27. rész

Vasárnap, délután 1 óra van. A futam hamarosan megkezdődik. A rajtrács első 2 sorában nincs semmi meglepetés. A Ferrarik, és a McLarenek bérelték ki megint ezeket a helyeket. A mi fiaink, az 5., és a 8. helyről várják a rajtot. Nehéz lesz előrejönniük, de hátha összejönne valami jó kis eredmény. Ami viszont meglepő, az időjárás. Monacohoz képest egyenesen hideg van, és az eső lába is nagyon lóg. Na az még megbolondíthatja a dolgokat a versenyen.- gondoltam magamban, és összébb húztam a kabátot magamon. Egy elegánsabb, farmer hatású, sötétkék térdnadrág,és egy hozzá tartozó kabátka volt az öltözékem ma. Ha már Monacoban vagyunk, adjuk meg a módját a „munkahelyen” is. Tegnap este tartottunk egy kis összejövetelt a szobámban, ahol Ferni és Raquel is megjelent. Jaj istenem, annyit röhögtünk. Remélem, nem azért volt tegnap ilyen jókedvünk, mert érezzük a vesztünket. Ma délelőtt egy kicsit beleállt az ideg a gyomromba, amikor apával beszélgettem. Félek, hogy mit fog reagálni a dologra, és nem akarok nagy balhét. Főleg apa és Robert között, mert annak a csapat is kárát látja. Ha mérges, akkor csak rám legyen az, mert mégis a lánya vagyok, és én titkolóztam előtte sokáig.
Lassan megkezdődik a futam, már szinte mindenki a rajtrácson van, de még ott nyüzsögnek a szerelők a kocsik körül. Van egy olyan érzésem, hogy izgalmas futam elé nézünk. A rajtnál mindenki simán eljött, szerencsére nem történt tömegbaleset. Viszont az időjárás egyre hidegebb lett, és a kerekek nagyon nehezen melegedtek be. Robnak és Nicknek is meggyűlt a baja ezzel, és alig tudtak előrébb lépni, sőt már egy-két kocsi a közelükben volt. Aztán a verseny fél távjánál elkezdett emberesen esni az eső. Mint a felbolydult méhkas, olyan volt a boxutca, mindenki szinte egyszerre jött be, de valakik bátrak voltak, és még mentek pár kört a sima gumikon, de pár kör múlva már mindenkin esőgumi volt. De még így is rengeteget csúszkáltak, Roberték is. Apa jó párszor a fejéhez kapott idegességében, de néha nekem is kihagyott egy ütemet a szívem. Pár pilóta sajnos nem volt ilyen szerencsés, mert jó páran falhoz csapták a kocsijukat. A Safety Cart is beküldték egy kis időre, és ahogy száradt a pálya megint jöttek be a fiúk az esőgumikat lecserélni, mert az száraz pályán nem éppen a legjobb. Robert a nagy kavarodásban egész szépen feljött, sőt jelenleg az élen autózott! Nick is szépen tartotta magát. Istenem, bárcsak így maradna a végéig. Olyan szép lenne, ha pont Monacoban szerezné meg Rob az első győzelmet magának és a Bmw-nek. Itt nyerni mindig dupla öröm. A verseny utolsó harmadában történt egy kis baleset. Sutil nagyon szépen autózott a 4. helyen, őt Kimi követte szorgosan a nyakán volt végig. Azonban az alagút végén megcsúszott a Ferrarija egy tócsán, és nem tudta irányítani a kocsit, és szépen belerongyolt hátulról a Force Indiába. Sutil pár méter után nem tudta folytatni a versenyt, így ki kellett állnia. Szegény, nagyon el volt kenődve, hiszen nagyon jó helyen autózott. Csak leült az egyik korlátra,és a fejét a tenyerébe fogta. Kimi nem esett ki, de alaposan hátraesett a 9. helyre. Szegényt, biztos fogják cikizni a futam után, hogy milyen pancser, de nem ő tehet róla. Egyszerű versenybaleset volt. Robert sajnos nem tudott annyi előnyt kiautózni, hogy a kerékcserék után is visszajöjjön az első helyre, és Lewis megelőzte a boxban. De sebaj. A dobogón állni Monacoban is nagyon szép dolog. Leintették a futamot, a boxban nagy üdvrivalgás tört ki, Robert hangja nagyon boldog volt a csapatrádióban. Apus is nagyon örült az eredménynek. Én is nagyon boldog voltam, igyekeztem én is a parcferméhoz, pontosabban az emelvény elé, mert Monacoban nincs külön hely a parcferméhoz. Nick is szépen ment, 5. lett végül. Sajnos nem tudtam nagyon közel férkőzni a dobogósokhoz. Körülöttem Mekisek és Ferrarisok voltak, ugyanis Massa lett a 3. befutó. Végül csak megtaláltam az „enyémeimet”, és vártuk, hogy Robert odajöjjön hozzánk. Mindenkivel lepacsizott, és megölelgette őket. Velem nem tudott kontaktusba kerülni, mert messze álltam tőle, csak rám mosolygott és kacsintott egyet. Én is viszonoztam ezeket, meghallgattuk a himnuszokat, majd mindeki visszament a saját helyére. Robert is visszajött a boxba, de még mindig rengetegen gratuláltak neki, és nem tudtunk édes kettesben lenni. Végül amikor egyedül volt, egymásra néztünk, mosolyogva intettem neki a fejemmel, hogy menjünk be egy csendes helyre, ő ezt készségesen teljesítette. Alighogy beértünk az irodába, egyből a nyakán csüngtem, és elhalmoztuk egymást csókokkal.
- Nagyon ügyes vagy! Csodás dolog Monacoban a dobogón végezni!- mondtam boldogan.
- Köszönöm kicsim. Jó kis futam volt, volt itt minden ma.- nevetett és megcsókolt.
- Az biztos. Szegény Sutilt, és Kimit nagyon sajnálom- mondtam szomorúan.
- Megesik néha az ilyen. De szegény Kimit az ág is húzza. Isam, akkor mikor megyünk apukádhoz beszélni?- kérdezte. Ledöbbentem. Ez teljesen kiment a fejemből a nagy örömködés közepette.
- Szerintem még őt is kérdezgetik a riporterek, meg nekem is meg kell kérdeznem 1-2 pilótát. Majd rádcsörgök, hogy mikor végeztem.- válaszoltam, mire bólogatott.
Megint ugyanolyan ideges lettem, mint délelőtt. A riportok készítése közben párszor belegabalyodtam a saját kérdéseimbe is, és a toll is néha megremegett a kezemben. Furán néztek rám, de nem szólt senki semmit. Nyugi Isa, nem kell olyan vészesen felfogni a dolgot. Most apa is boldog, és hátha nem fog kiakadni. Fél óra múlva befejeztem a dolgomat, és Roberttel találkoztunk a motorhome előtt. Ő is feszült volt, láttam az arcán. Nagy levegőt vettem, és felmentünk apa irodájához. Éppen be akartunk kopogni, amikor apa jött ki rajta nagy sebességgel, és aggodalmas arccal. Én is megijedtem az arckifejezéstől. Jaj, kérlek, csak az ne legyen, hogy megtudta a dolgot…-imádkoztam magamban.
- Éppen hozzád indultam Isa. Most hívott anyád egyik munkatársa. Megcsúszott, és leesett a lépcsőn, a munkahelyén. Azonnal haza kell mennünk.- mondta aggódó arccal. Én is nagyon megijedtem a hírtől. De letehetünk arról, hogy apának elmondjuk a dologokat. Nem volt szívem még egy „sokkoló” hírt közölni vele.
- Úristen! De mi a baja? Nem mondta?- kérdeztem aggódva.
- Nem mondott semmit. Csak azt, hogy a városi kórházba vitték be, és hogy siessünk haza. Szerintem azonnal menjünk a szállodába pakolni. Robert, nem tudok ott lenni a valenciai teszteken, de Willy ott lesz. Vele megbeszéltem a dolgokat. Csak ügyesen. Kanadában találkozunk, vigyázzatok magatokra, jó munkát.- mondta Roberthez fordulva.
- Persze, főnök, megértem. Meglesz. Jobbulást kívánok Frau Theissenek. Akkor én mentem is. Viszlát főnök. Szia Isabel!- köszönt el tőlünk szomorú arccal. Ez a dolog sajnos nem hiányzott…pont most, de nem tudunk mit csinálni.
A szállodába menet még felhívtam Timet, és közöltem vele, hogy ne számítson tőlem cikkekre ma, sőt a szerkesztőségbe se tudok a 2 hét alatt bemenni, mert végig Kölnben leszek, mert közbejött egy családi dolog. Megértette a dolgot, és elbúcsúzott. Kölnbe érve egyből a kórházba mentünk. Nina is pont akkor érkezett a kórházba, mikor mi. Köszöntünk egymásnak, és bementünk anyához a kórterembe. Anyánál éppen az orvos volt, de nem küldött ki minket. Anya meglepődött, hogy ott látja a kis családját, de nagyon megörült. Az orvos elmondása szerint, eltört a lába, és pár bordája megrepedt, szóval 1 hétig biztos kórházban lesz, utána meg kap egy kis járógipszet otthonra. Annyira sajnáltam szegényt, de hál isten komoly baja nem történt. Bár anyát ismerve kínszenvedés lesz neki ez az 1 hét kórház, mivel ő megőrül, ha nem tud csinálni valamit, és egy helyben kell lennie. Apa elment bevásárolni anyának, mi addig ottmaradtunk. Anya a lelkemre kötötte, hogy vigyázzak és felügyeljem a háztartást, amíg ő nem lesz otthon. Mosolyogva bólogattam, legalább lesz mivel lekötnöm magam, és nem gondolkozok a dolgokon. 1 óra múlva lejárt a látogatási idő, mi pedig hazaindultunk. Otthon kiderült, hogy apa se lesz itthon, mivel állandó jelleggel a 2 főhadiszállás, München és Hinwill között fog lenni. Nagyszerű…teljesen a nyakamba szakad akkor minden. Remélem azért Nina segítségemre lesz délutánonként suli után. Apa már másnap összepakolt, és elindult Münchenbe. Ninaval átbeszéltem a hétvégi eseményeket, nagyon sajnálta, hogy nem tudtuk elmondani a dolgot. Robert is felhívott, ő is ideges volt amiatt, hogy nem jött össze a terv, de ugyanazon a véleményen volt, mint én. Kanadában, ha a fene fenét eszik is,de el kell mondani neki. Legfeljebb bezárom apust egy irodába, és addig nem engedem ki, amíg mindent szépen elmesélünk neki:)
Az elkövetkező pár napban olyan sok dolgom volt, ha megdupláztam volna magam, akkor se lett volna elég. Össze-vissza járkáltam a városban ügyeket, és ügyes bajos dolgokat intézni, plusz még otthon is volt egy csomó házimunka. Anyához is bejártunk 2 naponta a kórházba, szegény rengeteget panaszkodott a kajára, és a nővérekre. Nagyon rossz beteg…:) Nina 1-2 dologban besegített úgy-ahogy, de többségében a munka nagy része rám hárult. Nem tetszett a dolog, de nem szóltam érte semmit. Dolgozni próbáltam, de semmire se jutottam otthon, mert mindig akadt valami más tennivaló. Hétvégén végre eljutottam a gépig, és tudtam egy kicsit dolgozni, meg az e-mailjeimet megnézni. Felléptem az Msn-re is, és beszélgettem a barátokkal, köztük Sebivel, és Naty is felvett, így vele is tudtam beszélgetni egy kicsit. Sőt, Amy is felvett az Msn-jére. Mindig akadnak új barátok a paddockban- mosolyogtam. Éppen Fernandoval beszélgettem,amikor belépett a szobába Nina:
-Szia Isa! Megjöttem a városból. Mi újság van?- kérdezte jókedvűen.
-Szia Nina! Semmi különös. Kimostam a ruhákat, meg csináltam kaját, a hűtőben megtalálod.- válaszoltam neki.
- Rendben van. Kivel msn-ezel?- kíváncsiskodott.
- Fernandoval.- válaszoltam.
- Értem. Egyre helyesebb lesz ez a srác, ahogy idősödik. Nagyon jól néz ki. Annyira édes.- mondta Fernando képére mutatva, mire csak mosolyogtam.
- Nős már egy ideje, szóval lekéstél róla. Meg kicsit idős hozzád. De leírhatom neki, hogy nagyon bejön neked.- mondtam vigyorogva, és már kezdtem volna írni, amikor Nina lefogta a kezeimet.
- Meg ne próbáld, mert agyoncsaplak!- kiáltotta nevetve.
- Jól van, jól van, csak vicceltem. Nina, be kéne segítened ma egy kicsit. Anyának vmi fontos dolgot kell megcsinálni a gépen, elmagyarázta, hogy kell, csak rengeteg, és ketten jobban haladnánk.- kértem meg.
- Sajnálom, de nem fog menni. Délután megyek Natasahoz tanulni, utána meg elmegyünk moziba.- válaszolta. Na itt már bepipultam rá.
- Kösz szépen Nina! Csak egy apró szívességre kértelek, és arra se vagy hajlandó! Én megszakadok az itthoni munkától egyedül, te meg a kisujjadat se mozdítottad meg egész héten! Enni alig volt időm, te meg ide-oda járkáltál, vagy ráfogtad a dolgot arra, hogy tanulnod kell, de láttam, hogy csak úgy csinálsz, csak hogy ne kelljen dologznod. Neked se ártana beletanulni a házimunkába! Hidd el, hasznos dolog. És nem „pasiznod” kéne!- kiabáltam mérgesen.
- Nyugi van már Isa! Nem kell úgy felkapnod a vizet. Túlságosan is sok mindent vállaltál magadra. A munka nem szalad el, nem kell mindent egyszerre megcsinálni, ráér kis lépésekkel.- vetette oda lazán félvállról.
- Nagyon kinyílt a szemed, hogy ilyen flegmán válaszolsz. Nem mész ma sehova, hanem itthon maradsz. Az a mozi nem szalad el.- vágtam vissza neki mérgesen, mire ő is bepipult.
- Nem tilthatod meg, hogy mit csinálok szabadidőmben! A pasizásról meg annyit, hogy tudtommal nem én pasizok, és nem nekem van titkolnivalóm apa előtt!- kiabálta, dühösen rám nézett, majd sarkon fordult, és becsapta maga mögött az ajtót. Kis idő múlva hallottam, hogy a bejárati ajtó is csapódik. Helyes! Menjen csak! Mit érdekel engem- fortyogtam magamban. Próbáltam csinálni a munkát, de nehezen haladtam vele. Bántott, hogy olyan durván kiabáltam a húgommal. Igaza van, túl sok mindent vállaltam magamra, és egyszerre akartam megcsinálni mindent, és még mindig bennem vannak a monaco-i történtek, és feszült voltam az elmulasztott lehetőség miatt, és emiatt kicsit „idegbeteg” lettem. 2 óra múlva hazajött Nina is.
- Hogyhogy ilyen hamar?- kérdeztem.
- Natasanak nem volt kedve a mozihoz, és én is hazajöttem.- válaszolta egykedvűen, majd felment a szobájába, de kis idő múlva lejött, és leült mellém.
- Hogy haladsz a munkával?- kérdezte.
- Nem jól, elakadtam egy-két helyen.- válaszoltam.
- Várjál, segítek.- mondta, és ketten kibogoztuk a problémát, és estére sikerült befejezni a dolgot. Megvacsoráztunk, de nem sűrűn szóltunk a másikhoz. Végül lefekvés előtt átmentem hozzá, hogy bocsánatot kérjek.
- Sajnálom Nina! Ne haragudj, hogy úgy kiakadtam délután.- mondtam szomorúan.
- Rendben van, nem haragszok. Én is magamba szálltam egy kicsit, és elismerem, hogy jogosan akadtál ki. Nem érdekelt a házimunka bevallom, és próbáltam kibújni alóla,és mindent rád hagyni. Ne haragudj, ígérem sokat fogok segíteni neked ezután, meg anyának is, ha hazajön.- mondta szégyenkezve.
- Örülök neki, hogy kicsit elgondolkodtál a dolgon. Anya se bírja már úgy mint régen, és mi alig vagyunk itthon apával, csak rád számíthat, a te segítségedre.- mondtam mosolyogva.
- Tudom. Akkor nincs harag?- kérdezte ártatlan szemekkel.
- Nincsen. Gyere ide.- mondtam, és átöleltem.
A következő héten hazaengedték anyát a kórházból, és apa is hazajött kedd este. Ismét teljes volt a család. Anya nehezen boldogult a gipszes lábával, és sokat kellett segíteni neki, de már többen voltunk, és megoldottuk a helyzetet. Nina tényleg komonyan vette az ígéretét, és sokat segített be nekünk. Apa már szerdán elutazott Kanadában, én nem nagyon akartam anyát otthon hagyni, úgy hogy Nina suliba van délelőtt, de anya megnyugtatott, hogy a nővére fog vigyázni rá, amíg Nina iskolában van. Így valamennyire nyugodt szívvel én is összepakoltam, és csütörtök reggel elindultam Montrealba. Kevés időm lesz az átállásra, és biztos fáradt leszek, de reméltem a hétvége előtt ki tudom ott valamennyire pihenni magam…..