Péntek reggel korán keltem, nem tudtam tovább aludni, ez lehet annak is köszönhető, hogy tegnap jó pár órát aludtam, és nem voltam túl fáradt. Elkészültem, felöltöztem, és rápillantva az órára, még mindig csak 7 órát mutatott. Ezt nevezem én koránkelésnek, ezt fel kell írnom, mert ilyet se sűrűn csinálok. –mondtam magamnak. Hirtelen egy ötlet ugrott be, és úgy döntöttem, megvalósítom. Robert szobája az 5.-iken volt, egy szinttel lejjebb az én szobámtól. Letrappoltam a lépcsőn, és bekopogtam az 523-ba. Választ nem kaptam, így benyitottam. Úgy látszik, hogy nem jött be az ötletem, hogy én ébresszen Robertet, ugyanis már talpon volt, és a konyhában kávézgatott.
- Isabel! Ezt a meglepetést!- lepődött meg.
- Szia Robert! Látod-látod. Csupa meglepetés vagyok. – nevettem rá, majd köszönésképpen megcsókoltam.
- Az biztos. Látom te is korán keltél.- mosolygott és megkaptam a „választ” a csókomra.
- Ez nem mindennapos dolog tőlem. Úgy terveztem, hogy én leszek az ébresztőd de látom, megelőztél.- mondtam és szomorúságot tettettem, amin csak mosolygott.
- Én mindig korán kelek, szóval ha tényleg te akarsz lenni az ébresztőm, arra még gyúrnod kell..vagy ébredjünk közösen.- vigyorgott kajánul.
- Na de drága uram, mire céloz?- vigyorogtam rá, és úgy tettem, mint aki nem ért semmit:)
- Nem is tudom…Majd később rájön, hölgyem- vigyorgott rám.
- Nagylány vagyok én már, tudom merről fúj a szél.- kacsintottam rá, és megpusziltam a homlokát.
- Ennek én csak örülni tudok, Isam. Mit csinálunk ma?- érdeklődött kedvesen.
- Ti elmentek szabadedzeni, én meg jegyzettömbbel a kezemben riportot csinálok a pilótákkal. Egyszóval dolgozni megyünk csillagom.- kacsintottam rá.
- Én nem a mai kötelező programra voltam kíváncsi, hanem hogy mi ketten mi csinálunk délután vagy este.- mondta cinkosan mosolyogva.
- Ja arra vagy kíváncsi.. Azzal kapcsolatban még semmilyen ihletem nincs. Meg különben is, tegnap én javasoltam a sétát, most rajtad a sor.- nevettem.
- Na jól van. Délelőtt kitalálok valamit, és majd értesítelek róla. Indulok borotválkozni, megvársz, aztán lemegyünk reggelizni.- mosolygott, és elindult a fürdőszoba felé, de visszatartottam.
- Eszedbe ne jusson megborotválkozni! Tökéletes ahogy vagy.- mondtam nevetve, ő csak értetlenül bámult rám.
- De Isa, muszáj, mert borostás vagyok.- mondta.
- Nem baj, én imádom, ha borostás vagy, szóval el lehet felejteni azt a borotvát.- mondtam, és egy puszit nyomtam az arcára.
- Hát rendben, ha neked így megfelelő. De remélem azt nem akarod, hogy a végén úgy nézzek ki, mint Nick?- vigyorgott.
- Isten ments, jóból is megárt a sok(k). Ha ezt Nick hallaná…- nevettem fel. Gyorsan rendbeszedte még magát, majd lementünk a hotel éttermébe ebédelni. Nem sokan voltak még ott, pár szerelőt, mérnököt láttam, és hamarosan betoppant Feipe a feleségével, Rafaval. Velük együtt költöttük el a reggelit, Felipe-t figyelmeztettem, hogy ma készüljön fel egy riportra velem, majd mindenki ment a dolgára.
A délelőtt unalmasan telt el, lassan csordogált az idő. Megvolt az első szabadedzés, a fiúk kicsit hátul végeztek, de semmi probléma. Ez még csak a szabadedzés, még be kell melegednie azoknak a kerekeknek:) Szegény Fernandot ilyenkor nagyon tudom sajnálni. 2 lépést nem tud megtenni a szurkolói miatt, valósággal szétszedik. Egyrészt nagyon nagy löketet tud adni a szurkolók mérhetetlen nagy szeretete, másrészt nagyon nagy átok is. Most Ferni a rosszabbik dolgot tapasztalja meg. Pár szurkoló azért gondolt Lewis barátunkra is, és nem éppen kellemes szövegű transzparenseket csináltak neki. Legszebb öröm a káröröm, én is mosolyogtam rajtuk, de néhányan túllőttek a célon, és kissé rasszista hangok is belekerültek a képbe. Ezt azért nem kéne gyerekek……
A szabadedzés után Robert magához hívott egy csendes kis sarokba és ecsetelt a mai közös programunkat:
- Na szóval kincsem, kigondoltam a mai programot kettőnknek. Vacsorázni fogunk. – mondta mosolyogva.
- Tényleg? Na ne mond. Ez a nagy program? Vacsorázni minden nap szoktunk.- vigyorogtam rá pajkosan.
- De dinka vagy. Hallgass végig, és megtudod a részleteket. Vacsorázni fogunk édes kettesben este 9-kor. De a pályát nem fogjuk elhagyni. Rádumáltam Alessandrot, a szakácsunkat, hogy este 9-kor csináljon egy 3 fogásos menüt csak 2 fő részére, és teremtsen idilli hangulatot a csapat éttermében.- mosolygott.
- Komolyan? Tündér vagy! Hogy tudtad rádumálni Sandrot? És hogy oldja meg, hogy csak ketten legyünk?- kérdeztem boldogan és a nyakába ugrottam.
- Sandro jófej srác, meg olasz. Tudja merről fúj a szél. Azt mondta, kitesz magáért. Megemlítette, ilyenkor már senki nem szokott lenni az étteremben, egyszerűen csak becsukja az ajtót.- válaszolta mosolyogva.
- Azt kérdezte, hogy kivel mész?- mondtam kissé aggódva.
- Rákérdezett, és én megmondtam a neved. De ne félj, Sandro se az a pletykás fajta, titokban fogja tartani, ebben biztos vagyok.- mondta, és megsimogatta az arcomat.
- Biztos? Nem egy életbiztosítás, hogy egyre több ember tudja már. Sose tudhatod, hogy nem rosszindulatból, de elszólják magukat.- sóhajtottam.
- Ne aggódj kérlek. Ismerem, és tudom, hogy ő nem fog „beárulni” minket.- nyugtatott le.
- Oké. Akkor 9-re legyek készen?- érdeklődtem kedvesen.
- Bizony ám.- De menjünk vissza dolgozni, mert nem a pihenésre kapjuk a fizut.- mosolygott, és elbúcsúztunk egymástól.
Boldogan mentem a Ferrari boxhoz riportot csinálni Felipevel. A riport alatt is főleg ezen járt az eszem, hihetetlen, hogy ezt el tudta intézni, jó, nem volt nehéz dolga, de akkor is. Monoton bólogattam arra, amit Felipe mondott: kicsit csalódott, hogy nem megy a kocsi, reméli, hogy hamarosan megjavulnak, és a csapat is kitesz magáért, meg a csapatfőnök is biztatja. Szorgalmasan jegyzeteltem, kicsit tőmondatokban írtam, de most nem volt túl sok kedvem sokat írni, majd összerakom a cikket ezután. Elköszöntem tőle, „elkaptam” még pár pilótát, aztán leültem cikket írni a riportokból. Teljesen belefeledkeztem a munkába, csak ütögettem a billentyűket, viszont nem láttam, hogy konkrétan mit írok le, mert százfelé voltak a gondolataim. De sikerült befejeznem még a 2. szabadedzés kezdete előtt, elküldtem a főnöknek, aki visszaírt, hogy 1 óra múlva felrakják a cikket az újság honlapjára. Szerettem, hogy ilyen gyorsan dolgoznak, meg egy jó nevű lapnál dolgozom, akik nemcsak nézik az autósportot, hanem értik is. Elkezdődött a 2. szabadedzés is, a fiúk előrébb léptek az elsőhöz képest:) Kicsit beszélgettem apával a mai napról, sajnos nem sokáig, mert rengeteg dolga volt. Hát igen, ilyenkor nem a családaz első, de maximálisan meg tudom érteni, ezért igyekszünk kihasználni a versenyhétvégék közötti időt, hogy együtt lehessünk a családdal. Éppen ebédelni készültem, amikor látom, hogy Felipe nagy iramban tart felém mérges ábrázattal, laptoppal a kezében.
- Isabel, beszélnünk kell azonnal!- mondta feszülten.
- Mondjad Felipe, mi a gond?- kérdeztem.
- Mit írtál te le a cikkedben? Hogy kritizáltam a csapatot, meg a csapatvezetést, mert nem jó a kocsi? Még véletlenül se mondtam ilyet! Honnan szedted ezeket?- vádolt meg. Teljesen ledöbbentem, azt se tudtam miről beszél. Rákérdeztem, és megmutatta a gépen a cikket. Azt hittem szívinfarktust kapok a helyszínen. Tényleg azt írtam bele a cikkben, hogy Massa a csapatot hibáztatja a rossz teljesítményéért. Magamon is megdöbbentem, hogy hogyan tudtam, ezt leírni, amikor írásos bizonyítékaim vannak arról, hogy a jegyzetfüzetembe teljesen mást írtam le. Megmutattam neki a jegyzetemet, de ez sem hatotta meg.
- Isa, látom, hogy mást írtál le a füzetedbe, de a kész cikk egész más tészta. Hogy tudtad ennyire kiforgatni a szavaimat?- kérdezte mérgesen.
- Felipe, én nem akartam. Tényleg. Előttem volt a jegyzetem, és abból írtam meg a kész cikket, teljesen máshol járhattam, amikor ezt a cikket írtam.- mondtam sajnálkozó hangoló.
- Abban biztos vagyok. Hab a tortán, hogy ezt elolvasta Domenicali is, és kicsit kérdőre vont ezért, és össze is vitatkoztunk ezen. Azt hittem, hogy te azon kivételes újságírók közé tartozol, akik normálisak, és nemcsak a szenzációra hajtanak. Nagyon szeretem a cikkeidet, de a mostanit egyszerűen nem tudom hova rakni. Mindegy, hagyjuk.- legyintett egyet mérgesen sarkon fordult, és elviharzott.
Utána akartam kiáltani, hogy nagyon sajnálom, de egy hang nem jött ki a torkomon. Csak álltam ott, és a sírás kerülgetett. Ebben a percben szólalt meg a mobilom. A főnököm volt az, és nem túlzok, ha azt mondom, hogy a fejemet ordibálta le a telefonon keresztül. Elmondása szerint a Ferrari sajtófőnöke felhívta és magyarázatot követelt a cikk miatt. Próbált kimenteni, és megígérte neki, hogy mindenképpen elnézést fog a lap és én is kérni a kellemetlenségek miatt. De én nem úsztam meg a letolást, nagy nehezen elmagyaráztam neki, hogy mi történt, és sűrűn bocsánatot kértem, és megígértem, hogy még ma kész lesz a bocsánatkérő szép üzenet. Kicsit megenyhült, de az én lelkiismeret-furdalásomon ez nem sokat segített. Csak tengtem-lengtem a boxutcában, csak a testem volt jelen, de teljesen máshol jártam. Hogy még jobb legyen a kedvem, félóra múlva apa is magához hívatott. Nagyszerű, megkapom a mai 3. fejmosásomat is- gondoltam keserűen.
- Domenicalival összefutottam, és érdekes dolgokat mesélt rólad. Pontosabban a mai teljesítményedről. Beavatsz a részletekbe?- kérdezte idegesen. Elmondtam neki a helyzetet, ő végig csak a fejét csóválta, és csúnyán nézett.
- Hogy tudtál egy teljesen más cikket leírni, mint amit Massa mondott. Elképzelni se tudom, hol jártál,amikor ezt a cikket írtad.- mondta megrovón.
- Hidd el apa, én sem tudom, mi ütött belém, jóvá fogom tenni ezt a hibámat. Nagyon sajnálom.- mondtam, pedig tudtam, hogy tényleg nem ott járt az eszem, hanem túlságosan is jókedvű voltam a ma este miatt, és kicsit „zizi” lettem:)
- A sajnálkozással nem sokra mész, lányom. Az Istenért, nőjjél már fel végre. Bocsánatot fogsz kérni Massától és Domenicalitól is. Mellesleg megjegyzem, hogy túl sok időt töltesz mostanában Roberttel. Tudtad, hogy nemrég szakított Edytával?- kérdezte.
- Rendben apa, még ma bocsánatot kérek tőlük, ne aggódj. És igenis felnőttem, ez egy egyszeri eset volt, nem fordul elő többet. És hogy válaszoljak a kérdésedre, igen tudtam, hogy szétmentek Roberték, csak nem tudom, hogy neked mi a bajod azzal, hogy sok időt töltök vele. Nagyon jó barátok vagyunk- válaszoltam, pontosabban füllentettem neki. Nem voltam büszke rá, de ez „kegyes” hazugság volt a részemről.
- Remélem is. Nincs semmi bajom vele, csak nem akarom, hogy esetleg veled akarná elfelejteni a barátnőjét. Tudom Robert nem ilyen, de nem árt az óvatosság.- mondta, és én kényszerből elmosolyogtam magam.
- Most azonnal megyek bocsánatot kérni tőlük. Köszönöm apa a fejmosást, észhez tértem.- mondtam félmosollyal az arcomon, majd elbúcsúztam tőle, és a Ferrarihoz indultam.
A Roberttel kapcsolatos kijelentései apának kicsit szíven ütöttek. Nem is kicsit..nagyon. Ezek szerint feltűnt neki pár dolog, de szerencsére nem gyanakszik..még. Így sokkal nehezebb lesz neki később elmondani a helyzetet. Nem tudom, hogy mikor, és hogyan álljak elé. Abban viszont nem volt igaza, hogy Robert csak a barátnőjét akarná elfelejteni velem, mert látom a dolgokat, és tudom, hogy ez nem így van. Sokkal hamarabb szakítottak, mielőtt mi összejöttünk volna, meg észreveszem valakin, ha valami nem stimmel. Nem lesz egy könnyű menet apával elfogadtatni a dolgot…Akkor még fogalmam sem volt, hogy mennyire nehéz lesz…
A Ferrari boxban pont összefutottam Domenicalival, de Massát nem láttam sehol.
- Signor Domenicali! Ráérne egy percre?- kérdeztem tőle olaszul.
- Igen, tessék. Mit parancsol?- kérdezte kedvesen.
- Szóval az a helyzet, hogy a mai cikkről szeretnék Önnel beszélni. Ugyanis én vagyok a „bűnös” a cikket illetően. Az én hibám minden. Elnézést a kellemetlenségekért, nagyon röstellem a dolgot, nem szokott ilyen előfordulni. Ez volt az első és utulsó alkalom.- mondtam leszegett fejjel.
- Az biztos, hogy nagyon meglepődtünk a cikkén, Ms. Theissen. Negatív értelemben. Remélem okkult az esteből, és máskor nem fog ilyen előfordulni. A kis vitánkkal Felipevel meg ne aggódjon megbeszéltük a dolgokat.- mosolygott rám.
- Ígérem, nem fog többet előfordulni, ezentúl nagyon odafigyelek, hogy mit írok le. Nem tudja véletlenül, hogy még mindig haragszik rám Massa? Tőle is szeretnék bocsánatot kérni, csak nem látom.- mondtam.
- Kicsit még dúl-fúl, de le fog higgadni, én is beszélek kicsit a lelkére. Nem is tudtam, hogy tud olaszul.- mosolygott rám.
- Nagyon szépen köszönöm, uram. Igen, még az egyetem alatt tanultam meg. Nekem most mennem kell, és nagyon szépen köszönöm uram, hogy megbocsátot.- mondtam és eljöttem tőlük.
Örültem, hogy Domenicali ilyen rendes volt velem, de az kicsit még bánott, hogy Felipe még haragszik rám. Remélem, tud hatni rá a főnöke, és megbocsát, nem akarom sutba vágni a jó kapcsolatot vele.
Nem volt sok dolgom, meg a mai nap után inkább egy betűt nem írok le, felhívtam a főnököt, és elmondtam neki a dolgokat, és megígértem, hogy a holnapi nap, írok egy bocsánatkérő levelet a lapba. Leültem az egyik kerékre, ami ott volt a boxban, és elkezdtem játszani a gépen, hogy lekössem a gondolataimat. Nem tudom meddig lehettem ott, de valaki egyszer csak megszólított:
- Úgy ülsz itt kincsem, mint akit ideraktak.- mosolygott rám Robert, mellém ült, és megfogta a kezem.
- Szia! Lekötöm magam kicsit. Nagyon de nagyon rossz volt a mai napom. Gondolom, mindent tudsz.- mondtam szomorúan.
- Igen, tudom a dolgokat. Előfordul az ilyen, emberek vagyunk. Meg ebben a világban sajnos számolni kell azzal a ténnyel, hogy a legtöbb újságíró kiforgatja a szavaidat. Tapasztalatból mondom. Massa nem rád haragudott biztos, hanem neki is tele van a hócipője az újságírokkal. Nem esett neki jól, hogy pont te írtál egy ilyen cikket, de idővel megbékél, mert tudja, hogy a jó újságírók közé tartozol. Fogadni merek, hogy holnapra el is felejti az egészét, és fátylat borítottok rá.- vigasztalt, és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Tündér vagy, hogy így meg tudsz vigasztalni. Köszi szépen. Én is remélem, hogy megenyhül, hiszen ő is tudja, hogy nem szándékos volt.- és elmosolyodtam.
- Csak nem egy kis mosolyt láttam az előbb az arcodon? Gyerünk, gyerünk, elő azzal a szép mosolyoddal, és tessék elfelejteni a mai napot. Ugye azért áll még a vacsora?- kérdezte.
- Nem tudom. Annyira nincs most kedvem semmihez. Nem lennék egy jó társaság.- mondtam.
- Nekem mindig jó táraság vagy. Kérlek, Isam, már minden le van beszélve. Egy jókedvű vacsora lenne, egy kis búfelejtő.- mosolygott rám.
- Majd meglátom. De időben értesítelek róla. Most mennem kell, eszek valamit, mert alig ettem ma.- mondtam, megcsókoltam és távoztam.
Az étteremben csak úgy néztek, amikor telepakoltam a tányéromat. Hát még akkor kerekedett ki a szemük, hogy mindent bepusztítottam a tányérról. Úgy csinálnak, mintha nem láttak volna farkaséhes embert. A vacsorán vaciláltam, hogy elmenjek.e, de úgy döntöttem elmegyek, hiszen sok munkát fektetett bele Robert és Sandro. Olyan aranyos volt, az étteremben rámkacsintott amikor a kaját kértem tőle. Na igen, pár óra múlva találkozunk:)
- Isabel! Ezt a meglepetést!- lepődött meg.
- Szia Robert! Látod-látod. Csupa meglepetés vagyok. – nevettem rá, majd köszönésképpen megcsókoltam.
- Az biztos. Látom te is korán keltél.- mosolygott és megkaptam a „választ” a csókomra.
- Ez nem mindennapos dolog tőlem. Úgy terveztem, hogy én leszek az ébresztőd de látom, megelőztél.- mondtam és szomorúságot tettettem, amin csak mosolygott.
- Én mindig korán kelek, szóval ha tényleg te akarsz lenni az ébresztőm, arra még gyúrnod kell..vagy ébredjünk közösen.- vigyorgott kajánul.
- Na de drága uram, mire céloz?- vigyorogtam rá, és úgy tettem, mint aki nem ért semmit:)
- Nem is tudom…Majd később rájön, hölgyem- vigyorgott rám.
- Nagylány vagyok én már, tudom merről fúj a szél.- kacsintottam rá, és megpusziltam a homlokát.
- Ennek én csak örülni tudok, Isam. Mit csinálunk ma?- érdeklődött kedvesen.
- Ti elmentek szabadedzeni, én meg jegyzettömbbel a kezemben riportot csinálok a pilótákkal. Egyszóval dolgozni megyünk csillagom.- kacsintottam rá.
- Én nem a mai kötelező programra voltam kíváncsi, hanem hogy mi ketten mi csinálunk délután vagy este.- mondta cinkosan mosolyogva.
- Ja arra vagy kíváncsi.. Azzal kapcsolatban még semmilyen ihletem nincs. Meg különben is, tegnap én javasoltam a sétát, most rajtad a sor.- nevettem.
- Na jól van. Délelőtt kitalálok valamit, és majd értesítelek róla. Indulok borotválkozni, megvársz, aztán lemegyünk reggelizni.- mosolygott, és elindult a fürdőszoba felé, de visszatartottam.
- Eszedbe ne jusson megborotválkozni! Tökéletes ahogy vagy.- mondtam nevetve, ő csak értetlenül bámult rám.
- De Isa, muszáj, mert borostás vagyok.- mondta.
- Nem baj, én imádom, ha borostás vagy, szóval el lehet felejteni azt a borotvát.- mondtam, és egy puszit nyomtam az arcára.
- Hát rendben, ha neked így megfelelő. De remélem azt nem akarod, hogy a végén úgy nézzek ki, mint Nick?- vigyorgott.
- Isten ments, jóból is megárt a sok(k). Ha ezt Nick hallaná…- nevettem fel. Gyorsan rendbeszedte még magát, majd lementünk a hotel éttermébe ebédelni. Nem sokan voltak még ott, pár szerelőt, mérnököt láttam, és hamarosan betoppant Feipe a feleségével, Rafaval. Velük együtt költöttük el a reggelit, Felipe-t figyelmeztettem, hogy ma készüljön fel egy riportra velem, majd mindenki ment a dolgára.
A délelőtt unalmasan telt el, lassan csordogált az idő. Megvolt az első szabadedzés, a fiúk kicsit hátul végeztek, de semmi probléma. Ez még csak a szabadedzés, még be kell melegednie azoknak a kerekeknek:) Szegény Fernandot ilyenkor nagyon tudom sajnálni. 2 lépést nem tud megtenni a szurkolói miatt, valósággal szétszedik. Egyrészt nagyon nagy löketet tud adni a szurkolók mérhetetlen nagy szeretete, másrészt nagyon nagy átok is. Most Ferni a rosszabbik dolgot tapasztalja meg. Pár szurkoló azért gondolt Lewis barátunkra is, és nem éppen kellemes szövegű transzparenseket csináltak neki. Legszebb öröm a káröröm, én is mosolyogtam rajtuk, de néhányan túllőttek a célon, és kissé rasszista hangok is belekerültek a képbe. Ezt azért nem kéne gyerekek……
A szabadedzés után Robert magához hívott egy csendes kis sarokba és ecsetelt a mai közös programunkat:
- Na szóval kincsem, kigondoltam a mai programot kettőnknek. Vacsorázni fogunk. – mondta mosolyogva.
- Tényleg? Na ne mond. Ez a nagy program? Vacsorázni minden nap szoktunk.- vigyorogtam rá pajkosan.
- De dinka vagy. Hallgass végig, és megtudod a részleteket. Vacsorázni fogunk édes kettesben este 9-kor. De a pályát nem fogjuk elhagyni. Rádumáltam Alessandrot, a szakácsunkat, hogy este 9-kor csináljon egy 3 fogásos menüt csak 2 fő részére, és teremtsen idilli hangulatot a csapat éttermében.- mosolygott.
- Komolyan? Tündér vagy! Hogy tudtad rádumálni Sandrot? És hogy oldja meg, hogy csak ketten legyünk?- kérdeztem boldogan és a nyakába ugrottam.
- Sandro jófej srác, meg olasz. Tudja merről fúj a szél. Azt mondta, kitesz magáért. Megemlítette, ilyenkor már senki nem szokott lenni az étteremben, egyszerűen csak becsukja az ajtót.- válaszolta mosolyogva.
- Azt kérdezte, hogy kivel mész?- mondtam kissé aggódva.
- Rákérdezett, és én megmondtam a neved. De ne félj, Sandro se az a pletykás fajta, titokban fogja tartani, ebben biztos vagyok.- mondta, és megsimogatta az arcomat.
- Biztos? Nem egy életbiztosítás, hogy egyre több ember tudja már. Sose tudhatod, hogy nem rosszindulatból, de elszólják magukat.- sóhajtottam.
- Ne aggódj kérlek. Ismerem, és tudom, hogy ő nem fog „beárulni” minket.- nyugtatott le.
- Oké. Akkor 9-re legyek készen?- érdeklődtem kedvesen.
- Bizony ám.- De menjünk vissza dolgozni, mert nem a pihenésre kapjuk a fizut.- mosolygott, és elbúcsúztunk egymástól.
Boldogan mentem a Ferrari boxhoz riportot csinálni Felipevel. A riport alatt is főleg ezen járt az eszem, hihetetlen, hogy ezt el tudta intézni, jó, nem volt nehéz dolga, de akkor is. Monoton bólogattam arra, amit Felipe mondott: kicsit csalódott, hogy nem megy a kocsi, reméli, hogy hamarosan megjavulnak, és a csapat is kitesz magáért, meg a csapatfőnök is biztatja. Szorgalmasan jegyzeteltem, kicsit tőmondatokban írtam, de most nem volt túl sok kedvem sokat írni, majd összerakom a cikket ezután. Elköszöntem tőle, „elkaptam” még pár pilótát, aztán leültem cikket írni a riportokból. Teljesen belefeledkeztem a munkába, csak ütögettem a billentyűket, viszont nem láttam, hogy konkrétan mit írok le, mert százfelé voltak a gondolataim. De sikerült befejeznem még a 2. szabadedzés kezdete előtt, elküldtem a főnöknek, aki visszaírt, hogy 1 óra múlva felrakják a cikket az újság honlapjára. Szerettem, hogy ilyen gyorsan dolgoznak, meg egy jó nevű lapnál dolgozom, akik nemcsak nézik az autósportot, hanem értik is. Elkezdődött a 2. szabadedzés is, a fiúk előrébb léptek az elsőhöz képest:) Kicsit beszélgettem apával a mai napról, sajnos nem sokáig, mert rengeteg dolga volt. Hát igen, ilyenkor nem a családaz első, de maximálisan meg tudom érteni, ezért igyekszünk kihasználni a versenyhétvégék közötti időt, hogy együtt lehessünk a családdal. Éppen ebédelni készültem, amikor látom, hogy Felipe nagy iramban tart felém mérges ábrázattal, laptoppal a kezében.
- Isabel, beszélnünk kell azonnal!- mondta feszülten.
- Mondjad Felipe, mi a gond?- kérdeztem.
- Mit írtál te le a cikkedben? Hogy kritizáltam a csapatot, meg a csapatvezetést, mert nem jó a kocsi? Még véletlenül se mondtam ilyet! Honnan szedted ezeket?- vádolt meg. Teljesen ledöbbentem, azt se tudtam miről beszél. Rákérdeztem, és megmutatta a gépen a cikket. Azt hittem szívinfarktust kapok a helyszínen. Tényleg azt írtam bele a cikkben, hogy Massa a csapatot hibáztatja a rossz teljesítményéért. Magamon is megdöbbentem, hogy hogyan tudtam, ezt leírni, amikor írásos bizonyítékaim vannak arról, hogy a jegyzetfüzetembe teljesen mást írtam le. Megmutattam neki a jegyzetemet, de ez sem hatotta meg.
- Isa, látom, hogy mást írtál le a füzetedbe, de a kész cikk egész más tészta. Hogy tudtad ennyire kiforgatni a szavaimat?- kérdezte mérgesen.
- Felipe, én nem akartam. Tényleg. Előttem volt a jegyzetem, és abból írtam meg a kész cikket, teljesen máshol járhattam, amikor ezt a cikket írtam.- mondtam sajnálkozó hangoló.
- Abban biztos vagyok. Hab a tortán, hogy ezt elolvasta Domenicali is, és kicsit kérdőre vont ezért, és össze is vitatkoztunk ezen. Azt hittem, hogy te azon kivételes újságírók közé tartozol, akik normálisak, és nemcsak a szenzációra hajtanak. Nagyon szeretem a cikkeidet, de a mostanit egyszerűen nem tudom hova rakni. Mindegy, hagyjuk.- legyintett egyet mérgesen sarkon fordult, és elviharzott.
Utána akartam kiáltani, hogy nagyon sajnálom, de egy hang nem jött ki a torkomon. Csak álltam ott, és a sírás kerülgetett. Ebben a percben szólalt meg a mobilom. A főnököm volt az, és nem túlzok, ha azt mondom, hogy a fejemet ordibálta le a telefonon keresztül. Elmondása szerint a Ferrari sajtófőnöke felhívta és magyarázatot követelt a cikk miatt. Próbált kimenteni, és megígérte neki, hogy mindenképpen elnézést fog a lap és én is kérni a kellemetlenségek miatt. De én nem úsztam meg a letolást, nagy nehezen elmagyaráztam neki, hogy mi történt, és sűrűn bocsánatot kértem, és megígértem, hogy még ma kész lesz a bocsánatkérő szép üzenet. Kicsit megenyhült, de az én lelkiismeret-furdalásomon ez nem sokat segített. Csak tengtem-lengtem a boxutcában, csak a testem volt jelen, de teljesen máshol jártam. Hogy még jobb legyen a kedvem, félóra múlva apa is magához hívatott. Nagyszerű, megkapom a mai 3. fejmosásomat is- gondoltam keserűen.
- Domenicalival összefutottam, és érdekes dolgokat mesélt rólad. Pontosabban a mai teljesítményedről. Beavatsz a részletekbe?- kérdezte idegesen. Elmondtam neki a helyzetet, ő végig csak a fejét csóválta, és csúnyán nézett.
- Hogy tudtál egy teljesen más cikket leírni, mint amit Massa mondott. Elképzelni se tudom, hol jártál,amikor ezt a cikket írtad.- mondta megrovón.
- Hidd el apa, én sem tudom, mi ütött belém, jóvá fogom tenni ezt a hibámat. Nagyon sajnálom.- mondtam, pedig tudtam, hogy tényleg nem ott járt az eszem, hanem túlságosan is jókedvű voltam a ma este miatt, és kicsit „zizi” lettem:)
- A sajnálkozással nem sokra mész, lányom. Az Istenért, nőjjél már fel végre. Bocsánatot fogsz kérni Massától és Domenicalitól is. Mellesleg megjegyzem, hogy túl sok időt töltesz mostanában Roberttel. Tudtad, hogy nemrég szakított Edytával?- kérdezte.
- Rendben apa, még ma bocsánatot kérek tőlük, ne aggódj. És igenis felnőttem, ez egy egyszeri eset volt, nem fordul elő többet. És hogy válaszoljak a kérdésedre, igen tudtam, hogy szétmentek Roberték, csak nem tudom, hogy neked mi a bajod azzal, hogy sok időt töltök vele. Nagyon jó barátok vagyunk- válaszoltam, pontosabban füllentettem neki. Nem voltam büszke rá, de ez „kegyes” hazugság volt a részemről.
- Remélem is. Nincs semmi bajom vele, csak nem akarom, hogy esetleg veled akarná elfelejteni a barátnőjét. Tudom Robert nem ilyen, de nem árt az óvatosság.- mondta, és én kényszerből elmosolyogtam magam.
- Most azonnal megyek bocsánatot kérni tőlük. Köszönöm apa a fejmosást, észhez tértem.- mondtam félmosollyal az arcomon, majd elbúcsúztam tőle, és a Ferrarihoz indultam.
A Roberttel kapcsolatos kijelentései apának kicsit szíven ütöttek. Nem is kicsit..nagyon. Ezek szerint feltűnt neki pár dolog, de szerencsére nem gyanakszik..még. Így sokkal nehezebb lesz neki később elmondani a helyzetet. Nem tudom, hogy mikor, és hogyan álljak elé. Abban viszont nem volt igaza, hogy Robert csak a barátnőjét akarná elfelejteni velem, mert látom a dolgokat, és tudom, hogy ez nem így van. Sokkal hamarabb szakítottak, mielőtt mi összejöttünk volna, meg észreveszem valakin, ha valami nem stimmel. Nem lesz egy könnyű menet apával elfogadtatni a dolgot…Akkor még fogalmam sem volt, hogy mennyire nehéz lesz…
A Ferrari boxban pont összefutottam Domenicalival, de Massát nem láttam sehol.
- Signor Domenicali! Ráérne egy percre?- kérdeztem tőle olaszul.
- Igen, tessék. Mit parancsol?- kérdezte kedvesen.
- Szóval az a helyzet, hogy a mai cikkről szeretnék Önnel beszélni. Ugyanis én vagyok a „bűnös” a cikket illetően. Az én hibám minden. Elnézést a kellemetlenségekért, nagyon röstellem a dolgot, nem szokott ilyen előfordulni. Ez volt az első és utulsó alkalom.- mondtam leszegett fejjel.
- Az biztos, hogy nagyon meglepődtünk a cikkén, Ms. Theissen. Negatív értelemben. Remélem okkult az esteből, és máskor nem fog ilyen előfordulni. A kis vitánkkal Felipevel meg ne aggódjon megbeszéltük a dolgokat.- mosolygott rám.
- Ígérem, nem fog többet előfordulni, ezentúl nagyon odafigyelek, hogy mit írok le. Nem tudja véletlenül, hogy még mindig haragszik rám Massa? Tőle is szeretnék bocsánatot kérni, csak nem látom.- mondtam.
- Kicsit még dúl-fúl, de le fog higgadni, én is beszélek kicsit a lelkére. Nem is tudtam, hogy tud olaszul.- mosolygott rám.
- Nagyon szépen köszönöm, uram. Igen, még az egyetem alatt tanultam meg. Nekem most mennem kell, és nagyon szépen köszönöm uram, hogy megbocsátot.- mondtam és eljöttem tőlük.
Örültem, hogy Domenicali ilyen rendes volt velem, de az kicsit még bánott, hogy Felipe még haragszik rám. Remélem, tud hatni rá a főnöke, és megbocsát, nem akarom sutba vágni a jó kapcsolatot vele.
Nem volt sok dolgom, meg a mai nap után inkább egy betűt nem írok le, felhívtam a főnököt, és elmondtam neki a dolgokat, és megígértem, hogy a holnapi nap, írok egy bocsánatkérő levelet a lapba. Leültem az egyik kerékre, ami ott volt a boxban, és elkezdtem játszani a gépen, hogy lekössem a gondolataimat. Nem tudom meddig lehettem ott, de valaki egyszer csak megszólított:
- Úgy ülsz itt kincsem, mint akit ideraktak.- mosolygott rám Robert, mellém ült, és megfogta a kezem.
- Szia! Lekötöm magam kicsit. Nagyon de nagyon rossz volt a mai napom. Gondolom, mindent tudsz.- mondtam szomorúan.
- Igen, tudom a dolgokat. Előfordul az ilyen, emberek vagyunk. Meg ebben a világban sajnos számolni kell azzal a ténnyel, hogy a legtöbb újságíró kiforgatja a szavaidat. Tapasztalatból mondom. Massa nem rád haragudott biztos, hanem neki is tele van a hócipője az újságírokkal. Nem esett neki jól, hogy pont te írtál egy ilyen cikket, de idővel megbékél, mert tudja, hogy a jó újságírók közé tartozol. Fogadni merek, hogy holnapra el is felejti az egészét, és fátylat borítottok rá.- vigasztalt, és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Tündér vagy, hogy így meg tudsz vigasztalni. Köszi szépen. Én is remélem, hogy megenyhül, hiszen ő is tudja, hogy nem szándékos volt.- és elmosolyodtam.
- Csak nem egy kis mosolyt láttam az előbb az arcodon? Gyerünk, gyerünk, elő azzal a szép mosolyoddal, és tessék elfelejteni a mai napot. Ugye azért áll még a vacsora?- kérdezte.
- Nem tudom. Annyira nincs most kedvem semmihez. Nem lennék egy jó társaság.- mondtam.
- Nekem mindig jó táraság vagy. Kérlek, Isam, már minden le van beszélve. Egy jókedvű vacsora lenne, egy kis búfelejtő.- mosolygott rám.
- Majd meglátom. De időben értesítelek róla. Most mennem kell, eszek valamit, mert alig ettem ma.- mondtam, megcsókoltam és távoztam.
Az étteremben csak úgy néztek, amikor telepakoltam a tányéromat. Hát még akkor kerekedett ki a szemük, hogy mindent bepusztítottam a tányérról. Úgy csinálnak, mintha nem láttak volna farkaséhes embert. A vacsorán vaciláltam, hogy elmenjek.e, de úgy döntöttem elmegyek, hiszen sok munkát fektetett bele Robert és Sandro. Olyan aranyos volt, az étteremben rámkacsintott amikor a kaját kértem tőle. Na igen, pár óra múlva találkozunk:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése