Csütörtök délelőtt pihenéssel
telt el, rengeteg sétáltunk Genfben és a Genfi tó partján. Még a nap is
másképpen sütött ránk. Még szerencse, hogy a svájciak nagy ívben tesznek rá, ha
valamilyen híresség az utcán sétál, így nyugodtan lehet bármit csinálni, nem
fog másnapra-címlapra kerülni a dolog. Délután együtt főztünk vacsorát Robbal.
Pontosabban én főztem, ő pedig segített:)
- Ne te! Mit eszünk este, ha már előre elpusztítod a kaját?- csaptam a kezére vigyorogva, mert éppen az egyik húsból „lopott” egy nagyobb falatot.
- Majd megeszlek téged. Bár lehet, megfeküdnéd a gyomrom, mert túlságosan is édes vagy.- mosolygott rám, egy mozdulattal felrakott a konyhaasztalra, és hosszan megcsókolt. Viszontcsókoltam, és a lábaimat szorosan a dereka köré fontam, és a hátát kezdtem el simogatni. Ezeket az idilli pillanatokat, egy éles hang szakította félbe. A sütő volt oly kedves jelezni, hogy készen van a hús.
- Fene essen ebbe a sütőbe.- morogtam az orrom alatt, Rob csak mosolygott rajtam.
Vacsora alatt megbeszéltük, hogy másnap jó lenne felmenni egy kicsit kerékpárral a hegyekbe, ahol én is voltam múltkor. Vacsora után egy hirtelen ötlettől vezérelve, elmentünk a moziba, valami jó kis filmet megnézni. Egy fekete hosszúnadrág, és egy fűzöld ujjatlan felsőt vettem fel a mozizáshoz. A választásunk a Benjamin Button különös életére esett. Nagyon-nagyon jó film volt, elgondolkodtató, kicsit siratós is egyben. Nem szeretem annyira Brad Pittet, de van pár filmje, amiben nagyot alakít, és ez is azok közé tartozik. A vetítés után elmentem a mosdóba, de mire visszajöttem Robertet nem láttam sehol. Pár pillanat múlva azonban előkerült széles mosollyal az arcán.
- Te meg merre jártál? És mitől van ilyen jókedved?- kíváncsiskodtam.
- Csak nézegettem a kirakatokat. Csak úgy, jókedven van egyszerűen.- nevetett rám.
- Valld be, meg akartál szökni, csak nem sikerült.- nevettem rá kajánul.
- Nem őrültem meg, hogy itthagyalak. Tényleg csak a kirakatokat nézegettem.- vigyorgott.
- Jól van na, csak vicceltem. Láttál valami szépet?- kérdeztem.
- Tőled szebbet? Nem.- kacsintott rám, én ezt a bókot egy csókkal jutalmaztam. Fáradtak voltunk, de szép élményekkel gazdagodtunk a mai napon.
Pénteken felpakoltuk a cuccot, csomagoltam pár kaját, plédet, majd útnak indultunk. Szerencsém volt, hogy Thomas biciklije nálam volt, egész pontosan ő hagyta itt nekem anno, mert neki nem kellett, mert úgy érezte, hogy nem illene az új image-éhez egy bicikli. Röhejes, de hagyjuk. Ez a múlt. Felkerékpároztunk a hegyekbe, leterítettük a plédet, és kényelmesen elhelyezkedtünk. Kicsit hűvösebb volt, mint tegnap, de tiszta volt az idő, és lehetett gyönyörködni a kilátásban. Robertet teljesen lenyűgözte a látvány, mesélte hogy Lengyelországban is van jó sok hegység, de egyik se ilyen gyönyörű, mint ez. Mesélt nekem Lengyelországról, sok mindent megtudhattam tőle, olyanokat is, amiket nem írnak az útikönyvek.
- Látom neked is adtak pár Puma-s ruhát a szponzorok.- utalt a fekete megkötös Puma felsőmre.
- Te csak azt hiszed, drága. Úgy kellett könyörögnöm nekik, hogy nekem is adjanak valami felsőt, mert én „nem vagyok a csapat tagja”, és még azt se vették figyelembe, hogy Mario lánya vagyok. Utálok az apámra hivatkozni, de most az egyszer alkalmaztam ezt a módszert, mert nagyon tetszett ez a felső.- mosolyogtam rá.
- Megértem, hogy nem szeretsz apádra hivatkozni. Másrészről meg nem is vagy olyan, aki csak az apja hírnevéből él. – simogatta meg az arcom.
- Nem is akarok olyan lenni. Ha bemutatkozok valakinek aki jártas az f1-ben, az egyből levágja a nevemből,hogy ki is vagyok. Nekem ennyi elég. Ezért is végeztem el az egyetemet, és szereztem egy normális munkát, mert a saját lábamra akartam állni, és nem apuci pénzén élősködni. Erre tökéletes példa Tamara Ecclestone. Villog itt a futamokon, meg nagyra tartja magát a riporterkedéssel, de csak azért van ott, ahol van, mert az apja az, aki. Így könnyű. De Kristinnek is az apja nagy fejes, és Tim nem meri elküldeni, mert akkor keresztbe tesz nekünk. Pedig szíve szerint megtenné.- sóhajtottam.
- Ne foglalkozz velük. Éljék csak a saját „tökéletes” világukat. Az ilyen emberek csak kívülről látszanak boldognak, de hidd el, ők is tudják, hogy valójában nem sokat ér a hírnevük, mert egy idő után elfelejtik az apjukat, és már ők se lesznek olyan érdekesek.- mosolygott rám.
- De bölcs valaki.- nevettem rá, és megcsókoltam.
- Holnapra mi legyen a program?- kérdezte kedvesen.
- Mit akarsz, még a mai napnak sincs vége. Amúgy nem tudom. Bár tegnap ahogy sétáltunk a genfi tó körül, láttam pár kisebb hajót, amiket lehet bérelni. Arra gondoltam, hogy elmehetnénk hajókázni. Biztos jó buli lenne. – vigyorogtam rá.
- Egész jó ötlet. De tudnánk navigálni?- kérdezte nevetve.
- Nem kell azt navigálni. Beindítottod a motort, és a kormánykerékkel irányítod a hajót.- nevettem.
- Nem olyan egyszerű ez, ahogy hangzik. De benne vagyok. Csak nem fogunk nekiütközni semminek.- vigyorgott rám, és csókot adott a számra.
- Danke. Ich liebe dich.- mondtam, de ráeszméltem, hogy milyen nyelven tettem ezt, és kicsit zavarba jöttem.
- Keine ursache!(nincs mit). Ich auch( én is).- mosolygott rám, és újra megcsókolt.
- Bocsánat, nem tudom miért mondtam németül az előbbi mondatomat.- mosolyogtam.
- Nem kell bocsánatot kérned. Néha az anyanyelv kifejezőbb, mint a tanult nyelv, bármennyire is hasznlod a tanult nyelvedet, sokszor ez bukik ki belőled. Jártam már így én is.- mondta.
- De úgy látom, nem panaszkodhatsz a német nyelvtudásodra. Egész jól megy.- mondtam neki, és most már csak azért is németül beszéltem hozzá.:)
- Igen, tudok németül, de ez nem csoda, hiszen egy német csapatnál vagyok, nem mellesleg egy német lány a barátnőm.- mondta vigyorogva németül.
- Azért irigylem a nyelvtudásodat. Az anyanyelveden kívűl 4 másik nyelven beszélsz. Ezek közül melyik a kedvenced?- kérdeztem tőle mosolyogva.
- Szerinted? Az olasz. Félig én is az vagyok, hiszen rengeteg időt töltöttem Olaszban. De szeretem a spanyolt is, azt is megértem, csak még a beszéd annyira nem megy. De azt elég könnyű volt megtanulnom az olasz miatt. Fernandoval néha spanyolul dumálunk, neki is könnyebb azért.- mondta nevetve.
- Én is szeretnék spanyolul megtanulni. Az olaszból nekem is könnyen menne szerintem.- mosolyogtam, mire ő bólogatott.
Délután 2-kor indultunk hazafelé, megebédeltünk, és csak arra vágytunk, hogy letegyük magunkat. Elég fárasztó dolog a hegyi kerékpározás:)
Pénteken már hajnali 5-kor fent voltunk, hiszen az este nagyon korán lefeküdtünk. 2 bögre forró csoki, és egy meleg takaró társaságában kiültünk a tornácra, és élveztük a hajnali csendet, meg persze egymás társaságát:)p
Délelőtt elindultunk a mi kis „hajókirándulásunkra”:) A kikötöben egy kis szópárbaj alakult ki köztünk, hogy ki is fizesse ki a bérleti díjat, mind a ketten magunk akartuk kifizetni a költségeket, de végül Rob győzött. Kibéreltünk egy kisebb hajót, és elhagytuk a kikötőt. Robnak nem volt igaza, mert elég könnyű volt irányítani a hajót, eleinte ő vezetett, de elővettem az ártatlan kislány-os nézésemet, és nem volt más választása, mint hogy átadja nekem a kormányt:) Amit én egyszer a fejembe veszek…:P Élveztem, hogy csak úgy lobogtatja a hajamat a szél.. A tó közepén leállítottam a motort, és rengeteg fotót csináltunk a hajóról, a tájról, meg persze egymásról is. Eszembe jutott egy flúgos ötlet, és kíváncsi voltam Rob reakciójára. Nekidőltem a korlátnak, és egy kicsit jobban kihajoltam a víz fölé..
- Isa, kicsit gyere beljebb, mert le fogsz esni onnan.- mondta Rob.
- Dehogy fogok, itt van a korlát. Nem lesz semmi bajom. Akár jobban is kihajolhatnék.- és meg jobban átdőltem a korláton.
- Isa, ne hülyéskedj! Azonnal gyere vissza! Hirtelen megszédülsz és beleeshetsz a vízbe.- mondtam most már idegesen.
- De én tudok úszni. Egyből visszajönnék a hajóra.- mondtam komoly pofával.
- Nem tudhatod, hogy milyen mély és hideg a víz, egyből begörcsölne a szíved, úgyhogy légszíves.- mondta ingerülten, de tovább kötöttem az ebet a karóhoz, és már a korlátra is felléptem.
- Ha beleesnék a vízbe, azért utánam ugranál?- kérdeztem vigyorogva, és már majdnem elengedtem a korlátot.
- Isabel!! Azonnal szállj le onnan, vagy én rángatlak le!!- kiáltotta mérgesen,és már jött is oda, hogy leszedjen a korlátról, de én megelőztem.
- Jól van, jól van. Csak téged teszteltelek, hogy reagálsz a dologra.- nevettem, de ő nem nagyon díjazta a viccet.
- Ez nem jó vicc. Bármelyik pillanatban belepottyanhattál volna a vízbe. Olyan makacs és önfejű vagy.- monda még mindig dühösen.
- Tudom. Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.- mondtam, és édes csókokkal engeszteltem ki.
Délután 1-re vittük vissza a hajót, szinte majdnem körbejártuk az egész tavat. Otthon Robert összepakolt, mert vasárnap már kora reggel hazamegy. Megbeszéltük, hogy este elmegyünk vacsorázni valamelyik étterembe. Az este hamar eljött, én éppen készülödtem. Egy combközépig érő pánt nélküli fekete ruhát vettem fel, és éppen kerestem hozzá egy nyakláncot, de sehogy sem találtam. Egyszer csak Robert kezét éreztem a nyakamon, és valamit a nyakamba rakott. Lepillantottam, és egy ezüst nyaklánc volt, rajta pedig szív alakú forma díszelgett. Nagyon szép volt az egész nyaklánc.
- De ezt a nyakláncot mikor vetted?- kérdeztem értetlenül.
- Csütörtökön, a bevásárló központban. Amikor úgy „eltűntem”. Megtetszett nagyon a nyaklánc, és megvettem. Tetszik?- kérdezte bátorttalanul.
- Jaj, nagyon tetszik. Nagyon szép nyaklánc. Csak ezt fogom hordani. Nagyon szépen köszönöm.- mondtam, és hosszú csókkal köszöntem meg neki ezt az ajándékot.
Lassan elindultunk az egyik elegáns étterembe, a hangulat nagyon jó volt, ám egyszer csak megpillantottam ahogy Lewis és Nicole bejönnek az étterembe. Káromkodva buktam le az asztal alá, szegény Rob nem értette mi van velem, de feltűnésmentesen Lewis-ékra mutattam, és ő is egyből nagyon érdekesnek találta az étlapot:) Annyi étterem van Genfben, miért pont ide kellett jönnie ezeknek. Reméltem, hogy nem vettek észre,mert kinézem lewisből, hogy egyből világgá kürtöli, hogy együtt látott minket Robbal, már csak a múltkori incidensünkből kiindulva. De úgy látszik, nem tetszett nekik a hely, mert a szájukat húzogatva pár perc után távoztak. Nagy kő esett le a szívünkről, egymásra néztünk és elröhögtük magunkat. Jó kis közjáték lett volna, ha Lewis-ék mégis maradnak az étteremben…:)))) Az este nagyon jól telt el, fantasztikusan éreztük magunkat,és a felszolgált étel is finom volt. Robertet reggel kikísértem az állomásra, utána én is készülődtem haza a kis családomhoz….
- Ne te! Mit eszünk este, ha már előre elpusztítod a kaját?- csaptam a kezére vigyorogva, mert éppen az egyik húsból „lopott” egy nagyobb falatot.
- Majd megeszlek téged. Bár lehet, megfeküdnéd a gyomrom, mert túlságosan is édes vagy.- mosolygott rám, egy mozdulattal felrakott a konyhaasztalra, és hosszan megcsókolt. Viszontcsókoltam, és a lábaimat szorosan a dereka köré fontam, és a hátát kezdtem el simogatni. Ezeket az idilli pillanatokat, egy éles hang szakította félbe. A sütő volt oly kedves jelezni, hogy készen van a hús.
- Fene essen ebbe a sütőbe.- morogtam az orrom alatt, Rob csak mosolygott rajtam.
Vacsora alatt megbeszéltük, hogy másnap jó lenne felmenni egy kicsit kerékpárral a hegyekbe, ahol én is voltam múltkor. Vacsora után egy hirtelen ötlettől vezérelve, elmentünk a moziba, valami jó kis filmet megnézni. Egy fekete hosszúnadrág, és egy fűzöld ujjatlan felsőt vettem fel a mozizáshoz. A választásunk a Benjamin Button különös életére esett. Nagyon-nagyon jó film volt, elgondolkodtató, kicsit siratós is egyben. Nem szeretem annyira Brad Pittet, de van pár filmje, amiben nagyot alakít, és ez is azok közé tartozik. A vetítés után elmentem a mosdóba, de mire visszajöttem Robertet nem láttam sehol. Pár pillanat múlva azonban előkerült széles mosollyal az arcán.
- Te meg merre jártál? És mitől van ilyen jókedved?- kíváncsiskodtam.
- Csak nézegettem a kirakatokat. Csak úgy, jókedven van egyszerűen.- nevetett rám.
- Valld be, meg akartál szökni, csak nem sikerült.- nevettem rá kajánul.
- Nem őrültem meg, hogy itthagyalak. Tényleg csak a kirakatokat nézegettem.- vigyorgott.
- Jól van na, csak vicceltem. Láttál valami szépet?- kérdeztem.
- Tőled szebbet? Nem.- kacsintott rám, én ezt a bókot egy csókkal jutalmaztam. Fáradtak voltunk, de szép élményekkel gazdagodtunk a mai napon.
Pénteken felpakoltuk a cuccot, csomagoltam pár kaját, plédet, majd útnak indultunk. Szerencsém volt, hogy Thomas biciklije nálam volt, egész pontosan ő hagyta itt nekem anno, mert neki nem kellett, mert úgy érezte, hogy nem illene az új image-éhez egy bicikli. Röhejes, de hagyjuk. Ez a múlt. Felkerékpároztunk a hegyekbe, leterítettük a plédet, és kényelmesen elhelyezkedtünk. Kicsit hűvösebb volt, mint tegnap, de tiszta volt az idő, és lehetett gyönyörködni a kilátásban. Robertet teljesen lenyűgözte a látvány, mesélte hogy Lengyelországban is van jó sok hegység, de egyik se ilyen gyönyörű, mint ez. Mesélt nekem Lengyelországról, sok mindent megtudhattam tőle, olyanokat is, amiket nem írnak az útikönyvek.
- Látom neked is adtak pár Puma-s ruhát a szponzorok.- utalt a fekete megkötös Puma felsőmre.
- Te csak azt hiszed, drága. Úgy kellett könyörögnöm nekik, hogy nekem is adjanak valami felsőt, mert én „nem vagyok a csapat tagja”, és még azt se vették figyelembe, hogy Mario lánya vagyok. Utálok az apámra hivatkozni, de most az egyszer alkalmaztam ezt a módszert, mert nagyon tetszett ez a felső.- mosolyogtam rá.
- Megértem, hogy nem szeretsz apádra hivatkozni. Másrészről meg nem is vagy olyan, aki csak az apja hírnevéből él. – simogatta meg az arcom.
- Nem is akarok olyan lenni. Ha bemutatkozok valakinek aki jártas az f1-ben, az egyből levágja a nevemből,hogy ki is vagyok. Nekem ennyi elég. Ezért is végeztem el az egyetemet, és szereztem egy normális munkát, mert a saját lábamra akartam állni, és nem apuci pénzén élősködni. Erre tökéletes példa Tamara Ecclestone. Villog itt a futamokon, meg nagyra tartja magát a riporterkedéssel, de csak azért van ott, ahol van, mert az apja az, aki. Így könnyű. De Kristinnek is az apja nagy fejes, és Tim nem meri elküldeni, mert akkor keresztbe tesz nekünk. Pedig szíve szerint megtenné.- sóhajtottam.
- Ne foglalkozz velük. Éljék csak a saját „tökéletes” világukat. Az ilyen emberek csak kívülről látszanak boldognak, de hidd el, ők is tudják, hogy valójában nem sokat ér a hírnevük, mert egy idő után elfelejtik az apjukat, és már ők se lesznek olyan érdekesek.- mosolygott rám.
- De bölcs valaki.- nevettem rá, és megcsókoltam.
- Holnapra mi legyen a program?- kérdezte kedvesen.
- Mit akarsz, még a mai napnak sincs vége. Amúgy nem tudom. Bár tegnap ahogy sétáltunk a genfi tó körül, láttam pár kisebb hajót, amiket lehet bérelni. Arra gondoltam, hogy elmehetnénk hajókázni. Biztos jó buli lenne. – vigyorogtam rá.
- Egész jó ötlet. De tudnánk navigálni?- kérdezte nevetve.
- Nem kell azt navigálni. Beindítottod a motort, és a kormánykerékkel irányítod a hajót.- nevettem.
- Nem olyan egyszerű ez, ahogy hangzik. De benne vagyok. Csak nem fogunk nekiütközni semminek.- vigyorgott rám, és csókot adott a számra.
- Danke. Ich liebe dich.- mondtam, de ráeszméltem, hogy milyen nyelven tettem ezt, és kicsit zavarba jöttem.
- Keine ursache!(nincs mit). Ich auch( én is).- mosolygott rám, és újra megcsókolt.
- Bocsánat, nem tudom miért mondtam németül az előbbi mondatomat.- mosolyogtam.
- Nem kell bocsánatot kérned. Néha az anyanyelv kifejezőbb, mint a tanult nyelv, bármennyire is hasznlod a tanult nyelvedet, sokszor ez bukik ki belőled. Jártam már így én is.- mondta.
- De úgy látom, nem panaszkodhatsz a német nyelvtudásodra. Egész jól megy.- mondtam neki, és most már csak azért is németül beszéltem hozzá.:)
- Igen, tudok németül, de ez nem csoda, hiszen egy német csapatnál vagyok, nem mellesleg egy német lány a barátnőm.- mondta vigyorogva németül.
- Azért irigylem a nyelvtudásodat. Az anyanyelveden kívűl 4 másik nyelven beszélsz. Ezek közül melyik a kedvenced?- kérdeztem tőle mosolyogva.
- Szerinted? Az olasz. Félig én is az vagyok, hiszen rengeteg időt töltöttem Olaszban. De szeretem a spanyolt is, azt is megértem, csak még a beszéd annyira nem megy. De azt elég könnyű volt megtanulnom az olasz miatt. Fernandoval néha spanyolul dumálunk, neki is könnyebb azért.- mondta nevetve.
- Én is szeretnék spanyolul megtanulni. Az olaszból nekem is könnyen menne szerintem.- mosolyogtam, mire ő bólogatott.
Délután 2-kor indultunk hazafelé, megebédeltünk, és csak arra vágytunk, hogy letegyük magunkat. Elég fárasztó dolog a hegyi kerékpározás:)
Pénteken már hajnali 5-kor fent voltunk, hiszen az este nagyon korán lefeküdtünk. 2 bögre forró csoki, és egy meleg takaró társaságában kiültünk a tornácra, és élveztük a hajnali csendet, meg persze egymás társaságát:)p
Délelőtt elindultunk a mi kis „hajókirándulásunkra”:) A kikötöben egy kis szópárbaj alakult ki köztünk, hogy ki is fizesse ki a bérleti díjat, mind a ketten magunk akartuk kifizetni a költségeket, de végül Rob győzött. Kibéreltünk egy kisebb hajót, és elhagytuk a kikötőt. Robnak nem volt igaza, mert elég könnyű volt irányítani a hajót, eleinte ő vezetett, de elővettem az ártatlan kislány-os nézésemet, és nem volt más választása, mint hogy átadja nekem a kormányt:) Amit én egyszer a fejembe veszek…:P Élveztem, hogy csak úgy lobogtatja a hajamat a szél.. A tó közepén leállítottam a motort, és rengeteg fotót csináltunk a hajóról, a tájról, meg persze egymásról is. Eszembe jutott egy flúgos ötlet, és kíváncsi voltam Rob reakciójára. Nekidőltem a korlátnak, és egy kicsit jobban kihajoltam a víz fölé..
- Isa, kicsit gyere beljebb, mert le fogsz esni onnan.- mondta Rob.
- Dehogy fogok, itt van a korlát. Nem lesz semmi bajom. Akár jobban is kihajolhatnék.- és meg jobban átdőltem a korláton.
- Isa, ne hülyéskedj! Azonnal gyere vissza! Hirtelen megszédülsz és beleeshetsz a vízbe.- mondtam most már idegesen.
- De én tudok úszni. Egyből visszajönnék a hajóra.- mondtam komoly pofával.
- Nem tudhatod, hogy milyen mély és hideg a víz, egyből begörcsölne a szíved, úgyhogy légszíves.- mondta ingerülten, de tovább kötöttem az ebet a karóhoz, és már a korlátra is felléptem.
- Ha beleesnék a vízbe, azért utánam ugranál?- kérdeztem vigyorogva, és már majdnem elengedtem a korlátot.
- Isabel!! Azonnal szállj le onnan, vagy én rángatlak le!!- kiáltotta mérgesen,és már jött is oda, hogy leszedjen a korlátról, de én megelőztem.
- Jól van, jól van. Csak téged teszteltelek, hogy reagálsz a dologra.- nevettem, de ő nem nagyon díjazta a viccet.
- Ez nem jó vicc. Bármelyik pillanatban belepottyanhattál volna a vízbe. Olyan makacs és önfejű vagy.- monda még mindig dühösen.
- Tudom. Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.- mondtam, és édes csókokkal engeszteltem ki.
Délután 1-re vittük vissza a hajót, szinte majdnem körbejártuk az egész tavat. Otthon Robert összepakolt, mert vasárnap már kora reggel hazamegy. Megbeszéltük, hogy este elmegyünk vacsorázni valamelyik étterembe. Az este hamar eljött, én éppen készülödtem. Egy combközépig érő pánt nélküli fekete ruhát vettem fel, és éppen kerestem hozzá egy nyakláncot, de sehogy sem találtam. Egyszer csak Robert kezét éreztem a nyakamon, és valamit a nyakamba rakott. Lepillantottam, és egy ezüst nyaklánc volt, rajta pedig szív alakú forma díszelgett. Nagyon szép volt az egész nyaklánc.
- De ezt a nyakláncot mikor vetted?- kérdeztem értetlenül.
- Csütörtökön, a bevásárló központban. Amikor úgy „eltűntem”. Megtetszett nagyon a nyaklánc, és megvettem. Tetszik?- kérdezte bátorttalanul.
- Jaj, nagyon tetszik. Nagyon szép nyaklánc. Csak ezt fogom hordani. Nagyon szépen köszönöm.- mondtam, és hosszú csókkal köszöntem meg neki ezt az ajándékot.
Lassan elindultunk az egyik elegáns étterembe, a hangulat nagyon jó volt, ám egyszer csak megpillantottam ahogy Lewis és Nicole bejönnek az étterembe. Káromkodva buktam le az asztal alá, szegény Rob nem értette mi van velem, de feltűnésmentesen Lewis-ékra mutattam, és ő is egyből nagyon érdekesnek találta az étlapot:) Annyi étterem van Genfben, miért pont ide kellett jönnie ezeknek. Reméltem, hogy nem vettek észre,mert kinézem lewisből, hogy egyből világgá kürtöli, hogy együtt látott minket Robbal, már csak a múltkori incidensünkből kiindulva. De úgy látszik, nem tetszett nekik a hely, mert a szájukat húzogatva pár perc után távoztak. Nagy kő esett le a szívünkről, egymásra néztünk és elröhögtük magunkat. Jó kis közjáték lett volna, ha Lewis-ék mégis maradnak az étteremben…:)))) Az este nagyon jól telt el, fantasztikusan éreztük magunkat,és a felszolgált étel is finom volt. Robertet reggel kikísértem az állomásra, utána én is készülődtem haza a kis családomhoz….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése