30.rész

A szombat délelőttöm jókedvűen telt el, fel voltam dobva. Még Kristinnel is egész jól elbeszélgettünk, de feltűnt az, hogy túlságosan is kedves velem. Magához képest, nagyon mosolygós, és rendes volt velem. Hogy mi üthetett belé, nem tudom. Apával megpróbálkoztunk beszélni, de egyszerűen sose volt alkalmas az időpont, egyszerűen állandóan úton volt, vagy megzavartak minket. Addig úgyse megyünk el innen, amíg meg nem tud mindent.
Az időmérő lassan elérkezett, mindenki a boxban nyüzsgött, én pedig kivételesen Fernandoval és Sebivel ebédeltem meg. Szegény Ferni végig panaszkodta az egészet, hogy hiába fejlesztenek, nem látja az eredményét, és nem lesz ennek jó vége. Megnyugtattam azzal, hogy a bmw is hasonló cipőben jár, meglátásom szerint. 2 óra lett hamarosan, és kigördültek a kocsik a pályára, hogy megkezdjék az első etapot. A fiúk bejutottak az utulsó etapba, és végül Rob az ötödik, Nick a 6. helyet szerezte meg. Az időmérőt Lewis nyerte a Ferrarik előtt. Jó kis futam lesz holnap remélem minden baleset és probléma nélkül. Az interjúdömping után, fáradtan mentünk haza Robbal a hotelba, kicsit leszívott mindkettőnket a mai nap, meleg is volt, meg sok is volt a munka. Nem nagyon volt kedvünk semmihez, inkább csendes pihenőt tartottunk a szobámban, filmet néztünk, és beszélgettünk a holnapi napról is többek között. Robert azt mondta, hogy nem tart a versenytől, és már nem is emlékszik a balesetére, én viszont aggódtam. De remélem alaptalan lesz a félelmem. Robert később átment a szobájába, és én is lefeküdtem aludni.
Reggel sikeresen lenyomtam az ébresztőmet, és tovább aludtam. Fel is keltem fél 10-kor. Kiugrottam az ágyból, és rakéta sebességgel kapkodtam fel a ruhámat. Nem is sejtettem, hogy a mai nap az elalvás lesz a legkisebb bajom….

Este 8 óra van, még mindig itt vagyunk Kanadában. A Bmw-sek nagy többsége ünnepel ezerrel. Hogy velem mi van? Nos én kisírt szemekkel, megtörten ülök a szobámban az ajtó előtt, kint meg Rob kopogtat ezerrel, hogy engedjem be.. De senkivel nem akarok most beszélgetni..még vele sem. Amilyen borzalmas volt a mai délután, jobban tettem volna ha fel se kelek…

Délelőtt:
Miután lóhalálában felöltöztem, és elrendeztem magam, egyből húztam ki a pályára, mint a vadliba. Kicsit gyorsabban mentem a kelletténél, de istenem..a szükség nagy úr.. Mire kiértem, már elég nagy volt a zsongás a paddockban, rengetegen jöttek-mentek. Kerestem Robertet, meg apát, de felvilágosítottak, hogy mérnöki megbeszélésen vannak, utána meg futam előtt apa a többi csapatfőnökkel fog tanácskozni valamin. Nagyszerű…Van egy olyan sanda gyanúm, hogy csak megint futam után ér majd rá, és akkor tudunk csak vele beszélni.. Remélem, most már nem fog közbejönni semmi.. Kint egy-két fontosabb dolgot elintéztem, kicsit dolgoztam a gépen. Próbáltam a barátokat megkeresni,de ahogy láttam, mindenki nagyon elfoglalt volt. Olyan dél körül, végre találkoztam Robbal is:
- Szia drága. Hát te merre csavarogtál?- kérdezte Rob egy csók után.
- Ne is mondd. Elaludtam, és rakéta sebességgel kellett a pályára jönnöm. Csak nem hiányoztam?- kérkedtem.
- Nem… Nyugi, csak vicceltem. Nagyon hiányoltalak reggel, meg délelőtt is.- mosolygott.
- Na azért. Apát nem láttad véletlenül, vagy nem tudsz róla valamit, hogy milyen elfoglaltságai lesznek, futam előtt?- kérdeztem.
- Ahogy tudom, elég sok dolga lesz futamig. Megbeszélesek, papírmunka ez meg az. Szóval futam előtt kizárt hogy tudunk beszélni vele. Csak utána, és most tényleg beszélni fogunk vele, addig nem megyünk el innen.- mondta nevetve.
- Világos, mint a nap. Jössz ebeédelni?- kérdeztem.
- Még el kell intéznem egy kis dolgot, de te csak menj nyugodtan, majd találkozunk az étteremben.- mondta, és elment.

Ebéd után, kicist körülnéztem a paddockban, vagy a bmw-s mérnökökkel beszélgettem. A többség reméli, hogy minden probléma és baj nélkül lemegy ez a futam. Még csak az hiányozna, hogy megint valami baj történne, meg is őrülnék.. Hallottam, hogy átépítették azt a helyet, ahol a tavalyi baleset volt, de bennem volt még az aggodalom. Ez egy elég gyors pálya, és vannak benne bőven technikás kanyarok. De próbáltam elhessegetni a negatív gondolatokat a fejemből.
Lassan eljött a 2 óra, és a kocsik felálltak a rajtrácsra. Minden problémamentes volt a rajt után, és a középső szekciót kivéve az elején nagyon simán ment minden. Egészen eddig amig történt egy baleset, és behívták az sc-t. Pont akkor rengetegen voltak kint a boxban tankolni, köztük Kimi, Lewis, Nico, és Rob is. Nyitva volt a boxutca, de mire a fiúk a végére értek, piros lett a lámpa. Kimi volt elől, és rendben meg is állt a kijáratnál, csak Lewis nézte be nagyon durván a helyzetet, és nekiment hátulról, és Nico se tudott időben lefékezni,így az ő kocsija is kapott. Nem hittünk a szemünknek, hogy ilyen megtörténhet. Lewis hiába teszi az agyát, hogy ő milyen jó pilóta, elég gyerekes hibát vétett. Szegény Kimi, mutogatta is neki, hogy hé ember, ez itt a piros lámpa….:) Robnak olyan oltári nagy szerencsére volt, hogy pont oldalt állt, és ha centikre is, de őt elkerülték az autók. Megint egy kis kavarodás történt a balesetből kifolyólag, és sokáig Ferni autózott az élen, de sajnos őt is utolérte a balszerencse, vagy inkább a Renault idei gyenge kocsija babrált ki vele, mert megadta magát a motor füstölögve alatta… pedig úgy megérdemelne már egy jó eredményt a hosszú sikertelenség után. A mi fiaink szépen jöttek felfelé, és egyszer csak azt vettük észre hogy Nick az első, Robert pedig a második helyen van, és már nem volt olyan sok kör hátra. De Nicknek ki kellett jönnie a boxba tankolni és kereket cserélni, és Robert átvette a vezetést! Nagyot dobbant a szívem örömömben. Mekkora nagy dicsőség lenne, ha pont itt nyerne a tavaly történtek után. Az egész boxban szinte tapintani lehet a feszültséget, apus a szemüvege szárát rágta feszültségében. Már szinte egyszerre számoltuk vissza a köröket, de végül leintették a futamot. Nem lehet leírni azt a hangorkánt, ami kitört a boxban, mindenki ujjongott és tapsolt. A csapat első győzelme, ami ráadásul kettős győzelem! Én a világból kirohantam volna boldogságomban, hirtelen fel sem tudtam fogni az egészet. Mindenki ölelgetett mindenkit, de lassan elindultunk a parcferméhez. Most én is megpróbáltam minél közelebb férközni a dobogóhoz, hogy mindent jól lássak. Végül csak beérkeztek a fiúk, Rob teljes eufóriában volt. Apa már ott volt, és megölelte a kis „fiacskáját”. Nick nekem úgy tűnt, mintha csalódott lenne egy kicsit, hogy a csapat kihívta a boxba, és ezzel együtt elveszítette az első helyet, de benzin nélkül be sem ért volna. Meg ő is nagyon szépet ment, nem kell bánkodnia. A fiúk mindenkivel lepacsiztak, és ölelkeztek, én is kaptam Nicktől egy ölelést, és persze Robtól is. Persze semmi feltűnő nem volt benne.. A himnuszok alatt mindenkinek dagadt a mellkasa a büszkeségtől. A sors iróniája hogy hamarosan lengyel-német meccs lesz a foci eb-n.:) Egy gyors villámtanácskozás után megbeszéltük a mai bulit a csapat tagjaival. Elvégre ezt kötelező megünnepelni. Viszont azt sajnáltam, hogy Roberttel 2 szót nem tudtam beszélni, egyből „elvitték” tőlem, és fotósok, riporterek hada kérdezgette. Apával váltottam egy pár szót, megöleltem és gratuláltam neki. És megkérdeztem tőle, hogy mikor érne rá ma, mert egy kicsit szeretnék vele beszélni. Kicsit furán nézett rám, de a válasza az volt, hogy délután 4 óra felé szabad lesz. Elküldtem egy sms-t Robnak, hogy 4-kor tegye szabaddá magát, és hajrá… Én is elindultam a többiekkel riportot csinálni, hát Kimivel nem lehetett…ki volt akadva mint a taxióra, amit meg is értek. Lewist pedig azt hittem felrúgom, mert úgy tett, mintha mi sem történt volna, és ez csak szokványos baleset volt, de nagy kegyesen, csak bocsánatot kért Kimitől. Ne higgye azt, hogy neki mindent lehet.. a nyakamat rá, hogy fog kapni egy szép kis büntetést a francia nagydíjra. Roberttel sajna csak pár percig tudtam beszélni, szegénynek lendületből a nyakába ugrottam, majdnem hátraesett a drága. De annyira jó volt látni hogy végre boldog. Az első győzelemért nagyon sokat kell szenvedni, de ha megvan, onnantól sima ügy minden:)
Délután 5 órára végeztem a munkámmal, és fáradtan battyogtam vissza a bmw-hez. Útközben összetalálkoztam pár pilótával, akik széles mosolllyal fogadtak. Eleinte visszamosolyogtam rájuk, de már a sokadik esetnél kezdett furcsa lenni az egész. Mi van ezekkel? Végignéztem magamon, és megnéztem magam a tükrömben hátha valami nem stimmel rajtam, és azon mosolyognak, de nem találtam semmi kivetnivalót. Az egészet nem értettem. Végül megpillantottam Fernit, aki halál sápadt, és aggodalmas arccal mutogat nekem, hogy menjek oda hozzá, mert mutatni akar valamit. Odamentem, és ő egy újságot nyomott a kezembe. Ez az újság direkt a forma1-es futamra készült, és inkább szórakoztató témájú volt. Nem is ez volt a lényeg, hanem az, ami a címoldalon volt. Mi voltunk lefotózva Robbal, amint a motorhome előtt megcsókoljuk egymást. Nem volt közeli a kép, de a hülye is rájöhetett, hogy kik vannak a képen. És nem csak ez volt az egyetlen kép. Még volt pár kép amin kézenfogva sétálunk a genfi tó partján, vagy éppen csókot váltunk egymással a boxutcában. És a fotó felé ez volt írva: Szerelem a Bmw-nél. Azt hittem elájulok a meglepetéstől, és egy pillanatra meg is szédülhettem,mert Fer kezét éreztem meg rajtam, ahogy próbál megtámasztani. Leültetett, és próbált lelket verni belém.
- Isabel, jól vagy? Nagyon sápadt vagy.- kérdezte aggodva. Próbáltam volna neki válaszolni, de egy hang se jött ki a torkomon.
- Tessék, igyál egy kis vizet.- adta a kezembe a poharat.
- Ezt, ezt.. ezt én nem hiszem el. Ez egy rossz álom csak. Mondd, hogy ez nem igaz.- néztem rá teljesen kétségbeesve.
- Sajnálom Isa. Nagyon sajnálom. Ilyen hiénák a papparizzik. Én már csak tudom. Robert szerinted tudja már?- kérdezte szomorúan.
- Nem hinném, bár ki tudja,lehet ő is megtudta már. Esküszöm, ha kiderítem, hogy ki volt aki lefotózott minket, agyonverem. De van egy tippem, csak sajnos bizonyítani is tudni kéne.- mondtam neki, de hirtelen felpattantam.
- Úristen. Mit gondolsz, ha már a pilóták tudják, akkor szerinted apa nem tudja? Bocsi Fer, de most rohanom kell, meg kell előznöm a nagyon nagy balhét.- kiáltottam vissza futólépésben.
Mire a Bmw-hez értem, jó páran furán néztek rám, és láttam egy két helyen az újságot.. A többség persze ünnepelt, meg még mindig a futam hatása alatt volt.
Ekkor Robertet pillantottam meg, aki teljes döbbent arccal néz rám, és megpillantottam azt a személyt, akinek nem így kellett volna megtudnia az egészet. És aki ránézésre oltári dühös volt, és intett nekünk, hogy azonnal menjünk be az irodájába.
Szinte levegőt se mertünk venni, úgy mentünk be a helyiségbe, apa is bejött utánunk, és úgy becsapta maga mögött az ajtót, hogy az egész szoba megremegett. Ledobta az asztalra az újságot, és végül megszólalt, de jócskán emelt hangon?
- Gyönyörűek vagytok, mint ne mondjak. Egyszerűen nem tudok napirendre térni a fotók felett.- mondta dühösen.
- Főnök, megmagyarázom. Isa és …folytatta volna Rob, de apa közbevágott.
- Ha továbbra is a csapat pilótája akarsz maradni, nem beszélsz félre itt nekem, és nem kezdesz itt magyarázkodni.- kiabált Robnak. Erre én is bepöccentem, és felháborodtam.
- Ne merd fenyegetni Robertet ezzel! Most nyert futamot nektek, szóval ilyennel ne fenyegetőzz. Mindketten hibásak vagyunk, hiszen titkoloztunk előtted, és nem szóltunk hamarabb, hogy együtt vagyunk. De ne Robertet okold emiatt!- kiabáltam vissza.
- Még neked áll feljebb?! Egy bulvár újságból tudom meg hogy a kicsi lányom, és a pilótám együtt vannak, és valahogy erről elfelejtettek szólni nekem. És elvárjátok, hogy jópofát vágjak az egészhez?- kédezte felháborodva.
- Pont ma akartunk beavatni a dolgokba, de alig lehetett utolérni ma. Isa azért kérdezte meg, hogy mikor érsz rá, mert ma akart beszélni veled erről. Sőt már Monacoban is el akartuk mondani, csak sajnos akkor is közbejött Frau Theissenek a balesete. Nem akartunk sokáig titkolozni előtrted. Nagyon sajnáljuk, hogy így derült ki minden.- mondta Rob szintén emelt hangon.
- És mióta tart ez a drága viszony köztetek?- kérdezte, de meg se várta a választ, hanem egy asztalra csapott, és kiabálva kérdezte.
- Mióta?!!!- most már ordibált.
- Lassan már 2 hónapja. A Bahreini nagydíj után kezdődött minden.- feleltem meg nyugodt hangon, mert ha nekiállok veszekedni vele, az csak olaj a tűzre.
- Gratulálok nektek. És gondolom a fél paddock tudott már róla. Főleg Robert, a te kis kebelbarátod, Fernando, Isa neked meg a kis barátnőid, meg a kis „komád”.. Nevetséges. – mondta gúnyosan. Nem válaszoltunk semmit, mert egyrészt igaza van, másrészt nem akartuk a többieket bajba sodorni esetleg.
- És milyen jó szórakozás neked Robert, hogy kicsit eljátszadozol a lányomnak, és az érzéseivel, aztán eldobod, ha már túljutottál Edytán.- vetette oda neki apa cinikusan. Erre már Rob is mérges lett.
- Na álljon meg a menet! Nem gyanúsíthatsz ezzel, hogy én csak játszom Isaval! Meg hogy jön ide most Edyta? Az a kapcsolat már régen nem volt az igazi, mindkettőnknek már megváltás volt, hogy elváltak az útjaink. Komolyan gondolok mindent Isaval, és nem fogok amiatt szakítani vele, mert neked nem tetszik a kapcsolat!- kiabálta apának Rob, aki kicsit meglepődött, hogy ennyire kikelt magából a pilótája, és ordibál a főnőkével.
- Nem vagyok már kislány apa, aki teljesen naiv a párkapcsolatok terén, és be lehet szédíteni. Van már annyi tapasztalatom, hogy észrevegyem, hogy kinek vannak „hátsó” szándékai, és ez a 2 hónap elég bizonyíték volt arra, hogy szó sincs erről, hogy én lennék a felejtős barátnő. – szólaltam meg.
- Mindjárt meghatodok tőletek. Ez felért egy szerelmi vallomással. Nem vagy kislány, de néha teljesen úgy viselkedsz Isabel. Sejtettem, hogy van valami, nagyon furcsák voltatok mind a ketten, de azt hittem, hogy csak én bolondultam meg, vagy túlságosan is aggódom. Hát nem…. Akkora egy csalódást okoztatok mindketten, hogy azt elmondani nem lehet. Nem tartok a csapattal ma a bulin, de ti azt csináltok amit akartok, elvégre felnőtt emberek vagytok, és nem gyerekek. Most pedig jobban teszitek, ha azonnal elmentek a pálya környékéről is.. nem igazán vágyom arra, hogy lássalak titeket.- mondta megvetően, és hideg hangon. Szúrosan ránéztünk mind a ketten, majd sarkon fordultunk, és bevágtam apára az ajtót. Dérrel-dúrral mentünk a kocsihoz, majdnem felborítottam egy mérnököt, de nem érdekelt. A parkolóban nem bírtam tovább végül, és kitört belőlem a zokogás. Robert alig bírt megvigasztalni. Végül a szállodába vitt a kocsiján, az enyémért majd eljön este. Egész úton vagy sírtam, vagy néztem magam elé. Rob jobbnak látta, ha nem szólal meg, meg mit is tudott volna mondani. A szobámba érve bekísért, és próbált lelket önteni belém nem sok eséllyel.
- Isam… kérlek, nyugodj meg, nagyon szépen kérlek..- ölelt át.
- Még most se hiszem el az egészet.. és emiket a fejünkhez vágott…nem gondoltam volna, hogy ennyire rosszul fogja érinteni. Meg az, hogy így derült ki.- mondtam szipogva.
- Én is megdöbbentem, hogy így kiakadt, de nincs joga megtiltani,hogy mit csinálj. Persze, hogy ideges, meg csalodott most, de lehiggad idővel. Meg az, hogy így derült ki, szerintem nem véletlen.- mondta komolyan.
- Ezt hogy érted?- néztem rá.
- A te kis hőn szeretett kolléganőd szerintem a bűnös. Nem szívleletek egymást az első perctől, irigy rád, vagy mit tudom én, valamit megneszelt, és tudatosan fényképezett le minket, hogy neked keresztbe tegyen.- felelte.
- Erre én is gondoltam, hogy bizonyítod be? Nincs odaírva a fotok mellé, hogy ezt Kristin Wilmer csinálta?- mondtam.
- Nem, de egy próbát megér az, hogy felhívjuk a lapot, és megkérdezni, hogy ki küldte be a fotókat. Na?- kérdezte.
- Mondasz valamit. De beszélj velük te, én most nem vagyok olyan állapotban, hogy 2 értelmes mondatot kinyögjek.- kértem.
Robert felhívta a szerkesztőséget, de ők elmondták,hogy nekik is ez névtelen e-mailen érkeztek a fotók, és ha lett is volna név mellettük, a személyiségi jogok miatt nem adhatnak tájékoztatót. Ez röhej.. Személyiségi jogok.. akkor az nem sért jogokat, ha másnak a magánéletében túrkálnak.
Robert maradt még velem egy darabig, próbált lenyugtatni, de rá is ráfért volna, hogy megnyugtassák, mert ő is baromi dühös volt. Felváltva próbáltunk egymásba lelket verni. Végül megkértem Robot, hogy hagyjon egy kicsit magamra, mert muszáj egyedül maradnom egy kicsit. Ő nem nagyon akart, de rábeszéltem, hogy ő is pihenje ki magát.
Próbáltam aludni egy kicsit, de nagyon nem ment, csak úgy zakatoltak az agyamban a gondolatok. Amy és Naty is beállított hozzám később, nagyon sajnálták az egészet, és próbáltak nyugtatgatni, jólesett a törődésük, de egy idő után terhes a pátyolgatás nekem. Valahogy összeszedtem a cuccaim, de nem volt erőm bepakolni, csak bámultam ki a fejemből. Este fél 8 féle kopogtak az ajtón. Apa volt az.
- Csak szólok, ha esetleg keresnél, hogy hazamentem. Ha esetleg volnál szíves hazajönni te is valamikor a 2 hét alatt azt megköszönném. Kíváncsi vagyok anyád mit fog szólni ehhez. – mondta közönyösen, és elindult az ajtó felé, de visszafordult.
- Tudod, az fáj a legjobban, hogy nem mondtatok el, és gondolom, jó párszor nem az igazat mondtad, hogy mit csinálsz éppen, meg hogy mi újság van veled. De hagyjuk, mit érdekel engem. Azt csináltok Robbal amit akartok.- mondta mérgesen, és becsapta az ajtót.
Ez a közönyös stílusa betette az ajtót. Ordibáljon velem, vagy adjon egy apai pofont, de ezzel jobban megforgatja a kést bennem, mintha ordibálna, és mindennek elmondana. Zokogva ültem le az ajtóhoz.
Megint kopogtattak.
- Mit akarsz már megint?- kiabáltam ki elfúló hangon.
- Isa, én vagyok az. Engedj be kérlek- hallottam meg Rob hangját.
- Nem.. Menj el kérlek. Nem akarok most senkivel se beszélni. Hagyj békén!- mondtam síros hangon.
- Láttam, hogy tőled jött ki apukád. Mit mondott?- kérdezte.
- Nem mondott semmit. Egyszerűen….ááá, hagyjuk, ezt nekem kell megoldanom vele. Kérlek Rob, hagyj magamra ma este. Fáradt vagyok.- mondtam szomorúan.
- Azt akarod, hogy itt aludjak az ajtód előtt? Már pedig az lesz belőle, ha nem engedsz be.- váalszolta, és elkezdett megint kopogtatni az ajtón.
- Robert, hagyj békén. Kérlek, menj el. Ne haragudj. Szeretlek. De most hagyj magamra.- kérleltem.
Hirtelen Ferni hangját hallottam meg a folyosón.
- Robert, mi a baj?- kérdezte aggodva.
- Sok minden. Ráérsz most?- kérdezte.
- Igen. Gyere, mondj el mindent.- mondta Fer, és ahogy a hangokból hallottam elmentek az ajtóm elől.

Menny és pokol volt a mai nap, és fogalmam sincs, hogy mi lesz ezután…