Szombat reggel korán keltem, de
lényegesen jobban éreztem magam, mint az utóbbi 2 napba, teljesen fel voltam
dobva. Megkávéztam, és kicsit élveztem a reggeli csendet a szobában, és még egy
kicsit dolgoztam a gépen a nagy hajtás előtt, de végül annyira belemerültem a
munkába, hogy majdnem lekéstem a reggeliről, és kicsit kapkodva szedtem össze a
cuccaimat, és indultam el a szobából. A reggelit Nickkel, Roberttel, és a Bmw-s
mérnökökkel osztottam meg, a mérnökök persze mindennel tisztában voltak, hogy
milyen helyzet van most apa, Rob és köztem, de toleránsak voltak, és nem hozták
szóba a témát, pedig látszott rajtuk, hogy furdalja őket a kíváncsiság, és egy
kis infót szerettek volna hallani tőlünk, de nagy bánatukra nem kapták meg.
Férfiak…:)))
Reggeli után Willy Rampf megállított egy szóra:
- Isabel! Lenne pár perced? Szeretnék veled négyszemközt beszélni!- mondta
komoly hangnemben. - Persze.- válaszoltam, és odaszóltam Robnak, és Nicknek, hogy nyugodtan menjenek, majd később találkozunk a pályán.
- Szóval, mit akar mondani?- fordultam oda hozzá.
- Látom, hogy milyen fagyos a hangulat Mario, Rob és teközted. Sajnálom, hogy így derült ki, mondjuk el lehetett volna mondani hamarabb, és akkor nem lenne ennyire nagy cirkusz.- tolt le egy kicsit Willy. Meglepődtem. Oké, hogy őt is zavarja a dolog,meg a csapatmunkát félti, de hogy beleszóljon ebbe a dologba, meg megmondja, hogy mit kellett volna csinálnunk, na ahhoz már nem sok köze van.
- Már elnézést Mr. Rampf, de ez a mi dolgunk, hogy hogyan kezeljük a helyzetet. Mi is nagyon sajnáljuk, hogy így derült ki, de igyekszünk minél hamarabb ezen a fagyos hangulaton javítani, ne aggódjon, el lesz intézve.- mondtam egy kicsit flegmán. Most ő lepődött meg rajtam, hogy így visszaszóltam neki. Lehet, merész húzás volt, kiosztani a technikai igazgatót, de most ez jött ki belőlem.
- Felvágták a nyelvedet, kisasszony. Én múltkor mondtam nektek, hogy engem nem zavar, hogy együtt vagytok, de Marioval időben kéne közölni a dolgot, vagy valami jó megoldást találni, mert nem akarok belháborút a csapatnál. És tessék, Mario nemcsak hozzád nem szól, hanem Roberthez sem, és ez egy kicsit megnehezíti a munkát.- válaszolta szigorúan. Kicsit magamba szálltam, és megbántam már, hogy olyan flegmán válaszoltam neki.
- Rendben van. Elnézést, az előbbi hangnemért, de mostanában elég feszült vagyok. Minden erőmmel azon vagyok, hogy kicsit enyhítsen a helyzetet, de nem egyszerű dolog, ezt maga is tudhatja, apa határozott és néha elég önfejű és makacs tud lenni, de igyekszek a csapat munkája miatt, és magam miatt is rendbe tenni a dolgokat.- feleltem, mire ő bólogatott, és egy halvány mosolyt is láttam az arcán.
- Semmi baj, Isabel. A makacságról meg annyit, hogy volt kitől örökölnöd.- mosolygott rám, mire én is visszamosolyogtam. Hát igen, ez igaz.
Nem sokkal később, már a pályán voltunk, és gőzerővel készültünk az időmérőre. Éppen a Heikkivel készített nagyobb interjúm után sétáltam vissza a boxba, amikor Ferni elkapott:
- Szia Isa! Hogy s mint csajos?- kérdezte jókedvűen 2 puszi után.
- Szia Ferni! Semmi különös, a szokásos hajtás. Nálad?- kérdeztem vissza,
- Nálam is ugyanez. És amúgy másképp mi újság? Helyzet változatlan?- intett a fejével a bmw felé.
- Helyzet változatlan. Csend és puskaszag.- mondtam szomorúan, és Ferni is csóválta a fejét.
- Sajnálom, Isa, nagyon sajnálom. De kitartás, és próbáljatok meg apukáddal leülni beszélni, mert nem hinném, hogy reménytelen a helyzet. Mariot igaz, hogy nem ismerem olyan jól, de nagyon rendes és jó embernek tűnik, csak most ez a hír, betette az ajtót neki. De ha bármi gond van, tudod, hol találsz meg.- mondta bátorítóan.
- Köszi Ferni. Annyira aranyos vagy, hogy így lelket öntesz az emberbe.- mosolyogtam rá, és megöleltem.
- Ez csak természetes. Most mennem kell, mert rengeteg dolgom van még.- búcsúzott volna el, de visszafordult.
- Jaj, majdnem elfelejtettem. Ezt Raquel küldi neked.- mondta, és átadta az ESDM legújabb albumát. Felcsillant a szeme, hiszen nagyon jó számaik vannak, és nagyon szeretem hallgatni őket. Igaz, a spanyol tudásom hagy némi kívánni valót maga után, de nem is az a lényeg, hanem maga a zene, meg a zenei világa az együttesnek. Kinyitottam a borítót, és benne a következő állt: Drága barátnőmnek Isabelnek, Raqueltől. Fel a fejjel drága! „Nem az az erős, aki nem esik el, hanem az, aki mindig fel tud állni.”. Nagyon tetszett ez az idézet, és nagyon örültem, hogy így gondol rám, meg próbál vigasztalni, még a messzi távolból is.
- Nagyon szépen köszönöm Ferni! Add át ezt majd Raqnak is, és millió puszit küldök neki, és köszönök mindent.- mondtam boldogan.
- Nincs mit, és természetes, hogy átadom majd neki. Na de most már tényleg mennem kell, Isa. Légy jó!- indult volna megint el, de észrevett valakit, és hirtelen megállt.
- Mi az? Mit, vagy kit nézel ennyire? Nincs itt az asszony, és egyből félrekacsintasz? Elment a macska, cincog az egér?-ugrottam nevetve.
- De bolond vagy. Mintha Kate-et látnám ott. Nézd csak!- mutatott a boxok felé. Messze voltunk kicsit a boxoktól, de pár pillant múlva felismertem Kate-et. Tényleg ő volt az, egy barna hajú srác társaságában.
- Igazad van, Ferni, ő tényleg Kate. El is felejtettem mondani, hogy a héten voltunk Robbal a Francia Rallyn, és ott találkoztunk vele, hiszen tudod, hogy rallyzik.- meséltem el.
- Tényleg? És mi újság van vele?- kérdezte örömmel.
- Jól van, de miért nem kérdezed meg tőle személyesen? Menjünk oda.- adtam ki a parancsot Ferninek.
- Ja persze, persze, menjünk.- nevetett Ferni, és odasétáltunk hozzájuk.
- Ola Kate!- mondta Fernando boldogan, de ahogy észrevettem, a Kate mellett álló srác is ismerőse volt, mert ledöbbent, hogy itt látja.
- Alberto? Ola! Hát te mi járatban itt? Régen beszéltünk haver!- mondta Ferni egyszerre meglepetten és boldogan, de mindkettőjüket szorosan megölelte.
- Szia Fernando! Itt voltam Franciaországban, meg Katenek is itt volt most a rally, és gondoltuk, kijövünk a futamra is, hogy meglepjünk téged.
- Hát az sikerült. De hagyj mutassalak be egy nagyon jó barátomnak. Isabel Theissen, Alberto Contador.- mutatott be minket egymásnak Ferni, kezet fogtunk, és megpusziltuk egymást. Szóval ő lenne Kate hódolója. Helyes srác, meg első látásra szimpatikus nekem. És ahogy elnézem egymás mellett őket, szép párosítás.
- És mi újság van Kate? Isa mesélte, hogy találkoztatok vasárnap a rallyn.- kérdezte Ferni.
- Igen. Jól vagyok, köszi szépen. Megy a rally is, mikor hogy, vasárnap például 5. lettem. És veled mi újság?- kérdezte Kate mosolyogva.
- Ügyes vagy nagyon. Nálunk is a szokásos hajtás van, a kocsi még nem az igazi, de látom, hogy ki fog ez alakulni. És hogyhogy együtt jöttetek?- kíváncsiskodott Ferni. Na, elérkeztünk a legfontosabb kérdéshez. Kíváncsi vagyok Ferni reakciójára.- morfondíroztam magamban.
- Úgy, hogy együtt vagyunk. Mármint egy pár.- mondta természetes hangon Alberto. Jelentem, Ferni igencsak meglepődött, kikerekedtek jócskán a szép szemei.
- Komolyan? És mióta?- érdeklődött mosolyogva.
- Kb. 2 hónapja tart.- mondta boldogan Kate, és szorosan odabújt Albertohoz.
- Alberto veled 2 hete beszéltem utoljára, és nem említed volna, te sunyi!- nevetett fel Fer, és megütögette Alberto vállát.
- Bocsi Fer, nem akartuk eltitkolni, vagy hasonlók. Csak úgy nem került szóba a magánélet, és én nem is akartam ezt felhozni. De nincs harag ugye?- kérdezte Alberto.
- Ne viccelj már, miért haragudnék? Örülök nektek, de tényleg.- mosolygott Ferni.
- Akkor rendben. Elmondtuk volna neked azért hamarosan, de ez most meglepetés lett.- felelte Kate.
- Na igen, elég rendesen meglepődtem. És egész hétvégén kint lesztek?- érdeklődött Ferni.
- Sajnos nem tudunk kint lenni, mert Kate-nek és nekem is dolgom van. De ma végig kint leszünk.- válaszolta Kate.
- Remek! Hamarosan ebédidő, nem csatlakoznátok hozzám a Renaultnál? Nagyon örülnék neki.- vetette fel az ötletet Ferni.
- Én benne vagyok. Alberto?- kérdezte a barátját Kate.
- Én is.- válaszolta.
- Helyes. Addig is gyertek el a Reanulthoz, kicist körbevezetlek téged Alberto. Kate pedig nosztalgiázik egy kicsit.- nevetett Ferni, Kate pedig csak legyintett egyet mosolyogva.
- Annyira hozzászoktam már a rallyhoz, hogy úgy fog hatni rám az f1-es környezte, mintha életemben először járnék itt.- nevetett Kate.
- Ááá, ezt nem lehet elfelejteni. Na de induljunk lassan. Szia Isa! Majd még beszélünk!- köszönt el Fernando.
- Szia Isa! Minden jót!- köszönt el egyszerre Kate és Alberto.
Úgy lászik ez a nap a meglepetésekről szól. Fene se gondolta, hogy Kate feltűnik Albertoval az oldalán. Ferni meglepődött, az biztos, de én nem érzékeltem rajta, hogy rosszul esne neki, hogy Kate-et Albertoval látja, talán az furcsálta, hogy nem szóltak neki. Na mindegy, majd kikérdezem Fernit, hogy mi volt az időmérő után.
- Szia cicám! Hát te hol csavarogsz egész délelőtt?- kérdezte jókedvűen Rob.
- Képzeld kikkel találkoztunk Fernivel! Kate-tel! És nem találod ki, hogy kivel volt. Albertoval!- újságoltam el.
- Komoly? És Fer mit szólt hozzájuk?- kíváncsiskodott.
- Jól, semmi rosszindulat, vagy esetleg féltékenység nem volt benne, örült nekik nagyon. Most elvitte őket a Reanulthoz, meg ebédelni.- mondtam.
- Értem. Meglepődött Ferni mi?- kérdezte nevetve.
- Naná, én is. Ja, és nézd mit kaptam Raqueltől.- mutattam meg neki boldogan a cd-t.
- Ez nagyon kedves tőle. Apropó, nálad van a fotó most?- kérdezte.
- A fotó? Ja igen, persze, azt hiszem, beraktam. Mindjárt meglesz.. tessék, itt is van. És hol az enyém?-érdeklődtem kedvesen.
- Tessék, itt van.- adta át a fotót.
Tegnap este fotónézegetést tartottunk Robbal a szobánkban, elővettük az új és régi fotókat a másikról. Némelyiken annyit röhögtünk. És mind a ketten kiválasztottunk a másikról a nekünk legjobban tetsző fotót. Én Robról egy kapucnis képet választottam, ahol mosolyog, és olyan tündéri rajta. Ő rólam egy átlagos arcképet választott, nekem ez a kép annyira nem tetszett, de neki nagyon.
- Nem értem, hogy miért ezt a képet választottad rólam. Olyan komoly ez a kép. Van egy csomó mosolygós képem.- mondtam neki.
- Mett nekem ez a képed nagyon nagyon tetszik. Egyszerűen szép. Ennyi az egész.- mosolygott, és megcsókolt.
- Akkor jól van. De lassan készülödnöd kell, mert kezdődik az időmérő.- mondtam neki, mire bólintott, és felvette az overálját.
- Sok szerencsét!- hajoltam oda Robhoz, aki már a kocsiban ült, az időmérő kezdése előtt pár perccel, és megpusziltam.
- Meglesz.- kacsintott rám.
Az időmérő unalmasan alakult a mi szempontunkból. Robert az 5. Nick kicist hátrébb végzett, mert valami probléma volt a kocsijával. Az élbolyban a szokásos kocsik voltak McLaren, Ferrari felállás. Késő délutánig a pályán voltam, ugyanis a saját, nem kevés feladataim mellett, még egy csomó papírmunkát is el kellett végeznem, mert apa ezt „óhajtotta”, hogy csináljam meg. Persze, ezt se személyesen közölte, hanem „futár” által. Na remek, most azzal büntet, hogy rengeteg munkát ad nekem, és gondolom, ezzel azt akarja elérni, hogy Robbal kevesebbet legyek. Kezd gyerekesen viselkedni, és ez bosszantott, és féltem, hogy előbb-utóbb szóvá is teszem neki, de abban nem lesz köszönet.
Este, vacsora után, még leültem a hallban Nickkel beszélgetni. Egész jókedvű társalgás folyt köztünk, amikor megjelent apa.
- Szia Nick! Majd ha befejezted a trécselést, átjönnél egy kicsit, szeretnék pár dolgot megbeszélni a holnapi nappal kapcsolatban.- mondta szigorúan. Elcsodálkoztam.. Tudtommal én is itt vagyok Nickkel, és a Szia csak E/1-ben van.
- Szia apa! Hirtelen láthatatlan lettem? Én is itt vagyok Nickkel.- mondtam nyugodt hangon. Apa rámnézett, majd megszólalt.
- Szia Isabel! Így már jobb?- kérdezte cinikusan.
- Sokkal. Azért ennyire nem utálhatsz, hogy köszöni se tudsz a saját lányodnak.- csattantam fel. Csak nézett rám, kikerekedett szemmel.
- Nem utállak, csak haragszom rátok. Kész, ennyi az egész. Továbbléphetnénk? Megcsináltad azokat a dolgokat, amiket rád bíztam?- kérdezte dölyfösen.
- Persze, mindent tökéletesen elvégeztem főnök úr. Tessék, itt van minden.- kiabáltam, és levágtam a papírokat az asztalra.
- Azt hiszem, én most megyek.- szólt közbe Nick.
- Ne-ne-ne. Maradj csak itt nyugodtan, Nick. Legalább meglátod, hogy milyen „fényes” a helyzet köztünk.- állítottam meg Nicket, aki csak pislogott ránk.
- Csak azt áruld el, hogy mi értelme volt ennek, hogy ennyi munkát rámraksz. Bár van egy sejtésem. Kicsit gyerekes dolog, nem gondolod?- kérdeztem tőle mérgesen. Már egy csomó embert minket figyelt, de nem érdekelt.
- Nem hinném. Amúgy Isabel, egész jól gondolod az okát a dolognak, hogy miért csináltam.- vetette oda félvállról. Ez betette az ajtót, egy hang nem jött ki a torkomon. Sürgősen el kell mennem innen, mert olyat teszek, vagy mondok, amit később nagyon megbánok.
Végigrohantam a folyosón és nem érdekelt, hogy ki kerül elém egyenesen, fellöktem.
- Isabel, hova rohansz?- hallottam Robert hangját, de nem törődtem vele. El, el innen, ez volt a legfőbb célom.
Felkaptam a kocsi kulcsot, és azonnal bepattantam a volán mögé. A KRESZ szabályaira fittyet hányva végig száguldottam a fő utcán. Itt már a sebességmérő közel 100-at mutatott. Célom kiszabadulni Magny Cours fogságából és ezt úgy tudom véghezvinni, ha a várost is elhagyom.
- Fenébe!- kiabáltam és zokogni kezdtem. Úgy csinál, mintha az esküdt ellensége lettem volna hirtelen, és úgy kezel, mint egy kis fruskát, és azt hiszi, hogy irányíthat, és ezt nehezen bírom elviselni. A pedált továbbra is tövig nyomom és a sebesség mérő óra továbbra is felfelé kúszik. 120…130…140… A rádióból full hangerőn szólt a Linkin Park Faint c. száma. Görcsösen markolom a kormányt, miközben alig látok. Fél kézzel törölgetem a szemem, hogy megszabaduljak a könnyeimtől. Az anyós ülésen közben a táskám mélyén megszólalt a mobilom. Nem akartam felvenni, csak elhallgattatni. De nem találom azt a dögöt. Teljesen megfeledkezve az útról és a sebességről, ami már
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése