12. rész

Reggel én ébredtem elsőnek. Rápillantottam az órára, és azt láttam hirtelen, hogy 9 óra van. Nagyot ugrott a vérnyomásom, de pislogtam párat, és kiderült, hogy 6 az a 9 óra, és megnyugodtam. Rob a derekamat ölelte hátulról. Mosolyogtam, és kihámoztam magam az öleléséből, majd elindultam zuhanyozni. A bokámat előtte megvizsgáltam, visszanyerte a régi alakját, és már alig fájt. Végre büntetlenül mehetek a pályára és dolgozhatok is! Éljen!!
Jókedvűen zuhanyoztam, és magamban dúdoltam a tegnap esti vacsorán hallott számot. Eszembe jutott a tegnap olvasott Coelho könyvből egy mondat.. „Tudtam hogy mostantól nincs megállás, és meg fogom ismerni a mennyországot és a poklot, az örömet és a bánatot, az álmodozást és a kétségbeesést. Tudtam, hogy nem bírom tovább visszatartani a szélvihart, amely lelkem legrejtettebb zugaiban támadt föl.”. Először csodálkoztam magamon, hogy miért pont ez a mondat jutott eszembe egy több száz oldalas könyvből. De rájöttem, hogy ezek kezdenek az én érzéseimre hasonlítani. És nem tehetek ellene semmit..És a legszebb az egészben,hogy nem is akarok..:) A nappaliban magamra kaptam egy farmer térdnadrágot, és egy piros nyakbaakasztós felsőt, és üdén, frissen mosott hajjal mentem vissza a szobába. Letelepedtem az ágy szélére és pár pillanatig elnéztem hogy milyen aranyosan alszik Rob. Szegény, nagyon fáradt lehetett. Nem mintha lefárasztottuk volna egymást, pontosabban lehetett volna valami, ha apa nem szól közbe…Ha az a fránya volna ne lett volna…..:) Megsimogattam Rob arcát, és apró puszikkal halmoztam el. Lassan kezdett ébredezni, és kinyitotta a szemét.
- Mennyi az idő?- kérdezte kómásan.
- Fél hét múlt. Nem akartalak felébreszteni, hagyj pihend ki magad.- mosolyogtam rá, és forrón megcsókoltam.
- Ilyen ébresztőre bármikor felkelnék.- nevetett és visszacsókolt.
- Azt elhiszem. Nem mellesleg: Dzien dobry moje kochaine ( Jó reggelt kedvesem-csak hogy tudjátok:p) – és elővettem a legangyalibb mosolyomat. Robnak nagyot kerekedett a szeme.
- Ez honnan tudtad meg?- kérdezte csillogó szemmel.
- Tudod, drága az Internet korában élünk.- vigyorogtam.
- Imádnivaló vagy! És hogy viszonom ezt: Guten Tag Mein Isabel!- mondta egy csók kíséretében.
- Danke. –mosolyogtam rá.
- Viszont a lengyel kiejtéseden lenne mit csiszolni.- vigyorgott pajkosan.
- Te kis piszok! Az akaratot kell nézni, nem az eredményt. Én se adnék max pontszámot a kiejtésedre a német nyelvvizsgán!- nevettem és hozzávágtam egy párnát.
- Nem akarsz a nyelvtanárom lenni?- kérdezte sejtelmesen.
- Öööö…akarok. De egész másképp zajlanának azok a „nyelvórák”- mondtam, közelebb hajoltam hozzá, mire ő kihasználva a helyzetet fejbevágott a párnával.
- Héééé! Ez nem ér! Ha harc, hát legyen harc!- kiáltottam fel röhögve, és megkezdődött az „1. nagy párnacsata" a történelemben.:) 10 percig bírtuk, majd fulladozva a röhögéstől, közös megegyezéssel döntetlenre ítéltük a csatát. Plusz ennél jobban nem volt szívünk leamortizálni a párnákat, mert a szálloda utólag kiküldi a cechet a „rongálásról”.
Nevetve mentünk ki a konyhába, ahol már lefőtt a kávé. Szervíroztam az adagokat kettőnknek, és éppen a kockacukrot akartam a kávémba tenni, amikor Rob felkapta előlem és a háta mögé dugta.
- Add vissza a cukortartót Robert!- kiáltottam rá, tetetett felháborodással.
- Nem adom. Vedd el..ha tudod.- röhögött, és magasba emelte a kezét.
- Azt hiszed nem tudok olyan magasra ugorni, hogy elvegyem? Kosaraztam, tudod.- vigyorogtam rá, mire ő meglódult, és elkezdtünk az asztal körül, meg a konyhában futkosni, mint 2 nem normális.:) Nem tudom mi volt a tegnapi kólában, de tuti valami bolondító szer, aminek most érződött a hatása. Végül egy csellel sikerült visszaszereznem a cukromat, és immáron nyugodtan kávézhattam. A reggeli fél nyolckor volt, így Robertnek lassan indulnia kellett vissza a szobájába. Kidugtuk a fejünket az ajtón, de gyorsan be is kaptuk, mert Lewis sétálgatott a folyosón. Remélem nem látott meg semmit. 1 perc múlva megismételtük a jelenet, és akkor már tiszta volt a levegő.
Apával együtt reggeliztem, amikor belibbent Robert. Apa elkezdett neki integetni, hogy üljön le közzénk. Láttam Robert arcán a sejtelmes vigyort felvillani, de próbáltam természetesen viselkedni.
- Kipihented magad Robert a futamra?- érdeklődött apa komoly arccal.
- Igen, főnök. Teljesen mértékben kipihent vagyok. Nagyon jól aludtam az este. – válaszolta, és egy félmosolyt eresztett meg felém. Úgy tettem, mintha észre se vettem volna. Azt hittem, ennyiben marad a dolog amikor Rob folytatta.
- Ma reggel arra is volt időm, hogy egy kicsit edzek a futam előtt.- mosolygott. Na itt kihagyott egy ütemet a szívem.
- Tényleg? Jó korán elkezdted. Mit csináltál?- kérdeze apa.
- Csak egy kis futás, meg egy kis karerősítő gyakorlatok.- mondta és vigyorgott rám mint a vadalma. Na itt sikerült félrenyelnem, és erősen köhögtem.
- Isa, jól vagy?- kérdezte kissé aggódva apa, és megütögette a hátamat.
- Igen,már jól vagyok. Csak elképzeltem Robot, hogy ő edz mint valami gyúró kora reggel, amikor még mindenki az igazak álmát aludja.- és cinkosan rájuk nevettem. Ezt visszakaptad kisapám.- gondoltam.
- Jaj, ne kötekedjetek már kora reggel.- nevetett ránk apa, és elvitte az üres tányérokat.
- Ez meg mi volt? Majdnem megfulladtam a beszólásod miatt!- korholtam le egy kicsit.
- Ne haragudj, de nem hagyhattam ki. Látnod kellett volna magad. Csak úgy kerekedett a szemed. De lecsaptad a magas labdát, így egálba vagyunk.- mosolygott rám, és megsimogatta a kezemet az asztal alatt.
- Nagyon vicces. Nem tudom mi van a levegőben, de egyikünk se százas ma reggel. És hol a nap vége még?- fogtam a fejem nevetve.
- Lesz egy flúgos futamunk, utána nekem lesz egy flúgos pókerpartym a bandával. Nem csatlakozol hozzánk?- érdeklődött.
- Egy csapat férfihoz? Nem akarom egyedüli nőként rontani a férfiak társaságát.- nyújtottam ki a nyelvem.
- Jaj, gyere már. Ismered a póker szabályait, meg a játékot. Mellesleg szerintem Raquel is jön, ha jól tudom, szóval lesz női társaságod, és ha megunod a játékot, lesz kivel megdumálnod a csajos témákat.- nevetett.
- Ismerem a szabályokat, de alig játszom. Szinte soha. De elmegyek. Majd jól kibeszélünk Raq-al titeket.- kacsintottam rá nevetve, mire ő ezt egy taslival jutalmazta. Apával kiegészülve indultunk el a pályára. Megint egy hosszú, fárasztó nap veszi kezdetét…

A pályán zajlottak az események a csapatok gőzerővel készültek a futamra, nálunk is mérnöki meg csapat megbeszélés tömege volt egy más után. A többi csapat embereit meg pilótáit többet láttam, mint a miénket.. Én is végeztem a munkámat, de kicsit nehéz volt visszazökkeni a feszített tempóba. Hihetetlen. Egy napig pihenek, és máris eltunyulok. Éppen Heikkit interjúvoltam meg, éppen végeztem, amikor elment mellettem Tamara Ecclestone, a mi „kis” Bernie-nk lánya. Odanézett, és olyan megsemmisítő pillantást vetett rám, mintha ő lenne a császárnő, és én hódoljak be előtte, mert csak szürke kisegér vagyok. Olyan „felrugdosni való” természete van az egész csajnak. És ehhez még párosul egy fülsüketítően nyivákolós hang. Veri itt magát, hogy milyen nagy újságíró, és csakis apucinak köszönheti hogy bedugta a SkySporthoz. Még normális előképzettséged sincsen a riporterkedéshez, kiscsillag. Nem te termelted a spanyolviaszt. Istenem, mennyire utálom az ilyen embereket. Éppen az étterembe igyekeztem, amikor nekiütköztem valakinek:
- Héhahó! Lassíts a tempón Isabel!- mondta mosolyogva Fernando.
- Szia Ferni! Bocsi, csak siettem. Mizujs? Alig láttalak ezen a hétvégén.- örültem meg neki, és rámosolyogtam.
- Ez gondolom annak tudható be, hogy külön csapatnál vagyunk, nem?- mondta, de nem angolul beszélt, hanem átváltott olaszra. Csak néztem rá meredt szemekkel.
- Megártott a hőség Fer, hogy összekevered a nyelveket? Amúgy igazad van. – mosolyogtam rá.
- Nem, csak kíváncsi voltam a reakciódra, hogy reagálod le. Meglepődtél rendesen.- vigyorgott rám.
- Szakadj meg! Mi van itt? Mindenkire rájött az egész napos bolondéria? Roberttel se lehetett bírni reggel. – csúszott ki a számon.
- Nem lehetett bírni vele? Na, ez érdekel. Mit csináltatok?- érdeklődött kajánul.
- Aki kíváncsi hamar megöregszik. Annyit mondok, hogy „futóversenyt” rendeztünk egymás között. Bővebben és gondolom, majd még több infót megtudhatsz a másik illetékestől.- vigyorogtam rá.
- Ne csináld ezt velem Isa. Azt akarod, hogy 70 éves papaként versenyezzek a további életemben.- nézett rám nagy szemekkel.
- Egy tanácsom van: ne légy kíváncsi. Ahogy a férfiak pletykálkodását ismerem, még szerintem ma megtudsz mindent tőle. Ja és este találkozunk a póker partyn. Engem is el kell viselnetek majd.- vigyorogtam rá.
- Hahaha..röhög a vakbelem. Tényleg? Ennek örülök. Raq is jön szerintem. És nem vagy olyan szörnyű, hogy „el kelljen viselni” téged.- mosolygott.
- Még szerencse. Nekem lassan mennem kell, mert itt esek össze az éhségtől. Sok sikert neked Fernando!- megpusziltam, és mentem tovább.
A pilótaparádé megkezdődött, nekem meg kedvem szottyant megnézni a fiúkat, fogtam a szendvicsemet, és kiálltam nézelődni. Szinte én is ugyanúgy integettem nekik, mintha egy szurkoló lennék a százezres tömegből, de most ez esett jól. Fernando és Robert szokás szerint egymás mellett álltak, és amikor megláttak engem, nagyon elvigyorodott mind a kettő. A kivetítőn láttam, hogy végig nagyon elmélyültem dumálnak. A nyakamat rá, hogy én vagyis mi voltunk a téma, és Fernando be lett avatva:) Amikor szálltak le a platóról, Fernando nagyon sejtelmesen vigyorgott rám, és amikor mellém ért, halkan ezt mondta:
- Minden világos.- mosolygott és rám kacsintott. Így jöjjön be a lottó ötösöm, hogy megéreztem, mi a téma köztük:)
A verseny is elkezdődött. Elég unalmasan körözgettek a fiúk amikor történt egy baleset. Heikki Mercedese defektet kapott és nagy sebességgel a gumifalba csapódott, de úgy hogy csak a kocsi hátulja látszodott ki. Még a mi boxunk is elszörnyedt a baleset láttán. Mondjuk mi tapasztalatból tudjuk a dolgokat a tavalyi Kanada GP után… Heikki egyáltalán nem mozdult meg, így a safety car mellett a medicart is behívták. Kiszedték szegényt a kocsiból, de nagyon megrándulhatott a nyaka, meg úgy mindene, mert nem bírt lábra állni a srác, így hívták a mentőket. Sajnáltam a srácot, mert nagyon közvetlen és barátságos típus, annak ellenére hogy finn. Hordágyra rakták, de közben felmutatta az ujját, hogy minden rendben. Látszott a Merciseken, hogy nagy kő esett le a szívükről. Pár kör múlva Nicket megbüntették, mivel akkor jött ki tankolni, amikor zárva volt a boxutca. Ezt az új szabályt még az se érti aki kitalálta.- gondoltam a szemöldökömet húzogatva. Bernienek kezd elmenni az a maradék esze is….
A versenyt végül Kimi nyerte Massa és Lewis előtt. A mi „fiaink” mondhatni „rajt-cél” győzelmet arattak, mert olyan helyen fejezték be a versenyt, amilyen pozicioból indultak. Nem rossz ez, de még van mit dolgozni…
A futam után fél órával találkoztam a boxban az „emberemmel”. Kimerült volt nagyon. A boksz egyik csendes kis sarkában megöleltük és megcsókoltuk egymást, de Rob nagyon kedvetlen volt.
- Mi a baj?- kérdeztem aggódva.
- Egyszerűen lefárasztott a verseny. Ennyi.- mondta egykedvűen.
- Értem. És még mi a probléma?- kérdeztem, mert láttam rajta, hogy valami még bántja.
- Más semmi.- vonta meg a vállát, és elfordította a fejét, de magam felé fordítottam az arcát.
- Látom rajtad, hogy bánt még valami. Légy szíves, mondd el.- kérleltem.
- Egyszerűen nem megy a kocsi. Ennyi van benne. Pedig tudom, hogy lehetne jobb is, de nem értem, hogy akkor miért nem jobb. Pedig mindent megtesznek a fiúk.- fakadt ki.
- Sajnálom nagyon Rob. De ne add fel, mert lesz jobb is, higyj nekem. Még nagyon a szezon elején járunk, és folyamatosan fejlesztenek a fiúk. Rendben lesz minden.- mosolyogtam, megsimogattam az arcát, és szorosan átöleltem.
- Remélem. Köszönöm a biztatást. Fernandonak elmondtam a dolgokat.- nézett a szemembe, és mosolygott.
- Tudom. Nagyon kíváncsi volt már. Ő biztos nem fogja a dolgokat kikotyogni.- mondtam.
- Na hallod. Csak úgy bombázott a kérdéseivel fent. Igen, ezt én is tudom. Este 8-ra gyere Fernando szobájába mert ott lesz a póker.- mosolygott, megcsókolt, és elbúcsúztunk egymástól. Pár pilótával még készítettem riportot, aztán búcsút intettem a barcelonai pályának.
A szállodában átmentem apához beszélgetni, ő már pakolt, hogy elérje az esti gépet. Annyira nagy sietségben volt, hogy még se kérdezte én mikor indulok haza. Szerencsére…Nem akartam füllenteni neki,hogy vajon miért nem megyek ma haza. Csak annyit mondtam neki, hogy sajnos nem tudok a 2 hét alatt családlátogatásra menni, mert nagyon sok dolgom lesz. Ez történetesen igaz volt,tényleg el leszek havazva jövőhéten és utána is. Megértette, elbúcsúztunk egymástól, és sietett ki a reptérre.