31. rész

Hétfő reggel csak összeszedtem a lélekjelenlétemet, összepakoltam, és repülőre ültem. Este szemhunyásnyit nem aludtam, csak forgolódtam az ágyban. Reggel úgy mentem el, hogy még Robbal se találkoztam, most per pillanat úgy voltam vele, hogy a magány a legjobb ellenszer. Késő este értem haza Genfben, a repülőút most még jobban leszívott, mint odafelé. Hullafáradtan zuhantam be az ágyba, és 10 óráig aludtam. 

Arra keltem fel, hogy valami cseng a fejem mellett, de iszonyatos hangon. Hirtelen nem tudtam mire vélni az idegesítő zajforrást, de rájöttem, hogy „csak” a mobilom cseng ilyen kitartóan. Tim keresett már égen-földön, hogy merre vagyok, mivel jelenésem lenne a szerkesztőségben. Kénytelen-kelletlen felkeltem, összeszedtem magam, és bementem. 

Timnek leadtam az anyagot, elbeszélgettem vele egy kicsit, majd előrukkoltam neki az újsággal. Kikerekedett szemmel bámult a lapra, utána meg rám. 

- Miért nem mondtad?- kérdezte megdöbbenve.
- Miért mondtam volna el neked? Ne haragudj Tim, de ez az én magánéletem. Én sem vájkálok a tiédben, te se vájkálj az enyémben.- csattantam fel.
- Jól van, nyugi Isabel. Csak meglepett az infó. De ezt az újságot most miért mutattad meg nekem?- kérdezte.
- Azért, hogy esetleg nem-e tudsz a fotókról valamit, vagy hogy esetleg ki csinálta őket. Mert ez az újság buktatott le minket, a többség előtt, meg főleg apa előtt- mondtam szomorúan.
- Nem, sajnálom. Semmit nem tudok róluk, meg nem is nagyon ismerem ezt az újságot sem. De hogy érted, hogy lebuktatott titeket? Nem tudott rólatok apád se?- kérdezte ledöbbenve. 

- Igen, már Monacoban és Kanadában próbáltuk neki elmondani a dolgot,de mindig közbejött valami,aztán ez az újság hamarabb a kezébe került,és oltári nagy balhét csapott tegnap. De ne nézz így rám, Tim! Nehogy elkezd a szentbeszédet nekem itt, mert most azonnal hátat fordítok neked, és a továbbiakban nem sűrűn fogsz itt látni!- kiabáltam mérgesen, és az ajtó előtt páran kíváncsian megálltak, hogy mi ez a nagy hangzavar. 

- Mi van? Ingyen cirkusz? Nincs jobb dolgotok?- kiabáltam ki nekik, erre mindenki ment tovább elképedt arccal a dolgára.
- Isabel, csillapodj le. Nyugi van. Én egy szót sem szóltam rátok. Nincs jogom pálcát törni feletettek, meg ez tényleg a te, ti ügyetek. Nagyon sajnálom, hogy ilyen vége lett, és remélem hogy hamar megoldódik minden. De esetleg gyanakszol valakire, aki a fotókat csinálta?- kérdezte. 

- Van egy gyanúm, de ahhoz bizonyíték is kéne. A drága kis kolléganőmre, Kristinre gyanakszok.- mondtam egy kicsit lenyugodva már.
- Kristinre? Szerintem nem ő a ludas. Tudom, hogy nem csípitek egymást, meg van egy stílusa, de ezt nehezen tudom elképzelni róla. Nekem mindig meg szokta mutatni a fotókat amiket csinál, de nem találkoztam a fotóiddal.- magyarázta Tim.
- Már magam sem tudom, hogy mit higgyek. De Kristinről én simán el tudom képzelni az ilyet. Attól függetlenül, hogy te nem találkoztál a fotókkal, attól még csinálhatta ő is. Nem tudom. Ne haragudj Tim a mai viselkedésemért, de borzalmas volt a tegnapi napom, fáradt vagyok, meg minden. Ha most megbocsátasz, hazamennék, kicsit kipihenni magam.- mondtam megtörten.
- Persze, semmi baj, pihenj le, próbálj megnyugodni. És sajnálom Isa.- mondta Tim szomorúan, mire én csak bólogatni tudtam.
A lift felé menet figyelmetlen voltam, és összeütköztem Kristinnel, akinek kiestek a papírok a kezéből.
- Jobban is figyelhetnél Isabel!- mondta megvető hangon. Na, remek, pont ő hiányzott az életemből, és amilyen formába vagyok az ő viselkedése még inkább kihozza belőlem az idegbeteget.
- Elnézést, hogy megsértettem Miss Tökéletes Kristin Wilmert.- mondtam cinikusan.
- Neked meg mi a fene bajod van? Meg úgy általában mi a bajod velem?- kérdezte emelt hangon.
- Őszintén? Úgy minden. Az egész lényed. Mióta felbukkantál, azóta van bajom veled. De te se vagy az a megtestesült kedvesség velem az első perctől fogva, szóval szerintem ez az érzés kölcsönös a te részedről is, de tudod mit, nem érdekel.- mondtam fagyos hangon. Kicsit nagyon meglepődött, hogy így kiosztottam, de itt még nem volt vége. Az orra elé dugtam az újságot.
- Esetleg nem tudsz valamit erről a dologról Kristin? Nincs valami hasznos információ a birtokodban?- kérdeztem tőle negédesen. Ránézett a fotókra, az arcán döbbenet ült ki, őszinte, vagy csak megjátszotta, nem tudtam eldönteni.
- Ez micsoda Isabel? Te és Rob? Én erről semmit nem tudtam. És emiatt az újság miatt vagy mérges rám? Nekem semmi közöm ehhez. Azért, mert fotós vagyok, nem fényképezek le mindent.- mentegetőzött.
- Na persze. Itt nem azon van a hangsúly, hogy fotós vagy, hanem rólad tudom csak elképzelni, hogy lefotóztál minket véletlenül vagy direkt, csak azért hogy keresztbe tegyél nekem.- mondtam dühösen, mire gúnyosan elnevette magát.
- Isabel, neked üldözési mániád van! Úristen, életemben nem hallottam még ilyen nagy marhaságot.- nevetett az arcomba, amitől még jobban bepipultam.
- Nem fogsz sokáig így nevetni Kristin, azt garantálom neked! Előbb-utóbb úgyis kiderítem, hogy ki csinálta a fotókat, és van egy sanda gyanúm, hogy ki lesz a hunyó.- mondtam, és megfogtam a blúza gallérját erősen.
- Ajánlom neked, hogy vegyél ki szabadságot, és menj el pihenni, mert kezd az agyadra menni ez a sok munka. És nagyon sürgősen ajánlom, hogy vedd le rólam a kezed, különben nagyon megbánod. A fotókról meg annyit, hogy bizonyítsd be, hogy én voltam.. csak rajta, kíváncsian várom. – vágta a képembe, és ellökte a kezemet a válláról, egy darabig farkasszemet néztünk egymással, majd megfordult, és elviharzott. Pedig nagyon viszketett a tenyerem, hogy pofon vágom. Nagyon nagyon ritkán pofozkodok, de ő tényleg túlfeszíti a húrt. De itt nem akartam balhét. Majd ha kiderül ha mégis ő volt a fotós, azt nem ússza meg ilyen könnyen. Meg a másik, hogy mi van, ha nem ő volt, ha most balhét csapok, eláshatom magam egy életre.
Dühtől fortyogva hagytam ott a szerkesztőséget, bevásároltam, és próbáltam valami hasznos dologgal elütni az időt. Lementem az edzőterembe, és mérgemben majdnem szétvertem a homokzsákot, úgy szóltak rám, hogy kicsit gyengébben üssek, mert nem valami tartós a sportszer. Robert is felhívott minden nap, hogy hogy vagyok, meg mi újság van velem. Elmeséltem neki mindent, és nagyon rösteltem, hogy se szó, se beszéd otthagytam hétfőn búcsú nélkül, de megértette a jelenlegi helyzetemet. Ferni azt tanácsolta neki/ünk, hogy várjuk meg míg elcsitulnak a kedélyek, és üljünk le 6szemközt beszélni vele. Erre én is gondoltam, de vajon mikor fog apa is lecsillapodni, ez még a jövő kérdése.
Csütörtökön végül összeszedtem a bátorságomat és elhatároztam, hogy pár napra hazamegyek, de úgy indultam neki, mintha fogászati kezelésre mennék.
Amikor hazaértem, anya közömbös hanggal köszöntött, és megölelt. Nem tudtam eldönteni, hogy most haragszik rám, vagy nem, mert semmi nem volt az arcára írva. Apa elmotyogott valami köszönésfélét az orra alatt, de nem is nézett rám. Megtudtam, hogy Nina Olaszban van, valami cserediák program keretében. Cserélnék most vele, vagy olyan jó lenne, ha ő itthon lett volna, vele mindent meg tudtam volna beszélni… Anyával a konyhában csináltuk a vacsorát, apa meg egész végig a dolgozó szobájában volt. Nem tudom, hogy tényleg dolgozott-e, vagy csak az én jelenlétem volt számára tűrhetetlen…. Anya látta rajtam, hogy nagyon szét vagyok esve, és kevés hiányzik hozzá, hogy eltörjön a mécses, ezért vacsora előtt leültünk beszélgetni.
- Te is haragszol rám, anya?- kérdeztem tőle nagyon halkan, és nem mertem a szemébe nézni.
- Miért haragudnék? Engem is meglepett a fotó, az tény és való, de nagylány vagy,és a te szíved joga, hogy kit választasz. Meg én kedvelem Robertet már régóta, rendes fiú nagyon.- mondta, és a hajamat simogatta.
- Jobb lett volna, ha nem így derül ki, meg hamarabb megtudja apád, de valamilyen szinten megértelek. Még ti sem voltatok biztosak az érzéseitekben, és addig nem akartátok szétkürtölni a dolgot. Apád is szerintem azért mérges, hogy így derült ki, meg nem mindig mondtad az igazat. Meg félt. Mert tudja, hogy milyen zaklatott világ a Forma1, és a pilóták körül vannak véve szebbnél-szebb nőkkel, és erős a csábítás. És biztos nem akarja, hogy nagyot csalódj. – magyarázta.
- Hidd el anya, mi tényleg nem akartuk elhúzni ezt a végtelenségig, már Monacoban el akartuk neki mondani, csak mindig közbejött valami. Minket is ugyanígy letaglozott ez az újság, mint apát. És én nem akartam apának hazudni,nagyon-nagyon röstellem a dolgot, tudom, hogy ez fáj neki, és nekem is ugyanúgy fáj, hogy megbántottam őt, de nem volt szándékos, és mindig lelkiismeret-furdalásom volt, hogy füllenteni kell néha. De apa, azzal jön mindig, hogy úgymond én vagyok Robnak a pótlék. De hidd el, ezt csak ő hiszi így, meg ez nem így van.- mondtam már könnyes szemekkel.
- Elhiszem, hogy nem volt szándékos, és csak úgy nem hazudnál nekünk. És megértem a helyzeted. Apáddal meg ezt csak az aggódás mondatja, hogy ne te puffanj egyet a végén. De hidd el, lenyugszik,és jobban meg lehet beszélni vele a dolgokat. Az biztos, hogy nagyon feldúltan jött haza, és nekem is előadta a dolgokat, de próbáltam valahogy megnyugtatni, több-kevesebb sikerrel. De idő kérdése minden.- ejtett meg egy halvány mosolyt, és átöleltem. Annyira jó volt, hogy ő ilyen jól vette a dolgokat, és lehet vele beszélni. Lassan elérkezett a vacsoraidő, megterítettünk, anya lehívta apát, hogy jöjjön vacsorázni, de megvolt a válasz rá:
- Én nem megyek le vacsorázni. Majd hozzd fel légy szíves a kaját a szobámba.- hangzott a kurta válasz. Én csalódottan behunytam a szemem, de anyának több se kellett, lecsapta a villáját az asztalra, és dérrúl-dúrral felment a lépcsőn. Eleinte nem hallottam, hogy miről beszélgetnek, de később anya egyre hangosabban beszélt.
- Nem érdekel, hogy mennyire haragszol a lányunkra, de ezzel a durcával nem fogod tönkretenni a családi vacsorát!-kiabálta anya. Nem tudom, hogy apa mit válaszolgatott neki, de anya egyre dühösebb lett.
- Ne csináld itt a fesztivált! Ugyanúgy bántja őt is a dolog, mint téged. Ha nem jobban. A lányunk már felnőtt, és azt csinál amit akar, azzal akivel akar! Szóval Mario Theissen, gyere azonnal lefelé vacsorázni! Nem kell jópofát vágni a másikhoz, de a családot ne büntesd ezzel a konokságoddal!- mondta mérgesen anya, és a következő pillanatban már peckesen jön le a lépcsőn, és rámkacsintott. Azta. Anya kicsit kiosztotta apát.. ez még engem is meglepett. Nem sokkal később apa is volt szíves lejönni, igaz, látszott rajta, hogy nem sok kedve van az egészhez. A vacsoránál kripta egy hangulat uralkodott, anya próbálta oldani a feszültséget, és megpróbált beszélgetni mindkettőnkkel. Én válaszolgattam is neki, de apa nem volt ilyen bőbeszédű. Még anyával sem. Meguntam a dolgot, majd odaszóltam neki.
- Hogy hozzám nem szólsz az egy dolog. Megértem. De anyát ne büntesd ezzel, mert ő semmiről nem tehet! A lelkét kiteszi, hogy valahogy enyhüljön a dolog köztünk! Most pedig, ha megbocsátotok…elment az étvágyam.- sziszegtem oda neki, lelöktem a szalvétát az asztalra, és felrohantam a szobámba.
Tudtam, hogy szörnyű lesz itthon, de mégis nagyon rosszul esett. Külön rosszul esett, hogy anyával se hajlandó kommunikálni, és ennek is én vagyok az oka. Nem akartam tovább itthon maradni, de Genfben sem. Eszembe jutott egy ötlet. Remélem Robert is bele fog menni…
Reggel korán keltem fel, és összepakoltam a cuccaimat. Anya csodálkozva nézett rám, de miután elmondtam neki a helyzetet, megértette. Szegény, látszik rajta, hogy mindent megtesz, hogy kibékítsen minket, de mondtam neki, hogy ez bízza apára, Robra, és rám. Nem venném a szívemre, hogy emiatt bánkódna, és rámenne az egészsége.
- Ha apa esetleg érdeklődne, hogy hol vagyok, bár nem hinném, hogy fog, mondd meg neki, hogy már elmentem Franciaországba. Majd ott találkozunk. Szia anya, vigyázz magadra, szeretlek.- öleltem meg szomorúan, és eljöttem Kölnből.
Robertet felhívtam a kocsiban, és elmeséltem neki a történteket. Azt hittem, kibírom anélkül, hogy ne sírjam el magam, de nem ment… Felvetettem neki azt az ötletemet, hogy menjünk el hamarabb Franciaországba, és maradjunk is ott már a futam alatt. Eleinte hezitált, de rábólintott a dologra. Annyira jólesett, hogy egy kicsit lazíthatunk, bár fogalmam sem volt, hogy mit fogunk ott szerdáig csinálni.
Délután eljött hozzám Rob, és úgy indultunk útnak Franciaországba. Az uton próbált megnyugtatni, és ő is nagyon remélte, hogy valamikor csak vége lesz ennek az áldatlan helyzetnek. Azon, hogy anya kiosztotta apát, csak mosolygott egyet.
- Karakán egy anyukád van.- mondta nevetve.
- Na hallod. És ez még csak hagyján. Tud nagyobbat is alakítani.- legyintettem mosolyogva.
Lyonban szálltunk meg egy hotelban, lecuccoltunk, de egyből be is vágódtunk az ágyba a fáradtságtól.
Szombaton legfőképpen a városban sétálgatunk. Jó páran felismertek minket, meg autogramot kértek Robtól, de nem voltak tolakodóak. Meg úgy voltunk vele, hogy már bártan mászkálhatunk kézenfogva, már minden kiderült rólunk. Rengeteget beszélgettünk mindenféléről, és kezdtem feloldódni végre valahára, és elfelejtettük egy időre a gondokat. Este beültünk egy hangulatos étterembe egy szép kis téren, és hamísítatlan francia ételeket ettünk, be kell vallanom, isteni finom volt, a végére teljesen kipukkantam, annyit ettem. A kocsihoz menve egy gyönyörű szökőkút mellett vezetett az útunk. Annyira szép szobrok voltak rajta, és az egész nem lehetett több 500 méter hosszúnál, és félig meg volt világítva a kút. De annyira szép volt, hogy elengedtem Robert kezét, és beléptem a szökőkútba, ahol bokáig ért a víz. Valahol hallottam, hogy a Depesche Mode Free love c. száma megy, és ettől még jobb kedvem lett. Robert csak nézett rám nagy szemekkel, és nem értette, hogy mit csinál a dinka barátnője. De elsétált a szökőkút másik oldalára, és ott várt meg. Én szépen lassan kiélvezve minden pillanatot sétálgattam a szökőkútban, közben a dalt dúdolgattam magamban. A végén játékosan le is fröccsköltem Robot a lábammal, aki csak nevetett rajtam, de láttam rajta, hogy tetszik neki amit csinálok, vagy az egész látványa. Mikor a végére értem, „kiemelt” a kútból, majd szorosan megölelt, és megcsókolt.
- Neked aztán vannak ötleteid drágám. De szép látvány, mit ne mondjak.- suttogta a fülembe.
- Tudom, és örülök, hogy tetszett.- válaszoltam nevetve, és megcsókoltam.
A szállodai szobához érve nagy meglepetés ért minket. Az istennek se találtuk meg a mágneskártyát, ami az ajtót nyitja. Robert úgy emlékezett, hogy nálam van a kártya, én meg fordítva. Átkutattuk a zsebünket töviről-hegyire, de semmi. Lementünk a recepcióra egy pót kártyát adni, amit készségesen adtak is.. de itt nem ért véget a kálváriának. Az új mágneskártya nem akarta kinyitni az ajtót, hiába feszegettük, meg rángattuk. A szállodai mindenes se járt sikerrel, és mivel késő este volt, a szerelő sem volt a szállodában, aki esetleg kinyitotta volna a szobaajtót. És hogy tetézzék a bajt, a szálloda nagy sajnálatára még pótszobát se tudott adni, ugyanis minden más szoba foglalt volt, mi is örültünk, hogy még egy szabad szobát ki tudtunk fogni. Egy darabig néztünk egymásra Robbal kétségbeesetten, nem volt mit tenni, úgy látszott, hogy ma a kocsiban kell éjszakáznunk. Végtelenül örültem ennek a hírnek. Igazi 5 csillagos kényelem lesz az egész…..
Kivettünk egy takarót a csomagtartóból, majd a hátsó ülésen elhelyeszkedtünk kényelmesen..már ha a kocsiban alvást lehet kényelmesnek nevezni…. Le akartuk zárni a kocsit, de valahogy érzékelte hogy ülnek benne, és 2x is beriasztózott. Nagyot röhögtünk rajta, de sikerült végül megoldani a helyzetet.
- Nem gondoltam volna, hogy ma este kocsiban alvás lesz. Nem is tudom, mikor aludtam uttoljára a kocsiban.- kuncogtam.
- Én 2 hete aludtam a kocsiban hazafelé menet. De ki lehet bírni.- mosolygott, az arcomat a tenyere közé fogta, és hoszan megcsókolt. Visszacsókoltam, és egyre több, és szenvedélyesebbek csókok következtek. Végigcsókolgatta a nyakamat, a felsőm rekord idő alatt lekerült rólam, és már a melltartóm kapcsát babrálta. Kocsiban szexelni? Tinikoromban benne lettem volna a dologban, de most túl extrémnek tartottam a szitut, fáradt és kimerült is voltam, így egy határozott mozdulattal eltoltam őt.
- Bocsáss meg Rob, de most hagyjuk. Fáradt vagyok, meg elég kimerült, meg a helyszín nem igazán kellemes most. Ne haragudj.- mondtam, és az arcát simogattam.
- Rendben van. Dehogy haragszok, te kis butus.- mondta megértően, és megpuszilta a fejem búbját. Visszavettem a felsőmet, majd betakaróztunk a pléddel, és elaludtunk.