3. rész

Hátrafordultam, és nem kis meglepetésemre Robert állt a hátam mögött.
- Hát te? Hogyhogy még fent vagy?- kérdeztem megrökönyödve.
- Nem tudtam aludni, mert „valaki” nagyon keresett „valamit” a folyosón. Csak nem ezt kereste az a valaki?- kérdezte mosolyogva, és kezembe nyomta a kulcsot.
- Ne haragudj hogy felébresztettelek. Köszönöm szépen. Hol találtad meg?- kíváncsiskodtam.
- Semmi baj, még úgyse aludtam teljesen. Meg át akartam adni a kulcsot, különben a folyosón alszol. A Ferrari motorhome-ja előtt találtam meg, amikor jöttem vissza a szállodába. Vissza akartam vinni, de már nem találtalak ott. – magyarázta kedvesen.
- Nem semmi vagyok. Hogy tudtam elhagyni a kulcsomat? Biztos akkor eshetett ki, amikor kivettem valamit a táskámból- mondtam a fejem csóválva.
- Megeshet az ilyen. A lényeg, hogy megvan. De miért csóválod ennyire a fejed?
- Semmi-semmi. Csak már azon voltam, hogy éjnek-évadján bedörömbölök apához, és elképzeltem az arcát, ahogy ajtót nyit. Úgy látszik ma nem vagyok formában. Délelőtt a vizet felejtem otthon, este meg a kulcsot hagyom el- válaszoltam.
- Micsoda? 40 fokos hőségben víz nélkül voltál? Legalább vettél később?- döbbent le Rob.
- A nagy pakolásban elfelejtettem berakni, és hát…később se volt időm venni- szégyelltem el magam.
- Megőrültél? Bajod is eshetett volna!- akadt ki.
- Jól van na. Nem kell leharapnod a fejem. Élek és virulok. –mosolyogtam rá, és inkább hallgattam az „ájulásomról”, mert akkor tuti leordítja a fejem.
- Jaj, te lány. Olyan szeleburdi vagy néha. –legyintett meg kedvesen.
- Tudom. Ez a véremben van. Anya is szeleburdi szokott lenni. Én lassan elteszem magam holnapra, mert már kopogtatnak nálam az álommanók.- vigyorogtam rá, és mellé társult egy nagy ásítás is.
- Azok a fránya álommanók. Pedig még elbeszélgettem volna még egy darabig. Jól van kis táncoslábúm, menj aludni. Jóéjt, szép álmokat!- mondta egy homlokpuszi kíséretében.
- Te sem panaszkodhatsz a tánctudásodra. Csak jól titkolod. Neked is jóéjt Robert, pihend ki magad a mai versenyre- mosolyogtam és elbúcsúztam tőle.
Jókedvűen feküdtem le. Örültem, hogy ő találta meg a kulcsot, és még tudtunk egy kicsit beszélgetni. Mosolyogtam, amikor visszagondoltam, milyen aranyosan féltett attól, hogy valami bajom lesz. Ahhoz képest, hogy most lépett ki egy 5 éves kapcsolatból, egész jó kedve van. És nem csak az időmérő miatt, hanem egész hétvégén fel van dobva. Eszembe jutott, hogy még tőle is meg kell tudnom, hogy mi van ezzel az Edyta dologgal. Az ő szájából akarom hallani a teljes sztorit. – gondolkodtam, majd lecsukódott a szemem.
Reggel úgy éreztem magam, mint akinek tonnás súlyt raktak a testére. Nagy nehezen kikecmeregtem az ágyból, és bementem a fürdőbe. Azt hittem, hátast dobok a tükörképemtől. Úgy nézett ki az arcom, mint aki 3 napja nem aludt. 2 lehetőségem van: valami csodaszerrel olyan ábrázatot kreálok magamra, amitől mások is homo sapiensnek fognak tartani, vagy ki nem mozdulok a szobámból egész nap, vagy ha mégis azt is lefátyolozva teszem meg. Végül sikerült magam helyrepofoznom valahogy. Most már úgy néztem ki, mint aki „csak” 1 napja nem aludt, de már ez is haladás.
A hotel halljában összefutottam Lewis-sal és Ron Dennissel. „Fantasztikusan” kezdődik a napom- morogtam magamban. Lewis egy darabig bámult rám, majd gúnyosan megszólalt.
- Na mi van Isabel? Éjszaka aludni kell tudod. Vagy azért nézel ki ilyen kómásan, mert megint elejtetted a kávédat?- kérdezte gúnyos vigyor kíséretében.
Nem hiszem el! Ez még képes a múltkori után így beszólni nekem?
- Csak nem tudod a nevem Lewis? Ez igazán bámulatos teljesítmény tőled. Semmi közöd hozzá, hogy éjszaka mit csinálok, és még mindig lógsz nekem egy kávéval, ha már itt tartunk.- vágtam vissza neki. Igazán megnevelhetné a pótfiát, hogy hogyan viselkedjen, Mr. Dennis- fordultam oda a McLaren csapatfőnökéhez.
- Fogja vissza magát kisasszony! Az Ön apja is megtahíthatná, hogyan kell tisztességesen viselkedni.- mondta mogorván Ron.
- Megáll az eszem! Még őt védi! Gondolom, nem úgy mesélte el a hétvégi incidenst, ahogy az valójában megtörtént. Mindegy is, hagyom magukat a saját kis világukban élni.- mondtam gúnyosan, és nagy dérrel-dúrral távoztam.
Mire odaértem a BMW-hez sikerült valamennyire lenyugodnom, nem akartam, hogy bárki is észrevegye, hogy valami bajom van. Lewissal nem sűrűn fogok riportot csinálni, az fix. Csináljon velem más. Oda akartam menni apához, hogy üdvözöljem, de láttam, hogy nagyon elfoglalt és inkább kihagytam. Meg lehet, ezzel az ábrázattal, ami most nekem van, azt is letagadja, hogy a lánya vagyok. Robertet messziről láttam, ahogy a versenymérnökével beszélget és nagyban magyaráz neki. Úgy szeretem, ahogy magyaráz, olyan nyomatékosan fejezi ki magát. Észrevett, és kedvesen integetett nekem, én visszaintettem neki, majd az egyre hangosabban korgó gyomrom követelte, hogy valami ételt is jutassak magamba. Az étteremben a szokásosat rendeltem: olasz tésztát. Az olasz tésztára valami isteni finom pikáns szószt raktak. Ahhoz képest, hogy német vagyok, imádom az olasz kajákat, meg úgy mindent ami olasz. Előző életemben tuti olasz voltam, csak eltévesztettem az útirányt, és „rossz” helyen születtem újjá. Társaságom is akadt az étteremben Nick személyében. Egy kis ideig nézett rám furán, majd megszólalt:
- Az 1 napos vízi hulla semmi ahhoz képest, ahogy most kinézel- vigyorodott el.
- Nick, te aztán szép hasonlatokat mondani. Étvágygerjesztő. Én is imádlak, tudod.- vágtam vissza pimasz mosollyal.
- Jól van, jól van. Csak hülyültem. De tényleg nagyon fáradtnak nézel ki. Tudod aki este lány, az nappal is legyen lány. Egész jól táncoltatok Robbal tegnap este.- vigyorgott rám kajánul. Már Nick is kezdi? Mi van ezekkel? Nincs jobb dolguk, mint rajtunk csámcsogni?
- Miért mosolyogsz így Nick? Igen, egész jól elvoltunk, de Robertnek is, és nekem is jókedvem volt, így érthető a helyzet.- válaszoltam kissé idegesen.
- Csak megjegyeztem, hogy egész jól táncoltatok. Ez azért nagy szó, hogy Rob elmegy táncolni. Ne haragudj, ha megbántottalak.- mondta.
- Jaj, semmi baj Nick. Csak ma felhúztam magam egyes „kedves” emberkéken. De nem akarok most róla beszélni, ha nem haragszol meg.- válaszoltam.
- Rendben van. Értelek.- mosolygott Nick. Az étkezés további része egész jól telt el. Lassan én is elkezdtem a munkámat. A szokásos mókuskerék, de élvezetes:)
- Szia Isabel! Mi újság van?- kérdezte apa 2 interjú között tőlem.
- Szia apa! Mint látod, végzem a munkámat. Veled mi újság? Jók a kocsik? Megnyerjük a futamot ma?- kacsintottam rá.
- Remélem. A szokásos műszaki megbeszélések, taktikák. Ráérsz egy kicsit?- érdeklődött.
- Attól függ mire. – vigyorogtam, de szúrosan rám nézett, és egyből lehervadt rólam a mosoly.
- Csak rendszerezni kéne pár iratot, meg összeírni az adatokat. Nem nagy dolog, de valakinek meg kell csinálni, mert akkor kész káosz lesz a dologból.- sóhajtott.
- Akkor legyek aktakukac? Na jól van, de csak a te kedvedért.- mosolyogtam.
- Köszönöm, nagyon nagy segítség vagy.-hálálkodott apa, kiadta az utasítást, majd elbúcsúztunk egymástól.
Nem igazán szeretem a papírmunkát, de más dolgom nem lévén megcsináltam. Már éppen be akartam fejezni a munkát, amikor láttam, hogy Ron Dennis odamegy apához, és nagyban magyaráz neki, apa meg rám néz. Ajajj..Mit mondhatott neki az a hülye? Nem képesek túllépni a dolgon? De úgy látom, hogy apa is dühbe gurult, mert elég idegesen magyarázott Ronnak. Ron sarkon fordult, majd eltűnt a motor home-ok között. Apa ezután intett, hogy menjek oda hozzá.
- Az előbb itt járt Ron Dennis. Mi volt az a reggeli szóváltás köztetek?- kérdezte nyugtalanul.
- Lewis pimaszkodott velem, és én mondtam neki, hogy hűtse le magát, Ronnak meg annyit, hogy nevelje meg a pilótáját.- válaszoltam.
- Ron azt mondta, hogy beszóltál Lewisnak, és lehülyézted. De nyugodj meg, helyre raktam. Megmondtam neki, hogy biztos félreértés volt az egész, és nem tudom elképzelni rólad, hogy csak úgy belekötsz valakibe. Még hozzáfűztem, hogy inkább a versenyre koncentráljanak, mint ezzel foglalkozzanak. – magyarázta apa.
- Micsoda?! Lewis kötött belém, én csak megvédtem magam. A hülye szót ki se ejtettem a számon. Ezt a kavarást! Köszi szépen, hogy megvédtél. De tényleg ez az igazság. – mondtam felháborodva és elmeséltem az egész sztorit.
- Hát ez tényleg csúnya dolog tőlük. De ne foglalkozz velük Isa. Majd 2-kor adunk nekik! Ha máskor is szemétkednek csak szólj.- mosolygott apa.
- Aranyos vagy, de nekem kell megvédenem magam, különben az lenne, hogy a te hátad mögé bújok. Befejeztem a munkát, az asztalodon van.- mondtam, és elköszöntünk egymástól.
Lassan közeleg a futam kezdete, mindenki koncentrál ezerrel. A fiúk arcán is látszik a teljes koncentráció. Ilyenkor nem érdemes őket zavarni, ha az ember azt akarja, hogy a nyakán maradjon a feje. Én is ugyanúgy izgulok értük, mint apa. Sőt, lehet jobban is. A pilóták kigurultak a rajtrácsra, és elindultak a felvezető körre. Miután mindenki visszaért a helyére kigyúltak a piros lámpák. Ilyenkor már minden bajom van nekem is. A vérnyomásom az egekben van, úgy csinálok, mintha én ülnék abba a bivalyerős kocsiba. Már rutinos rókának számitok az f1 világát illetően, mondhatni benzingőz között nőttem fel apának köszönhetően, de most is úgy tudok izgulni rajt előtt, mint aki soha nem látott f1-es futamot. Hirtelen kialudtak a lámpák, és gond nélkül elrajtolt a mezőny. Sajnos a mi szempontunkból rosszul alakultak a dolgok. Robert beragadt a rajtnál, Massa megelőzte, és már Lewis is támadta. Szerencsére nem tudta megelőzni, de amíg ők ketten kakaskodtak, Felipe elhúzott tőlük. Nick is hátraesett a mezőnyben, de szorgosan jött felfelé. Az állás nem nagyon változott, csak annyit, hogy a 2. kerékcserekor Lewis megelőzte Robertet. A végső eredmény: Felipe, Lewis, Rob, Nick. Örültünk a dobogós és a 4. helynek nagyon, de szép lett volna, ha végre megvan az a futamgyőzelem. De ami késik nem múlik. A dobogón Robert nem látszott csalódottnak, sőt kifejezetten boldog volt. A csapat tagjai gratuláltak apának és egymásnak. Nekem meg megkezdődődött a munkám 2. felvonása. 2 óra múlva fáradtan kutyagoltam vissza a bmw-hez, már csak arra vártam, hogy leüljek valahová, amikor megpillantottam Robertet az egyik padon. Eszembe jutott, hogy még nem is gratuláltam neki, ezért melléhuppantam:
- Szia Robert! Ügyes voltál ma! Gratulálok!- mosolyogtam és 2 puszit adtam az arcára.
- Szia Isa! Kösz szépen. Szerettem volna nyerni, de jó ez a 3. hely is. Éppen Nicket várom, nem láttad valahol?- kérdezte.
- Sajnos nem. Én is most értem vissza a munkából. – válaszoltam.
- Hallottam, hogy Ron Dennis letámadta apát, és mindenféle zagyvaságot hordott össze rólad. Megkérdeztem a fönöktől a teljes sztorit, nagyon nem szép dolog tőlük, amit műveltek veled. – mondta feszülten.
- Tudom, de nem érdekelnek. Mikor indulsz haza?- érdeklődtem.
- Olyan 8 óra körül. Mit fogsz csinálni a 2 hét alatt?- kérdezte.
- El kell intéznem otthon a dolgaimat, be kell mennem a szerkesztőségbe, utána meg pihi. Na és te?- kérdeztem vissza.
- Nekem lesz pár pr programon, utána nekem is lesz egy csomó szabadidőm. Most jut eszembe: Genfben fog játszani az egyik nagy kedvencem: O’Sullivan. Snooker játékos. Nem lenne kedved eljönni velem?- mosolygott rám.
Hogy én? Snookert nézni? Vele? Életemben nem snookereztem még, viszont egyszer láttam egy közvetítést a tv-ben. 5 perc múlva már belülről néztem a szemhéjamat, olyan izgalmas volt az egész.
- Nem igazán értek a snookerhez. Biztos van más aki elmegy veled snookert nézni. – próbáltam kibúvót keresni.
- Nem nagy ügy. Majd elmondom a szabályokat. Fernando nem ér rá, Edyta még már a múlté.- mondta kicsit szomorúan.
Legalább nem kell puhatolóznom, hogy mi van a barátnőjével, hanem most beismerte ő a dolgot.
- Micsoda? Erről nem is tudtam. Elmeséled?- próbáltam úgy tenni, mint aki semmit nem tud a dologról.
Robert szinte majdnem ugyanazokat mondta el, mint Fernando. Elmesélte, hogy már fél éve haldoklott a kapcsolat, de egyikük se mert szakítani, aztán ő mondta ki a végső szót 2 hónappal ezelőtt. Végezetül elmondta, hogy lezárta magában a dolgokat, és megkönnyebbült. Furcsa volt a végén, mintha azt akarná mondani, hogy készen áll egy esetleges ú kapcsolatra. De lehet én gondoltam rosszul.
- Akkor mi legyen? Eljössz velem snooker versenyre? Jó kis program lesz, légyszi. – nézett rám ártatlan szemekkel. Kis piszok, tudja hogy ezzel a nézéssel levesz a lábamról.:)
- Na jól van, megdumáltál. Milyen jó, hogy a lakhelyemen lesz a verseny Akkor szerdán találkozunk.- mosolyogtam rá.
- Köszi Isa, aranyos vagy. Igen, majd hívlak még előtte. – mosolygott vissza, aztán ki ki ment a maga dolgára.
Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet volt elfogadni ezt a programot. Mi van, ha esetleg tényleg összejön a dolog kettőnk között, de kiderül később, hogy ez mégse az igazi. Rámehet a barátságunk, és én azt nagyon-nagyon sajnálnám. De egyszer élünk, ha most nem próbálom meg, akkor lehet bánni fogom a továbbiakban a dolgot. Meg különben is, életemben nem voltam még snooker versenyen, egyszer mindent el kell kezdeni:) A szállodában gyorsan összepakoltam a cuccaimat, közben hívott apa. Kérdezte, hogy mikor megyek haza, és hogy nincs-e kedvem pár napot otthon tölteni velük Németországban. Apáék Németországban laktak, Köln mellett. Én szerettem volna a saját lábamra állni, ezért is költöztem Svájcba. Plusz azért is, mert nyugis és csendes hely. Igaz, én meg a nyugalom néha olyan távol állunk egymástól, mint a Plutó a Földtől, de ha valaki olyan feszített tempót diktál, mint én, és olyan helyen dolgozik, mint az f1, annak a rövidke kis szabadidejében csendre és nyugalomra van szüksége, mert bedilizik. Sajnos nemet kellett mondani apának, egyrészt, mert sok ügyes-bajos dolgot el kell intéznem, meg abba a pár napba beleesne a szerda is, és a snookert most már semmi pénzért nem mondanám le:) Kicsit csalódott volt apa, de majd megbékél. Na de végre valahára hazamegyek. Jó kis út lesz. Bahrein és Genf nincsenek tőszomszédságban,de remélem a kora reggeli órákra csak hazajutok……