33. rész

- Jesszus Isa, neked aztán van evőkéd! Én már ránézni se bírok a kajára!- mondta Amy a Williams éttermében.
Már a pályán voltak a csapatok kamionjai, és nagyjában ment a pakolászás. Én is kimentem besegíteni nekik, és összefutottam Amyvel, aki meginvitált az étterembe egy kis baráti csevelyre.
- Baromi éhes vagyok, csodálkozol hogy ennyit eszek. Nem is tudtam mikor ettem ma utoljára.- válaszoltam neki 2 falat között, mire ő csak a fejét csóválta.
- Előbb-utóbb baj lesz ebből, hogy állandóan rohansz, farkaséhes vagy, és egyszerre rengeteget eszel.- mondta.
- Sose félts engem!- mondtam kuncogva.
- Amúgy mi újság? Hogy vagy?- kérdezte együtt érzően.
- A körülményekhez képest megvagyok.- válaszoltam sóhajtva.
- És apukád? Vagy mi volt otthon?- érdeklődött.
- Helyzet változatlan. Nem szól hozzám, és még hajlandóságot se mutat arra, hogy esetleg leülni, és megbeszélni a dolgokat, és anyával is olyan durva, és ez még rosszabbul esik, meg amit még futam után mondtam neked, hogy az bánt nagyon, hogy ilyen közönyös, inkább ordibáljon velem mindenki előtt, de ne nézzen levegőnek.- mondtam szomorúan.
- Sajnálom csajos. De nem haragudhat Mario rátok a végtelenségig. Egyrészt mert te a lánya vagy, akit nagyon szeret, Robert meg a pilótája, akit ő fedezett fel, és olyan mintha a saját fia lenne, szóval a remény hal meg utoljára, meg állandóan járjatok apukád után, próbálva beszélgetést kicsikarva belőle, mégha azok lényegtelen dolgokról is szólnak, és hátha egyszer sikerül nyugodtan erről is beszélnetek.- bátorított.
- Köszönöm a bátorítást Amy, nagyon jól esik.- mondtam hálálkodva.
- Ez csak természetes. Amúgy azzal az újsággal kapcsolatban van valami hír? Hogy ki lehetett esetleg a fotós? Vagy említetted, hogy nagyon gyanakszol a munkatársadra?- kérdezte. Nagy levegőt vettem, és elmeséltem neki mindent Kristinről, és azt, ami a héten történt a munkahelyen.
- Hallod, ebből a nőből már rég cölöpöt csináltam volna.- mondta feldúltan.
- Cölöpöt?- kérdeztem meglepetten.
- Azt hát. Levertem volna.- nyújtotta ki a nyelvét nevetve, mire én is elnevettem magam. Amy nem hazudtolja meg magát.
- Nem tudom, hogy mit tegyek. Mert mi van, ha mégse ő volt? Akkor leégetem magam, de durván. De ahhoz hogy bebizonyítsam, nem elég a szóbeli gyanúsítgatás.- mondtam.
- Egy próbát megérne. Meg szerintem be lehet bizonyítani a dolgot, csak hozzá kéne jutni egy bizonyos dologhoz.- nézett rám.
- Nem értem, hogy mire akarsz kilyukadni.- válaszoltam.
- Valahogy hozzá kéne férkőzni Kristin gépéhez vagy laptopjához, ahol a képeket tartja, mert van egy olyan érzésem, hogy amilyen szemét, még azok a képek a gépén vannak csupán a saját maga szórakoztatására. Tágra nyílt szemmel bámultam rá. Most komolyan beszél, vagy csak viccel?
- Amy, te ezt nem gondolhatod komolyan. Hogy jutott ez az eszedbe? Gondolod, hogy majd szépen odasétálok Krishez, és megkérem, hogy adja már ide 5 percre a gépét valamit meg szeretnék rajta nézni.- mondtam értetlenül.
- Neki nem kell tudnia róla. Valahogy el kéne emelni a gépet, amikor nincs ott vagy nem figyel.- magyarázta vigyorogva, én meg egyre jobban fogtam a fejem.
- Mit ittál te nő? Hogy ilyeneket beszélsz? Krisról le nem szakadna az a rohadt gép, meg ha le is veszi állandóan ott van mellette. Ez tiszta hülyeség. Meg mi van ha rajtakap? Egyből szaladna Timhez, aztán finito nekem.- mondtam.
- Totál józan vagyok. Csak muszáj valamit tenned, ha tényleg rá akarod bizonyítani a dolgot, meg én is segítek neked ezer örömmel, hogy véghez vigyük a tervet. Csak magadat őrlöd belül a bizonytalanság miatt, inkább jobb cselekedni. – mondta határozottan.
Elgondolkodtam a dolgon. Őrült ötletnek hangzik, de valahol igaza van Amynek. Muszáj valamit tenni, ha be akarom bizonyítani, hogy Kris volt az, és a saját nyugalmamnak is jót tenne.
- Rendben van. De ha esetleg lebukunk, akkor te voltál az értelmi szerző.- mondtam vigyorogva.
- Kérlek. Akkor indulhatunk akár most is?- kérdezte nevetve.
- Én benne vagyok.- válaszoltam.
Indultunk volna, ha Kris kint lett volna a pályán. Végülis, még túl korai volt az időpont, esetleg holnap újra megpróbáljuk, persze a munkát se kell elhanyagolni…
Másnap délelőtt a pilóták is megjelentek a pályán, a többség elment pályabejárásra a mérnökökkel, nekem meg rengeteg papírmunkám akadt. De pihenésképpen leültem Sebivel egy kávéra és rengeteget beszélgetünk. Ő is próbál lelket önteni belém, annyira aranyos. Sokszor érzem, hogy idősebbnek tűnik a koránál a tanácsai vagy gondolatai miatt. De ez nagyon jó dolog.. Rob is visszatért a mérnöki megbeszélésről, nem volt túl sok jó az arcára írva.
- Mi a baj?- kérdeztem és a kezemet a nyaka köre fontam.
- Mario… Egyszerűen hihetetlen. Most volt megbeszélés, és ha véletlenül az én kocsim kerül szóba, azt se nekem mondja, hanem elkezdi magyarázni a mérnöknek, hogy ne kelljen hozzám szólnia. Úgy csinál, mintha valami orbitális nagy bűnt követtem volna el, hogy összejöttem veled. Jó, az apák féltik a lányukat, de nem kéne túlzásba vinnie.- mondta letörten.
- Sajnálom drága. Sejtettem, hogy nehéz lesz, de én sem gondoltam volna, hogy ennyire érzékenyen érinti. És főleg az a baj, hogy emiatt a csapatmunka is felborulhat. A többiek mit szóltak hozzá?- kérdeztem szomorúan.
- Nem tudtak hozzászólni semmit. Tudják, hogy mi a helyzet, de mit tudnak csinálni? Semmit. A csapatmunka miatt nem aggódj. Én beszélek a mérnökeimmel, ők állítják be a kocsit, nem Mario, szóval nem lesz gond, nyugi.- válaszolta.
- Jó, de mégiscsak ő a főnök.-mondtam.
- Igen, de most mit csináljak? Én sem vághatom be a durcát, hogy ha te is ilyen vagy, akkor én is ilyen leszek, mert akkor tuti odalenne az a nagy csapatmunka. Csak annyi, hogy nem szól hozzánk. Kész, ennyi.- mondta kicsit emelt hangon.
- Jól van Rob. Nagyon sajnálom, de most az idő a legfőbb tényező. Megenyhül idővel, hidd el.- mosolyogtam rá, és megcsókoltam.
- Remélem.- válaszolta egy kis félmosollyal az arcán.