Gyorsan eltelt a 2 nap, mióta itthon vagyok, igaz nem unatkoztam. Rengeteg tennivalóm volt, de sikerült majdnem mindegyiket lerendeznem. Robert minden nap felhívott, rengeteget dumáltunk. Minden beszélgetéskor megkérdezte, hogy áll-e még a szerdai program. Szegénykém azt hitte, hogy időközben meggondoltam magam. Eszem ágában sincsen:)
Éppen készültem a városba, hogy valami rucit vásároljak ma estére, amikor csörgött a telefon:
- Isabel Theissen, tessék!
- Szia Liza. Thomas vagyok. – szólalt meg egy férfihang boldogan.
- Szia Thomas. Csak nem megtaláltad a számom a mobilodban? Miért hívtál?- kérdeztem kevésbé kitörő örömmel.
- Ne légy már ilyen Liza. Csak gondoltam felhívlak. Már az is baj. Csak érdeklődni szeretem volna, hogy vagy.- mondta Thomas.
- Milyen meglepő. 4 hónap után érdekel, hogy vagyok-e. Amúgy, hogy válaszoljak a kérdésedre, köszönöm szépen nagyon jól vagyok.- mondtam főlényesen.
- Sajnálom, hogy olyan sokáig nem hívtalak fel, de sok dolgom volt…Tudod a mun..-folytatta volna, de félbeszakítottam.
- Igen, igen, nagyon tudom…a munkád fontos..míg együtt voltunk, akkor is fontos volt, sőt, még nálam is fontosabb. Ezért mentünk szét, emlékszel?- kérdeztem idegesen.
- Ne kezd már megint, Liza. Azt hittem megbeszéltük a dolgokat, és barátok próbálunk maradni.- kérlelt.
- Szerinted hogy legyünk barátok, amikor nem is keressük egymás társaságát? Te itt, én meg ott. Tévedsz kiscsillag, abban maradtunk, hogy inkább felejtsük el egymást. Van még valami mondanivalód számomra?- kérdeztem dühösen.
- Már semmi. Elnézést, hogy megzavartam a „tökéletes” életedet Liza. – válaszolta gúnyosan.
- Neked Isabel! És ha megbocsátol, este randim lesz, és még nem szereztem be semmilyen dögös felsőt.- vágtam oda neki, majd lecsaptam a mobilt.
Hogy ennek is most jutok az eszébe. Mi a francot akar tőlem? Ő volt Thomas Keller, az én híres-nevezetes expasim. Januárban szakítottunk 2 és fél után. Az ok amiért szakítottunk az volt, hogy a végén többet volt bent a munkahelyén, mint velem. Lassan ünnepnapként lehetett volna számon tartani, amikor találkoztunk. De ő kóros munkamániás lett. Egy közgazdasági cégnél dolgozott, mint ügyviteli munkatárs. Én is imádom a munkámat, de amit ő csinált az már klinikai eset volt. És állandóan azzal hitegetett, hogy most nagyon sok munkája, minden meg fog változni. Akkor telt be a pohár, amikor decemberben egyedül karácsonyoztam. Végül januárban szakítottam. Ő térden állva könyörgött, hogy ne hagyjam el, stb, stb. de nem bírtam tovább. Megbeszéltük, hogy nem keressük egymást, szép volt, jó is volt egy darabig, de finito. Na de ennyit a múltról. A jelen most sokkal fontosabb.
Bevetettem magam a városba, bámészkodtam egy sort, üzletből ki-üzletbe-be. Végül vettem magamnak egy piros-fekete mintás nagyon elegáns szoknyát, amit kiegészítettem egy szép fekete felsővel. Lehet, hogy túlöltözött leszek, de ahogy a snooker közvetítéseket néztem, eléggé ki van nyalva a nézők is. És inkább túlöltözött legyek, mint alulöltözött. A snooker verseny fél 7-kor kezdődik. Addigra kell elkészítenem magam. Na akkor hajrá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése