18. rész

Hétágra süt a nap itt Törökországban, és mindenki melózik, mint állat. A 3. szabadedzés folyik éppen, és a szokásosnál nagyobb a zsongás a csapatnál, mint szokott, amit én egyáltalán nem értettem, ezért rákérdeztem apánál az okára.
- Apa, mi ez a nagy jövés-menés a boxban? Az egész egy felbolydult méhkashoz hasonlít.- fújtam ki a levegőt nevetve.
- Sok a VIP vendég most nálunk, ez az egyik ők. A másik okon meg csodálkozom, hogy nem tudod.- nézett rám nagy szemekkel.
- Milyen másik ok? Lemaradtam valamiről?- kérdeztem értetlenül.
- Ma van Nick szülinapja, és arra készülünk. Kap tőlünk az időmérő előtt egy szép nagy tortát.- mosolygott apa. Na bakker… Ez teljesen kiment a fejemből. Pedig otthon,még be is jelöltem a naptárba, hogy a héten lesz Nick szülinapja.
- Totál kiesett a fejemből. De legalább ti észben tartjátok a dolgokat, és lesz szülinapi torta. Esetleg én ne vegyek még külön ajándékot neki?- érdeklődtem, mire apa vállat vont.
- Ahogy jónak érzed. Mi az egész csapat nevében felköszöntjük egy nagy tortával, és ennyi.- mondta.
Értem. Én azért meggondolom ezt az ajándékos dolgot. Szerintem indulok is a városba, hátha találok neki valamit.- mosolyogtam,és távoztam. A motorhome-ben összefutottam Roberttel neki is felvázoltam a helyzetet, hogy megyek ajándékot venni Nicknek. Bólintott, majd rövid beszélgetés után útnak indultam. Minden elképzelés nélkül vettetem be magam a városba, és semmi nem tetszett igazából. Végül majdnem feladtam a dolgot, amikor az egyik üzlet kirakatában megláttam egy díszdobozos Star Wars DVD-t,ami az eddigi összes részt tartalmazta egy csomó extrával, meg kiegészítővel. Felcsillant a szemem, mert tudtam, hogy Nick nagy Star Wars rajongó, és biztos nagyon megörülne egy ilyen ajándéknak. Biztos megvan neki már a film otthon, na de ez olyan jól nézett ki, hogy ezt nem hagyhattam az üzletben. Szépen becsomagoltattam, és írtam hozzá egy üdvözlőkártyát. Éppen időben értem vissza a pályára, mert abban a pillanatban kezdődött meg az „ünnepség a motorhome előtt a csapattal, na és persze a sok fotós sem hiányozhatott. Nick egy hatalmas tortát kapott, amit szétosztogatott a csapattagok, és a fotósok körében. Ott volt Patricia is, tőle egy nagyon szép karórát kapott. A buli nem tartott tovább 10 percnél, hiszen készülni kellett az időmérőre. Nicket „elkaptam” és átadtam neki az ajándékot. Kinyitotta, és felcsillant a szeme, olyan volt mint egy kisgyerek, aki életében először kap ajándékot. Jól éreztem, hogy még nincs ilyen dolog az Sw gyűjteményében. Elolvasta a kártyát is, amin a szokásos szöveg után, ez állt: Gebt niemals auf!- vagyis, Soha ne add fel! Rámmosolygott, és kaptam 2 nagy puszit. Rövidesen elkezdődött az időmérő, a Ferrarik nagy fölénnyel uralták az egészet, de a Mclarennek se voltak nagyon elmaradva tőlük. Mi egy kicsit gyengécskén kezdtünk, párszor kihagyott egy ütemet a szívem, ugyanis késhegyen táncoltunk, hogy továbbjussunk a következő etapba. Az időmérőt végül az „isztambuli pálya szultánja”, Felipe nyerte meg Kimi, és Hamilton előtt. Robert a 4. lett, Nick pedig a 9. Szegény, biztos jobb eredményre számított a szülinapján. Most megint hallgathatja az „okos” újságírói kérdéseket a kocsival kapcsolatban. Nekem is megkezdődött a nagy hajtás, 2 óra hossza tömény interjúdömping. Sebivel is készítettem riportot, de nem lehetett bírni vele, szinte végig a tegnap esti gokartozás volt a téma nála, aztán kicsit szigorúan ráparancsoltam, hogy tegye magát takarékra, mert ebből nem lesz normális cikk, és csak velem cseszik ki. Egyből visszaváltott a drága a „normális” énjére:) Megtudtam a személyi titkára nevét is, Nathalien Gonzalez. Spanyol-olasz származású a lány. Akkor jól hallottam azt a kis spanyol akcentust a hangjában. Az étteremben leültem Sandro elé, és ártatlan szemekkel pislogtam rá:
- Mit szeretnél bella?- kérdezte mosolyogva.
- Nem hallod hogy kopog a szemem? Kaját,méghozzá sürgősen.- vigyorogtam, és pár pillanat múlva megkaptam a kajával telepakolt tányéromat. Félrevonultam az étterem egyik csendes, eldugott zugába, és kaja közben átnéztem a mai írományaimat. Robert is belépett az étterembe, elkezdtem nagy mosollyal az arcomon az asztalomhoz hívogatni, el is indult felém, de útközben apa „lestoppolta”, és az asztalukhoz ültette, és egészen az étkezés végéig elmélyülten beszélgettek a mérnökökkel. Hihetetlen, jobb helyet és időpontot nem találhattak volna a spontán mérnöki megbeszéléshez?- füstölögtem magamban. De elismertem,hogy nekik ez a munkájuk, és ha hív a kötelesség, akkor annak eleget kell tenni.
Elküldtem a mai anyagot is a drága főnökömnek, és elgondolkodtam a tegnap esti gokartversenyen. Fernando-nak csak kéne valami kis „jutalmat” szerezni, hiszen tényleg nagyon ügyes volt, és nagyon követelte azt a díjat tegnap:) Merengésemből az zökkentett ki, hogy „valaki” befogta a szemem,és forrón belecsókolt a nyakamba. Mosolyogva fordultam meg a székben, és megcsókoltam Robertet.
- Szia cicám! Végre ideértél. Milyen volt a megbeszélés a főnökséggel?- kérdeztem vigyorogva.
- Szia kicsim! Bocsi, hogy nem mentem oda hozzád, de láthattad hogy eltérítettek e szándékomtól. Csak a szokásos megbeszélés.- mondta, de közben fülig ért a szája.
- Mitől van ilyen jókedved?- kérdeztem kíváncsian.
- 1. itt vagy velem és nekem. 2. szerdán díjat kapok.- mondta mosolyogva.
- Milyen díjat?- kérdeztem örömmel.
- Bandini díjat. Olaszországban, Faenzaban kell átvenni. Most közölték velem Mario-ék. És a tavalyi kocsival fogok a díjátadóra menni, csak egy kicsit átalakítják a kocsit utcai körülményekre.- nevetett. Tudom, milyen díjról beszél. Ezt minden évben megkapja az a pilóta, aki a legtöbbet fejlődött, és tehetséges. Egy régen elhunyt Ferrari pilóta emlékére alapították ezt a díjat.
- Nagyon örülök a sikerednek. Nagyon ügyes vagy, és megérdemled. Nagyon.- mosolyogtam, és megcsókoltam.
- Köszönöm, drága. Elkísérsz majd a díjátadóra? Vagyis rosszul fogalmaztam. Ott leszel velem Faenzában?- érdeklődött mosolyogva.
- Megpróbálok ott lenni, de szerintem menni fog. Ki nem hagynám ezt a fontos eseményt.- vigyorogtam.
- Köszönöm. Ja és még azt akarom mondani, hogy a jókedvem első oka a legfontosabb nekem.- suttogta a fülembe.
- Én is így gondolom. Szeretlek cicám- mosolyogtam rá, és érzékien megcsókoltuk egymást.
- Én is, kicsim.- válaszolta, és a homlokát az enyémnek támasztotta.
- Éppen azon gondolkoztam, hogy milyen díjat kéne adni Ferninek a tegnapi csodás verseny után, de nem jut eszembe semmi. Neked van valami ötleted?- kérdeztem.
- Passz, hirtelen semmi nem jut eszembe. De adj nekem fél órát, és kitalálok valami frappánsat neki.- mosolygott, és nemsokára távozott.
Fél óra múlva kaján vigyorral az arcán tért vissza hozzám:
- Na, mire jutottál? – kérdeztem kíváncsian, mire magáhot húzott, és fülembe súgta az ötletét. Ledöbbentem.
- Mi? Biztos, hogy ez jó ötlet? Honnan tudod, hogy örülni fog neki? És Raquel nem értékelné a dolgot.- mondtam neki letaglózva.
- 1. szerintem nagyon meg fog lepődni Ferni. 2. nagyon régóta nem látták egymást, és szerintem örülnének az újra találkozásnak. 3. Raquel nincs Törökben, és nem muszáj megtudnia a dolgot.- magyarázta mosolyogva.
- De azt honnan tudod, hogy a másik illető is benne van a találkozásban? Hogyan éred el, hogy eljöjjön este?- faggatam.
- Szerintem benne lenne ő is a dologban. A rallybajnokságban versenyzik, és az egy jóbarátom dolgozik a csapatánál, itt vannak ők is Törökországban. Nem mellesleg Fisichella csapatának a résztulajdonosa.- mondta.
- Értem. És ki fog vele beszélni ezzel kapcsolatban? – kérdeztem.
- Felhívom a barátomat, hogy beszéljen vele, hogy ma este 8-ra jöjjön ide a pályára. És Carlonak is szólok, hogy beszélje rá erre a találkozásra, mert őrá nagyon hallgat. Te pedig elcsepegtethetnél pár infót Fernando előtt ezzel kapcsolatban. Ebben nagyon jó vagy.. a titkolózásban.- vigyorogott, mire oldalba vágtam.
- Kis piszok! Oké, beszélek Fernivel. Érdekes este elé nézünk, úgy gondolom.- kacsintottam rá. Rob elment hogy beszéljen Carloval, és a barátjával a „meglepit” illetően, én pedig Fernandohoz vettem az irányt.
- Szia Fernando! Mizujs, hogy vagy?- kérdeztem mosolyogva,
- Szia Isa! Örülök, hogy látlak! Köszi, megvagyok, most fejeztem be az interjúkat. Mi járatban erre? Riportot akarsz csinálni?- érdeklődött.
- Nem, nem. Ma azon gondolkoztam, hogy mégiscsak megérdemelnél egy „ajándékot” a tegnapi elért eredményed után.- kacsintottam rá. Csak nézett kikerekedett szemekkel rám.
- Milyen ajándék? Hol, mikor?- kíváncsiskodott.
- Az időpontot, és a helyet meg tudom mondani. Ha minden jól megy, akkor a bmw-nél este 8-kor veheted át a díjadat. És a meglepetés azért meglepetés, mert nem szokás elmondani. Szóval csak annyi, hogy legyél ott a megbeszélt helyen.- mosolyogtam rá, és teljes kétségek és kérdések között hagytam ott.:)
Időközben Robnak is sikerült beszélnie a barátjával és Carloval. Ők meg beszéltek „Fernando meglepetésével”. Carlo elmondása szerint kicsit rá kellett beszélni a lelkére, mert eleinte nem tartotta jó ötletnek a találkozást, mert félt a régi sebek feltépésétől, de Carlo és a csapatfőnöke hathatós rábeszélésével belement a dologba, és a végén már várta az estét az illető.
Mi is lelkileg felkészültünk a dologra, és figyelmeztettem Robertet, ha rosszul fog elsülni a dolog, vállaljuk a felelősséget, mire ő hezitálva bólintott. Én is reméltem, hogy Fernando nem fog megharagudni ránk emiatt.