örömére, mert én is megkedveltem a srác játékát, látszik, hogy vérprofi. A verseny végén megkerestem a női szakaszt, mire visszajöttem, Robert elmélyültem beszélgetett O’Sullivan-el. Intett nekem, hogy menjek oda hozzájuk. Bemutatott neki, majd kedélyesen elbeszélgettünk egymással. Robert és Sullivan úgymond autogrammot cseréltek egymás között. Roberttel madarat lehettett volna fogatni, még szombaton se örült így. Éppen a kabátomért indultam, amikor fél füllel elcsíptem egy mondatot a 2 fiú beszélgetéséből.
- Aranyos lány a barátnőd Robert- mondta Sullivan
- Igen, tudom. De még nem a barátnőm.- válaszolt Rob.
Még nem. Ez is valami. Olyan jókedvem lett ettől a mondattól, hogy elvigyorogtam magam. Nem, nem nézett hülyének az, aki éppen akkor szembejött velem..:)
Roberttel úgy döntöttünk, hogy még nem megyünk haza, inkább egy spontán városlátogatást iktattunk be. Csak „vakon” elindultunk, és emerre vitt a lábunk, meg a svájci kanyargós kis utcák, arra mentünk. Rengeteget beszélgettünk ezalatt az idő alatt. Azt hittem, hogy jól ismerem, de még mindig tudott meglepetéseket okozni. Igaz, én is tudtam még neki újat mondani. Fél 10 körül értünk vissza a házhoz, egyikünk se akart még igazából hazamenni, de én már nagyon fáradt voltam, és nem vágyam másra, mint hogy bezuhanjak az ágyba.
- Ez egy kimondottan jó este volt. Most már bevallhatom neked, hogy baromira unalmasnak tartottam a snookert, és nem értettem, hogy mit esznek rajta az emberek. De kellemesen csalódtam. Ez is maximális koncentrációt,és állóképességet igényel, meg egy kicsit taktikusnak is kell lenned, hogy melyik golyót guritsd be. Ezennel bocsánatot kérek minden snooker rajongótól, elsősorban tőled- mosolyogtam rá.
- Látod, látod 25 éves fejjel is mi mindent tanul az ember. Meg van bocsájtva. –válaszolta nevetve, majd közelebb hajolt hozzám. Már csak 2 centire voltunk egymástól, amikor hirtelen egy nagyon rossz hang szakította félbe ezt az idilli hangulatot. Robert mobilja jelezte, hogy sms-t kapott. Dönhetett volna, hogy úgyis, hogy nem nézi meg az sms-t, de már úgyis lőttek a hangulatnak, így kénytelen-kelletlen elővette a mobilját.
- Ki írt?- kérdeztem kissé idegesen.
- Nick. Azt írja, hogy holnap nem kell menni a szponzori programra. Hamarabb is szólhatott volna- válaszolta feszülten.
De még szép, hogy szólhatott volna hamarabb. Sikerült megakadályoznia ezzel a „jól időzetett” sms-sel az első csókot. Nick, hogy szakadnál meg…:)
- Biztos ő is most tudta meg. De legalább lesz egy szabadnapotok.- próbáltam kedvesen lenyugtatni.
- Igazad van. Végig Svájcban leszel, vagy mész haza Németországba?- érdeklödött.
- Fogalmam sincs. Talán jövöhéten hazamegyek pár napra. A héten tuti itt leszek még Svájcban- válaszoltam.
- Oké. Én most hazamegyek, de hívlak még a héten. Aztán kitalálunk valami jó kis programot a hétre, rendben?- mosolygott rám.
- Oké, én ráérek a héten. Jóéjt Robert, vigyázz magadra hazafelé az úton. Majd hívjuk egymást- mondtam, és egy puszit nyomtam az arcára.
- Vigyázok, ne aggódj. Jó éjszakát Isabel, pihend ki magad. – felelte és megsimogatta az arcom.
Bementem a házba, lerúgtam magamról a cipőmet, majd felugrottam az ágyra, és elkezdtem ugrálni rajta. Ha mérges vagy boldog vagyok, akkor ezt szoktam csinálni, de csak akkor ha van ágy a közelben:) Most mérgemben és kirobbanó jókedvem miatt ugráltam az ágyamon, és van egy sanda gyanúm, hogy Nick sokat csuklott abban az 1 percben..sőt ebben biztos vagyok..mivel én emlegettem, de nem éppen szép jelzőket használva rá.
Leszámítva ezt a „kis” incidenst, oltári jól sikerült az este. Jót tett az endorfin hormonomnak.
Boldogan feküdtem le aludni, és édes álomba szenderültem.

4. rész

Gyorsan eltelt a 2 nap, mióta itthon vagyok, igaz nem unatkoztam. Rengeteg tennivalóm volt, de sikerült majdnem mindegyiket lerendeznem. Robert minden nap felhívott, rengeteget dumáltunk. Minden beszélgetéskor megkérdezte, hogy áll-e még a szerdai program. Szegénykém azt hitte, hogy időközben meggondoltam magam. Eszem ágában sincsen:)
Éppen készültem a városba, hogy valami rucit vásároljak ma estére, amikor csörgött a telefon:
- Isabel Theissen, tessék!
- Szia Liza. Thomas vagyok. – szólalt meg egy férfihang boldogan.
- Szia Thomas. Csak nem megtaláltad a számom a mobilodban? Miért hívtál?- kérdeztem kevésbé kitörő örömmel.
- Ne légy már ilyen Liza. Csak gondoltam felhívlak. Már az is baj. Csak érdeklődni szeretem volna, hogy vagy.- mondta Thomas.
- Milyen meglepő. 4 hónap után érdekel, hogy vagyok-e. Amúgy, hogy válaszoljak a kérdésedre, köszönöm szépen nagyon jól vagyok.- mondtam főlényesen.
- Sajnálom, hogy olyan sokáig nem hívtalak fel, de sok dolgom volt…Tudod a mun..-folytatta volna, de félbeszakítottam.
- Igen, igen, nagyon tudom…a munkád fontos..míg együtt voltunk, akkor is fontos volt, sőt, még nálam is fontosabb. Ezért mentünk szét, emlékszel?- kérdeztem idegesen.
- Ne kezd már megint, Liza. Azt hittem megbeszéltük a dolgokat, és barátok próbálunk maradni.- kérlelt.
- Szerinted hogy legyünk barátok, amikor nem is keressük egymás társaságát? Te itt, én meg ott. Tévedsz kiscsillag, abban maradtunk, hogy inkább felejtsük el egymást. Van még valami mondanivalód számomra?- kérdeztem dühösen.
- Már semmi. Elnézést, hogy megzavartam a „tökéletes” életedet Liza. – válaszolta gúnyosan.
- Neked Isabel! És ha megbocsátol, este randim lesz, és még nem szereztem be semmilyen dögös felsőt.- vágtam oda neki, majd lecsaptam a mobilt.
Hogy ennek is most jutok az eszébe. Mi a francot akar tőlem? Ő volt Thomas Keller, az én híres-nevezetes expasim. Januárban szakítottunk 2 és fél után. Az ok amiért szakítottunk az volt, hogy a végén többet volt bent a munkahelyén, mint velem. Lassan ünnepnapként lehetett volna számon tartani, amikor találkoztunk. De ő kóros munkamániás lett. Egy közgazdasági cégnél dolgozott, mint ügyviteli munkatárs. Én is imádom a munkámat, de amit ő csinált az már klinikai eset volt. És állandóan azzal hitegetett, hogy most nagyon sok munkája, minden meg fog változni. Akkor telt be a pohár, amikor decemberben egyedül karácsonyoztam. Végül januárban szakítottam. Ő térden állva könyörgött, hogy ne hagyjam el, stb, stb. de nem bírtam tovább. Megbeszéltük, hogy nem keressük egymást, szép volt, jó is volt egy darabig, de finito. Na de ennyit a múltról. A jelen most sokkal fontosabb.
Bevetettem magam a városba, bámészkodtam egy sort, üzletből ki-üzletbe-be. Végül vettem magamnak egy piros-fekete mintás nagyon elegáns szoknyát, amit kiegészítettem egy szép fekete felsővel. Lehet, hogy túlöltözött leszek, de ahogy a snooker közvetítéseket néztem, eléggé ki van nyalva a nézők is. És inkább túlöltözött legyek, mint alulöltözött. A snooker verseny fél 7-kor kezdődik. Addigra kell elkészítenem magam. Na akkor hajrá!

3. rész

Hátrafordultam, és nem kis meglepetésemre Robert állt a hátam mögött.
- Hát te? Hogyhogy még fent vagy?- kérdeztem megrökönyödve.
- Nem tudtam aludni, mert „valaki” nagyon keresett „valamit” a folyosón. Csak nem ezt kereste az a valaki?- kérdezte mosolyogva, és kezembe nyomta a kulcsot.
- Ne haragudj hogy felébresztettelek. Köszönöm szépen. Hol találtad meg?- kíváncsiskodtam.
- Semmi baj, még úgyse aludtam teljesen. Meg át akartam adni a kulcsot, különben a folyosón alszol. A Ferrari motorhome-ja előtt találtam meg, amikor jöttem vissza a szállodába. Vissza akartam vinni, de már nem találtalak ott. – magyarázta kedvesen.
- Nem semmi vagyok. Hogy tudtam elhagyni a kulcsomat? Biztos akkor eshetett ki, amikor kivettem valamit a táskámból- mondtam a fejem csóválva.
- Megeshet az ilyen. A lényeg, hogy megvan. De miért csóválod ennyire a fejed?
- Semmi-semmi. Csak már azon voltam, hogy éjnek-évadján bedörömbölök apához, és elképzeltem az arcát, ahogy ajtót nyit. Úgy látszik ma nem vagyok formában. Délelőtt a vizet felejtem otthon, este meg a kulcsot hagyom el- válaszoltam.
- Micsoda? 40 fokos hőségben víz nélkül voltál? Legalább vettél később?- döbbent le Rob.
- A nagy pakolásban elfelejtettem berakni, és hát…később se volt időm venni- szégyelltem el magam.
- Megőrültél? Bajod is eshetett volna!- akadt ki.
- Jól van na. Nem kell leharapnod a fejem. Élek és virulok. –mosolyogtam rá, és inkább hallgattam az „ájulásomról”, mert akkor tuti leordítja a fejem.
- Jaj, te lány. Olyan szeleburdi vagy néha. –legyintett meg kedvesen.
- Tudom. Ez a véremben van. Anya is szeleburdi szokott lenni. Én lassan elteszem magam holnapra, mert már kopogtatnak nálam az álommanók.- vigyorogtam rá, és mellé társult egy nagy ásítás is.
- Azok a fránya álommanók. Pedig még elbeszélgettem volna még egy darabig. Jól van kis táncoslábúm, menj aludni. Jóéjt, szép álmokat!- mondta egy homlokpuszi kíséretében.
- Te sem panaszkodhatsz a tánctudásodra. Csak jól titkolod. Neked is jóéjt Robert, pihend ki magad a mai versenyre- mosolyogtam és elbúcsúztam tőle.
Jókedvűen feküdtem le. Örültem, hogy ő találta meg a kulcsot, és még tudtunk egy kicsit beszélgetni. Mosolyogtam, amikor visszagondoltam, milyen aranyosan féltett attól, hogy valami bajom lesz. Ahhoz képest, hogy most lépett ki egy 5 éves kapcsolatból, egész jó kedve van. És nem csak az időmérő miatt, hanem egész hétvégén fel van dobva. Eszembe jutott, hogy még tőle is meg kell tudnom, hogy mi van ezzel az Edyta dologgal. Az ő szájából akarom hallani a teljes sztorit. – gondolkodtam, majd lecsukódott a szemem.
Reggel úgy éreztem magam, mint akinek tonnás súlyt raktak a testére. Nagy nehezen kikecmeregtem az ágyból, és bementem a fürdőbe. Azt hittem, hátast dobok a tükörképemtől. Úgy nézett ki az arcom, mint aki 3 napja nem aludt. 2 lehetőségem van: valami csodaszerrel olyan ábrázatot kreálok magamra, amitől mások is homo sapiensnek fognak tartani, vagy ki nem mozdulok a szobámból egész nap, vagy ha mégis azt is lefátyolozva teszem meg. Végül sikerült magam helyrepofoznom valahogy. Most már úgy néztem ki, mint aki „csak” 1 napja nem aludt, de már ez is haladás.
A hotel halljában összefutottam Lewis-sal és Ron Dennissel. „Fantasztikusan” kezdődik a napom- morogtam magamban. Lewis egy darabig bámult rám, majd gúnyosan megszólalt.
- Na mi van Isabel? Éjszaka aludni kell tudod. Vagy azért nézel ki ilyen kómásan, mert megint elejtetted a kávédat?- kérdezte gúnyos vigyor kíséretében.
Nem hiszem el! Ez még képes a múltkori után így beszólni nekem?
- Csak nem tudod a nevem Lewis? Ez igazán bámulatos teljesítmény tőled. Semmi közöd hozzá, hogy éjszaka mit csinálok, és még mindig lógsz nekem egy kávéval, ha már itt tartunk.- vágtam vissza neki. Igazán megnevelhetné a pótfiát, hogy hogyan viselkedjen, Mr. Dennis- fordultam oda a McLaren csapatfőnökéhez.
- Fogja vissza magát kisasszony! Az Ön apja is megtahíthatná, hogyan kell tisztességesen viselkedni.- mondta mogorván Ron.
- Megáll az eszem! Még őt védi! Gondolom, nem úgy mesélte el a hétvégi incidenst, ahogy az valójában megtörtént. Mindegy is, hagyom magukat a saját kis világukban élni.- mondtam gúnyosan, és nagy dérrel-dúrral távoztam.
Mire odaértem a BMW-hez sikerült valamennyire lenyugodnom, nem akartam, hogy bárki is észrevegye, hogy valami bajom van. Lewissal nem sűrűn fogok riportot csinálni, az fix. Csináljon velem más. Oda akartam menni apához, hogy üdvözöljem, de láttam, hogy nagyon elfoglalt és inkább kihagytam. Meg lehet, ezzel az ábrázattal, ami most nekem van, azt is letagadja, hogy a lánya vagyok. Robertet messziről láttam, ahogy a versenymérnökével beszélget és nagyban magyaráz neki. Úgy szeretem, ahogy magyaráz, olyan nyomatékosan fejezi ki magát. Észrevett, és kedvesen integetett nekem, én visszaintettem neki, majd az egyre hangosabban korgó gyomrom követelte, hogy valami ételt is jutassak magamba. Az étteremben a szokásosat rendeltem: olasz tésztát. Az olasz tésztára valami isteni finom pikáns szószt raktak. Ahhoz képest, hogy német vagyok, imádom az olasz kajákat, meg úgy mindent ami olasz. Előző életemben tuti olasz voltam, csak eltévesztettem az útirányt, és „rossz” helyen születtem újjá. Társaságom is akadt az étteremben Nick személyében. Egy kis ideig nézett rám furán, majd megszólalt:
- Az 1 napos vízi hulla semmi ahhoz képest, ahogy most kinézel- vigyorodott el.
- Nick, te aztán szép hasonlatokat mondani. Étvágygerjesztő. Én is imádlak, tudod.- vágtam vissza pimasz mosollyal.
- Jól van, jól van. Csak hülyültem. De tényleg nagyon fáradtnak nézel ki. Tudod aki este lány, az nappal is legyen lány. Egész jól táncoltatok Robbal tegnap este.- vigyorgott rám kajánul. Már Nick is kezdi? Mi van ezekkel? Nincs jobb dolguk, mint rajtunk csámcsogni?
- Miért mosolyogsz így Nick? Igen, egész jól elvoltunk, de Robertnek is, és nekem is jókedvem volt, így érthető a helyzet.- válaszoltam kissé idegesen.
- Csak megjegyeztem, hogy egész jól táncoltatok. Ez azért nagy szó, hogy Rob elmegy táncolni. Ne haragudj, ha megbántottalak.- mondta.
- Jaj, semmi baj Nick. Csak ma felhúztam magam egyes „kedves” emberkéken. De nem akarok most róla beszélni, ha nem haragszol meg.- válaszoltam.
- Rendben van. Értelek.- mosolygott Nick. Az étkezés további része egész jól telt el. Lassan én is elkezdtem a munkámat. A szokásos mókuskerék, de élvezetes:)
- Szia Isabel! Mi újság van?- kérdezte apa 2 interjú között tőlem.
- Szia apa! Mint látod, végzem a munkámat. Veled mi újság? Jók a kocsik? Megnyerjük a futamot ma?- kacsintottam rá.
- Remélem. A szokásos műszaki megbeszélések, taktikák. Ráérsz egy kicsit?- érdeklődött.
- Attól függ mire. – vigyorogtam, de szúrosan rám nézett, és egyből lehervadt rólam a mosoly.
- Csak rendszerezni kéne pár iratot, meg összeírni az adatokat. Nem nagy dolog, de valakinek meg kell csinálni, mert akkor kész káosz lesz a dologból.- sóhajtott.
- Akkor legyek aktakukac? Na jól van, de csak a te kedvedért.- mosolyogtam.
- Köszönöm, nagyon nagy segítség vagy.-hálálkodott apa, kiadta az utasítást, majd elbúcsúztunk egymástól.
Nem igazán szeretem a papírmunkát, de más dolgom nem lévén megcsináltam. Már éppen be akartam fejezni a munkát, amikor láttam, hogy Ron Dennis odamegy apához, és nagyban magyaráz neki, apa meg rám néz. Ajajj..Mit mondhatott neki az a hülye? Nem képesek túllépni a dolgon? De úgy látom, hogy apa is dühbe gurult, mert elég idegesen magyarázott Ronnak. Ron sarkon fordult, majd eltűnt a motor home-ok között. Apa ezután intett, hogy menjek oda hozzá.
- Az előbb itt járt Ron Dennis. Mi volt az a reggeli szóváltás köztetek?- kérdezte nyugtalanul.
- Lewis pimaszkodott velem, és én mondtam neki, hogy hűtse le magát, Ronnak meg annyit, hogy nevelje meg a pilótáját.- válaszoltam.
- Ron azt mondta, hogy beszóltál Lewisnak, és lehülyézted. De nyugodj meg, helyre raktam. Megmondtam neki, hogy biztos félreértés volt az egész, és nem tudom elképzelni rólad, hogy csak úgy belekötsz valakibe. Még hozzáfűztem, hogy inkább a versenyre koncentráljanak, mint ezzel foglalkozzanak. – magyarázta apa.
- Micsoda?! Lewis kötött belém, én csak megvédtem magam. A hülye szót ki se ejtettem a számon. Ezt a kavarást! Köszi szépen, hogy megvédtél. De tényleg ez az igazság. – mondtam felháborodva és elmeséltem az egész sztorit.
- Hát ez tényleg csúnya dolog tőlük. De ne foglalkozz velük Isa. Majd 2-kor adunk nekik! Ha máskor is szemétkednek csak szólj.- mosolygott apa.
- Aranyos vagy, de nekem kell megvédenem magam, különben az lenne, hogy a te hátad mögé bújok. Befejeztem a munkát, az asztalodon van.- mondtam, és elköszöntünk egymástól.
Lassan közeleg a futam kezdete, mindenki koncentrál ezerrel. A fiúk arcán is látszik a teljes koncentráció. Ilyenkor nem érdemes őket zavarni, ha az ember azt akarja, hogy a nyakán maradjon a feje. Én is ugyanúgy izgulok értük, mint apa. Sőt, lehet jobban is. A pilóták kigurultak a rajtrácsra, és elindultak a felvezető körre. Miután mindenki visszaért a helyére kigyúltak a piros lámpák. Ilyenkor már minden bajom van nekem is. A vérnyomásom az egekben van, úgy csinálok, mintha én ülnék abba a bivalyerős kocsiba. Már rutinos rókának számitok az f1 világát illetően, mondhatni benzingőz között nőttem fel apának köszönhetően, de most is úgy tudok izgulni rajt előtt, mint aki soha nem látott f1-es futamot. Hirtelen kialudtak a lámpák, és gond nélkül elrajtolt a mezőny. Sajnos a mi szempontunkból rosszul alakultak a dolgok. Robert beragadt a rajtnál, Massa megelőzte, és már Lewis is támadta. Szerencsére nem tudta megelőzni, de amíg ők ketten kakaskodtak, Felipe elhúzott tőlük. Nick is hátraesett a mezőnyben, de szorgosan jött felfelé. Az állás nem nagyon változott, csak annyit, hogy a 2. kerékcserekor Lewis megelőzte Robertet. A végső eredmény: Felipe, Lewis, Rob, Nick. Örültünk a dobogós és a 4. helynek nagyon, de szép lett volna, ha végre megvan az a futamgyőzelem. De ami késik nem múlik. A dobogón Robert nem látszott csalódottnak, sőt kifejezetten boldog volt. A csapat tagjai gratuláltak apának és egymásnak. Nekem meg megkezdődődött a munkám 2. felvonása. 2 óra múlva fáradtan kutyagoltam vissza a bmw-hez, már csak arra vártam, hogy leüljek valahová, amikor megpillantottam Robertet az egyik padon. Eszembe jutott, hogy még nem is gratuláltam neki, ezért melléhuppantam:
- Szia Robert! Ügyes voltál ma! Gratulálok!- mosolyogtam és 2 puszit adtam az arcára.
- Szia Isa! Kösz szépen. Szerettem volna nyerni, de jó ez a 3. hely is. Éppen Nicket várom, nem láttad valahol?- kérdezte.
- Sajnos nem. Én is most értem vissza a munkából. – válaszoltam.
- Hallottam, hogy Ron Dennis letámadta apát, és mindenféle zagyvaságot hordott össze rólad. Megkérdeztem a fönöktől a teljes sztorit, nagyon nem szép dolog tőlük, amit műveltek veled. – mondta feszülten.
- Tudom, de nem érdekelnek. Mikor indulsz haza?- érdeklődtem.
- Olyan 8 óra körül. Mit fogsz csinálni a 2 hét alatt?- kérdezte.
- El kell intéznem otthon a dolgaimat, be kell mennem a szerkesztőségbe, utána meg pihi. Na és te?- kérdeztem vissza.
- Nekem lesz pár pr programon, utána nekem is lesz egy csomó szabadidőm. Most jut eszembe: Genfben fog játszani az egyik nagy kedvencem: O’Sullivan. Snooker játékos. Nem lenne kedved eljönni velem?- mosolygott rám.
Hogy én? Snookert nézni? Vele? Életemben nem snookereztem még, viszont egyszer láttam egy közvetítést a tv-ben. 5 perc múlva már belülről néztem a szemhéjamat, olyan izgalmas volt az egész.
- Nem igazán értek a snookerhez. Biztos van más aki elmegy veled snookert nézni. – próbáltam kibúvót keresni.
- Nem nagy ügy. Majd elmondom a szabályokat. Fernando nem ér rá, Edyta még már a múlté.- mondta kicsit szomorúan.
Legalább nem kell puhatolóznom, hogy mi van a barátnőjével, hanem most beismerte ő a dolgot.
- Micsoda? Erről nem is tudtam. Elmeséled?- próbáltam úgy tenni, mint aki semmit nem tud a dologról.
Robert szinte majdnem ugyanazokat mondta el, mint Fernando. Elmesélte, hogy már fél éve haldoklott a kapcsolat, de egyikük se mert szakítani, aztán ő mondta ki a végső szót 2 hónappal ezelőtt. Végezetül elmondta, hogy lezárta magában a dolgokat, és megkönnyebbült. Furcsa volt a végén, mintha azt akarná mondani, hogy készen áll egy esetleges ú kapcsolatra. De lehet én gondoltam rosszul.
- Akkor mi legyen? Eljössz velem snooker versenyre? Jó kis program lesz, légyszi. – nézett rám ártatlan szemekkel. Kis piszok, tudja hogy ezzel a nézéssel levesz a lábamról.:)
- Na jól van, megdumáltál. Milyen jó, hogy a lakhelyemen lesz a verseny Akkor szerdán találkozunk.- mosolyogtam rá.
- Köszi Isa, aranyos vagy. Igen, majd hívlak még előtte. – mosolygott vissza, aztán ki ki ment a maga dolgára.
Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet volt elfogadni ezt a programot. Mi van, ha esetleg tényleg összejön a dolog kettőnk között, de kiderül később, hogy ez mégse az igazi. Rámehet a barátságunk, és én azt nagyon-nagyon sajnálnám. De egyszer élünk, ha most nem próbálom meg, akkor lehet bánni fogom a továbbiakban a dolgot. Meg különben is, életemben nem voltam még snooker versenyen, egyszer mindent el kell kezdeni:) A szállodában gyorsan összepakoltam a cuccaimat, közben hívott apa. Kérdezte, hogy mikor megyek haza, és hogy nincs-e kedvem pár napot otthon tölteni velük Németországban. Apáék Németországban laktak, Köln mellett. Én szerettem volna a saját lábamra állni, ezért is költöztem Svájcba. Plusz azért is, mert nyugis és csendes hely. Igaz, én meg a nyugalom néha olyan távol állunk egymástól, mint a Plutó a Földtől, de ha valaki olyan feszített tempót diktál, mint én, és olyan helyen dolgozik, mint az f1, annak a rövidke kis szabadidejében csendre és nyugalomra van szüksége, mert bedilizik. Sajnos nemet kellett mondani apának, egyrészt, mert sok ügyes-bajos dolgot el kell intéznem, meg abba a pár napba beleesne a szerda is, és a snookert most már semmi pénzért nem mondanám le:) Kicsit csalódott volt apa, de majd megbékél. Na de végre valahára hazamegyek. Jó kis út lesz. Bahrein és Genf nincsenek tőszomszédságban,de remélem a kora reggeli órákra csak hazajutok……

2. rész

Már csak 1 óra van hátra az időmérő kezdetéig, így érthető, hogy az egész boxutca egy felbolydult méhkashoz hasonlít. Feszített a tempó a pilótáknak, és nekünk, újságíróknak is. Személy szerint majd elhagytam a tüdőmet, annyit rohangáltam, mint pók a falon. Csupán negyedórára tudtam lepihenni. Kiültem napozni egy kicsit, hogy feltöltsem az energiatartalékaimat. Nyugi, nem napelemmel működök, csak szívtam magamba egy kis D vitamint, utána folytattam az utam:) A hőség rám is hatással volt, negatív értelemben. Éppen az egyik bmw-s szerelővel beszéltem, amikor hirtelen elsötétedett minden. Első gondolatom az volt, hogy: Jééé, ilyen hamar besötétedett Bahreinben? De aztán megéreztem a gravitáció súlyos terhét, és ha James nem kap el, akkor igen közelről megvizsgáltam volna az aszfaltcsíkot. Ez a „majdnem ájulást” is az én féleszemnek köszönhettem. Reggel a nagy sietségben mindenféle hülyeséget bepakoltam a táskámba, csak a legfontosabbat nem: a vizet. Arra meg már nem volt időm, hogy vegyek. És mivel semmilyen rokonsági kapcsolatban nem vagyok a tevékkel vagy a kaktuszokkal, így nem tudom tárolni a vizet:) Erre mondaná jóapám, hogy egyszer a fejemet fogom elhagyni.
Lassan megkezdődött az időmérő, ilyenkor mindenki el van foglalva és maximálisan végzi a munkáját. Láttam apa arcán a koncentrációt, folyamatosan diskurált Nickkel és Roberttel. Robert… Rendes volt, hogy nem mondta el apának a „lánykérésemet”, de végülis megígérte. Viszont nem tudok zöldágra vergődni azokkal a „bókokkal” amit tegnap mondott, már ha lehet ezeket annak nevezni. Viccelt? Vagy komolyan mondta? Nála nem lehet tudni. De minek foglalkozok ezzel?- hessegetem el a gondolatot.
Túljutottunk az etap 2. részén is, a fiúk bekerültek az utolsó részbe! Már ez is nagy teljesítménynek számit az eddigi gyengélkedésük alapján. Rájuk férne egy jó eredmény. Annyit dolgoztak érte ők is, és a csapat is. Igaz, más csapatok is mindent megtesznek, de én ennél a csapatnál teljes maximalizmust és precizitást látok. Nemhiába, német-svájci csapat. Jó, most hazabeszélek, de mégiscsak a BMW „lánya” vagyok:) Hajrá srácok! Tisztes helytállást kérünk!
A fiúk nem rezeltek be, hanem rótták a jobbnál-jobb köröket. Már csak 1 perc volt a leintésig, amikor Robert ment egy fantasztikus kört, és 1. lett! Nem hittünk a szemünknek. De még nem kiabálhattunk el semmit, mert Massa gyors körön volt, és az első 2 szektorban gyorsabb volt a bmw-nél. Én elkezdtem az összes létező istenhez imádkozni. Csípem Felipet, de most az egyszer legyen nekünk karácsony:) Már oda se néztem a képernyőre, amikor hirtelen csend lett, és mint az orkán úgy hangzott fel a tapsvihar, és a boldog éljenzés. Odapillantottam a monitorra, és visszajátszásban mutatták, hogy Felipe hibázott. Hatalmasat ugrottam örömömben. Tényleg megnyertük?- kérdeztem az egyik mérnöktöl boldogan, mire ő elégedetten bólintott. Nick is ügyes volt, 6. lett. Mindenkihez odarohantam összeölelkezni, utána kirohantam apához és egy nagy cuppanós puszit adtam neki.
- Gratulálok apa! Megcsináltuk! Szuperek voltak a srácok! - mondtam boldogan. Apa ritkán mosolyog, de most fülig ért a szája.
Robert eszét veszte ünnepelt, és integetett mint egy gép. Fél óra múlva találkoztam össze velük a boxban.
- Sziasztok supermen-ek! Nagy gratula nektek! Fantasztikusak voltatok!- öleltem meg egyszerre mindkettőjüket, és kaptak 2 puszit is. Igaz Nick-hez mindig le kell hajolnom a pusziért, de nem tehetek róla, hogy egy magas vagyok Roberttel. Szegénynek biztos kisebbségi komplexusa van, 2 ilyen langaléta mellett.
- Köszönöm Isa! Jó kis időmérő volt az tény. Kár hogy nem tudtam jobban menni, mert a végére teljesen alulkormányzott lett a kocsi. De azért örülök ennek a 6. helynek. Robert helyezésének meg pláne- mondta mosolyogva Nick.
- Én is örülök a 6. helynek, szépen mentél. Na és kis pole poziciós, milyen érzés az életed 1. rajtkockáját megszerezni?- fordultam Roberthez vigyorogva.
- Ez most interjú, vagy baráti csevely? Képzelheted, madarat lehet velem fogatni. Mario nagyon rendes volt, ahogy megköszönte nekem az első helyet. Pedig én tartozok sok köszönettel neki, meg úgy mindenkinek- válaszolta boldogan.
- Vegyük ezt egy spontán riportnak. Szerintem mindenki sokat tett a sikerért. Nem gondoljátok, hogy ezt meg kell ünnepelni ma valahol? Azt csicseregték a bmw-s madárkák, hogy lesz ma egy kis összejövetel a motorhome-ban. Zene, kaja, pia. Na jó, ti nem isztok alkoholt, szóval az utulsó tárgytalan. Majd én iszok az egészségetekre.- mosolyogtam rájuk.
- Kis alkesz. Nem is tudom. Lehet elmegyek, de nem akarok túl sokáig maradni. Mikor kezdődik?-kérdezte.
- 8 órakor. Légyszí gyertek el, jó buli lesz. Hívhatod Fernandot is. Nick, te jössz?- fordultam hozzá.
- Igen, szerintem én megyek, de én se maradok sokáig.
- Na jól van, meggyőztél. Elmegyek.- mondta Robert mosolyogva.
- Ez az! Akkor este találkozunk fiúk. –válaszoltam és elbúcsúztam tőlük.
A szállodába menet még egy kellemes meglepetés ért. Összefutottam Raquel-el, aki nem más, mint Alonso hites felesége. Egész jó barátnők vagyunk, nagyon szimpatikus lány, és ahhoz képest, hogy ő egy híres spanyol zenekar énekesnője, egyáltalán nem az a beképzelt cicababa típus. Nagyon jól eldumáltunk, olyan tipikus csajos traccsparty volt az egész. Elmeséltem neki a tegnapi „lánykérésemet”, a könnyei is kicsordultak a nevetéstől. Roberttel kapcsolatban elmondta, hogy szerinte csak barátilag mondta a dolgokat, vagy csak én szeretném azt hinni, hogy bókolt. Na erre kapott egy baráti nyaklevest tőlem:) Én nem szeretnék hinni semmit. Nincs ebben semmi különleges. Téma lezárva:)
Fél 5-re értem vissza a hotelbe, és próbáltam este 8-ig valamivel lefoglalni magam. Munkám már nem volt, így egy kicsit aludtam, olvasgattam, zenét hallgattam. Remélem valami jó lemezlovast hívnak a bulira, és nem azt a féleszűt aki 2 hete volt a Red Bull Party-n.- morogtam magamban. Hirtelen kopogtak az ajtón. Kinyitottam, apa volt az.
- Szia Isabel! Amióta a nyakamba ugrottál, azóta nem láttalak. Ennyire nem hiányzik jóapád?- kérdezte kissé szomorúan.
- Jaj apa, hogy mondhatsz ilyet? Csak olyan sokan voltak körülötted, riportertek, meg barátok, hogy lassan sorszámot is téphettem volna, hogy veled beszélni tudjak. Amúgy összefutottam Raquellel útközben, és vele dumáltunk.- válaszoltam mosolyogva.
- Hihetetlen, hogy mindent elpoénkodsz. De úgy, hogy nem tud rád haragudni az ember. El is felejtettem megkérdezni. Milyen volt tegnap a solymászat? Szépek voltak a madarak? Élvezted?
- A solymászatot? Az nagyon érdekes volt. A fiúknak is nagyon tetszett- válaszoltam mosolyogva, és próbáltam nyugodt arcot vágni. Ha rosszul sültek volna el a dolgok, tegnap te is megcsodálhattad volna a madarakat testközelből édesapám.- morfondíroztam magamban.
- Ennek örülök. Amúgy lesz ma egy kis összejövetel a Bmw-nél ma, hogy megünnepeljük a csapat és Robert 1. poleját. Én nem biztos, hogy megyek, max. beugrok egy kis „pohárköszöntőt” tartani, aztán megyek is. Ha Roberték túl sokáig maradnának, lökjetek ki őket.- mondta kaján mosollyal.
- Tudok róla. Oké, meglesz, megígérem, nem dorbézolunk hajnalig. – kacsintottam rá.
Még egy kicsit beszélgettünk, aztán apa elment a dolgára, én meg tovább folytattam a sziesztát este 7 óráig.
7 órakor gyors hajmosás, szárítás, smink és jöhet a legnehezebb rész, minden nő dillemája: Mit vegyek fel?
Gyorsan kipakoltam az ágyra a ruhatáramat, és gondolkoztam. Végül egy spangettipántos, mélyvörös színű, aszimmetrikus alja, kicsit „spanyolos” beütésű combközépig kisruha mellett döntöttem. Már régen megvan ez a ruha, csak még nem volt alkalmam felvenni. Még egy kis utolsó simítás, aztán irány a motorhome. Mire odaértem már jó páran ott voltak: Apa, Robert, Nick, a szerelő csapat, és ott volt Fernando is. Raquelt nem láttam sehol. Mindenkit köszöntöttem, bezsebeltem pár elismerést a kinézetemmel kapcsolatban:) Apa mondott egy kis köszöntőt, megköszönte a mai munkát, és holnapra sok sikert kívánt, aztán elvonult a hotelba. Nagyon jó volt a hangulat már a buli elején is. Ezt csak tetézte, amikor beindult a zene. Hál’Isten a Dj egész jó volt, mindenféle stílusú zenét rakott fel. Jókat „csörögtem” rá Nickkel, Fernivel és Kliennel, a tesztpilótával. Észrevettem, hogy Robert eddig még egyszer sem állt fel az asztaltól, inkább csak nézelődött. Na, őt is táncba hívom, addig nem megy haza, míg nem táncoltunk egy jót. –gondoltam, és már felé is indultam.
- Nem zsibbadt le még a lábad, meg a feneked Robert?- kérdeztem kedvesen.
- Nem, egész jól vagyok kösz a kérdésed. Csak most nincs kedvem táncolni.- válaszolta mosolyogva.
- Nem akarsz, vagy nem tudsz? Légy szíves, gyere velem táncolni.- kérleltem
- Ne légy már ilyen. Tudod, hogy falábam van. Van, aki táncoljon veled. De tényleg, miattam ne aggódj.- felelte.
- De én most veled akarok táncolni. Már mindenkivel táncoltam, csak veled nem. Kérvényt nyújtsak be hozzád? –kérdeztem tetetett nyugtalansággal, megfogtam a kezet, és húzni kezdtem, de Robert csak nem engedett.
- Ne csináld ezt velem. Daruval emeljelek fel a székről?- már kezdtem ideges lenni, és már a székkel együtt akartam elhúzni.
- Egész jó erőben vagy. És mi lenne, ha most elengedném a kezedet?- kérdezte vigyorogva. Kötötte az ebet a karóhoz..
- Én kecsesen hátraesnek 15 ember szeme láttára. És ugyanez a 15 ember végignézné utána, ahogy a földbe döngöllek.- nyújtottam ki a nyelvem.
- Rendben van, te kis agresszor. Menjünk. De ha mindenki rajtam fog röhögni az a te lelkeden szárad- válaszolta, és elindultunk a „tánctérre”.
Nem tudom mit nyavalygott, egész jól táncolt a különböző stílusú táncokra. Nagyon jól éreztük magunkat, de gyorsan repült az idő.
- Még egy számot megvárok, aztán lassan mennem kell. –mondta fáradtan.
- Na jól van. Még egy utolsó tánc, és utadra engedlek. Fáradtan nem lehet rajt-cél győzelmet aratni- mosolyogtam, mire visszamosolygott.
Mit ad isten, a következő szám egy lassú szám volt. Ez jó. Egész buli alatt nem adtak lassú számot, pont most kell?- gondoltam magamban. Csak álltunk és bámultunk egymásra, mint 2 tejbetök. Robert törte meg a csendet.
- Hát ha megígértem, hogy táncolok még egyet veled, be kell tartanom az ígéretet. Erre is lehet jól táncolni- válaszolta zavartan. Nocsak. Most meg ő jött zavarba. Ez nekem új. Pedig ez csak egy kis ártatlan lassú zene.- töprengtem. Merengésemet Robert szakította meg, aki közelebb húzott magához, és elkezdtünk lassúzni erre a szép számra. Nagyon jó volt vele lassúzni, teljesen egy hullámhosszon voltunk, mint mindig. Akarva-akaratlanul is közelebb húzódtam hozzá, és így táncoltunk tovább. De lassan elhallgatott a zene, mi pedig hosszasan egymásra néztünk.
- Köszönöm szépen a táncot Isabel. De most már tényleg mennem kell, fel kel készülni a holnapi, vagyis lassan a mai napra,- mondta kedvesen mosolyogva.
- Én is köszönöm a táncot. Nem tudom mit panaszkodtál, egész jó táncos vagy. Én még maradok egy kicsit. Jóéjszakát Robert, reggel találkozunk.- válaszoltam neki.
- Jól tudsz füllenteni. Ne legyél te se sokáig. Jóéjt Isa- felelte, puszit adott a homlokomra(!), majd távozott.
Totál fel voltam dobva ettől a fél órától, amit vele táncoltam. Eddig is jókedvem volt, de most már 10x-esen az lett. Lehet igaza van mégis Raquelnek? Hogy én szeretném hinni azt, hogy bókolt nekem? Nem tudtam semmit, csak azt hogy nagyon jól érzem magam vele. Nagyon jól kiegészítjük egymást.
- Szép pár lennétek.- szólalt meg mellettem Ferni, amire csak mosolyogtam, de eljutott a tudatomig, hogy mit is mondott, és majdnem félrenyeltem. Mi? Hogy mi?
- Ezt te sem gondolod komolyan Ferni. Nagyon jó barátok vagyunk. Nem párok. Különben is, neki ott van Edyta. Mindjárt esküvő, te meg minket akarsz összeboronálni.- válaszoltam meglepetten.
- Le vagy maradva, mint a borravaló, kincsem. Nem hinném, ahogy most áll a helyzet köztük esküvő lesz. Neked nem mesélt?- kérdezte.
- Nem. Te vagy a legjobb barátja, gondolom neked csak elmondta a dolgokat. Nekem meg amúgy se szokott mesélni a magánéletének erről a részéről. Beavatnál, hogy mi a szitu?
- Nagyon az utolsókat rúgja a kapcsolatuk. Robert nem tud olyan sűrűn hazamenni, Edyta nem nagyon akar a futamokra kijárni, az egész cirkusz ami itt megy, hidegen hagyja, nem érdekli. De családot akar, és azt szeretné, hogy Robert hagyja itt az f1-et és menjen inkább rallyzni a hazája bajnokságába. De szerintem az egésznek egyszerű oka van: elhidegültek egymástól. 5 éve vannak együtt, benne van a pakliban ilyen, és Edyta a családalapítással, meg a „karrierváltás” ötletével akarja megmenti a kapcsolatot, kevés sikerrel. Robert már el is költözött Edytától. Neked semmit se mondott el?- kérdezte döbbenten.
- Nem. Illetve Malayziában láttam rajta, hogy nagyon morcos, meg teljesen máshol járt azon a hétvégén, amikor rákérdeztem, azt válaszolta otthoni gondok, és megkért, hogy ne firtassam a dolgot. Amiket most elmondtál nekem ez teljesen új.- válaszoltam.
- Elhiszem. Ki volt bukva, de azt is láttam rajta, hogy mintha fellélegzett volna. Nem mintha Edyta olyan szörnyű nőszemély lenne, sőt nagyon kedves, meg minden csak nem működött az egész.
- És hogy jött az az „ötleted”, hogy szép pár lennénk? Velem akarja elfelejteni a barátnőjét? A főnök lányával?- hitetlenkedtem.
- Mert szerintem azok lennétek. Ugyan, Robert nem ilyen. Ha akar valamit, azt komolyan akarja, nem szórakozásból. Láttalak titeket táncolni, és egész jól „egymásra hangolódtatok”. Ezt látva állapítottam meg. Ha megbántottalak vele, ne haragudj.- mondta komolyan.
- Értem. Semmi baj, Fernando, köszönöm, hogy elmondtad az infokat. Lehet, hogy rákérdezek én is, és kiszedem belőle hogy mi a helyzet otthon. Lassan én is megyek, holnap húzos nap lesz. Holnap számíts rám egy interjú erejéig.- mosolyogtam, majd elköszöntem mindenkitől.
A taxiban ülve csak úgy cikáztak a gondolataim a fejemben. Fernando szavai belevésődtek a fejembe. Az egészet nem értettem. Jó, azt értem, hogy a szakítás küszöbén állnak Edytával, de velem mi a szándéka? Pótlék lennék? Vagy csak velem akarja féltékennyé tenni a barátnőjét, hátha beválik? Egyiket se tudtam volna elképzelni róla. Nagyon jó barátok vagyunk..vagy már többek is?-ehhez hasonló gondolatok száguldottak a szürkeállományomban, amikor megérkeztem a hotel elé. Nagyokat ásítva lifteztem fel az 5.-re, már az ajtó előtt álltam, amikor ráeszméltem, hogy a kulcsnak az éjszaka alatt lába kélt, és csalfán elhagyott engem. Bepánikolva borítottam ki a táska tartalmát a földre, és mindhiába kerestem, nem találtam. Felkészültem arra, hogy éjnek évadján felverem apát, amikor valaki megszólalt a hátam mögött:
- Csak nem ezt a kulcsot keresed Isa?- kérdezte egy ismerős hang.

1. rész

Az idő gyorsan repült, és már túl voltunk 2 szabadedzésen Bahreinben. A BMW szereplése felemás lett. Robert az 5. Nick a 13. lett. Az időjárás nem hazudtoltatta meg önmagát itt a sivatag közepén. A pilótákat és a kocsikat egyaránt száraz jéggel hűtötték. Ami engem illett rohangáltam fel alá papírokkal a Bmw és a többi boksz között. Apa rám bízta, hogy intézzem el a fiúk hétvégi Pr programjait, mikor hova kell menniük. Előre sajnálom őket. Csupa unalmas ember, nekik mégis kötelező vigyorogni. Egy programon azonban megakadt a szemem. Valami arab olajsejk solymászbemutatót tart a fiúknak a sivatag szélén.
Na, igen- gondoltam ironikusan. Az araboknál mostanság nem az számít a gazdaság mércéjének, hogy mennyi olajkutad van, hanem hogy mennyi vándorsólymod van aranykalitkában, a palotádban. Mivel imádom ezeket a gyönyörű madarakat, így meg akarom fűzni apát, hagyj menjek el Robertékkel erre a programra. De addig is munkára fel!
Elmélyülten pötyögtem a laptopomba a cikket a szerkesztőmnek, hál’ istennek könnyen ment az írás. Imádom a szakmámat, és hasznosnak érzem magam. Nem csak úgy tekintettek rám, mint Mario Theissen lányára, hanem mint egy „komoly” dolgozó nőre, aki teljes körű tagja a csapatnak.
A pilótákkal is sikerült jó kapcsolatot kialakítanom. Roberttel az első perctől fogva egy hullámhosszra kerültünk, és az idő múltával jó barátok lettünk. Nickkel kicsit nehezebben indult a kapcsolatunk, ő nem az a fajta, aki könnyen bizalmába fogadja az embert, kicsit tartózkodó a természete, de később vele is sikerült jó barátokká válni.
- Szia Isa!- huppant le mellém valaki hirtelen.
- Jesszus Robert! A szívinfarktust hozod rám- mondtam levegő után kapkodva.
- Tudod, aki ilyen ijedős, annak bűne van- mondta vigyorogva.
- Haha, nagyon vicces vagy. Pedig jó kislány voltam a héten- pillogtam rá ártatlan szemekkel.
- El is higgyem ezt? Szép rekedtes a hangod. Csak nem te is felcsaptál „énekesnek” tegnap este?- kíváncsiskodott.
- Naná, ki nem hagytam volna. Jó buli volt. Kár, hogy nem voltatok. Szívesen megosztottam volna veletek egy számot. Múltkor egész jól énekeltettek Nickkel a stúdióban. Csak hogy tudd: egész jól tudod hajlítgatni a hangod. – mosolyogtam.
- Az csak azért volt, mert produkálni akartuk magunkat a szponzorok előtt. Mik a programok a hétvégére?- kérdezte.
- Semmi különös. A szokásos vigyorgás mindenhol. Illetve mégis van egy érdekes program. Annyit hozzáfűzök még, hogy lehet, nem ketten lesztek- mondtam somolyogva.
- Na! Bökd már ki! Egy nagyszabású pókerparty?- kíváncsiskodott.
- Neked állandóan a póker jár az eszedben? Nem mondom meg. Majd délután meglátjátok. Szerintem élvezni fogjátok- húztam tovább az agyát.
- De az még messze van. Veszek neked egy csomó csokit, ha megmondod. –nézett bociszemekkel. Jaj Istenem..mindjárt atomjaimra hullok ettől a nézéstől. De „erősnek” kell maradnom.
- Nem-nem. Nem zsarolsz meg. Imádom a csokit, de ne essünk túlzásokba. Vigyáznom kell a vonalaimra- vigyorogtam.
- Menjél már. Nagyon csinos vagy. – válaszolta azzal a tipikus félmosollyal.
- Ezzel a sunyi bókkal nem mész sehova.- nyújtottam ki a nyelvem.
- Az igazat mondtam- mondta komolyan.
- Hát.. köszi-, mosolyogtam zavartan. Mi van? Nem ismertem magamra. Máskor jól kezelem ezeket, de most teljesen zavarba jöttem. Mindegy. Nem érdekes.-hessegetem el a gondolatot.
- Szóval ide tudnád a papírt, amin a Pr programok vannak?- kérdezte.
- Persze, persze. A meglepi programról csak annyit, hogy legyetek 5-kor a motorhome előtt- feleltem.
- Rendben. Én mentem lassan, mert dolgom van. Vigyázz magadra- mondta és 2 puszi után elment.
Én befejeztem a cikket, majd a motorhome-ok irányába vettem az irányt, mert pár pilótával riportot kell készíteni. Alot, Heikkit, Markot, Kimit sikerült „elkapnom. Bár a Kimis riport inkább hasonlított baráti traccspartira, mint „komoly” interjúra. Élménybeszámolót tartottunk a tegnapi napról. Kimi egész jól tudja viselni a kamerák előtt a „nemtörődöm” álarcot, barátok közt mintha egy másik énjével dumálnánk. Éppen trappoltam a Torro Rosso felé, mert még Sebi Vettelel kell interjút csinálnom, amikor valaki nagy erőből nekem jött. Nem estem el, de a kávém a földre esett. Ennyit a kávémról. Tudni kell rólam, hogyha nem iszom meg a napi 2 kávémat, akkor úgy járkálok az emberek között, mint valami élőhalott.:) Ennyi káros szenvedély még befér az életembe:)
- Nem látsz a szemedtől?- kiáltottam az illetőre, aki nem volt más, mint Lewis Hamilton. Láthatólag nem nagyon zavarta, hogy most fosztott meg a nap 2. kávéjától, nyugodtan haladt tovább.
- Lewis! Hozzád beszéltem! Legalább egy bocsánatot kinyöghetnél!- kiabáltam utána, mire visszafordult.
- Nekem pampogsz kisanyám? Te jöttél nekem, miért én kérjek bocsánatot?- kérdezte lenéző stílusban.
- 1. nem vagyok a kisanyád. 2. igenis te jöttél nekem, én normálisan közlekedtem. 3. Venned kéne nekem egy új kávét, nem gondolod?..kisapám- vágtam vissza dühösen.
- Még mit nem, majd ha fagy. Panaszold el apucinak, ő biztos vesz neked egy új kávét- mondta, majd továbbment.
Idióta! Azt hiszi, hogy ő a világ közepe, mert van alatta egy jó kocsi, és a Meki kiskedvence!-fortyogtam magamban.
- Én veszek neked egy új kávét. –szólalt meg egy hang mögöttem, ami nagyon hasonlított a Sebiére:)
- Szia koma! Éppen hozzád indultam, csak közbejött egy „kis” zavaró tényező. –mondtam még mindig dühösen.
- Ne foglalkozz Lewissal. Ő már csak ilyen. Akkor áll még a kávé meg a riport?- kérdezte kisfiús mosollyal az arcán.
- Na még szép! Menjünk!- mondtam és egy csapásra eltűnt a rosszkedvem.
Sebivel egy élmény riportot készíteni. Nagyon szimpatikusan nyilatkozik és szerény. Egyszerűen imádom a kölyköt. Az ismertségünk még 2007-ben kezdődött, amikor a Bmw-nél volt tesztpilóta. A barátságunk az óta is tart és rengeteget szoktunk dumálni. Az idő gyorsan eltelt, én visszamentem a bmw-hez. Apát sikerült meggyőznöm, hogy én is menjek a solymászatra Nickékkel. Boldogan mentem zuhanyozni, és átöltözni. Muszáj volt a ruhacsere, mert mégiscsak arab férfiak közé megyek, és nem sérthettem meg őket azzal, hogy nyugati stílusú ruhában látnak egy nőt, mégha az európai is. Egy világoszöld könnyű hosszú szoknyát, egy drapp kicsit elegánsabb lenge hosszú ujjú felsőt. Úgy néztem ki erős túlzással mint aki most lépett volna ki az Ezeregyéjszaka meséiből:) Vártam a fiúkat a motorhome előtt. Amikor megláttak köpni nyelni nem tudtak. Egyrészt meglepődtek azon, hogy velük tartok, másrészt a ruha miatt. Rajtuk a szokásos szponzori cucc volt. Fogtok ti izzadni a 35 fokban drágáim- somolyogtam magamban. Elmeséltem nekik, hogy merre megyünk, felcsillant a szemük, amikor meghallották a programot. Az oda utat végigdumáltuk, meg röhögtök. A sólymok nagyon szépek és okosak voltak. A fiúk is megpróbálkoztak a solymászattal több-kevesebb sikerrel. Már indultunk volna vissza a motorhome-hoz, amikor az arab olajsejk mellém lépett:
- Elnézést kisasszony. Megkérdezhetem, hogy kicsoda az édesapja?- kérdezte.
- Mario Theissen. Miért kérdi?-érdeklődtem.
- Óóóó, hát persze. Azért volt olyan ismerős. Szeretném felajánlani ezeket a sólymokat, és olajrészvényeket 5 millió dollár értékben Önért cserébe.- mondta a legnagyobb nyugalommal.
Azt hittem rosszul hallok. Ez a hapsi meg akar venni engem? Sólymokkal és olajrészvényekkel? Elképzeltem apát, ahogy sólymokat röptet a nappalikban turbánnal a fejem, anya meg agyvérzés közeli állapotban hívja az állatvédőket, meg az idegklinikát.:)
Na de ez azért kicsit rossz vicc… Egyáltalán nem akarok férjhez menni..majd később! Pláne nem ehhez a hapsihoz.
- Ez nagyon hízelgő, de én nem akarok férjhez menni magához, és ez a fajta „üzlet” nem divat a mi kultúránkban.- válaszoltam nyugodtan, pedig legszívesebben tökön rúgtam volna.
- Ugyan hölgyem. Ez nagyon előnyös üzlet nekem is, és magának is. Az édesapjának is. Megtiszteltetésnek venném, ha a második feleségem lenne.- mondta nyájasan.
Mi????????!!!! Nem elég hogy feleség, még második feleség???? Itt már teljesen lehidaltam. Én nem leszek senkinek se az ágyasa se kitartottja. Már nyitottam volna a számat, hogy a sivatag homokjáig leteremtsen, de Robert-aki mindent hallott-megelőzött.
- Uram! Ne zaklassa a kisasszonyt! Nem eladó! Igaza van! Nálunk máshogy történik a lánykérés. A nők nem tárgyak, akikkel lehet üzletelni. És ha megbocsát, mi most távozunk. A sólymokat tartsa meg magának. Jó estét!- mondta feldúltan Robert, karon fogott, és a szintén ideges Nickkel együtt távoztunk.
- Köszönöm hogy kiszabadítottál a „sivatagi sakál” karmai közül- mondtam hálásan.
- Semmiség az egész. Mit mondtunk volna Marionak merre vagy? Rohadt jó volt a program, meg minden. Hogy Isabel merre van? Ja, hát ő már rég Ali baba háremjében parádézik. De vittük volna neki a sólymokat, biztos örült volna neki. –mondta Kubi röhögve, de oldalba vágtam.
- Dinka! Ez a kis incidens maradjon köztünk, oké?- kérleltem.
- Igenis, hölgyem. Mellesleg, szerintem túl keveset ajánlott érted. Te sokat többet érsz- mondta félig komolyan, félig mosolyogva.
Hoppá..Ma ez a 2. alkalom, hogy teljesen zavarba jövök, ráadásul pont Robert mellett. Mi az ördög van veled kislány?- filoztam magamban.
- Még egyszer köszönöm a „megmentőmnek”- mondtam kedvesen, és puszit nyomtam az arcára.
Most pedig irány haza a hőn szeretett bmw csapathoz, és apához. Fáradtak és éhesek voltunk. A szombati nap izgalmas lesz…

Bevezető rész

-Isabel! Isabel!- félálmomban halottam, hogy a nevemet kiáltják, de nem tudtam kivenni a hangtónusból, hogy ki lehet az illető. Sőt… Hirtelen azt se tudtam, hogy hol vagyok és hány óra. Erre szokták azt mondani, hogy se kép se hang…..
Lassan kinyitottam a szemem, és nagyon meglepődtem. Körülöttem rengeteg kerék, laptop, számítógép, meg műszaki kütyü.. a nevüket nem tudom, mert műszaki analfabéta vagyok, ezt nézzétek el nekem…
Hirtelen lépéseket halottam, amik egyre közelebbinek tűntek, majd valaki nagy sebességgel berontott az ajtón. Ráemeltem a szemem, egy 53 év körüli, sötét-őszes hajú, bajuszos embert láttam magam előtt. Ő Mario Theissen. A Forma1-es BMW csapat mérnökdoktor címmel rendelkező nagyon okos, nagyon szimpatikus, maximalista csapatfőnöke. „Másodállásban” az édesapám.
- Jó reggelt édes lányom. Vagy mondjam azt hogy napot? Úgy látom, megint sokáig maradtál a tegnapi Red Bull Party-n..- kérdezte kissé megrovó arccal.
- Mi? Ki? Hogy én?- teljesen kiesett a tegnap este, pedig még alkoholt se ittam, mily meglepő dolog tőlem
- Hasadra süt a nap, Isa. És mellesleg lassan elkezdődnek a szabadedzések, szóval jobb ha felkelsz, mert lesz munkád bőven, és nekem is be kell segítened egy kicsit.
- Jaj apa, muszáj elrontanod a kedvem a munka szó emlegetésével?- kérdeztem nyügösen.
- Igen, muszáj. Mert ha így haladsz, akkor záros határidőn belül kiraknak a szerkesztőségből, és én nem foglak támogatni mindenben. 25 éves vagy, még előtted az élet, ne rontsd el ilyen hamar.- mondta szigorúan.
- Úúúúú basszus.. a szerkesztőség… még nekik is kell egy cikket írnom lehetőleg még ma…- kiáltottam fel a fejemre csapva..
- Látod, látod, mire nem egy jó egy apa. Fejben tartja a dolgokat. Amúgy mitől ilyen rekedt a hangod?- kérdezte kíváncsian.
- Tegnap kareoke volt a partyn..és hát én is csatlakoztam az önjelölt megasztárokhoz. Kimivel elénekeltem duettbe az I will survive-ot. Oltári volt-mondtam vigyorogva.
- Azt elhiszem. De ha lehet ma ne nagyon ordibálj senkivel. A fiúk ott voltak a partyn?-kérdezte. A fiúkon a BMW csapat 2 pilótáját Robert Kubicát és Nick Heidfeldet értette.
- Nem láttam őket. Rob gondolom megint póker partyn volt Fernandoval, mert őt se láttam, Nickkel beszéltem tegnap délután neki nagyon fájt a feje akkor, lehet ez a oka amiért nem jött.- válaszoltam egykedvűen.
- Jaj az a fiú.. Lassan a fél vagyonát eljátssza a kártyán.- fogta a fejét mosolyogva.
- Ugyan már. Ügyes a srác. Múltkor ezer dollárt akasztott le nem is akarkiről. Bernie-ről- vigyorogtam vissza.
- Az igen. Na de lassan indulnunk kell Isa, mert hosszú lesz a nap-segített fel apa.
- Azt a jó eget- néztem döbbenten. Csak most tudatosult bennem, hogy azt a pár órát amit alvással töltöttem, egy nagy láda tetején tettem meg. Ennyire kómás voltam, hogy nem láttam ki szemgolyómon hogy hova fekszek? Elég reálisnak tűnt most..
- Látom most esett le, hogy hol volt az ideiglenes fekhelyed. Gratulálok lányom. Erre eddig csak Robert volt képes. Meg most te- legyintett meg mosolyogva.
- Jah igen. Akkor én röhögtem rajta nagyokat, most ezt vissza kapom tőle kamatostól- mondtam és tettetem hogy mennyire megijedtem.
- Tőlem nem fogja megtudni, az biztos. Na gyere dilis lányom – mondta apa és átölelt.
- Kösz apa, én is szeretlek- mondtam mosolyogva és együtt kiléptünk az ajtón.