34. rész

Ebéd után Amy „elkapott”, hogy most már el kéne kezdeni az akciónkat. Kris már kint volt a pályán, és szorgosan dolgozott, de ahogy sejtettem, egy pillanatra se tette le azt az átkozott gépet. Ám egyszer elment kaját venni, és a padon hagyta a gépét. Mi Amyvel egyből odasurrantunk, és megpróbáltuk elemelni a gépét, de mire véghezvittük volna, pont visszajött a kis drága. Így feltűnés mentesen odébbálltunk, és még rá is köszöntünk, hogy ne fogjon gyanút. De annyit röhögtünk később az eseten, hogy mi milyen dinkák vagyunk. Éppen nevetve beszéltük meg félig viccesen, félig komolyan hogy hogyan kéne ezt a dolgot kivitelezni, amikor megjelent mellettünk Naty. 

- Sziasztok csajszik! Mi ez a nagy jókedv?- kérdezte mosolyogva.
- Szia Naty! Ááá, úgysem fogod elhinni!- mondtam neki nevetve. 

- Próbálkozzátok azért. Én is röhögni akarok.- huppant le mellénk.
Elmeséltünk neki mindent, töviről-hegyire. Tényleg röhögött a végén, de úgy, hogy majdnem lefordult a székről, és folytak a könnyei. - Istenem, ti teljesen készek vagytok.- törölte meg a szemét nevetve.
- Tudjuk. De most nincs igazunk?- kérdezte Amy cinkosan.
- De de. Azért komolyra fordítva a szót, tényleg van valami ebben az ötletben, mégha nagyon dilisnek tűnik is, meg elég nehéz kivitelezni. Amúgy én is besegítek nektek szívesen, mert én is el akarom kapni a grabancát annak a nőnek.- mondta nevetve.
Így már 3-an vágtunk neki a mi kis „útunknak”. Natynak eszébe jutott egy ötlet. Mi lenne, ha odamenne Krishez, és úgy tenne, mintha ő is riporter lenne, vagy fotóriporternek készülne, és csupán „kíváncsiságból”, közelebbről megnézné a gépet, igaz, nem tudja elhozni, de hátha bele tudna nézni a képekbe. Ezt jó ötletnek tartottuk, Naty levette a Torro Rosso-s ingjét, és felvett egy normál felsőt,és odasétált Krishez. Mi Amyvel a háttérből figyeltük az eseményeket. Pár percig kedvesen elbeszélegett a2 nő, majd Naty a kezébe vette a gépet, de ahogy onnan láttuk, nem tudta bekapcsolni, csak „kívülről” szemlélte meg a dolgokat, mert Kris a végén elég furán nézett rá, hogy mit bámulja perceken keresztül a gépet. Naty elköszönt tőle, és visszajött hozzánk. Elmondta, hogy Kris kedves volt vele, meg magyarázott neki sokáig a gépről,meg valami fotósuliról, amit ő is elvégzett, meg megmutatta neki a gépét, de csak a főbb dolgokat rajta, be se kapcsolta neki, mert az ő szavaival élve: Csupa unalmas dolog van csak rajta. Naty ötlete se jött be, és elhatároztuk, hogy a hétvégre felfüggesztjük a dolgot, mert úgyse lesz belőle énekes halott.
Péntek délelőtt az első szabadedzések után, éppen a szokásos körutamról jöttem vissza, amikor a paddock bejáratánál észrevettem egy 4 éves körüli fiúcskát, aki egy játékautót ölelve magához nagyon sírt. Teljesen egyedül volt, a szüleit nem láttam sehol. Odamentem hozzá,és próba szerencse alapon angolul szóltam hozzá.
- Szia kicsim! Mi a baj? Elvesztetted a szüleid?- kérdeztem tőle kedvesen. A kisfiú eleinte nagy szemekkel bámult rám, de megértette, amit mondtam neki, mert bólogatni kezdett.
- Hol voltatok legutuljára a szüleiddel?- kérdeztem tőle, hátha meg tudja mondani.
- Itt.- mondta szipogva a fiúcska, és körbemutatott. Ezek szerint boxutca látogatásra jöttel, vagy belépőjük volt a boxutcába. Rengetegen voltak így is a paddock belépőjönél, így elképzelhető, hogy csak elkeveredett a szüleítől.
- Az én nevem Isabel. Téged hogy hívnak?- simogattam meg a fejét.
- David. David Thomson.- mondta elcsukló hangon. Ezek szerint angol a kisfiú. 
- Szép neved van nagyon. Hány éves vagy?- kérdeztem, mire ő 4-et mutatott a kezével.
- Értem. Most elindulunk megkeresni a szüleid, rendben. Biztos meg fogjuk találni őket.- mondtam, kézen fogtam, és elindultunk a bejáratnál lévő biztonsági őrök felé, hátha ők tudnak valami hasznos információt a szülőkről. A kisfiú amúgy tündérien nézett ki, nagy zöldes szemei voltak, és barna göndörkés haja. Az őrök halványan emlékeztek a kisfiúra, de a szüleire már nem annyira, hogy hogy néztek ki, csak annyit mondtak, hogy újgazdagoknak tűntek. Na, ebből aztán sok mindent megtudtam.. David a kérdésemre hogy hol laknak eleinte Londont mondott, de azt, hogy itt melyik hotelben szálltak meg, nem tudta megmondani. Megkértem pár emberkét, hogy mondassa be a hangosbemondóba, hogy David Thomson keresi a szüleit, és jöjjenek a bmw-hez, de fél óra is eltelt, és semmi. Biztos a szülei meg teljesen máshol keresik, vagy azt hiszik, hogy már a gyerek nincs is a pályán. Elvittem őt a bmw-hez, útközben összetalálkoztunk Fernivel, aki nagyot nézett ránk, de elmagyaráztam neki a dolgot. Édesen elbeszélgetett Daviddel, aki elárulta, hogy Ferni a nagy kedvence, több se kellett Nandonak, bement a Renaulthoz,és egy aláírt sapkával tért vissza, és a kisfiú fejébe rakta. David szinte repült a boldogságtól, és pár közös fotóra is futotta. A Bmw-nél mindenki furcsán nézett rám, hogy mit keresek ott egy kisfiúval, de mindenkit felvilágosítottam a helyzetről. Apa csak bámult nagy szemekkel ránk a vezérlőből. Roberttel is összefutottunk,ő is tündéri módon elbeszélgetett Daviddel, itt is volt autogramosztás, fotózás, és pluszban Robert megmutogatott neki mindent a boxban. David tátott szájjal bámult mindent, annyira tündér volt, lehet hogy elkeveredett a szüleitől, de egy életre szóló élményben volt része. Végül csak előkerültek a kedves szülők is. Az őr nem tévedett, tényleg újgazdagék voltak. A nő tipikus cicababa volt, és egy vagyon volt rajta, ahogy néztem, a hapsi szintén egy menő csávó volt, és forgatta a kezében a mercedes-es kocsikulcsot. A nő képes volt a gyereket leszidni azért, hogy miért csavargott el tőlük. Kedvem lett volna odaszólni, hogy nektek kellett volna jobban odafigyelni rá. Egy halk köszönömöt kaptam tőlük, és már el is tűntek. David még kedvesen visszaintegetett nekünk, mi is rámosolyogtunk, de sajnáltam a srácot. Mindene meglesz, amit csak kíván, csak éppen a legfontosabb dolgot nem fogja megkapni.. a szeretetet a szülőktől.. 

- Sose értettem, hogy egy ilyen nő minek szól gyereket?- kérdeztem mérgesen Robtól.
- Nem tudom. Fura a világ.- válaszolta sóhajtva.
- De ha valaki csak saját magára meg a pénzköltésre tud csak gondolni, miért vállal gyereket? Szegény gyereket bünteti ezzel később, mert nem lesz aki törödjön vele, és ez a szülők hibája.- mondtam szomorúan.
- Igazad van, de nem tehetünk semmit. Olyan sápadt vagy Isam, valami baj van?- kérdezte aggódva.
- Kicsit fáradékony vagyok mostanában, de azonkívűl minden rendben.- válaszoltam mosolyogva.
- Értem, akkor menjünk a hotelbe lassan, ki kell a hétvégre pihenni magunkat.
- Az biztos, megint pörgős hétvége lesz.- válaszoltam nevetve.