Mi? Pont most kell Bernbe
mennünk? Nem tudtál volna hamarabb szólni?- kérdeztem mérgesen Timtől. Ez a
mondat hétfő délelőtt hangzott el az irodában. Drágalátos főnököm kitalálta,
hogy menjünk el valami média konferenciára. A bökkenő csak az, hogy 2 napot
lennénk ott, és csak szerda délután érnénk haza. Így lőttek az olaszországi
kirándulásomnak…
- Bocsánat Isabel, de nekem is reggel szóltak az illetékesek. Nekem sincs nagy kedvem menni, de ezt már hónapokkal ezelőtt megbeszéltük, hogy megyünk, csak most szóltak az időpontot illetően.- válaszolta Tim.
- Ők is jópofák. Egy nappal előtte szólnak az embernek, hogy másnapra legyél ott. Nekem programom lett volna szerdára. Olaszországba mentem volna.- mondtam letörten.
- Tényleg? De jó dolgod van. Mit csináltál volna Olaszban?- kérdezte kíváncsian Tim.
- Robert díjat kap, és szerettem volna a helyszínen lenni, hogy egy cikket írjak erről.- válaszoltam neki. Timet nem akartam beleavatni a dolgok állásába. Még.
- Értem. Sajnálom, hogy nem tudsz elmenni, de nem olyan fontos most az a cikk.- biztatott. Bólogattam, de magamban hozzáfűztem, hogy nekem nagyon is fontos lett volna hogy Olaszországba menjek.
- Akkor holnap mikor indulunk? És lesz valami különleges alkalom esetleg, vacsora, bál. Csak azért kérdem, hogy úgy készüljek ruházatilag.- mondtam.
- Nem lesz semmi olyan esemény, amire esetleg nagyon ki kéne csípni magunkat. Előadások lesznek, egy kis pofavizit, meg vacsora a végén.- válaszolta Tim.
- És a drága „barátosném” Kristin is ott lesz?- kérdeztem gúnyosan.
- Nyugodj meg, nem lesz ott. Valami teniszverseny van Madridban, és ott van egész héten.- mondta mosolyogva Tim. Hurráá.. Egy darabig nyugtom lesz tőle. Timmel még beszélgettünk a hétvégi munkámról, mondta, hogy ő úgy jelenteti meg a cikket, ahogy leírtam, ha Kristin szólna, csak bízzam rá.
Megköszöntem a segítségét, és szomorúan távoztam az épületből. Ez a nap pocsékan kezdődik. Ez a hír most úgy betett nálam, hogy semmihez nem volt kedvem. Elmentem bevásárolni, de csak bámultam kifelé a fejemből a pultoknál. Hazamentem, kimostam azokat a ruhákat, amiket az útra viszek, meg nagyjából összeraktam a dolgokat, de alapjáraton semmihez nem volt kedvem. Délután felhívtam Robertet, hogy közöljem vele a rossz hírt.
- Szia kicsim! Mi újság van? Hogy vagy?- kérdezte Rob jókedvűen.
- Szia cicám! Jól vagyok. Viszont van egy rossz hírem.- mondtam letörten.
- Valami baj van?- aggódott Robert.
- Nem.. illetve igen.. Mindegy. Szóval az a helyzet, hogy nem tudok veled Faenzában veled lenni a díjátadón. Most mondta a főnököm, hogy holnap Bernbe kell utaznom a csapattal valami konferenciára. És csak szerda délután jövünk haza. Nagyon el szerettem volna menni Olaszországba, csak közbeszólt ez a hülye konferencia.- mondtam letörten.
- Sajnálom én is nagyon. De ne légy szomorú, kérlek. Én is csak megyek meg jövök. Nem dőlt össze a világ. Az ilyen sajnos benne van a pakliban. Én is nagyon szerettem volna, ha itt vagy velem, de megértem. – próbált lelket önteni belém Rob, de neki is szomorú volt a hangja.
- Tudom, de úgy készültem már rá. És azok is csak most tudtak szólni, hogy másnap legyen itt mindenki Bernbe. Mindegy, ez a szervezés hiányát mutatja. Azért érezd magad jól Faenzában, és mégegyszer gratulálok. Azért a díjat majd mutasd meg Monacoban.- mondtam mosolyogva.
- Mindenképpen elviszem. Az lesz az első neked megmutatni. Neked meg jó utat, meg kitartást a konferenciához. Minden nap hívni foglak. És ne csüggedj. Előfordul az ilyesmi.- mondta kedvesen.
- Köszi szépen. Kitartás az kell hozzá. A hátam közepére se kívánom. Ajánlom is azokat a napi hívásokat.- nevettem.
- Végre jobb kedved lett egy kicsit. Most mennem kell, légy jó, vigyázz magadra. Szeretlek kicsim. Csókollak.- mondta Rob.
- Te is vigyázz magadra, és jó szórakozást a díjátadóhoz. Én is, csóközön neked.- mondtam, majd vonalat bontottunk.
Kicsit jobb kedvem lett a nap hátralévő részében, örültem, hogy Rob ilyen megértő volt. összepakoltam a szükséges dolgokat, és ruhákat, majd korán lefeküdtem, hiszen reggel 7-kor indultunk Bernbe.
Másnap reggel kómásan és álmosan gyülekeztünk a busz előtt. Összesen 20-an voltunk hivatalosak erre a konferenciára, az odaút viszont nagyon jól eltelt, annyit hülyéskedtünk meg röhögtünk a többiekkel, Kristint az egyik srác fantasztikusan ki tudta parodizálni, pontosan olyan pofákat vágott, mint ő. Jó kis munkaközösséget alkotunk azért, leszámítva 1-2 embert ugyebár. Odaérve lecuccoltunk a szállodába, majd a szervezők körbevezettek minket a városban. Nem mondom, nagyon szép város Bern, az óvárosa meg egyszerűen gyönyörű. Ellaknék itt, de túlságosan megszoktam Genfet már. A városnézés után megebédeltünk, majd elkezdődöttek az előadások. 1-2 érdekes volt, de a többin majdnem bealudtam. Csupa unalmas kockafej… A keddi napon is eseménytelenül telt el, előadás, előadás hátán, pozítivum, hogy isteni kajákat szolgáltak fel nekünk. És más városokból érkezett kollégákkal is megismerkedtünk, és jól elbeszélgettünk velük. A záró vacsora után felhívtam Robot, és egy órán keresztül dumáltunk. Már ott volt Faenzában, a kocsit majd másnap reggel viszik oda. Szinte elképzeltem magam elé annak az arcát, aki békésen közlekedik az utcán a kocsijával, egyszer csak megelőzi a Bmw forma1-es változata:))) Szerdán még tartottak nekünk pár előadást, majd állófogadás következett, ahol megköszönték, hogy megtiszteltük jelenlétünkkel a konferenciát. Na igen, én kevésbé köszönöm nektek, hogy belerondítottatok a heti programomba, de alapjáraton nem volt ez olyan szörnyű. De már alig vártam, hogy végre elinduljunk haza, szinte az elsők között voltam, akik összepakoltak, és a buszhoz mentek. Délután 3 órára értünk vissza Genfbe, örültem hogy hazakeveredtem végül, ledobtam a cuccomat, megfürödtem, készítettem valami kaját, és leültem a tv elé, és felhívtam Robot:
- Szia drága! Hazaérkeztem épségben. Mi újság van? Milyen volt a díjátadó?- kérdeztem vidáman.
- Szia kicsim! Jó volt, az egész nem tartott tovább másfél óránál. De jó volt nagyon. Megkaptam a díjat, gratuláltak, fotózkodtunk, volt egy kis állófogadás, most pedig hazafelé tartok kocsival. Nálad mi újság van?- mondta.
- Örülök, hogy jól érezted magad. És milyen volt utcán kocsikázni? Velem nem sok, fáradt vagyok kicsit, de nem volt olyan szörnyű.- mondtam jókedvűen.
- Nagyon jó volt. Kicsit átalakították a kocsit, hogy megfeleljen a körülményeknek, de egy élmény volt. Gyakoroltunk kicsit Monacora.- nevetett.
- Bárcsak ott lehettem volna. Mit fogsz csinálni a héten? Mitől visszhangzik így a telefonod Robert? Hol vagy?- kérdeztem.
- Semmi baj nincsen. Még nem tudom, majd alakul valami program. Hogy hol vagyok? Mindjárt megtudod.- válaszolta sejtelmesen Rob, majd lerakta. Egy idáig értetlenül bámultam a mobilra, de ebben a pillanatban csengettek.
- Itt vagyok.- mondta nevetve Robert az ajtó előtt.
Örömömben elhajítottam a mobilomat, kicsit szétesett, de nem számított. Akkorát sikoltatottam boldogságomban és a meglepetéstől, hogy azt szerintem a szomszéd is meghallotta, és most ijedtében tárcsázza a segélykérő vonalat, hogy valakit terrorizálnak a szomszédban. Robert szegény,majdnem hátraesett,amikor a nyakába ugrottam, és össze-vissza csókoltam, ahol értem. Alig bírt bejönni a házba, mert a nyakán csüngtem, és szorosan öleltem a derekát a lábaimmal.
- Isa, Isa…kicsit leraklak, mert már nem bírlak el.- mondta ki nehezen Rob 2 csók között.
- Alig tudom elhinni, hogy itt vagy. Valaki csípjen, hogy felébredjek. –mondtam boldogan, már a földön voltam, de még mindig szorosan öleltük egymást.
- Nem álmodsz cicám. Tudod, ha Mohamed nem jön a hegyhez, a hegy jön Mohamedhez.- vigyorgott rám, mire kicsit oldalba löktem.
- Igazolt hiányzásom van a mai napról, szóval nem róhatod fel. Kis füllentős, azt mondtad, hogy hazafelé mész. De elnézem neked, mert nemes célt szolgált a dolog.- nyújtottam ki a nyelvem, mire meglegyintette kicsit az arcom.
- Hoztam neked valamit.- mondta, kiment a kocsihoz,és pár perc múlva visszatért.
- Íme, a díjam. Mondtam, hogy az elsők között fogom megmutatni neked.- mondta büszkén és a kezembe adta. Jó kis súlya volt. Egy Forma1-es kocsiban ülő pilótát ábrázolt a szobor. Nekem nagyon tetszett a kinézete.
- Nem semmi. De akkor nem is gondoltam rá, hogy tényleg komolyan veszed.- mondtam nevetve, és gyengéden megcsókoltam.
- Igazából én sem. Hirtelen ötlet volt, mondhatnám azt is, hogy pont erre jártam. Hiányoztál, nagyon.- mosolygott, és végigsimított az arcomon. Mélyen a szemébe néztem, és szenvedélyesen megcsókoltuk egymást. Ismét a nyakán csüngtem, és folyamatosan elhalmoztuk egymást csókokkal mindenütt. A ruháink nagy többségét lerángattuk egymásról, mire elértünk az ágyhoz. Lovagló ülésben végigcsókoltam és simogattam az összes porcikáját a testén, ő a gerincemet és a combomat simogatta, amitől a hideg futkosott a hátamon. Pár pillanat múlva már ruha nélkül öleltük és csókoltuk egymás testét, végül a szenvedély hulláma mindkettőnket magával ragadott.
- Maradj itt velem pár napig. Ahogy láttam, táskával jöttél.- mondtam pihegve a karjaiban. Rámnézett, és hosszan megcsókolt.
- Tetszik az ötleted. Még jó, hogy pakoltam be ruhákat. Akarva akaratlanul többet is pakoltam.- nevetett.
- Látod, ez a sors keze volt. Remélem, jól fog telni a hét hátralevő része.- mondtam, és a mellkasára hajtottam a fejem.
- Ebben biztos vagyok.- mondta, és megcsókolta meg a homlokom. Fáradtan és kimerülten szenderültünk el.
- Bocsánat Isabel, de nekem is reggel szóltak az illetékesek. Nekem sincs nagy kedvem menni, de ezt már hónapokkal ezelőtt megbeszéltük, hogy megyünk, csak most szóltak az időpontot illetően.- válaszolta Tim.
- Ők is jópofák. Egy nappal előtte szólnak az embernek, hogy másnapra legyél ott. Nekem programom lett volna szerdára. Olaszországba mentem volna.- mondtam letörten.
- Tényleg? De jó dolgod van. Mit csináltál volna Olaszban?- kérdezte kíváncsian Tim.
- Robert díjat kap, és szerettem volna a helyszínen lenni, hogy egy cikket írjak erről.- válaszoltam neki. Timet nem akartam beleavatni a dolgok állásába. Még.
- Értem. Sajnálom, hogy nem tudsz elmenni, de nem olyan fontos most az a cikk.- biztatott. Bólogattam, de magamban hozzáfűztem, hogy nekem nagyon is fontos lett volna hogy Olaszországba menjek.
- Akkor holnap mikor indulunk? És lesz valami különleges alkalom esetleg, vacsora, bál. Csak azért kérdem, hogy úgy készüljek ruházatilag.- mondtam.
- Nem lesz semmi olyan esemény, amire esetleg nagyon ki kéne csípni magunkat. Előadások lesznek, egy kis pofavizit, meg vacsora a végén.- válaszolta Tim.
- És a drága „barátosném” Kristin is ott lesz?- kérdeztem gúnyosan.
- Nyugodj meg, nem lesz ott. Valami teniszverseny van Madridban, és ott van egész héten.- mondta mosolyogva Tim. Hurráá.. Egy darabig nyugtom lesz tőle. Timmel még beszélgettünk a hétvégi munkámról, mondta, hogy ő úgy jelenteti meg a cikket, ahogy leírtam, ha Kristin szólna, csak bízzam rá.
Megköszöntem a segítségét, és szomorúan távoztam az épületből. Ez a nap pocsékan kezdődik. Ez a hír most úgy betett nálam, hogy semmihez nem volt kedvem. Elmentem bevásárolni, de csak bámultam kifelé a fejemből a pultoknál. Hazamentem, kimostam azokat a ruhákat, amiket az útra viszek, meg nagyjából összeraktam a dolgokat, de alapjáraton semmihez nem volt kedvem. Délután felhívtam Robertet, hogy közöljem vele a rossz hírt.
- Szia kicsim! Mi újság van? Hogy vagy?- kérdezte Rob jókedvűen.
- Szia cicám! Jól vagyok. Viszont van egy rossz hírem.- mondtam letörten.
- Valami baj van?- aggódott Robert.
- Nem.. illetve igen.. Mindegy. Szóval az a helyzet, hogy nem tudok veled Faenzában veled lenni a díjátadón. Most mondta a főnököm, hogy holnap Bernbe kell utaznom a csapattal valami konferenciára. És csak szerda délután jövünk haza. Nagyon el szerettem volna menni Olaszországba, csak közbeszólt ez a hülye konferencia.- mondtam letörten.
- Sajnálom én is nagyon. De ne légy szomorú, kérlek. Én is csak megyek meg jövök. Nem dőlt össze a világ. Az ilyen sajnos benne van a pakliban. Én is nagyon szerettem volna, ha itt vagy velem, de megértem. – próbált lelket önteni belém Rob, de neki is szomorú volt a hangja.
- Tudom, de úgy készültem már rá. És azok is csak most tudtak szólni, hogy másnap legyen itt mindenki Bernbe. Mindegy, ez a szervezés hiányát mutatja. Azért érezd magad jól Faenzában, és mégegyszer gratulálok. Azért a díjat majd mutasd meg Monacoban.- mondtam mosolyogva.
- Mindenképpen elviszem. Az lesz az első neked megmutatni. Neked meg jó utat, meg kitartást a konferenciához. Minden nap hívni foglak. És ne csüggedj. Előfordul az ilyesmi.- mondta kedvesen.
- Köszi szépen. Kitartás az kell hozzá. A hátam közepére se kívánom. Ajánlom is azokat a napi hívásokat.- nevettem.
- Végre jobb kedved lett egy kicsit. Most mennem kell, légy jó, vigyázz magadra. Szeretlek kicsim. Csókollak.- mondta Rob.
- Te is vigyázz magadra, és jó szórakozást a díjátadóhoz. Én is, csóközön neked.- mondtam, majd vonalat bontottunk.
Kicsit jobb kedvem lett a nap hátralévő részében, örültem, hogy Rob ilyen megértő volt. összepakoltam a szükséges dolgokat, és ruhákat, majd korán lefeküdtem, hiszen reggel 7-kor indultunk Bernbe.
Másnap reggel kómásan és álmosan gyülekeztünk a busz előtt. Összesen 20-an voltunk hivatalosak erre a konferenciára, az odaút viszont nagyon jól eltelt, annyit hülyéskedtünk meg röhögtünk a többiekkel, Kristint az egyik srác fantasztikusan ki tudta parodizálni, pontosan olyan pofákat vágott, mint ő. Jó kis munkaközösséget alkotunk azért, leszámítva 1-2 embert ugyebár. Odaérve lecuccoltunk a szállodába, majd a szervezők körbevezettek minket a városban. Nem mondom, nagyon szép város Bern, az óvárosa meg egyszerűen gyönyörű. Ellaknék itt, de túlságosan megszoktam Genfet már. A városnézés után megebédeltünk, majd elkezdődöttek az előadások. 1-2 érdekes volt, de a többin majdnem bealudtam. Csupa unalmas kockafej… A keddi napon is eseménytelenül telt el, előadás, előadás hátán, pozítivum, hogy isteni kajákat szolgáltak fel nekünk. És más városokból érkezett kollégákkal is megismerkedtünk, és jól elbeszélgettünk velük. A záró vacsora után felhívtam Robot, és egy órán keresztül dumáltunk. Már ott volt Faenzában, a kocsit majd másnap reggel viszik oda. Szinte elképzeltem magam elé annak az arcát, aki békésen közlekedik az utcán a kocsijával, egyszer csak megelőzi a Bmw forma1-es változata:))) Szerdán még tartottak nekünk pár előadást, majd állófogadás következett, ahol megköszönték, hogy megtiszteltük jelenlétünkkel a konferenciát. Na igen, én kevésbé köszönöm nektek, hogy belerondítottatok a heti programomba, de alapjáraton nem volt ez olyan szörnyű. De már alig vártam, hogy végre elinduljunk haza, szinte az elsők között voltam, akik összepakoltak, és a buszhoz mentek. Délután 3 órára értünk vissza Genfbe, örültem hogy hazakeveredtem végül, ledobtam a cuccomat, megfürödtem, készítettem valami kaját, és leültem a tv elé, és felhívtam Robot:
- Szia drága! Hazaérkeztem épségben. Mi újság van? Milyen volt a díjátadó?- kérdeztem vidáman.
- Szia kicsim! Jó volt, az egész nem tartott tovább másfél óránál. De jó volt nagyon. Megkaptam a díjat, gratuláltak, fotózkodtunk, volt egy kis állófogadás, most pedig hazafelé tartok kocsival. Nálad mi újság van?- mondta.
- Örülök, hogy jól érezted magad. És milyen volt utcán kocsikázni? Velem nem sok, fáradt vagyok kicsit, de nem volt olyan szörnyű.- mondtam jókedvűen.
- Nagyon jó volt. Kicsit átalakították a kocsit, hogy megfeleljen a körülményeknek, de egy élmény volt. Gyakoroltunk kicsit Monacora.- nevetett.
- Bárcsak ott lehettem volna. Mit fogsz csinálni a héten? Mitől visszhangzik így a telefonod Robert? Hol vagy?- kérdeztem.
- Semmi baj nincsen. Még nem tudom, majd alakul valami program. Hogy hol vagyok? Mindjárt megtudod.- válaszolta sejtelmesen Rob, majd lerakta. Egy idáig értetlenül bámultam a mobilra, de ebben a pillanatban csengettek.
- Itt vagyok.- mondta nevetve Robert az ajtó előtt.
Örömömben elhajítottam a mobilomat, kicsit szétesett, de nem számított. Akkorát sikoltatottam boldogságomban és a meglepetéstől, hogy azt szerintem a szomszéd is meghallotta, és most ijedtében tárcsázza a segélykérő vonalat, hogy valakit terrorizálnak a szomszédban. Robert szegény,majdnem hátraesett,amikor a nyakába ugrottam, és össze-vissza csókoltam, ahol értem. Alig bírt bejönni a házba, mert a nyakán csüngtem, és szorosan öleltem a derekát a lábaimmal.
- Isa, Isa…kicsit leraklak, mert már nem bírlak el.- mondta ki nehezen Rob 2 csók között.
- Alig tudom elhinni, hogy itt vagy. Valaki csípjen, hogy felébredjek. –mondtam boldogan, már a földön voltam, de még mindig szorosan öleltük egymást.
- Nem álmodsz cicám. Tudod, ha Mohamed nem jön a hegyhez, a hegy jön Mohamedhez.- vigyorgott rám, mire kicsit oldalba löktem.
- Igazolt hiányzásom van a mai napról, szóval nem róhatod fel. Kis füllentős, azt mondtad, hogy hazafelé mész. De elnézem neked, mert nemes célt szolgált a dolog.- nyújtottam ki a nyelvem, mire meglegyintette kicsit az arcom.
- Hoztam neked valamit.- mondta, kiment a kocsihoz,és pár perc múlva visszatért.
- Íme, a díjam. Mondtam, hogy az elsők között fogom megmutatni neked.- mondta büszkén és a kezembe adta. Jó kis súlya volt. Egy Forma1-es kocsiban ülő pilótát ábrázolt a szobor. Nekem nagyon tetszett a kinézete.
- Nem semmi. De akkor nem is gondoltam rá, hogy tényleg komolyan veszed.- mondtam nevetve, és gyengéden megcsókoltam.
- Igazából én sem. Hirtelen ötlet volt, mondhatnám azt is, hogy pont erre jártam. Hiányoztál, nagyon.- mosolygott, és végigsimított az arcomon. Mélyen a szemébe néztem, és szenvedélyesen megcsókoltuk egymást. Ismét a nyakán csüngtem, és folyamatosan elhalmoztuk egymást csókokkal mindenütt. A ruháink nagy többségét lerángattuk egymásról, mire elértünk az ágyhoz. Lovagló ülésben végigcsókoltam és simogattam az összes porcikáját a testén, ő a gerincemet és a combomat simogatta, amitől a hideg futkosott a hátamon. Pár pillanat múlva már ruha nélkül öleltük és csókoltuk egymás testét, végül a szenvedély hulláma mindkettőnket magával ragadott.
- Maradj itt velem pár napig. Ahogy láttam, táskával jöttél.- mondtam pihegve a karjaiban. Rámnézett, és hosszan megcsókolt.
- Tetszik az ötleted. Még jó, hogy pakoltam be ruhákat. Akarva akaratlanul többet is pakoltam.- nevetett.
- Látod, ez a sors keze volt. Remélem, jól fog telni a hét hátralevő része.- mondtam, és a mellkasára hajtottam a fejem.
- Ebben biztos vagyok.- mondta, és megcsókolta meg a homlokom. Fáradtan és kimerülten szenderültünk el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése