Miután jóllaktam, próbáltam túltenni magam a mai nap rossz eseményein. Vettem egy fürdőt, majd relaxációs cd-eket hallgattam a szobámban. Alapjáraton néha idegesítenek ezek a zenék, de most nagyon jól ellazulztam tőlük. Már majdnem elaludtam, amikor a mobilom emlékeztetett arra, hogy ideje készülnöm a vacsorához.:) A hajamat laza hullámokba besütöttem, majd feltűztem. Sminkeltem, majd ruházatként egy fekete szatén szoknáyt és egy méregzöld elegáns, ujjatlan szatén felsőt, és egy alacsonysarkú cipőt vettem fel. Nem igazán szoktam túlságosan magas sarkú cipőket hordani, egyrészt, mert nem bírná egy idő után a bokám, másrészt olyan magas lennék általa, hogy lefejelném az ajtófélfát:) Mázlimra alig járkáltak ismerősök a hotelban és környékén így feltűnés nélkül ki tudtam menni a vacsora helyszínére. Már messziről észrevettem Rob BMW-jét az étterem előtt, bent sötétség volt, d ebekopogtam az ajtón. Kicsit viccesnek éreztem a helyzetet, hogy egy étterem ajtaján kopogtatok, de máshogy nem tudtam volna bemenni. Hallottam a kulcscsörgést, és sandro állt előttem az ajtóban:
- Ciao bella! Végre megérkeztél! A lovagod már itt van.- mondta Sandro, rámkacsintott, majd betessékelt.
Csak ámultam és bámultam, kitett magáért az biztos. Kellemes hangulatvilágítás volt az egész helyiségben, halk zene szólt, és a mi asztalunk gyönyörűen fel volt díszítve, és egy gyertya volt a közepén. Robert a bárpultnál volt, és valamit iszogatott. Amint meglátott, elindult felénk. Sandro bejelentette, hogy hamarosan hozza az első fogást, majd jobbnak látta ha nem zavar minket.
- Nagyon jól néz ki, Hercegnőm!- mondta Robert, majd teátrálisan meghajolt előttem, és hosszan megcsókolt.
- Maga sem panaszkodhat, kedves lovag.- mosolyogtam, és viszontcsókoltam. Szürkés nadrág, és piros ing volt rajta.
- Akkor fogjunk hozzá a vacsorához.- mosolygott, és asztalhoz invitált.
Sandro nemsokára kihozta az első fogást, ami lasagne volt. Nemcsak a díszítés volt jó, hanem maga a kaja is isteni volt. Sandro sürgött-forgott körülöttünk, de mindig tudta, mikor kell édes kettesben hagyni minket. Mosolyogtam azon a gondolaton, hogy itt naponta mennyi ember étkezik, mi mégis itt tartjuk a gyertyafényes vacsoránkat. A második fogás húsok és tésztaféle volt. Ha Sandro továbbra is ilyen jól fog főzni, komolyan aggódnom kell a súlyom miatt:) A harmadik fogás a desszert volt, ami gyümölcskosárból állt. Sokat beszélgettünk az este alatt, és most már kijelenthetem, hogy az volt az első tényleges randink, ami nagyon jól sült el. A menüsor elfogyasztása után Sandro kicsit hangosabbra vette a zenét, és mi tudtuk, hogy mi a dolgunk:) Nem volt túlságosan nagy hely a táncoláshoz, de mivel szorosan egymáshoz voltunk simulva, így elfértünk:)
- És még múltkor alig akartál táncolni. Most nem kellett kétszer mondani, hogy táncolj velem. Mennyit változott a világ 2 hét alatt.- suttogtam a fülébe. Nem szólt egy szót sem, csak rámmosolygott. Éjfélig maradtunk, utána elbúcsúztunk a „házigazdától”.
- Köszönünk szépen mindent, maestro. Isteni volt a kaja, meg úgy ez az egész. Grazie Sandro!- mondtam, és kapott 2 puszit.
- Köszönjük szépen. Jóbarát vagy. De a ma esti vacsora maradjunk köztünk. Esetleg ne segítsünk valamit a pakolásban?- érdeklődött Robert.
- Menjetek már! Mire az első vendégek jönnek, minden a régi lesz. Nem nagy munka, tényleg. Lakat van a számon, a vacsit illetően.- mosolygott és bezárta az ajtót.
- Fantasztikus volt a ma este. Annyira jól éreztem magam. Jót tett a mai rossz nap után.- mosolyogtam, és átkaroltam a nyakát.
- Én mondtam neked, hogy nem fogsz csalódni, és jókedvre derülsz.- mosolygott.
- Köszönöm, köszönöm!- mondtam, és megcsókoltam. Visszacsókolt, és onnantól nem volt megállás. Végigcsókolta anyakamt, és közben végigsimogatta a felsőtestemet, és a csípőmet. A nyakam elég kényes rész, és kezdtek elkalandozni a gondolataim:) Én sem tétlenkedtem és folyamatosan a hátát simogattam, és a nyakát cirógattam. Tökéletes pár perc volt, amíg Sandro félbe nem szakított azzal, hogy kihozta utánam az étteremben hagyott táskát. Rámosolyogtunk, mégegyszer megköszöntük az estét, és elindultunk haza. A hotel felé mebnve, valamibe beleakadhatott a cipőm sarka, és félreléptem. Nem lett volna nagy gond, de nehezen tudtam utána ráállni a jobb lábamra. Robertbe kapaszkodva kissé bicegtem a hotel előtti lépcsőig. A lépcsőnél Robert se szó, se beszéd felkapott, és és felvitt a bejáratig.
- Azért járni még tudok csillagom.- nevettem rá.
- Minek, ha nem szükséges?- mosolygott.
- Dinka! De azért imádlak!- súgtam a fülébe. Felmentünk a szobámig, de Rob még nem nagyon akart elbúcsúzni.
- Minden rendben lesz a bokáddal Isam? Nem kell felügyelő melléd?- kérdezte kajánul.
- Nem lesz semmi baj vele. Felügyelő? Talán a babysitterem akarsz lenni?- vigyorogtam rá.
- Én nem pont arra gondoltam. Folytathatnánk, ahol abbahagytuk.- suttogta a számba.
- Hol is hagytuk abba? Ja, már emlékszem!- mondtam, és édesen megcsókoltam. Csókolóztunk pár percig, de rövidesen búcsút intettünk egymásnak.
- Most megyek, kincsem. Nagyon szépen köszönöm a mai estét, eléggé elfáradtam, de jó volt nagyon. Találkozunk a reggelinél majd.- mosolyogtam rá.
- Rendben van cicám, én is megyek aludni. Jó éjt!- mosolygott, és egy búcsúcsók után mindenki ment a saját szobájába.
Bebicegtem a szobába, letusoltam, majd átöltöztem hálóruhába, és lefeküdtem. Jó volt a mai este, ami az utána történt dolgot illeti, úgy voltam vele, hogy maradjunk ennyiben..még… :) Nem vagyok az a fajta, aki egyből hanyatt vágja magát egy pasinak, mégha imádom is, akkor se. Hogy őt imádom, az nem kérdés:) Kicsit sajgott a jobb lábam, de gondoltam reggelre elmúlik. Egyáltalán nem lett igazam…
Másnap reggel jókedvűen ébredtem, de ahogy ráléptem a jobb lábamra, olyan fájdalom nyilalt a bokámba, hogy csillagokat láttam, és olyat kiáltottam, hogy az ablakpárkányon lévő galambok ijedtségükben zuhanórepülésben megindultak lefelé. Ránéztem a bokámra, hát mit ne mondjak. Gyakorlatilag nem is láttam, mert nem volt kivehető a formája, olyan daganat volt rajta. Ezt nem hiszem el, csak én lehetek ilyen szerencsétlen. Pont most, amikor ma időmérő van, és nekem dolgoznom kell ezerrel.- dühöngtem. Próbáltam elsántikálni az ajtóhoz, hogy apát riasszam a helyzetről, de olyan nehezemre esett még odáig is lejutni, hogy inkább a telekommunikációhoz folyamodtam, és felhívtam. Pár perc múlva aggódva lépett be a szobába, és nagyot kerekedett a szeme, amikor meglátta a sérülésem.
- Te szentséges Habbakuk! Ez aztán szépen néz ki! Mit csináltál te, hogy így nézzen ki a bokád?- kérdezte aggódva.
- Tegnap véletlenül félre léptem, szerintem az lehet az oka. Már este is fájt, de nem törődtem vele.- mondtam komor pofával.
- Pedig jó lett volna, már vizesruházni este. Mert mindig rohansz.- rótt meg.
- Sajnálom..Nem is rohanok. Az embert normális tempónál is érheti baleset.- válaszoltam ártatlan szemekkel.
- Attól tartok, hogy ez bokaficam. Mindjárt felhívom a csapatorvost, hogy adjon rá valamit. Van egy olyan érzésem, hogy a mai nap kényszerpihenő neked.- sóhajtott.
- Mi? Na nem! Az egy dolog, hogy nem dolgozhatok, de még a pályára se mehetek ki? Én megőrülök egyedül a szobában! Kérlek apa, legalább a pályára hagyj menjek ki. Ott is tudok pihenni.- mondtam kétségbeesve apának.
- Ez sajnos nem rajtam múlik. A doki is ugyanezt fogja mondani, mint én.- mondta, és elment a csapat orvosáért.
Csak dühöngeni tudtam magamban. Én be fogok dilizni egyedül. Nem tudok dolgozni se..bár a tegnapi nap után ezt nem nagyon bánom..Az időmérőt is csak a tv-n keresztül látnám, és az nem ugyanaz. És Robertet se látom..Szegény, biztos nem fogja érteni a helyzetet, hogy hol vagyok. De ebben a pillantban felkaptam a mobilt és felhívtam. Nagyon aggódott, és sajnált. Megígérte, hogy ahogy végeznek, rohan hozzám. De jó nekem, lesz egy ápolóm:)
Lassan visszaérkezett apa a dokival, és a reggelimmel. A doki alátámasztotta apa félelmét, és bokaficamot állapított meg nálam. Adott pár krémet, majd befáslizta a lábam. A mai napra kényszerpihenőt adott nekem, és sok pihenést.. Na persze….Pár percig még beszélgettünk, aztán apa elment a dolgára. Mondta, hogy legyek jókislány, és a dokival együtt távoztak.Én meg a jókislányság, vicces:) Alighogy becsukódott az ajtó, felkeltem, megamra kaptam valami utcai ruhát, mondjuk az túlzás hogy kaptam, majdnem fél óráig öltöztem. Aztán készültem a „szökésemre”:) Már a folyosón sántikáltam, amikor olyan görcsbe rándult a bokám, hogy 1 centit nem bírtam volna megtenni. Kicsit pihentettem a lábam, majd a fájdalomtól a könnyeimmel küzdve besántikáltam a szobába, és lerogytam az ágyra. Már azt hittem, ennél rosszabb nem lehet a napom, kopogtattak az ajtón. Johnny volt az, az egyik főmérnök kiacskája. Régen nagyon tepert utánam, de akkor még Thomassal voltam, meg különben is.. egy elkényeztetett, metroszexuális kis nyálfiú volt.
- Szia Isácska! Hallom mi történt a szép lábaddal. Hogy vagy?- kérdezte negédesen. Már csak ez az idióta hiányzott az életemből. Az Isácskáért ha nem fájna a lábam, úgy tökön rúgtam volna, hogy a falról kellene leszedni a golyóit. Kár, hogy a bal lábammal nem tudok akkorát rúgni.
- Szia Johnny. Gyorsabban terjednek a hírek mint az interneten. Minek jöttél?- kérdeztem közömbösen.
- Ne légy ilyen morci Isa. Csak érdeklődtem, hogy vagy. Apának akartam besegíteni, de azt mondta, nem kell, elboldogul egyedül is. Te meg a munka? Apád csak azért utasított el, mert rettegett, hogy valamit tönkreteszel, vagy pornóoldalakat nézegetsz a fedélzeti gépek egyikén.
- Na persze kisfiú. Nem a strandra akartál kimenni, hogy a csajokat bámold?- kérdeztem megvető mosollyal.
- A fenébe, lebuktattál. Oda akartam menni, de inkább veled dumálok, hogy ne unatkozz.- mosolygott és rámkacsintott, erre csak a szememet tudtam forgatni.
- Köszi szépen, hogy így aggódsz, de mint látod, tökéletesen megvagyok.- mosolyogtam rá cinikusan.
- Ne légy már ilyen Isa. Én csak jót akarok neked. Van valami új lamur Thomas óta?- kérdezte, és leült mellém az ágyra. Én egy kicsit odébbhúzodtam tőle.
- Nincs! És ha lenne is, akkor sem kötném pont a te orrodra!- válaszoltam idegesesen. Kezdi kihúzni a gyufát.
- Egy ilyen szép lánynak hogyhogy nincs pasija? Én tudnék egy jelentkezőt.- kacsintott, végigsimogatta a karomat, és megpuszilt 2 centire a számtól. Úgy ugrottam fel, mint akit bolha csípett meg.
- Megőrültél?!! Mi a francot csinálsz? Értsd már meg, hogy én nem vagyok kíváncsi rád, és nem érdekelsz! Egyáltalán mi a fenének jöttél? Most pedig légy szíves, menj el!- kiabáltam, és az ajtóra mutattam.
- Nyugodj meg Isa! Sajnálom.. én nem akartam…tényleg. Csak kedvellek, és még mindig tetszel. Tényleg nem akartam rámenős lenni, ne haragudj..- mondta kicsit megszeppenten.
- Sajnálom, hogy kiakadtam, de a tegnapi és a mai napom is elég rossz. Drága vagy, de ez a dolog nem működne kettőnk között, sajnálom, de egyáltalán nem vagy az esetem. De azért kösz a bókot.- mosolyogtam rá.
- Hát én is sajnálom. Akkor megyek is, hagylak pihenni. Esetleg tehettek valamit érted?- kérdezte. Már ráztam volna a fejem, amikor eszembe jutott egy ötlet.
- Ugye csak vicceltél, amikor azt mondtad, hogy tényleg a strandra akarsz menni?- érdeklődtem.
- Vicceltem. A pályára akarok menni. Miért kérded?- mondta.
- Légyszí, vigyél ki engem is. Nagyon szeretnénk kint lenni.- kérleltem.
- Micsoda? Isa, neked pihenned kell. Apukád meg leveszi a fejem, amiért kihoztalak a pályára. Ez nem fog menni.- mondta kicsit ledöbbenten.
- Nagyon szépen kérlek Johnny. Én megőrülök egyedül itt. Emberek között akarok akarok lenni. Apát bízdd rám, majd megmondom, hogy az én „hibám” volt minden Légyszí, légyszi, légyszi.- néztem rá kiskutya szemmel.
- No jól van. De ha bármi baj lesz ebből, csak magadra vess. Meg a konok fejednek.- mondta, belékapaszkodtam, lebicegtem a kocsijáig, és elhajtottunk a pályára.
- Ciao bella! Végre megérkeztél! A lovagod már itt van.- mondta Sandro, rámkacsintott, majd betessékelt.
Csak ámultam és bámultam, kitett magáért az biztos. Kellemes hangulatvilágítás volt az egész helyiségben, halk zene szólt, és a mi asztalunk gyönyörűen fel volt díszítve, és egy gyertya volt a közepén. Robert a bárpultnál volt, és valamit iszogatott. Amint meglátott, elindult felénk. Sandro bejelentette, hogy hamarosan hozza az első fogást, majd jobbnak látta ha nem zavar minket.
- Nagyon jól néz ki, Hercegnőm!- mondta Robert, majd teátrálisan meghajolt előttem, és hosszan megcsókolt.
- Maga sem panaszkodhat, kedves lovag.- mosolyogtam, és viszontcsókoltam. Szürkés nadrág, és piros ing volt rajta.
- Akkor fogjunk hozzá a vacsorához.- mosolygott, és asztalhoz invitált.
Sandro nemsokára kihozta az első fogást, ami lasagne volt. Nemcsak a díszítés volt jó, hanem maga a kaja is isteni volt. Sandro sürgött-forgott körülöttünk, de mindig tudta, mikor kell édes kettesben hagyni minket. Mosolyogtam azon a gondolaton, hogy itt naponta mennyi ember étkezik, mi mégis itt tartjuk a gyertyafényes vacsoránkat. A második fogás húsok és tésztaféle volt. Ha Sandro továbbra is ilyen jól fog főzni, komolyan aggódnom kell a súlyom miatt:) A harmadik fogás a desszert volt, ami gyümölcskosárból állt. Sokat beszélgettünk az este alatt, és most már kijelenthetem, hogy az volt az első tényleges randink, ami nagyon jól sült el. A menüsor elfogyasztása után Sandro kicsit hangosabbra vette a zenét, és mi tudtuk, hogy mi a dolgunk:) Nem volt túlságosan nagy hely a táncoláshoz, de mivel szorosan egymáshoz voltunk simulva, így elfértünk:)
- És még múltkor alig akartál táncolni. Most nem kellett kétszer mondani, hogy táncolj velem. Mennyit változott a világ 2 hét alatt.- suttogtam a fülébe. Nem szólt egy szót sem, csak rámmosolygott. Éjfélig maradtunk, utána elbúcsúztunk a „házigazdától”.
- Köszönünk szépen mindent, maestro. Isteni volt a kaja, meg úgy ez az egész. Grazie Sandro!- mondtam, és kapott 2 puszit.
- Köszönjük szépen. Jóbarát vagy. De a ma esti vacsora maradjunk köztünk. Esetleg ne segítsünk valamit a pakolásban?- érdeklődött Robert.
- Menjetek már! Mire az első vendégek jönnek, minden a régi lesz. Nem nagy munka, tényleg. Lakat van a számon, a vacsit illetően.- mosolygott és bezárta az ajtót.
- Fantasztikus volt a ma este. Annyira jól éreztem magam. Jót tett a mai rossz nap után.- mosolyogtam, és átkaroltam a nyakát.
- Én mondtam neked, hogy nem fogsz csalódni, és jókedvre derülsz.- mosolygott.
- Köszönöm, köszönöm!- mondtam, és megcsókoltam. Visszacsókolt, és onnantól nem volt megállás. Végigcsókolta anyakamt, és közben végigsimogatta a felsőtestemet, és a csípőmet. A nyakam elég kényes rész, és kezdtek elkalandozni a gondolataim:) Én sem tétlenkedtem és folyamatosan a hátát simogattam, és a nyakát cirógattam. Tökéletes pár perc volt, amíg Sandro félbe nem szakított azzal, hogy kihozta utánam az étteremben hagyott táskát. Rámosolyogtunk, mégegyszer megköszöntük az estét, és elindultunk haza. A hotel felé mebnve, valamibe beleakadhatott a cipőm sarka, és félreléptem. Nem lett volna nagy gond, de nehezen tudtam utána ráállni a jobb lábamra. Robertbe kapaszkodva kissé bicegtem a hotel előtti lépcsőig. A lépcsőnél Robert se szó, se beszéd felkapott, és és felvitt a bejáratig.
- Azért járni még tudok csillagom.- nevettem rá.
- Minek, ha nem szükséges?- mosolygott.
- Dinka! De azért imádlak!- súgtam a fülébe. Felmentünk a szobámig, de Rob még nem nagyon akart elbúcsúzni.
- Minden rendben lesz a bokáddal Isam? Nem kell felügyelő melléd?- kérdezte kajánul.
- Nem lesz semmi baj vele. Felügyelő? Talán a babysitterem akarsz lenni?- vigyorogtam rá.
- Én nem pont arra gondoltam. Folytathatnánk, ahol abbahagytuk.- suttogta a számba.
- Hol is hagytuk abba? Ja, már emlékszem!- mondtam, és édesen megcsókoltam. Csókolóztunk pár percig, de rövidesen búcsút intettünk egymásnak.
- Most megyek, kincsem. Nagyon szépen köszönöm a mai estét, eléggé elfáradtam, de jó volt nagyon. Találkozunk a reggelinél majd.- mosolyogtam rá.
- Rendben van cicám, én is megyek aludni. Jó éjt!- mosolygott, és egy búcsúcsók után mindenki ment a saját szobájába.
Bebicegtem a szobába, letusoltam, majd átöltöztem hálóruhába, és lefeküdtem. Jó volt a mai este, ami az utána történt dolgot illeti, úgy voltam vele, hogy maradjunk ennyiben..még… :) Nem vagyok az a fajta, aki egyből hanyatt vágja magát egy pasinak, mégha imádom is, akkor se. Hogy őt imádom, az nem kérdés:) Kicsit sajgott a jobb lábam, de gondoltam reggelre elmúlik. Egyáltalán nem lett igazam…
Másnap reggel jókedvűen ébredtem, de ahogy ráléptem a jobb lábamra, olyan fájdalom nyilalt a bokámba, hogy csillagokat láttam, és olyat kiáltottam, hogy az ablakpárkányon lévő galambok ijedtségükben zuhanórepülésben megindultak lefelé. Ránéztem a bokámra, hát mit ne mondjak. Gyakorlatilag nem is láttam, mert nem volt kivehető a formája, olyan daganat volt rajta. Ezt nem hiszem el, csak én lehetek ilyen szerencsétlen. Pont most, amikor ma időmérő van, és nekem dolgoznom kell ezerrel.- dühöngtem. Próbáltam elsántikálni az ajtóhoz, hogy apát riasszam a helyzetről, de olyan nehezemre esett még odáig is lejutni, hogy inkább a telekommunikációhoz folyamodtam, és felhívtam. Pár perc múlva aggódva lépett be a szobába, és nagyot kerekedett a szeme, amikor meglátta a sérülésem.
- Te szentséges Habbakuk! Ez aztán szépen néz ki! Mit csináltál te, hogy így nézzen ki a bokád?- kérdezte aggódva.
- Tegnap véletlenül félre léptem, szerintem az lehet az oka. Már este is fájt, de nem törődtem vele.- mondtam komor pofával.
- Pedig jó lett volna, már vizesruházni este. Mert mindig rohansz.- rótt meg.
- Sajnálom..Nem is rohanok. Az embert normális tempónál is érheti baleset.- válaszoltam ártatlan szemekkel.
- Attól tartok, hogy ez bokaficam. Mindjárt felhívom a csapatorvost, hogy adjon rá valamit. Van egy olyan érzésem, hogy a mai nap kényszerpihenő neked.- sóhajtott.
- Mi? Na nem! Az egy dolog, hogy nem dolgozhatok, de még a pályára se mehetek ki? Én megőrülök egyedül a szobában! Kérlek apa, legalább a pályára hagyj menjek ki. Ott is tudok pihenni.- mondtam kétségbeesve apának.
- Ez sajnos nem rajtam múlik. A doki is ugyanezt fogja mondani, mint én.- mondta, és elment a csapat orvosáért.
Csak dühöngeni tudtam magamban. Én be fogok dilizni egyedül. Nem tudok dolgozni se..bár a tegnapi nap után ezt nem nagyon bánom..Az időmérőt is csak a tv-n keresztül látnám, és az nem ugyanaz. És Robertet se látom..Szegény, biztos nem fogja érteni a helyzetet, hogy hol vagyok. De ebben a pillantban felkaptam a mobilt és felhívtam. Nagyon aggódott, és sajnált. Megígérte, hogy ahogy végeznek, rohan hozzám. De jó nekem, lesz egy ápolóm:)
Lassan visszaérkezett apa a dokival, és a reggelimmel. A doki alátámasztotta apa félelmét, és bokaficamot állapított meg nálam. Adott pár krémet, majd befáslizta a lábam. A mai napra kényszerpihenőt adott nekem, és sok pihenést.. Na persze….Pár percig még beszélgettünk, aztán apa elment a dolgára. Mondta, hogy legyek jókislány, és a dokival együtt távoztak.Én meg a jókislányság, vicces:) Alighogy becsukódott az ajtó, felkeltem, megamra kaptam valami utcai ruhát, mondjuk az túlzás hogy kaptam, majdnem fél óráig öltöztem. Aztán készültem a „szökésemre”:) Már a folyosón sántikáltam, amikor olyan görcsbe rándult a bokám, hogy 1 centit nem bírtam volna megtenni. Kicsit pihentettem a lábam, majd a fájdalomtól a könnyeimmel küzdve besántikáltam a szobába, és lerogytam az ágyra. Már azt hittem, ennél rosszabb nem lehet a napom, kopogtattak az ajtón. Johnny volt az, az egyik főmérnök kiacskája. Régen nagyon tepert utánam, de akkor még Thomassal voltam, meg különben is.. egy elkényeztetett, metroszexuális kis nyálfiú volt.
- Szia Isácska! Hallom mi történt a szép lábaddal. Hogy vagy?- kérdezte negédesen. Már csak ez az idióta hiányzott az életemből. Az Isácskáért ha nem fájna a lábam, úgy tökön rúgtam volna, hogy a falról kellene leszedni a golyóit. Kár, hogy a bal lábammal nem tudok akkorát rúgni.
- Szia Johnny. Gyorsabban terjednek a hírek mint az interneten. Minek jöttél?- kérdeztem közömbösen.
- Ne légy ilyen morci Isa. Csak érdeklődtem, hogy vagy. Apának akartam besegíteni, de azt mondta, nem kell, elboldogul egyedül is. Te meg a munka? Apád csak azért utasított el, mert rettegett, hogy valamit tönkreteszel, vagy pornóoldalakat nézegetsz a fedélzeti gépek egyikén.
- Na persze kisfiú. Nem a strandra akartál kimenni, hogy a csajokat bámold?- kérdeztem megvető mosollyal.
- A fenébe, lebuktattál. Oda akartam menni, de inkább veled dumálok, hogy ne unatkozz.- mosolygott és rámkacsintott, erre csak a szememet tudtam forgatni.
- Köszi szépen, hogy így aggódsz, de mint látod, tökéletesen megvagyok.- mosolyogtam rá cinikusan.
- Ne légy már ilyen Isa. Én csak jót akarok neked. Van valami új lamur Thomas óta?- kérdezte, és leült mellém az ágyra. Én egy kicsit odébbhúzodtam tőle.
- Nincs! És ha lenne is, akkor sem kötném pont a te orrodra!- válaszoltam idegesesen. Kezdi kihúzni a gyufát.
- Egy ilyen szép lánynak hogyhogy nincs pasija? Én tudnék egy jelentkezőt.- kacsintott, végigsimogatta a karomat, és megpuszilt 2 centire a számtól. Úgy ugrottam fel, mint akit bolha csípett meg.
- Megőrültél?!! Mi a francot csinálsz? Értsd már meg, hogy én nem vagyok kíváncsi rád, és nem érdekelsz! Egyáltalán mi a fenének jöttél? Most pedig légy szíves, menj el!- kiabáltam, és az ajtóra mutattam.
- Nyugodj meg Isa! Sajnálom.. én nem akartam…tényleg. Csak kedvellek, és még mindig tetszel. Tényleg nem akartam rámenős lenni, ne haragudj..- mondta kicsit megszeppenten.
- Sajnálom, hogy kiakadtam, de a tegnapi és a mai napom is elég rossz. Drága vagy, de ez a dolog nem működne kettőnk között, sajnálom, de egyáltalán nem vagy az esetem. De azért kösz a bókot.- mosolyogtam rá.
- Hát én is sajnálom. Akkor megyek is, hagylak pihenni. Esetleg tehettek valamit érted?- kérdezte. Már ráztam volna a fejem, amikor eszembe jutott egy ötlet.
- Ugye csak vicceltél, amikor azt mondtad, hogy tényleg a strandra akarsz menni?- érdeklődtem.
- Vicceltem. A pályára akarok menni. Miért kérded?- mondta.
- Légyszí, vigyél ki engem is. Nagyon szeretnénk kint lenni.- kérleltem.
- Micsoda? Isa, neked pihenned kell. Apukád meg leveszi a fejem, amiért kihoztalak a pályára. Ez nem fog menni.- mondta kicsit ledöbbenten.
- Nagyon szépen kérlek Johnny. Én megőrülök egyedül itt. Emberek között akarok akarok lenni. Apát bízdd rám, majd megmondom, hogy az én „hibám” volt minden Légyszí, légyszi, légyszi.- néztem rá kiskutya szemmel.
- No jól van. De ha bármi baj lesz ebből, csak magadra vess. Meg a konok fejednek.- mondta, belékapaszkodtam, lebicegtem a kocsijáig, és elhajtottunk a pályára.
A pályán éppen a 3. szabadedzés zajlott. Többen furán néztek ránk, hogy mit biceg Mario Theissen lánya egy pasiba kapaszkodva a Bmw boxa felé. Örültem, hogy végre elértem a boxot, Johnny kerített nekem 2 széket és párnát, hogy fel tudjam rakni a lábamat. Páran a csapatnál, akik tudták, hogy mi történt a bokámmal, nagyot néztek, hogy ott látnak, de senki nem szólt egy szót sem. Majd fogok én kapni apától…meg lehet Robtól is. Vége lett a szabadedzésnek, apa jött be a boxba a főmérnökökkel együtt. Amikor meglátott, majdnem kiestek a kezéből a papírok.
- Te meg mit keresel itt??!! Arról volt szó, hogy otthon pihensz!- mondta ledöbbentem, ugyanakkor mérgesen is.
- Tudom.. De nem tudtam otthon megülni, halálra untam magam, és…- folytatttam volna, de közbevágott.
- Egyáltalán hogy jöttél ki a pályára?- kérdezte mérgesen.
- Johnny hozott ki.- alighogy kimondtam, apa már majdnem megindult, hogy a sárga földig lehordja őt, de visszatartottam.
- Kérlek apa, ne rá haragudj. Ez az én bűnöm volt. Én dumáltam rá, hogy hozzon ki, ő sem akart kihozni eleinte.- mondtam neki.
- Miért nem bírsz megülni akár 5 percig is egy helyben? Ha emiatt még rosszabb lesz a bokád, megnézheted magad..és a doki se fog megdicsérni. Felelőtlen vagy! Hozzám ne gyere sírva, hogy nem bírsz lábra állni majd. Nem tudom mi van veled ezen a hétvégén, de mintha nem is az én lányom lennél….- mondta szomorúan.
- Én igenis el tudok lenni egy helyen! De próbáld csak ki te is, hogy milyen bezárva lenni, egy szállodai szobában, ahol az egyetlen társaságod a tv, a magnó, esetleg az internet. Egy árva ember nincs körülötted! Tisztában voltam vele, hogy esetleg rosszabb lesz a bokám, de mint látod, Johnny mindent megoldott, és tökéletesen tudom pihentetni. És még mindig a lányod vagyok… a tegnapi nap az én hibám, de a mostani az baleset volt, nem hibáztathatsz ezért!- válaszoltam én is egy kicsit bepipulva.
- Rendben van, én megértem, hogy nem lehet valami kellemes dolog, csak féltelek, hogy nehogy valami komoly bajod legyen. Én nem hibáztatlak ezért, Isabel. Csak tudnám kire ütöttél, hogy ilyen makacs és önfejű vagy.- sóhajtott a fejét csóválva.
- Hát nem is tudom.. Anyában és benned is van egy jó adag makacsság.- válaszoltam mosolyogva, és végre ő is mosolygott.
- De hogy ne unatkozzál jódolgodban, lesz egy kis munkád. A köridőket kellene felírni az időmérő alatt.- mondta.
- Rendben van, megcsinálom. És megegyszer ne haragudj rám,.- néztem rá ártatlan szemekkel. Még egy kicsit beszélgettünk, aztán dolga akadt és elment.
Roberték is visszaértek a szabadedzésről, de el kellett menniük valahová, és nem is vettek észre. Kicsit kiszolgáltattam magam, addig amig nem kezdődik el az időmérő. Ásványvizet kértem, egy kis nassolnivalót, meg elhozták az ebédemet is. Élveztem a dolognak ezt a részét:)
Robert fél óra múlva visszajött, Nick nélkül. Odapillantott, ahol ültem, majd el is kapta a fejét. 1 mp múlva azonban realizálódott benne, hogy mit, pontosabban kit is látott, és teljesen ledöbbentem jött oda hozzám.
- Hát…te? Hogy kerülsz ide?- hápogta meglepetten.
- Felkapott a hátára egy szárnyas ló, és elrepített a pályára.- vigyorogtam rá. A szárnyas ló majdben stimmelt, hiszen egy Ferrarival hozott ki Johnny.
- Hihetetlen benned, hogy ilyenkor is tudsz poénkodni. De komolyan, nem kényszerpihenőt írt fel neked az orvos?- kérdezte kicsit megrovóan.
- Dehogynem, csak hülyét kaptam egyedül a szobában. És egy illető volt oly kedves és kihozott ide.- mosolyogtam.
- Ki volt az a kedves illető?- kíváncsiskodott.
- Johnny. Átjött hozzám kicsit beszélgetni, és én megkértem, hogy hozzon ki a pályára.- válaszoltam.
- És mit akart érte cserébe, hogy kihozott a pályára?- kérdezte kicsit féltékenyen.
- Semmit. Nem is akart kihozni, de én kérleltem, hogy hozzon ki. Csak nem féltékenyek vagyunk?- kérdeztem mosolyogva.
- Én féltékeny? Ugyan dehogy.- válaszolta, de láttam rajta, hogy mi a szitu.
- De-de. Ne is tagadd. Az vagy. Féltékeny..slussz passz.- húztam az agyát.
- De nem vagyok az! Hidd már el! Csak ismerem Johnnyt, és tudom milyen nagy nőcsábász. – emelete meg a hangját, de már nem bírta röhögés nélkül.
- Jól van, nem kínozlak. Nem kell féltened, tudok én vigyázni magamra, és nem csinált olyan dolgot, ami nem lenne helyénvaló.- mosolyogtam, és inkább hallgattam arról a majdnem csókról, mert Johhny elég rendes volt, hogy kihozott a pályára, és nem lenne szép tőlem, ha most beárulom.
- Akkor megnyugodtam. Ki is tekerném a nyakát.- vigyorogott és megsimogatta az arcom.
- Aranyos vagy. Lesz egy kis munkám, fel kell írnom a köridődöket, szóval csak ügyesen. Ne okozzatok csalódást. – kacsintottam rá, és kapott egy puszit.
- Nem fogunk. Nincs szükséged valamire?- érdeklődött kedvesen.
- Köszi, nincsen. De jó nekem, csak úgy körbeugrálnak. De a te segítséged esik a legjobban.- mosolyogtam rá.
Kicsit még beszélgettünk, aztán rövidesen készülni kellett az időmérőre, ami lassan elkezdődött. Unalmasan folyt az első 2 etap, de mindig az utolsóban történnek az izgalmas dolgok.A fiúk is bejutottak, és szorgalmasan körözgettek a pályán. Az időmérőt végül Kimi nyerte, Massa és Lewis „barátunk” előtt…Robert 4., Nick 9. lett. Nem rossz eredmény ez..A köridők lehetnének jobbak is, de ne legyünk telhetetlenek. A srácok elmentek interjúkat adni, és kicsit lecsendesett a box. A tegnapi napon morfondíroztam…. Mikor fogok Felipétől bocsánatot kérni, és megenyhült-e már, amikor Robert beállított egy „vendéggel”.
- Szia újra Isa! Nézd csak, kit hoztam magammal.- vigyorgott.
- Felipe! Ezt a meglepetést!- örültem meg neki.
- Szia! Mi újság van? Hallom, hogy mi történt veled. Hogy vagy?- érdeklődött kedvesen.
- Pletykás férfiak. Pórul jártam, de túlélem, köszi a kérdésedet. Lehet így büntet a sors a tegnapi nap után.- mosolyogtam rá.
- Ugyan már. Éppen a tegnapi nap miatt jöttem. Bocsánatot szeretnék kérni, amiért úgy kiakadtam. De meglepett nagyon az a cikk, és tőled még nem olvastam rossz cikket, és érthető hogy szarul esett. A munkahelyeden ugye nem lett semmi gond belőle?- kérdezte. Ezt nem hiszem el! Ő kér bocsánatot, amikor nekem kéne. Rendes nagyon ez a Felipe.:)
- Nagyon aranyos vagy, de nekem kellene bocsánatot kérnem tőled, és nem fordítva. Szóval bocsánatot kérek. Megértem, hogy kiakadtál, én is ugyanezt tettem volna. És nem származott semmi baj belőle. Megírtam a bocsánatkérő levelet az újságba. Ez volt az első és utulsó ilyen kisiklásom.- mondtam ártatlan szemekkel.
- Akkor spongyát rá. De máskor azért lásd hogy mit írsz le, ne csak nézd.- nevetett rám.
- Megfogadom a tanácsodat.- nevettem. Beszélgettünk még egy kicsit, aztán ki-ki ment a saját csapatához.
- Hogy sikerült rávenned, hogy idejöjjön?- kérdeztem érdeklődve Robtól.
- Nem mondtam neki semmi különöset. Hallotta valahonnan, hogy mi történt veled, és odajött hozzám megkérdezni, hogy vagy. Én elmondtam neki a helyzetet, és mondta, hogy nagyon sajnálja, hogy úgy kiakadt rád tegnap, és bocsánatot szeretne kérni. Mondtam, hogy ezt akár most is megteheti, mert itt vagy kint. Ennyi.- mosolygott rám.
- De rendes tőle. Meg persze tőled is, hogy elhoztad. Mikor indulsz vissza a hotelbe?- kérdeztem.
- Olyan fél óra múlva. Hazaviszlek majd, ne aggódj.- vigyorogott.
- Na még szép! Tán itt akarnál hagyni? Bár ellennék a motorhome-ban.- nevettem rá.
- Téged? Soha. Na persze..egy szobában sem tudtál meglenni egyedül.- röhögött, mire kinyújtottam a nyelvem.
Ígéretéhez híven fél óra múlva elindultunk a szállodába. Megint felvitt a lépcsőn, de most szükség is volt a segítségre:) A szobám előtt megígérte, hogy később, vacsora után átnéz hozzám, hogy boldogulok. Addig is letusoltam és átvedlettem magam, valami kényelmes ruhába, és átkötöttem a bokám. Már lement róla a daganat nagy része, de még mindig fájt, amikor mozgattam. Tv-ztem, gépeztem, és annyira belemerültem egy Paulo Coleho könyv olvasásába, hogy csak sokadjára hallottam meg, hogy kopognak az ajtón. Kinyitom, és velem szemben egy nagy plüss mackó volt, de nem is akármilyen mackó. Az egyik lába be volt kötve, a kezében meg mankó volt. És a mackó hirtelen „megszólalt”:
- Elnézést kérek, de úgy hallottam, hogy itt lakik egy szép, aranyos, kedves lány, akit Isabelnek hívnak, és neki most fáj a bokája. Jó helyre jöttem?- „kérdezte” a mackó Robert hangon:)
- Igen, drága mackó úr, itt lakik az a leányzó. De ne csak álljon az ajtóban, jöjjön be.- nevettem. Hirtelen előbukkant Robert buksija a mackó mögül.
- Szia cicám! Ez a mackó gyógyulást kíván neked..meg én is..- mosolygott, átadta a mackót, és megcsókoltuk egymást.
- Köszönöm szépen. Már kicsit jobb a bokám. Mi az a szatyor nálad?- érdeklődtem.
- Ebben van a vacsorád, mert apukád megkért hogy hozzam fel neked, hozzáteszem, anélkül is elhoztam volna, egy kis rágcsálnivaló, innivaló, meg 1-2 film. Hogy ne unatkozzunk.- mosolygott.
- Biztos nem fogunk. Milyen filmeket hoztál?- kérdeztem.
- Karib tenger kalózai 3, meg az Átok 2 Melyikkel kezdjük?.- válaszolta.
- A Karibbal. Jó kis vegyes felvágott. Egy kaland és egy horrorfilm.- nevettem rá.
- Remélem bírod a horrorfilmeket.- mondta.
- Naná, imádom őket. Meg legalább lesz kihez odabújnom, ha félek.- kacsintottam rá. Berakta a Dvd-t, és kényelmesen elhelyezkedtünk az ágyon, kiraktuk az összes kaját, meg az italt. Nekem dukált 2 párna is a lábam alá.
- Hogy érzi magát a bokád?- kérdezte, és végigsimított rajta.
- Köszöni szépen, már jobban van. De máshol is fáj ám.- vigyorogtam rá cinkosan.
- Várjál kitalálom. Itt?- kérdezte, és végigcsókolta a nyakamat.
- Langyos, langyos, de még nem az igazi.- nevettem és közelebb húztam magamhoz.
- Megvan már. Akkor csakis itt fájhat.- nevetett és megcsókolt. Bólintottam és visszacsókoltam. Egyre hevesebbek lettek a csókjaink, közben végigsimogattuk egymás testét. Robert keze már a felsőm alatt járt, és én lassan kezdem kigombolni az ingjét, közben egy pillantra se voltak el az ajkaink. De újra kopogtattak az ajtón….
- Francba!!- mondtuk ki egyszerre.
- Megyek kinyitom.- mondtam rosszkedvűen, és behajtottam a szobaajtót, mert volt egy olyan megérzésem, hogy a nem kívánt látogató csak apa lehet. És nem tévedtem. Kedvesen érdeklődött, hogy vagyok, és megkaptam e a vacsorát. Mondtam neki, hogy jól vagyok, megettem a vacsorát. Gondolatban azt is hozzátettem, hogy még a „futár” is itt van nálam még. Azt füllentettem neki, hogy éppen félálomban voltam, és szeretnék tovább aludni. Ő mosolygott, és hamarosan elbúcsúztunk egymástól. Nem ő tehet róla, hogy megzavart minket, de akkor se volt valami jó, hogy pont most jött érdeklődni. Áldom a női megérzésemet, hogy becsuktam a szobaajtót, mert itt olyan nagy balhé lenne….. Visszamentem a az ágyra Robhoz, ő kedvesen érdeklődött, hogy minden rendben van-e, mire bólintottam és megcsókoltam. Egymás karjában néztük tovább a filmet, de nem tudtuk végignézni a filmet, mert a felénél elálmosodtunk, és elszunnyadtunk….
- Te meg mit keresel itt??!! Arról volt szó, hogy otthon pihensz!- mondta ledöbbentem, ugyanakkor mérgesen is.
- Tudom.. De nem tudtam otthon megülni, halálra untam magam, és…- folytatttam volna, de közbevágott.
- Egyáltalán hogy jöttél ki a pályára?- kérdezte mérgesen.
- Johnny hozott ki.- alighogy kimondtam, apa már majdnem megindult, hogy a sárga földig lehordja őt, de visszatartottam.
- Kérlek apa, ne rá haragudj. Ez az én bűnöm volt. Én dumáltam rá, hogy hozzon ki, ő sem akart kihozni eleinte.- mondtam neki.
- Miért nem bírsz megülni akár 5 percig is egy helyben? Ha emiatt még rosszabb lesz a bokád, megnézheted magad..és a doki se fog megdicsérni. Felelőtlen vagy! Hozzám ne gyere sírva, hogy nem bírsz lábra állni majd. Nem tudom mi van veled ezen a hétvégén, de mintha nem is az én lányom lennél….- mondta szomorúan.
- Én igenis el tudok lenni egy helyen! De próbáld csak ki te is, hogy milyen bezárva lenni, egy szállodai szobában, ahol az egyetlen társaságod a tv, a magnó, esetleg az internet. Egy árva ember nincs körülötted! Tisztában voltam vele, hogy esetleg rosszabb lesz a bokám, de mint látod, Johnny mindent megoldott, és tökéletesen tudom pihentetni. És még mindig a lányod vagyok… a tegnapi nap az én hibám, de a mostani az baleset volt, nem hibáztathatsz ezért!- válaszoltam én is egy kicsit bepipulva.
- Rendben van, én megértem, hogy nem lehet valami kellemes dolog, csak féltelek, hogy nehogy valami komoly bajod legyen. Én nem hibáztatlak ezért, Isabel. Csak tudnám kire ütöttél, hogy ilyen makacs és önfejű vagy.- sóhajtott a fejét csóválva.
- Hát nem is tudom.. Anyában és benned is van egy jó adag makacsság.- válaszoltam mosolyogva, és végre ő is mosolygott.
- De hogy ne unatkozzál jódolgodban, lesz egy kis munkád. A köridőket kellene felírni az időmérő alatt.- mondta.
- Rendben van, megcsinálom. És megegyszer ne haragudj rám,.- néztem rá ártatlan szemekkel. Még egy kicsit beszélgettünk, aztán dolga akadt és elment.
Roberték is visszaértek a szabadedzésről, de el kellett menniük valahová, és nem is vettek észre. Kicsit kiszolgáltattam magam, addig amig nem kezdődik el az időmérő. Ásványvizet kértem, egy kis nassolnivalót, meg elhozták az ebédemet is. Élveztem a dolognak ezt a részét:)
Robert fél óra múlva visszajött, Nick nélkül. Odapillantott, ahol ültem, majd el is kapta a fejét. 1 mp múlva azonban realizálódott benne, hogy mit, pontosabban kit is látott, és teljesen ledöbbentem jött oda hozzám.
- Hát…te? Hogy kerülsz ide?- hápogta meglepetten.
- Felkapott a hátára egy szárnyas ló, és elrepített a pályára.- vigyorogtam rá. A szárnyas ló majdben stimmelt, hiszen egy Ferrarival hozott ki Johnny.
- Hihetetlen benned, hogy ilyenkor is tudsz poénkodni. De komolyan, nem kényszerpihenőt írt fel neked az orvos?- kérdezte kicsit megrovóan.
- Dehogynem, csak hülyét kaptam egyedül a szobában. És egy illető volt oly kedves és kihozott ide.- mosolyogtam.
- Ki volt az a kedves illető?- kíváncsiskodott.
- Johnny. Átjött hozzám kicsit beszélgetni, és én megkértem, hogy hozzon ki a pályára.- válaszoltam.
- És mit akart érte cserébe, hogy kihozott a pályára?- kérdezte kicsit féltékenyen.
- Semmit. Nem is akart kihozni, de én kérleltem, hogy hozzon ki. Csak nem féltékenyek vagyunk?- kérdeztem mosolyogva.
- Én féltékeny? Ugyan dehogy.- válaszolta, de láttam rajta, hogy mi a szitu.
- De-de. Ne is tagadd. Az vagy. Féltékeny..slussz passz.- húztam az agyát.
- De nem vagyok az! Hidd már el! Csak ismerem Johnnyt, és tudom milyen nagy nőcsábász. – emelete meg a hangját, de már nem bírta röhögés nélkül.
- Jól van, nem kínozlak. Nem kell féltened, tudok én vigyázni magamra, és nem csinált olyan dolgot, ami nem lenne helyénvaló.- mosolyogtam, és inkább hallgattam arról a majdnem csókról, mert Johhny elég rendes volt, hogy kihozott a pályára, és nem lenne szép tőlem, ha most beárulom.
- Akkor megnyugodtam. Ki is tekerném a nyakát.- vigyorogott és megsimogatta az arcom.
- Aranyos vagy. Lesz egy kis munkám, fel kell írnom a köridődöket, szóval csak ügyesen. Ne okozzatok csalódást. – kacsintottam rá, és kapott egy puszit.
- Nem fogunk. Nincs szükséged valamire?- érdeklődött kedvesen.
- Köszi, nincsen. De jó nekem, csak úgy körbeugrálnak. De a te segítséged esik a legjobban.- mosolyogtam rá.
Kicsit még beszélgettünk, aztán rövidesen készülni kellett az időmérőre, ami lassan elkezdődött. Unalmasan folyt az első 2 etap, de mindig az utolsóban történnek az izgalmas dolgok.A fiúk is bejutottak, és szorgalmasan körözgettek a pályán. Az időmérőt végül Kimi nyerte, Massa és Lewis „barátunk” előtt…Robert 4., Nick 9. lett. Nem rossz eredmény ez..A köridők lehetnének jobbak is, de ne legyünk telhetetlenek. A srácok elmentek interjúkat adni, és kicsit lecsendesett a box. A tegnapi napon morfondíroztam…. Mikor fogok Felipétől bocsánatot kérni, és megenyhült-e már, amikor Robert beállított egy „vendéggel”.
- Szia újra Isa! Nézd csak, kit hoztam magammal.- vigyorgott.
- Felipe! Ezt a meglepetést!- örültem meg neki.
- Szia! Mi újság van? Hallom, hogy mi történt veled. Hogy vagy?- érdeklődött kedvesen.
- Pletykás férfiak. Pórul jártam, de túlélem, köszi a kérdésedet. Lehet így büntet a sors a tegnapi nap után.- mosolyogtam rá.
- Ugyan már. Éppen a tegnapi nap miatt jöttem. Bocsánatot szeretnék kérni, amiért úgy kiakadtam. De meglepett nagyon az a cikk, és tőled még nem olvastam rossz cikket, és érthető hogy szarul esett. A munkahelyeden ugye nem lett semmi gond belőle?- kérdezte. Ezt nem hiszem el! Ő kér bocsánatot, amikor nekem kéne. Rendes nagyon ez a Felipe.:)
- Nagyon aranyos vagy, de nekem kellene bocsánatot kérnem tőled, és nem fordítva. Szóval bocsánatot kérek. Megértem, hogy kiakadtál, én is ugyanezt tettem volna. És nem származott semmi baj belőle. Megírtam a bocsánatkérő levelet az újságba. Ez volt az első és utulsó ilyen kisiklásom.- mondtam ártatlan szemekkel.
- Akkor spongyát rá. De máskor azért lásd hogy mit írsz le, ne csak nézd.- nevetett rám.
- Megfogadom a tanácsodat.- nevettem. Beszélgettünk még egy kicsit, aztán ki-ki ment a saját csapatához.
- Hogy sikerült rávenned, hogy idejöjjön?- kérdeztem érdeklődve Robtól.
- Nem mondtam neki semmi különöset. Hallotta valahonnan, hogy mi történt veled, és odajött hozzám megkérdezni, hogy vagy. Én elmondtam neki a helyzetet, és mondta, hogy nagyon sajnálja, hogy úgy kiakadt rád tegnap, és bocsánatot szeretne kérni. Mondtam, hogy ezt akár most is megteheti, mert itt vagy kint. Ennyi.- mosolygott rám.
- De rendes tőle. Meg persze tőled is, hogy elhoztad. Mikor indulsz vissza a hotelbe?- kérdeztem.
- Olyan fél óra múlva. Hazaviszlek majd, ne aggódj.- vigyorogott.
- Na még szép! Tán itt akarnál hagyni? Bár ellennék a motorhome-ban.- nevettem rá.
- Téged? Soha. Na persze..egy szobában sem tudtál meglenni egyedül.- röhögött, mire kinyújtottam a nyelvem.
Ígéretéhez híven fél óra múlva elindultunk a szállodába. Megint felvitt a lépcsőn, de most szükség is volt a segítségre:) A szobám előtt megígérte, hogy később, vacsora után átnéz hozzám, hogy boldogulok. Addig is letusoltam és átvedlettem magam, valami kényelmes ruhába, és átkötöttem a bokám. Már lement róla a daganat nagy része, de még mindig fájt, amikor mozgattam. Tv-ztem, gépeztem, és annyira belemerültem egy Paulo Coleho könyv olvasásába, hogy csak sokadjára hallottam meg, hogy kopognak az ajtón. Kinyitom, és velem szemben egy nagy plüss mackó volt, de nem is akármilyen mackó. Az egyik lába be volt kötve, a kezében meg mankó volt. És a mackó hirtelen „megszólalt”:
- Elnézést kérek, de úgy hallottam, hogy itt lakik egy szép, aranyos, kedves lány, akit Isabelnek hívnak, és neki most fáj a bokája. Jó helyre jöttem?- „kérdezte” a mackó Robert hangon:)
- Igen, drága mackó úr, itt lakik az a leányzó. De ne csak álljon az ajtóban, jöjjön be.- nevettem. Hirtelen előbukkant Robert buksija a mackó mögül.
- Szia cicám! Ez a mackó gyógyulást kíván neked..meg én is..- mosolygott, átadta a mackót, és megcsókoltuk egymást.
- Köszönöm szépen. Már kicsit jobb a bokám. Mi az a szatyor nálad?- érdeklődtem.
- Ebben van a vacsorád, mert apukád megkért hogy hozzam fel neked, hozzáteszem, anélkül is elhoztam volna, egy kis rágcsálnivaló, innivaló, meg 1-2 film. Hogy ne unatkozzunk.- mosolygott.
- Biztos nem fogunk. Milyen filmeket hoztál?- kérdeztem.
- Karib tenger kalózai 3, meg az Átok 2 Melyikkel kezdjük?.- válaszolta.
- A Karibbal. Jó kis vegyes felvágott. Egy kaland és egy horrorfilm.- nevettem rá.
- Remélem bírod a horrorfilmeket.- mondta.
- Naná, imádom őket. Meg legalább lesz kihez odabújnom, ha félek.- kacsintottam rá. Berakta a Dvd-t, és kényelmesen elhelyezkedtünk az ágyon, kiraktuk az összes kaját, meg az italt. Nekem dukált 2 párna is a lábam alá.
- Hogy érzi magát a bokád?- kérdezte, és végigsimított rajta.
- Köszöni szépen, már jobban van. De máshol is fáj ám.- vigyorogtam rá cinkosan.
- Várjál kitalálom. Itt?- kérdezte, és végigcsókolta a nyakamat.
- Langyos, langyos, de még nem az igazi.- nevettem és közelebb húztam magamhoz.
- Megvan már. Akkor csakis itt fájhat.- nevetett és megcsókolt. Bólintottam és visszacsókoltam. Egyre hevesebbek lettek a csókjaink, közben végigsimogattuk egymás testét. Robert keze már a felsőm alatt járt, és én lassan kezdem kigombolni az ingjét, közben egy pillantra se voltak el az ajkaink. De újra kopogtattak az ajtón….
- Francba!!- mondtuk ki egyszerre.
- Megyek kinyitom.- mondtam rosszkedvűen, és behajtottam a szobaajtót, mert volt egy olyan megérzésem, hogy a nem kívánt látogató csak apa lehet. És nem tévedtem. Kedvesen érdeklődött, hogy vagyok, és megkaptam e a vacsorát. Mondtam neki, hogy jól vagyok, megettem a vacsorát. Gondolatban azt is hozzátettem, hogy még a „futár” is itt van nálam még. Azt füllentettem neki, hogy éppen félálomban voltam, és szeretnék tovább aludni. Ő mosolygott, és hamarosan elbúcsúztunk egymástól. Nem ő tehet róla, hogy megzavart minket, de akkor se volt valami jó, hogy pont most jött érdeklődni. Áldom a női megérzésemet, hogy becsuktam a szobaajtót, mert itt olyan nagy balhé lenne….. Visszamentem a az ágyra Robhoz, ő kedvesen érdeklődött, hogy minden rendben van-e, mire bólintottam és megcsókoltam. Egymás karjában néztük tovább a filmet, de nem tudtuk végignézni a filmet, mert a felénél elálmosodtunk, és elszunnyadtunk….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése